Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)

1936-11-15 / 47. szám - Ladányi László: Őszi vers / Versek

drámaíró a legvegyesebb közönség tetszésére volt kénytelen pályázni s ebből a helyzetből mégis a vi­lág legnagyobb drámai remekei születtek világra. Igaz, hogy a háttérben ekkor is ott leselkedett a gyilkos konkurrencia: a táncoló medve, a birkózó kakas és a bolondos majom, — viszont kétségtelen az is, hogy az Erzsébet-korabeli Anglia a színháznak és üzletnek, a művészi követelménynek és anyagi érdeknek olyan egyensúlyát teremtette meg, ami­nőt azóta is alig látott a világ. Hasonló volt ehhez Moliére színháza is, amely szintén üzleti vállalko­zás volt, de ugyanakkor magas színvonalon álló mű­vészi intézmény, akár Moliére vígjátékait nézzük, akár azokra a mintaszerű színielőadásokra gondo­lunk, amelyeket az akkori párizsi közönség Moliére­nek, a színpadi rendezőnek és nagyszerű színésznek köszönhetett. Valaki könnyen azt kérdezhetné ezzel kapcso­latban, mire való a közpénzekből fenntartott szín­ház, ha a múltban ilyen fényes példák igazolják, hogy a nagy közönség számára s az üzleti érdek megóvása mellett is lehet a színház művészi intéz­mény. Erre először azt kell felelnünk, hogy a mi korunk más és Shakespeare Londonjának vagy Mo­liére Párizsának színházrajongását ma már szinte el­képzelni is nehéz. A színház akkor a társadalmi élet gyújtópontjában állott, minden érdeklődés a színház körül forgott, holott a mi korunkban a színház leg­feljebb primus inter pares, — a színháznak ma sok tényezővel kell számolnia, sok más intézménnyel kell osztoznia: a láthatatlan színházzal, vagyis a rádióval, a különböző sportokkal, a hangosfilmmel, a fillérekért vásárolható könyvekkel stb. úgy, hogy régi kivételes és kiváltságos helyzetének visszaté­résére már alig számíthat. A szubvencionált színház jelentése és jelentő­sége ma egészen más, mint volt a múltban, bár nem szabad azt hinnünk, hogy az üzleti szempont az ilyen színházaknál teljesen kikapcsolható. Goethe, aki évtizedeken keresztül állott egy fejedelmi szub­vencióval fenntartott színház élén, szinte örök időkre leszögezte azt az egyetlen helyes álláspontot, hogy a szubvenció ne legyen túl nagy és ne legyen túl kicsi. Ha egy színház annyi segélyt kap, hogy tel­jesen függetlenítheti, sőt elszigetelheti magát a nagyközönségtől, tehát az üzleti érdektől, akkor sohasem vál­hozik belőle egészséges közintézmény, akkor csak néhány ember magánügye lesz, rosszabb esetben múmiák gyülekezete. Viszont, ha egy ily módon fenntartott színháznak nincs meg az a lehe­tősége, hogy bizonyos nagy nemzeti és művészi érté­kekért áldozatokat is hozhasson, sőt kockázatot is vállalhasson, akkor könnyen merő üzleti vállal­kozássá süllyedhet, amely csak a nagy tömegeket akarja kiszolgálni, akár a jó ízlés rovására és a mű­vészet kárára. Goethe álláspontja ma még aktuálisabb, mint volt valaha. A mai nagy üzleti versenyben ugyanis a művészi hagyománynak csak egy őre lehet: szub­vencionált színház. Persze, itt a hagyomány szónak igazi értelmére kell gondolnunk. Képzeljük el, hogy egy embernek van esze, értelme, képzelőere­je,­­ de nincs emlékezőtehetsége. Ez röviden annyit jelen­tene, hogy minden szellemi képessége csonka, mert hiszen mindennek a televénye és fundamentuma az emlékezés, ez adja meg egy embernek az egységét és konzisztenciáját. A hagyomány nem egyéb, mint egy egész nemzet emlékezőtehetsége, vagyis az a képessége, hogy a jelent össze tudja kapcsolni a múlttal s át tudja kapcsolni a jövőbe. Európának legrégibb és leghagyományosabb szubvencionált színháza a Comédie Francaise, amely egy idő óta igen nagy üzleti probléma is a franciák számára. A Comédie Francaise Európának az a színháza, melynek műsora több mint felerészben évszázados művekből adódik össze. Ebben a színházban a múlt­nak minden értéke aktuális erőnek mutatkozik s nem egyszer bebizonyosodott, hogy majdnem százéves darabok fölelevenítése jövedelmező üzlet is lehet egyúttal. A múltnak igazmondása e kérdésben egyszerűen és röviden az, hogy színház és üzlet nem ellentétek, amelyekről azt lehet mondani, hogy vagy-vagy. A művészi és üzleti szempontnak lehetséges egy egész­séges egyensúlya, mint ezt Shakespeare óta Európá­ban sok szubvencionált és nem szubvencionált szín­ház példája igazolta. Meg kell engedni azonban, hogy a kérdés a drámai műfajok területéről nem vihető át ebben a formában az opera területére. Az opera mindig olyan drága műfaj volt, olyan luxus­intézmény, amelyre fejedelmek, államok vagy mecé­nások múltban és jelenben vagyonokat költöttek s ezt a jövőben is meg fogják tenni, mert egy töké­letes operaelőadásból ezer meg ezer embernek van olyan lelki haszna és művészi gyönyörűsége, amiért nagy áldozatokat hozni is mindig érdemes. Már hűvösek az esték! A fákon sárga festék Cseréli fel a zöldet, Eső mossa a földet. A város lusta, ázott. Már jaj de régen fázott. Biz ennek is van ára. Köd száll a vén Dunára. Esőt gyűjt minden árok. És szállnak a­ sirályok. Múlnak a tarka színek, S fájnak a balga szívek. Színiházplakátok gyűlnek, A strandnak befütyülnek, S már levitézlett hősök A víg vadevezősök. Őszi vers Szőlőt, körtét, meg almát Őriznek hűvös kamrák. Elmúlt a lomha korszak. Pincékből száll a borszag: Az édes mustot mérik, Bor lesz, ha majd megérik, Épp igy lett ősz a nyárból, S szőlő a napsugárból. Vége a vékony blúznak. Többé nem randevúznak A ködlepett ligetben. Már ősz van a szívekben. Új álmokat keresnénk, Cr­ szerelmet szeretnénk. Mi eddig jó volt, fáj most, Unjuk a szürke várost. Finom most otthon ülni, A széken hátradűlni. Tudva már nem jön semmi, Igénytelen pihenni. Még azt se mondjuk, kár volt. Múljon el, ami nyár volt. A fény, a hő, az illat Nyűtt idegünkre nem hat. Kell hogy ősz legyen végre, Felhő a fényes égre, A léha, dús teríték Után a hűs veríték. Végzetünk már betellett, így lett, mert lenni kellett. Most csönd tanyáz a tájon , hosszú halálos álom. LADÁNYI LÁSZLÓ "728

Next