Uj Idők, 1943 (49. évfolyam, 1-26. szám)
1943-06-26 / 26. szám - Koroda Miklós: Az Orczy-ház halálára / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
•csinálja, legfeljebb. A maga akaratának, a maga elszántságának vad és szabad szárnyalásáért. — Kérem szépen, méltóztassék felfáradni velem 4 kegyelmes úrhoz. A férfihang, mely halkan, udvariasan és oly váratlanul szólalt meg asztaluk mellett, mindkettőjüket felriasztotta ebből a hűvös kis ellenséges tűnődésből.. A szállóigazgató állt előttük. Nesztelenül jött, gyorsan állt meg ott, észre se vették. Míg Eliz felnézett az igazgatóra, ez alatt a szempillantás alatt azzal a meglepetéssel küzdött, hogy mért jelentkezik a miniszter a szállóigazgató útján? mért ő menjen a miniszterhez, mikor a gróf ígérkezett oda őhozzá? mindegy, az ilyen nagy úr szeszélyes, és végtére egyremegy, hogy ... De akkor már ott volt a tekintete az igazgató arcán. És az igazgató nem őrá nézett, hanem Mariskára .Egyenesen, félreérthetetlenül s udvariasan Mariskára Mariska értelmetlenül nézett vissza az igazgatóra — Én? — kérdezte csodálkozva. — Igen, doktornő. Nagyon kérem. Mariska most, néhány lélegzetvételig, ijedten ült Aztán Elizre nézett, róla megint az igazgatóra. — Igen, megyek — mondta alig hallhatóan. Orvosi táskája után nyúlt s amikor azt kezébe vette, mintha a táska egyszerű megérintése visszaadta volna nyugalmát. Ez a nyugalom már az orvos teljes nyugodtsága volt. Felállt, még egyszer Elizre nézett, különös, okos és rejtelmes kis mosoly villant meg szája szélén, mint — Bocsáss meg, kedvesem — hangja mélyebb volt, rendesen. S elindult, az igazgatóval, a lépcső felé, vissza se nézve a mozdulatlan Török Elitre. Folytatjuk Az Orczy-ház halálára írta: Korda Miklós. Az új bérház elkészült a Belvárosban. A nyolc emelet hivalkodva és gőgösen tekint körül. Fölényesen és hetykén figyeli öregedő társait, a Petőfi Sándor utaa szürkülő és feketedő épületeit, amelyek alig néhány évtizeddel ezelőtt még ugyanolyan büszkén és ratarul nézelődtek, mint most a szemérmetlenül fiatal szomszéd. A többiek kisasszony- és úrfikorukban épp így fitymálhatták a rátarti elődöt, a kopott, magányos véri rokont, az egyemeletes Orczy-házat, amelynek helyére állt most a tapintatlan, nyurga kamasz, a nyolcemeletes bérpalota. Lebontották a Petőfi Sándor utcai régi házat, amelyet Orczy István báró jászkún kapitány, a generálisköltő apja építtetett ezerhétszáznegyvenhatban. Ha kissé türelmesebbek az utódok, az utca utolsó mágnáspalotája megérhette volna kétszázadik születésnapját. Az építkezés azonban, úgy látszik, sürgős volt. A Petőfi Sándor utcai részt már a múlt esztendő nyarán lebontották. A hajdani Úri-utcai homlokzatot érte először a csákányhalál. A vén ház bölcsen és fáradtan szemlélődő arca már tavaly eltűnt. A Párisi-utcai szárnyra most került sor, az egykori Zsibárus-utcai front egy esztendeig, nyártól nyárig állt riadtan és sebzetten a győztes új épület tövében, míg most az egész ház sorsa beteljesedett. A boltíves kapun többé nem fordul be senki, a fogadótermeknek nem lesz több vendégük, a csillárok soha nem gyúlnak ki, a hálószobákban ezentúl nem alszanak Orczy-ivadékok és hiába költözik az új épületbe a régi ház hűséges bérlője, a sudár, őszhajú cukorkás asszony, az ódon bolt zenélőórás hangulata soha nem tér vissza. Talán a bonbonoknak, a habos- és krémes süteményeknek, a csokoládénak és a sós szalmiáknak is más lesz az íze. A torta nem lesz igazán édes és a nagyszemű szalmiákcukor nem lesz olyan sós, mint amikor a kecses nippektől zsúfolt polcon mérte ki az ezüsthajú, porcellánarcú boltosné és nővére, a messzenéző, feketeruhás matróna. Most már mindenütt modern üzletek cégtáblái borítják el a ház falát. Könyvet ruhát, harisnyát árulnak a fényes portálok mögött, az ódon boltokra majd csak a nagyon öregek és az emlékező szívűek gondolnak. Két század illan el a bontócsákányok érintésére a Petőfi Sándor utcában. Visszahozhatatlanul eltűnnek a szálak, ahol rizsporos dámák, allenge-parókás, majd copfos urak táncoltak menüettet; nincs többé az ebédlőterem, ahol Orczy Lőrinc generális úr lakomázott testőr-barátaival és költőtársaival, szétszedték azt a szobát amelyben a törvények tudományára tanította Batsányi János, a tapolcai saruvarga poétafia „méltóságos tanulótársát"' Orczy István bárót. Nyolc emelet nyomja annak az eperfának halott gyökerét, amelynek hatalmas hajtása körül, a dús lombok alatt vitázott a generális költő a testőrpoétákkal, a fejedelmi vérből eredő Bartsay Ábrahámmal, a bécsi gárda kékszemű, szőkehajú férfiszépségével; az alkimista Bárótzy Sándorral, a királynő egykori híres, rút és mégis körülrajongott gárdistájával; a komoran nyugtalan és izgatott szellemű Bessenyey Györggyel, a „hajlandóság szerint pipás, kártyás társsal", Beleznay Miklós generálissal és a szép lelkű péceli ággal, Ráday Gedeon báróval, felvilágosodásról és forradalomról, filozófusokról és királyokról, nemesekről és jobbágyokról, az újjáalakuló Európáról és arról, hogy mi köze mindehhez az országnak? Voltaire és Rousseau, Montesquieu és Werbőczy, az encyklopédisták és József császár vendégeskedtek szel- A bersagliere hazatérése. Mario Cimara reliefje 7 ifi