Uj Idők, 1934 (40. évfolyam, 27-52. szám)

1934-07-01 / 27. szám - Herczeg Ferenc: Ádám, hol vagy? / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Az Uj Idők Félévre ...... 12.50 pengő _ . .. IT képeinek, valamint bármely Negyedévre 6.40 „ Szerkeszti Herczeg Ferenc ,2 Öveg részének még kivonatos Egyes szám­ára . .­­.50 fillér utánnyomása is tilos XL. évfolyam 1934 július 1 Adám, hol vagy? — Kis regény — írta: Herczeg Ferenc I. BEVEZETÉS, MELY AZ OLDEESCUS-KÓDEXRŐL SZÓL A lámpák megint meggyulladtak, a teremben világosság lett. A mellettem ülő úriember, aki már eddig is szakadatlanul rajtam tartotta fél szemét, most megszólított. Persze németül, mert mindez egy bajor kisvárosban történt. — Uraságod nemde idegen? — Igen, ma délben érkeztem ide. — Ismerősök látogatására? — Egy lelket sem ismerek ebben a rész... par­don! Ebben a városban. — Akkor alkalmasint üzleti ügyekben? — Autódefekt miatt rekedtem itt. A szomszéd pápa szeme megcsillant. — Tudom már, uraságod az a bizonyos úr, aki­nek autóját tehenekkel vontatták be a városba! — Én vagyok, — mondtam ridegen. Semmi dicse­kednivalót nem találtam a reggeli kalandomban. Kis szünet után újra megszólalt a szomszéd: — A német kiejtése után ítélve, uraságod osztrák? — Ellenkezően: magyar vagyok! — Hehe! Érdekes, a magyar urak mennyire fáz­nak attól, hogy valaki osztráknak nézze őket. — És a bajor urak nem fáznak attól, hogy valaki porosznak nézze őket? A szomszéd kissé elgondolkozott. — No igen, — mondta később, — de az mégis más, kérem ... — Önök és a poroszok ugyanegy nép törzsei, míg mi és az osztrákok... Kissé ideges voltam. A szomszéd szükségét érez­hette, hogy megengeszteljen, mert azt mondta: — A magyarok vitéz katonák. Mi itt, szeretjük a magyarokat. Többen pisszegtek, kezdődött a második felvo­nás. Iphigenie auf Tauris, ein Schauspiel von Johann Wolfgang von Goethe. A helybeli Goethe-Verein javára. . » Hazudnám, ha azt mondanám, hogy nem volt még ennél mulatságosabb színházi estém. Iphigenie egyáltalában csak az autóm eltört golyóscsapágyá­nak köszönhette a jelenlétemet. Igaz, mikor megvál­tottam a jegyemet, azzal áltattam magaslat, hogy talán valami vadul modern, hyper-reinhardti rende­zésben fogom látni a klasszikus művet, melyet min­dig nagyon tiszteltem és sohasem szerettem. Dehát műkedvelő előadás volt! A dilettánsok hibátlanul bevágták a szerepeiket és éneklő páthosszal, a saját merészségüktől elfogul­tan, ontották magukból a jambusokat. Diána pap­nője lehetett vagy nyolcvankilós, kerek arcáról csak­úgy áradt a jóság, százat lehetett tenni egy ellen, hogy sohasem fog emberáldozatot bemutatni. Oresz­tesz pedig tájszólással beszélt, Morgen helyett azt mondta Morchen, Krieger helyett Kriecher. A második felvonás után megint megszólalt a szomszéd. Tisztes és szerény ember benyomását tette, de láthatóan felizgatta szokatlan helyzete, hogy egy külföldi ember szomszédságában hallgatja Goethe verseit. — A körszakállas úr, akivel az imént beszéltem, városunk polgármestere, Oresztesz édesapja. Nagyon szeretné tudni, hogy a mai előadás milyen benyo­mást tesz uraságodra, mint külföldire? — Mondja neki, hogy gratulálok a fiához. Kész művész. — Pedig ön bizonyára sokat járt már színházba? — Elég sokat. Nagyon imponál nekem, hogy a platóni műkedvelők ilyen komoly művészi felada­tokra vállalkoznak. Iphigénie Tauriszban — ezer ördög, ennek a fele se tréfa! A szomszéd odament a polgármesterhez és fülébe suttogta az én szakértői véleményemet. Megfigyel­hettem, hogyan enyhülnek és szélesednek a körsza­kállas arc szigorú vonásai. A harmadik felvonás után már úgy összeszok­tunk szomszédommal, hogy közös ismerősöket kezd­tünk keresni. Azt mondta, tavaly nyáron Roten­burg ob der Tauber-ban volt és ott találkozott egy magyar egyetemi professzorral. Egy egész esős délutánt együtt töltöttek a sörházban. Az illető úr­nak G. Zoltán a neve. Hogy én ismerem-e. — Nagyon jól, hiszen kollegám. — Uraságod is professzor? — Nem, de G. Zoltán is akadémikus. Ez a kijelentésem valósággal megrendítette. — Uraságod tagja a tudományos akadémiának? — Az vagyok! — mondtam egyszerűen. 1­ 27. szám 1

Next