Uj Idők, 1942 (48. évfolyam, 27-52. szám)
1942-10-10 / 41. szám - Rab Gusztáv: Herczeg Ferencnél Badacsonyban / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
— Szelek szárnyán? — kérdezem. Az asztal fölött a gerendáról kis vitorlás modellje függ alá. Valóban a Szelek szárnyán híres jachtjának kicsinyített mása; igazi neve nem az volt, mint a könyvben, hanem: Hajnal. Érdekel, mi történt az eredetivel, amelyen annyi utat járt be a tengeren. Elmondja, hogy a Hajnal-t szán eladta, a mult világháború kitörése előtt, 1914 tava-Huszonkét méter hosszú, remek vitorlás volt, tekintélyes árat fizettek érte angol fontban. Venni akart egy másikat, hasonló típusút, segédmotorral, de közbeszólt a háború. — S aztán, a háború után? — Nagyon el voltam szomorodva, hogy nincs tengerünk. Azóta sem mentem többet hajókázni... Pedig az olaszok felajánlották neki, hogy olasz lobogó alatt hajózhat. Példátlan előzékenység, de Herczeg Ferenc kitért előle, amint mondja, azért is, mert a feldarabolt Adrián megszűntek azok a biztonságos hajózási állapotok, amelyek oly kellemessé és nyugodttá tették a monarchia idején a Hajnal hosszú tengeri útjait. Ezzel elsősorban a volt jugoszlávokra céloz, a dalmát partok rendezetlenségére, aminek néhány éve magam is tanúja voltam, mint egyszerű turista: egy részeg szerb révkapitány alaposan kellemetlenkedett egy hajós barátomnak. Igaz, hogy ez már a soron következő új háború előszele volt. Ebéd előtt egy pohár vörös bor, a Herczeg-pince specialitása, a verandán. Egész Badacsonyban csak nála terem vörös bor. Említem neki nagyapámat, aki ugyanerről volt nevezetes a Hegyalján: Bourgogne-ból maga hozott eredeti szöllőtőkét a múlt század végén és szöllőnkben ma is terem a „tokaji" burgundi, a sárospataki Királyhegyen. Erre aztán megmutatkozik a szöllősgazda, aki érti a szöllő, a bor, a talaj, a levegő minden titkát. Elbeszélgetünk borairól és pincéjéről. Megfigyelése szerint az idegen földbe telepített idegen szellőfajta hozzáidomul új környezetéhez. Véleménye szerint nagyapám burgundija sem volt igazi burgundi: megváltoztatta a Hegyalja éghajlata és talaja, mint Badacsony az ő vörös borát is, amely — tanú vagyok rá — valóban átvette a badacsonyi borok hamisítatlan, valódi zamatát. Be is vallom neki, hogy ízlik, mire figyelmeztet, hogy majd arról mondjam meg véleményemet, amit ebédnél iszunk. Érdeklődésemet — nem tagadom — ezzel alaposan fölkeltette. Egyébként csak október végefelé fog szüretelni. Badacsonyban, amint megtudom tőle, ez a szokás. Türelmesen kivárják, amíg a jó idő tart, mint most is, aztán, ha beborul az ég, megrohamozzák a szellőket, néhány nap alatt sietve leszüretelnek. Így is van rendjén, mert minél későbbi a szüret, annál jobb a bor — hacsak nem rontja le a termés minőségét az eső. Megkérdezem természetesen azt is, mit csinál a borával: megtartja-e az egész termést, vagy eladja? Egy részét megtartja, másik részét eladja, házynak vagy borkereskedőnek, hanem de nem Estervannak pesti kocsmárosai, akik évek óta Herczeg Ferenc borát vásárolják és aztán kimérik vendégeiknek. El is határoztam magamban, hogy egyszer, ha majd jó bort akarok inni Pesten, ellátogatok Herczeg Ferenc egyik kocsmárosához. Sétálunk a szellőben a lugasok alatt, az érett szellőfürtök közt, s letelepedünk a kerti asztal mellé a szaletlinél, ahonnan tündéri kilátás nyílik a szigligeti vár felé. Igaz, hogy a kilátást megzavarják Herczeg Ferenc jegenyéi. Évekkel ezelőtt maga ültette, azóta megnőttek, s most, úgy látom, bánja egy kicsit, mert zavarják a táj harmóniáját. Kivágatni persze sajnálja. Szülővárosa, Versec környékén, irtották a sváb gazdák a jegenyéket, mert az a babona járta a nép közt, hogy a jegenye átkot, bajt, aszályt zúdít a termőföldre. Ezt meg is írta a Várhegyben, s most, amikor emlékeztetem rá, nevetve bólint. Azt mondja, nem akarja Badacsonyban a derék verseciek példáját követni. Sok mindenről beszélgetünk, időkről, emberekről, korokról, élőkről és halottakról. Minden, amit mond, borotvaéles megfigyelés, hideg tárgyilagosság és leszűrt bölcseség. Bizalmasan közöl sok mindent arról, amit a badacsonyi Lábdihegyről lát, s ami messze túl van a Balaton pihenő kék tükrén és a Gulácsi süveghegyen ... A nagyszoba 423 *