Uj Idők, 1940 (46. évfolyam, 1-26. szám)
1939-12-31 / 1. szám - Éjfélkor / "Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok; kisebb elbeszélések" - Zsigray Julianna: Katonai titok / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
mm Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Az Uj Idők Negyedévre . . . 6.40 pengő . .... képeinek, valamint bármely Szerkeszti Herczeg Ferenc . . . ... Felevre ....*, 12.50 „ szövegreszenek meg kivonatos Egyes számára . ..50 ., utánnyomása is tilos XLVI. évfolyam 1940 Újév 1 1. szám Éjfélkor Az óra elütötte a 2. éjfélt. A poharak összecsendülnek, a lámpa kialszik. A jókedvnek most kelleme a forrponthoz érkeznie, de mikor meggyullad a villany, sápadtabbak vagyunk, mint az előbb; izgatottak, majdnem ijedtek. Tudjuk, hogy történt valami. Nem körülöttünk, bennünk. Egy pillanatra megéreztük az időt, amelyről egy éven át megfeledkeztünk. Új év! Úgy mondjuk, olyan izgatottan és rekedten, mintha azt mondanánk: új élet. Lázasak leszünk a mámortól és a reménykedéstől. Miben reménykedünk? Nem is tudnók hirtelen megmondani. Hiszen az élet olyan gazdag és annyival tartozik még nekünk. Az új esztendő biztosan hoz valamit ebből a gazdagságból. A könnyű éjféli mámorban hajlandók vagyunk megszemélyesíteni az évet. A valóság elveszti körvonalait ezen a különös éjszakán s a reménységtől részeg és bódult emberek farsangi menete járja az utcát. Valaki letép a falról egy plakátot, melyen az elmúlt év számjegyei sötétlenek: 1939. A tömeg vidám dühvel tapos rája. Azután krétával felírják a helyére: 1940 — és megéljenezik lelkesen, mint egy új uralkodót... Különös lázadás ez az idő ellen. S épp olyan meghatóan céltalan, mint a vak reménykedés a megújuló időben. Az idő nem újul meg és nem változik. Mozdulatlan és változatlan. Az ember célszerűségből és óvatosságból szakaszokra osztotta ugyan a határtalant és ezeket a szakaszokat sorszámmal látta el. Ettől az az illúziója támadt, hogy az évek díszmenetben vonulnak el előtte, számokkal a sapkájukon. Néha pedig így sóhajt fel, hogy múlik az idő! Pedig minden múlik a világon, csak az idő nem. Az idő az Istené. Az Isten számára anyag, amelyből kifejti és megmintázza a történelmet, de az ember számára csak alkalom, hogy teljesebbé legyen jobbá és egyszerűbbé. Erre gondoljunk újév éjjelén. Most nehezebb, mint bármikor máskor, abban reménykedni, hogy a beköszöntött év a békétől és a boldogságtól lesz fényes. Magunkban kell megkeresni a békét, amely kiveszett a világból. Az időnek nincsenek részei és nincsenek szakaszai. De, ha megértettük és megjegyeztük azt a komoly pillanatot, melyben megjelent szemünk előtt az idő, most mégis elkezdődhetik valami. Nem kívülünk, a világban, mellyel tehetetlenek vagyunk, hanem bennünk. Barátaim — mondja az éjféli óraütés — vigyázzatok a lelketekre; használjátok az időt arra, hogy minél fényesebb, gazdagabb és teljesebb legyen; dúsízű, bölcs és jó, mint az őszi gyümölcs, hogy egyszer éretten hulljon Isten ölébe. Katonai titok — Elbeszélés — írta: Zsigray Julianna — Igazán nem tudom, mit tegyek. Tulajdonképpen nem volna szabad ezt a levelet megmutatnom, de nem látom a helyzetet tisztán. Maga volt katona. Van tapasztalata és úriember. Olvassa el a levelet és felejtse el. Erzsébet aggódva nézett föl Andrásra. A szeme kissé könnyes volt. Régóta özvegy, sok válságon és kétségen ment egyedül keresztül. Az anyagi gondjaival és gazdasági kérdéseivel Andráshoz szokott fordulni. Gyakran adott neki tanácsot a férfi a gyermeknevelés terén is, bár Andrásnak sohasem volt gyereke, mert agglegény maradt. De azt mondta, hogy ő még élénken emlékszik gyermekkorára. Erzsébet fiával eddig nem volt túlságosan sok baj, de most, amióta bevonultak katonának, egyre gyakrabban, egyre több kérdés ágaskodott Erzsébet elé. A levél így szólt: „Drága Édesanyám! Rendkívül fontos ügyben írok. Tessék minél előbb segíteni rajtam, mert a dolognak súlyos következményei lehetnek. Tessék azonban nagyon óvatosnak lenni, erről a dologról senkinek nem beszélni, a levelemet se mutassa meg senkinek. Fontos katonai titok ez, nagy baj lehetne belőle. Pénzre van szükségem. Sürgősen tessék küldeni 200 pengőt, mert elszakadt a csatárlánc. Régi szokás a hadseregben, hogy ennek a megjavítását a karpaszományosok fedezik, a legnagyobb titokban. Tehát minél gyorsabban pénzt, pénzt..." András itt abbahagyta a levél olvasását. Hátat fordított Erzsébetnek és kinézett az ablakon. Mély, dermedt csend hallgatott a szobában. — Nagyon komoly a helyzet? — kérdezte végre remegő hangon Erzsébet. — Én nem értem az ilyesmit. Nekem is voltak katonatestvéreim annak idején, dehát most minden megváltozott. Állandóan a modern hadviselés eszközeiről beszélnek. Mi nők nem értünk ehhez, gondolom — és csak lehelte a szavakat — ez a csatárlánc valami olyanféle lehet, mint a tank, vagy a vadászrepülőgép. Valami új találmány és rettenetes drága. Szegény Peti, nagyon meg lehet rémülve. Elolvasta végig a levelet? Még főbe is lőhetik. András visszafordult az ablaktól és komolyan bólintott. 1