Uj Idők, 1942 (48. évfolyam, 27-52. szám)
1942-12-05 / 49. szám - Máthé László: Bajtársak / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
. Bajtársak — Elbeszélés — írta: Máthé László — Talán soha nem gyógyulnék én meg, ha nem láthatnálak mindennap, Katókám! — mondta Péter és a lány barna szemébe nézett. Ez a boldogan csillogó szempár a szerelem gyógyító erejét belesugározta Péter megkínzott szemébe. A lány indulni készült. Titkolni akarta, mégis fájdalom rebbent át arcán, amikor a falhoz támasztott két mankóra nézett. Csak egy pillanat ezredrésze volt ez, Péter észre se vette, csak annyi volt, mint mikor futó felhő árnyéka suhan át a napsugárban csillogó patak felett. Péter két hónapja jött haza a frontról súlyos sebesüléssel. Az orvos biztatja, hogy nem marad béna a fél lába, de most még mankóval is nehezére esik a járás. Gondosan kell ápolni, türelemmel és a tisztiszolgája, jó fiú ez Pista, lelkiismeretesen ápolja, ügyesen, mint egy szakképzett CERUZAJEGYZETEK ápolónő. Nagy szerencse, hogy mellette van ez a derék legény — gondolta a lány, mikor kiment az ajtón. Az előszobában az ajtónyílásra felfigyelt Pista és kutya hűséges szemkifejezéssel szolgálatkészen, jász őseitől örökölt lomhajárással bement a gazdáiéhoz. Feszes vigyázz állásba merevedve megállt előtte: — Főhadnagy úr alázatosan jelentem, kezdhetjük! Péter a mankóért nyúlt, Pista segítségével felkelt a fotelból és lefeküdt az ágyra. — Kezdhetjük öregem, csak vigyázz, ügyesen! A honvéd nagy szakértelemmel bontotta le a fehér pólyát a főhadnagy lábáról, aztán alapos és gyakorlott mozdulatokkal masszírozni kezdte. Nagy fájdalommal járt ez a művelet és Péter beszélgetéssel igyekezett elterelni róla a figyelmét: — Te Pista, máskor jobb kedved Szokott lenni, mi bajod van most? Talán rosszat írt az asszony hazulról? — Hát nem is a legjobbakat, Főhadnagy úr! Mert hogy nehéz megélhetés. A gyerekik még aprók, a az asszony meg nem győzi a munkát. .Ember kéne oda! Nagy dologidő van, oszt igen csak nehéz a sor otthon ... Hallgattak. A főhadnagy néha felszisszent fájdalmában, aztán Pista elgondolkozásából újra kibuggyant a szó: — Haza kéne menni... — Kérj szabadságot Pista, én elengedlek! — Azt mán nem! Oszt a főhadnagy úr meg senyvedjen egyedül..?! A fronton ki tudtam tartani a főhadnagy úr mellett, oszt itthon, mikor a legnagyobb bajban van, éppen akkor hagyjam el?! Majd írok én az ángyomnak, az csak eligazítja az otthonvalósi dogokat... Péter félrefordította a fejét, kinézett az ablakon. Esteledett. A nagy hí<»vek már fázósan masukra húzták sötét gúnyájukat. Katóra gondolt, meg arra is, hogy Tiszavarsányban, valahol messze az Alföldön, miben nehéz sora lehet az ember nélkül maradt aszonynak ... Segíteni kellene rajta. Segíteni kellene minden magyar asszonyon, aki férfi nélkül küzd most a családjáért. Segíteni kell minden eszközzel, minden erővel, mindenkinek segíteni, mert ez a harc idehaza és a csatatereken egyformán nagy, hősi küzdelem. Valami testetlen gondolat motoszkált a fejében, nem tudta, mit akar ezzel a kérdéssel, de ki kellett mondania: — Te Pista, ha én egyszer elmennék a falutokba, tudnál nekem szállást adni? Pistának hálásan felcsillant hűséges szeme: — Már én ne tudnék?! Komótosan ellenne a főhadnagy úr, meg járhatna le a Tiszához Igencsak megtisztelne minket vele a főhadnagy úr... A főhadnagy elgondolkozott. Lassan világosan testet öltött benne a testetlen gondolat. A segítést erősen akarta, akarta úgy, hogy a fájdalmat sem érezte most. Tiszavarsányban is meg lehet gyógyulni... Pista ott is ápolni fogja és ugyanakkor segíthet az asszonyon, dolgozhat otthon a családért! Pista hűséges jó bajtársa volt a fronton, leste minden kívánságát és úgy érzi, hogy ezért a hűségért most viszonzással ő tartozik neki. Most ő fog alkalmazkodni hozzá. A főhadnagy úr a honvédhez. Bajtársak. Igen, ő az elesett ember, elesettségében is tud segíteni! A hazáért teszi ezt is , és Kató megérti. Katótól újra el kell válni. Nehéz lesz, de amikor a frontra ment, akkor is könnyebbé tette a válást az a büszke tudat, hogy a hazáért válnak el. Egészségesre fűtötte beteges arcát ennek a gondolatnak a láza és szavából az eddigi elgyötörtség nyoma sem érződött, határozott volt, parancs volt az, amit mondott: — Pista, pakkolj össze mindent! Holnap a déli vonattal indulunk mindketten Tiszavarsányba! „Gyűjtsétek a morzsákat, hogy semmi kárba ne vesszen" Ennek a bibliai idézetnek mély értelmére most eszmélünk rá igazán. Egyike a legfontosabb tanulságoknak, amelyeket az emberiség korunk eseményeiből levonhat, az, hogy tisztelnünk kell a morzsákat. A hadviselő államok éppen úgy, mint a semlegesek, rájöttek, hogy jóformán mindaz, amit azelőtt, a legkisebb lelkifurdalás nélkül szemétbe dobtunk, értékes és szinte kimeríthetetlen forrása az észszerű, háborús anyaggazdálkodásnak. Ma már minden európai országban államilag megszervezték a vas- és fémmeg a papírosgyűjtést. Megtanultuk, hogy nemcsak a nagyüzemek, gyárak, műhelyek, üzletek stb. láthatják el értékes nyersanyaggal az ipart, hanem szükség van eldobott borítékra, minden minden rozsdás szögre, amely kis és nagy lakásokban a papíroskosárba, vagy a szemétládába került. A fém- és papírosgyűjtés után múlt héten a rongygyűjtésre került a sor. Hirdető oszlopokon, házfalakon mindenfelé feltűntek a figyelmeztető, derűs színfoltok: Te is add oda rongyaidat, mert ez hazafias kötelességed! Textiliparunk egyik legfontosabb belföldi nyersanyaga a textilhulladék, a rongy. A fonó-, a szölő-, a varróműhelyek textilhulladékait már régóta be kell jelenteni s ezek a hulladékok bizonyos mennyiségen felül „zárolt" anyagok. A textilhulladékok nagyobb része azonban a háztartásokból kerül ki. Téli divat. Barna vagy szürke angóraszövetruha, zöld szegéssel, zöld bőrgombokkal díszítve. A szoknya mély berakásai nincsenek levasalva. A tűzésekkel párhuzamos, szaggatott vonal, egyszerű „előöltés", zöld angórafonallal. Az öv zöld, vagy barna, esetleg kétféle színű bőrből készül. Kecső Erzsébet tervei és rajzai. (582