Uj idők, 1938 (44. évfolyam, 1-26. szám)
1938-05-22 / 21. szám - Zilahy Lajos: A földönfutó város / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
szorongott. Az Auguszta-barakban a múlt héten nagynehezen huszonkét családot helyeztek el. Ezer családból huszonkettőt. A hatóságok minden erőfeszítése meghiúsult, hogy megszüntessék ezeket az állapotokat. Ez az embertömeg már az alja volt a menekülteknek, szegényebb sorsú és kisebb rangú emberek, akik a maguk erejéből semmit sem tudtak a saját sorsukon enyhíteni. Reggelenként már minden kocsiban befagyott a víz, a gyerekek már iskolába sem mentek, mert sehogy sem tudták kiverni őket reggelenként meleg vackukból. És most újra itt állott előttük a hosszú tél. De mégis ,megmozdult valami az emberek lelkiismeretében. A sajtó újra nyugtalankodni kezdett. Pártállásra való tekintet nélkül egyre élesebb és élesebb cikkek jelentek meg a lapokban. Vasárnap este nagy politikai gyűlés volt, amely a békeszerződés ellen tüntetett. A felvonuló tömeg a Fürdő utcán át egyszerre csak a Vilmos császár út felé tartott. Főként fiatalemberekből állott a tömeg, de voltak köztük jólöltözött úriasszonyok és idősebb férfiak is. A nyugati pályaudvar előtt stráfkocsik várakoztak, mintha ezt előre megbeszélték volna. Este hét óra lehetett, már egészen sötét volt. A vagonvárosban a kocsik belsejéből csak ittott szűrődött ki halvány világosság a becsukott ajtók résein. De ahol a világosság kijött, az azt jelentette, hogy ott a hideg bemegy. A tüntető tömeg ellepte a kocsik körül a síneket, dörömbölni kezdtek az ajtókon és mindenkit felköltöttek. Egy hang hallatszott a tömegből: — Ki a maguk vezetője? Ki tartja számon magukat? Előkerítették Komáromi Sándor képezdei tanárt, aki a Horváth Laci hivatalát vette át. — Mit akarnak? Egyszerre többen is kiabáltak: — Kik a legrégibb vagonlakók? Kinek van legtöbb gyereke? Nagy zúgás és lárma támadt, bár egyelőre senki sem tudta, hogy mi fog történni. Csak annyit lehetett megérteni, hogy lakást fognak szerezni még ma este, most rögtön, azoknak, akik legjobban rá vannak szorulva. — Fel a stráfkocsikra! — adta ki a jelszót valaki. Először Jánosfit és Gáspárt pakkolták fel a rengeteg gyerekkel és a sok mindenféle nyomorúságos kis bútorral. Erzsébet maga sem tudta, hogyan történt, de néhány perc múlva ő is ott ült az egyik stráfkocsin a bútoraival együtt. Nem tudta, hova megy, hová viszik, csak azt érezte, hogy történik valami, hogy az események vihara sodorja valahová, valami ismeretlen cél felé. És ez gyönyörű érzés volt, valami olyan érzés, mint mikor a halálos beteget, aki már nem tud és nem akar mozdulni, felrázzák ágyából. A stráfkocsik elindultak és a különös menet a Nyugati pályaudvar felől a Vilmos császár úton át elindult a város felé. A lassan ballagó stráfkocsikat többszáz főnyi tömeg követte. A kocsik megállottak egy kaszinó épülete előtt, de Erzsébet azt sem tudta, hogy melyik utcában járnak. A tömeg betódult a kaszinóba, pillanatok alatt megnyíltak fent a kivilágított ablakok, ahonnan kártyacsomagokat kezdtek ledobálni. A kártyalapok lassan szállingózva hullottak alá az emeleti ablakokból, mint valami színes óriás hópelyhek. Az utcán álló tömeg nagy üdvrivalgással kísérte ezt a különös hóesést. Hogy mi történik odafent, azt innen lentről egyelőre nem lehetett tudni. Csak később tudódott ki, hogy a tüntető tömeg a kaszinó helyiségeit lefoglalta. Mindez simán és szóváltás nélkül történt. A kaszinó igazgatósága megértette a helyzetet és azonnal intézkedett, hogy a kaszinó alkalmazottai néhány szobát rendezzenek át. És aztán megkezdődött a stráfkocsik utasainak beszállásolása. Még nevettek is, amikor egy Fehér Kálmán nevű adóhivatalnok, akit öt gyerekével, feleségével és anyósával együtt egy nagyobb szobába helyeztek el, rögtön kitette az ajtóra a névjegyét: „Fehér Kálmán vagonlakó." Erzsébetnek szerencséje volt, szép külön tágas szobát kapott, amelybe mindjárt a bútorait is beállították. De csak a két ágyat és két szekrényt, a többi a nagy sietségben egyelőre a vagonban maradt. Közben a rendőrség is értesült az utcai felvonulásról. Nagy csapat gyalogos és lovasrendőr indult el a kaszinó épülete felé Ladányi vezetésével, aki közben már rendőrtanácsos lett. A rendőrök kordont vontak a kaszinó épülete körül, aztán egy kisebb csoport Ladányi vezetésével bement a kaszinó nagytermébe is, amely még tele volt tüntetőkkel és vagonlakókkal. — Mi történik itt? — kérdezte Ladányi szigorú, erélyes hangon. A tömegből kivált egy sápadt, izgatott fiatalember, aki kiáltozni kezdett: — Ez nem megy így tovább, kérem! A vagonlakók odakint megfagynak és éhenhalnak! A kaszinó helyiségeit lefoglaltuk. Ladányi pattogó szavakban röviden és keményen válaszolt: — Az urak bőkezűek lehetnek a saját terhükre, de ne a másokéra! Ami itt történt, az törvényelle- Vitéz Denk Gusztáv lovassági tábornok, a honvédség főparancsnokának helyettese 755 36*