Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 1-27. szám)

1936-01-05 / 2. szám - Az olvasóhoz / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

Az olvasóhoz — Régi olvasója vagyok az Uj Időknek — írta nagybányai vitéz Horthy Miklósné Az Uj Idők Emlékkönyvébe — és mindig örömmel tapasztal­tam, hogy a nemzeti eszmék és erkölcsi törvények alapján ápolja a tradíciókat és szolgálja a maga­sabb emberi ideálokat. A negyvenéves Uj Idők karácsonyi számának első oldalán úgy viseli ezeket a kitüntető sorokat, mint a legnagyobb érdemrendet. Büszke rá, hogy ma is, negyven év után, hű azokhoz az eszmények­hez, melyeknek megindulásakor szolgálatába szegő­dött, a nemzeti eszme, a nemzeti irodalom és annak az erkölcsi világrendnek az eszményeihez, ame­lyekért negyven éven át küzdött. A magyar családhoz fordultunk negyven évvel ezelőtt, hogy adjon helyet nekünk otthonában, ha felismerte bennünk bizalmas jóbarátját. Most, negy­ven év elmúltával, ismét a magyar családhoz for­dulok: mélységes szeretettel köszönjük meg, hogy helyet kaptunk a magyar otthonokban és arra kér­jük a magyar családokat, hogy tartsák meg az Uj Idők­et továbbra is szeretetükben, ajándékozza­nak meg bennünket továbbra is bizalmukkal és barátságukkal. Herczeg Ferenc: Pro libertate! A Gondviselés különös kegyelméből most is, mint a lap megindulásaikor, HERCZEG FERENC neve ragyog az Uj Idők címlapján, az ő szelleme tükröződik a lap minden sorából és a jubiláris esz­tendő legszebb ünnepi ajándékát ő adja az olvasó­közönségünknek monumentális történelmi regényé­vel, a Pro libertate!-val, amelynek közlése a követ­kező évnegyedben folytatódik. Ha befejezést nyert, ha már teljes egészében az olvasóközönség elé került a nagy költő legnagyobb szabású alkotása, tudjuk: a Pro libertate! nemcsak a magyar irodalomnak, ha­nem a magyar nemzetnek is ritka, drága kincse lesz. Zilahy Lajos: A fegyverek visszanéznek A Pro Libertate! visszaviszi az olvasót a leg­fájdalmasabb, legégetőbb problémájú múltba. Az ünnepi­ esztendő másik regénye, magyar amely­nek közlését a múlt számunkban kezdtük meg, a ma legizgalmasabb problémájával foglalkozik, a háború és béke kérdésével, egy forró és mély szerelmi re­gény kapcsán. Az új írónemzedék, az új irodalom egyik vezére, ZILAHY LAJOS írta ezt a regényt és többek közt a következőket mondta róla az Uj Idők munka­társának : — A regény két főalakjának, egy férfinak és egy nőnek a sorsában a nehézipar roppant lokomotívjá­nak találkozását írom meg egy Schumann-dallal. A jubiláló Uj Idők ünnepi ajándéka: 20 kötetes lexikon. A jubiláló Uj Idők jubiláris ajándéka nemcsak az Uj Idők történetében, hanem a lapkiadás történe­tében is páratlan esemény. Herczeg Ferenc irodalmi hetilapja ugyanis minden előfizetőjének húszkötetes, gazdagon illusztrált, új, teljes, modern, magyar lexikont ad jubileumi ajándékként. Ez a példátla­nul nagyarányú ajándék a teljességét jelenti mind­annak, amire művelt embernek szüksége lehet. A lexikonnak közel 250 munkatársa dolgozik már teljes erővel. Névsoruk a magyar tudományos élet legragyogóbb, legismertebb vezéregyéniségeinek neveit tartalmazza. Sokezer rajz és fénykép, térkép és díszíti a lexikont és világítja meg a szöveget. táblázat A húszkötetes műből 1936 márciusától kezdve minden negyedévben egy-egy, nagyalakú, fűzött kötet jelenik meg. Az Uj Idők Az Uj Idők Divatlapja továbbra is ad negyedévenként divatlapot olvasóinak. A divatlap mindig egy szezon divateredményeit tartalmazza. Képben és írásban ismertetjük a divat újdonságait. A legközelebbi divatlap a tavaszi divatot mutatja be. Az Uj Idők Rejtvényolimpiász olvasóinak továbbra is alkalmat adunk arra, hogy rejtvénymegfejtési versenyek ke­retében kellemesen és hasznosan szórakozzanak. Az 1936. évi rejtvényolimpiászról néhány hét múlva tájékoztatjuk olvasóinkat. A négyfordulós nagy rejtvényverseny Az Uj Idők négy szakaszos, nagy rejtvényverse­nyét 1936-ban is megrendezzük. A rejtvényverseny részvételének módozatait az Uj Idők 3. számában közöljük. A rejtvényverseny első fordulójának díjait most számunkban közöltük. A négyfordulós, nagy rejtvénymegf­ejtési pályázat első negyedévi for­dulója következő számunkban kezdődik. Ehhez következő, 3. számhoz, levelezőlapot fogunk mellé­n­kelni a megfejtések beküldésére. A kiadóhivatal üzeni. Most számunkhoz postai befizetési lapot mellé­keltünk. Kérjük, újítsa meg azon előfizetését. Min­den késedelem nagy munkatöbbletet jelent a kiadó­hivatal számára. Minden számhoz mellékeltünk befizetési lapot, azoknak az előfizetőknek a lappéldányához is, akik­nek az előfizetése nem jár le december 31-én. Kérjük előfizetőinket, hogy a postai befizetési lap hátoldalán jelöljék meg, hogy a címükre kül­dött összegnek mi a rendeltetése. Ajánljuk: köttesse be az Uj Idők régi számait. Mindig új örömben lesz része, ha előveszi az Uj Idők valamelyik régi évfolyamát. 26 számot, fél évfolya­mot egy bekötési tábla foglal magában. Egy tábla 2 pengőbe kerül. A táblák árát fizetheti február 1-én is. Az Uj Idők szerkesztősége és kiadóhivatala. Müh­lbeck-híradó. Szoborművek a hókorszakból A művésztelepen A Baross-téren A végállomáson Az iskola előtt 70,

Next