Uj idők, 1941 (47. évfolyam, 27-52. szám)
1941-10-05 / 40. szám - Karafiáth Jenő: András / Versek
V. Mindez csütörtöki napon történt. Az idegen péntek reggel utazott el a fürdőhelyről. Elkövetkező hétfőn Tóváryék táviratot kaptak hazulról, a nagyalföldi város rendőrkapitányságától. A táviratban a rendőrfőnök, Tóváryék jóbarátja, kíméletesen felszólította a családot, hogy azonnal térjenek haza, mert távollétükben lakásukat ismeretlen tettesek kirabolták. Egész éjjel utaztak s hajnalban megtörten, sápadtan, kialvatlanul érkeztek a lepecsételt lakásajtók elé. A titkosrendőr már a pályaudvaron várta őket és felnyitotta a szobákat. Tóváryt és családját vigasztalan kép fogadta. A tolvaj kényelmesen, alaposan, szabályosan dolgozott, mint aki tudja, hogy nem zavarhatják meg, mert Tóváryék a fürdőzés idejére a személyzetet is pihenni küldték. A betörő elvitte az ezüstöt,az asztal- és ágyneműeket. Tóváry aranyszelencegyüjteményét, feltörte az íróasztalfiókokat és elcipelte a régi Napoleon-aranypénzeket, Tóváry vagyonának alapzatát. De elvitte a keleti szőnyegeket és a bélyeggyüjteményt is. — Ez volt a veszte, — magyarázta örvendező hangon a titkosrendőr. — Ez árulta el: a bélyegkereskedő, kinél értékesíteni akarta a nyolcvanhetes boroszlói hatpfennigest, ismerte a ritka bélyeg tulajdonosát. S mert hallott a lopásról, rendőrt hívott. Tóváryt a déli órákban szembesítették a tolvajjal. A találkozás megrázta az apát. A detektívszobában egy borostás arcú, riadt és szerény pillantású ember fogadta: a nyári ismerős, aki nemrégen még doktor Szeghinek nevezte magát. Bilincseket viselt, gallér nélkül volt, cipőjéből hiányzott a fűzőzsinór. Szerény volt és készséges, mindent bevallott. Elmondotta, hogy nyár elején szabadult a Sopron melletti fegyintézetből, ahol mintaszerűen viselkedett és kitöltötte a rablógyilkosság miatt reámért tizenöt évi börtönbüntetést. Halkan és szerényen adta elő, hogy „új életet" akart kezdeni s ezért a fegyintézetben megtakarított pénzzel először pihenni utazott a tóparti fürdőhelyre. De mikor megtudta, hogy Tóváryék háza lakatlan, s az apa kezébe nyomta tervrajzát is, nem tudott ellentállni a csábításnak: a leutazott az alföldi városba s egy régi betörőtársa segítségével kiürítette a lakást. A lopott holmik nagy részét a zálogházakban máris megtalálták. Tavary később gyakran visszaemlékezett erre a találkozásra. Amíg a fogoly beszélt, nem bírt szabadulni a kényelmetlen érzéstől, hogy ez az elvetemült rablógyilkos alapjában most is az az ijedt, riadt, igénytelen kis ember, akinek ismerkedésük első pillanatában látszott. „Nem kalandor" — gondolta zavartan. — „Rablógyilkos. A kettő nem ugyanaz." A tolvajt a szembesítés után visszakísérték a fogházba s Tóváry átvette a lopott tárgyak értékesebb darabjait. A búcsú pillanatában a kárvallott és a tolvaj nem néztek egymás szemébe. VI. Irén természetesen még az ősszel férjhez ment a színészhez, aki elhagyta a színi pályát, ősei birtokára, rögtön meghízott és vadászni hazatért kezdett. Jóindulatú, kissé tunya, maradi gondolkozású, példásan becsületes ember volt. Irént imádta, két gyermekük született és zavartalan boldogságban éltek. Tóvály viszakapta a bélyegeket és a Napoleonaranyakat, a szőnyegeket és az ezüstneműt. Csak lelke nyugalmát nem kapta vissza. Egészségi állapota ez ősszel szemmel láthatóan leromlott. Addig oly gondosan ápolt külsejét is elhanyagolta. Sápadtan és ziláltan járkált a városban, előadásait lemondta. „Öregszik" — mondták és vállat vontak. Most ő kezdett inni s gyakran látták öregkorában, az esti órákban kapatosan hazatérni a vidéki város úri kaszinójából. Az a nagyon finom szerkezet, mely az emberi lélekben az igazság és a hamisság, a valóság és a tévedés elemeit mutatja, Tóváry lelkében megbomlott. Olyan volt, mintha kissé megzavarodott volna. Még öt évig élt, alig valamivel élte túl a nyári ismerős halálát, aki mint visszaeső bűnös, megint fegyházat kapott s meghalt a fegyintézetben, Sopron mellett. De erről Tóváry már nem tudott meg semmit. András — 1941 szeptember 10 Göröngyös földi utamon mokány legényke toppant ma elém. Rangot adott, mit ugye, hogy elérni nem tudtam volna életem delén. Az alkonyat is szebb, ha napsugárral szegélyezik az égbolt peremet. Kis jövevény! Hozott hozzánk az Isten! Szép kék szemed rólam ne vedd le még. Nézz öntudatlan szét a nagyvilágba, még nem kell tudnod, hogy mi vár reád. Mi örülünk, hogy megjöttél körünkbe s a zászlót egyszer te veheted át! Nem apadt el a dédapáink vére. Mindenki érted reszket, kis mokány! — De legbüszkébben mégis csak én mondom: e nagy legény, az én kis unokám! KANSAFIÁTH JENŐ — Győrffy-Bengyel Sándor az új közellátásügyi miniszter Brimnhuber fényképe 53 411