Uj Idők, 1943 (49. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-09 / 2. szám - Kassay Solt: Örökség / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Az Új Egyetemes Regénytár Családi könyvszekrényekben sokhelyütt ma is ott piroslanak még — néhol a polc egész szélességében— az Egyetemes Regénytár régi kötetei. Majdnem félszázadon keresztül — pontosan szólva 1885-től 1931-ig — havonkint jelentek meg ezek a piroskötésű könyvek, amelyek annak idején forradalmi újítást jelentetek a magyar könyvkiadásban. Amikor a legnépszerűbb író könyvéből sem mertek ezer-ezerötszáz példánynál többet kinyomatni s a könyv ára ennek a kis példányszámnak megfelelően két-három forint volt — az Egyetemes Regénytár ötven krajcárért adott egy kötött könyvet, s ez a könyv sokszor tíz-húszezer példányban is elkelt. Ez a vállalkozás rövid idő alatt megtízszerezte a magyar könyv fogyasztását, erősen megnövelte az olvasóközönséget. Megnövelte és nevelte is. Kezébe adta a legjobb magyar írók egész sorát, Jókaitól és Mikszáthtól kezdve; a nagy külföldieket: olyan oroszokat, mint Dosztojevszkij, Turgenyev és Csehov, olyan franciákat, mint Daudet, Zola és Pierre Loti, olyan angolokat, mint H. G. Wells. Akadt a külföldiek közt rövidebb életű, népszerű és divatos író is, akinek dicsősége leáldozott azóta — ezeknek is megvolt a maguk haszna, mert népszerűségükkel hozzásegítették a kiadót ahhoz, hogy kevésbbé ismert magyar írókat is ebben az olcsó kiadásban vigyen a közönség elé. » Az akkori időkhöz képest ma óriási közönsége van a drágább könyvnek is; csakhogy közben megváltozott a „közönség" fogalma. Sokkal, sokkal szélesebb rétegekben él az olvasás vágya. Akkor csábítani kellett az olvasót a könyvvásárlásra; ma ki kell elégíteni az olvasni akarók tömegeit. Olcsó könyvet kell kezükbe adni és nem szabad engedni, hogy az olcsóság a szellemi és erkölcsi színvonal csökkenését jelentse. Akik a mai olvasóközönség összetételét ismerik, jól tudják, hogy a ponyva ellen nemcsak a filléres kiadványok területén, hanem magasabb régiókban is meg kell vívni a harcot. Ennek a harcnak hathatós fegyveréül támasztja új életre a kiadó az Egyetemes Regénytárat: az olcsó, nagy példányszámú, de teljes irodalmi és erkölcsi értékű könyvek sorozatát. Új életre támasztja két értelemben is. Újra hozzáférhetővé teszi a régi — elsősorban: magyar — íróknak ma is változatlan értékű, de a forgalomból lassacskán kiveszett könyveit, aztán új, gondosan megválogatott írókat is szóhoz enged éppen úgy, mint annak idején a régi sorozatban jutni. Mindenképpen élő irodalmat akar adni, olyat, amely természetes módon kapcsolódik bele a mai magyar élet vérkeringésébe. Az Új Egyetemes Regénytár „klasszikus" köteteit kiváló írók tanulmányai vezetik be, hogy fölelevenítsék az olvasóközönség emlékezetében az előző nemzedék íróinak képét. Az első kötet, Tömörkény István Gerendás szobákból című műve Gulácsy Irén bevezető tanulmányával jelenik meg. Ez után következik Lövik Károly A préda című regénye Vass László, Krúdy Gyula regénye, a Palotai álmok Kárpáti Aurél, Justh Zsigmond regénye, a Pénz legendája Benedek Marcell és Petelei István regénye, A fülemüle Szentimrei Jenő bevezető tanulmányával. Hisszük, hogy az Új Egyetemes Regénytár a régihez méltó sikerrel fogja teljesíteni a maga megnövekedett feladatát: új és még szélesebb olvasórétegeket szórakoztat, gyönyörködtet és nevel az igazi irodalom megbecsülésére. »» Örökség — Elbeszélés — írta: Kassay Solt Nyolc éves voltam, mikor anyám otthagyta apámat. Később rájöttem, azért hagyta ott, mert szegény volt s elitta azt a keveset is, amit az ácslegénységgel keresett. Két év múlva meghalt apám, azt sem tudom, hol temették el. Annyira lezüllött, hogy még fejfányi sem maradt. A város temette el. Miből éltünk, nem tudom, én negyedik elemibe jártam akkor. Más esemény is történt ebben az évben. Karácsonykor férjhez ment anyám, egy gazdag és kövér henteshez, özvegy volt az az ember, három gyermeke volt, a legkisebb velem egyidős. Éhesen és soványan vonultunk be a jóllakott családhoz. Nagy üzlete volt az özvegyembernek, sonkával, kolbásszal és hússal tele. Az anyám beállt az üzletbe mostohaapám s a két nagyobb fiú mellé, elfoglalta a régi asszony helyét kasszában. Nagy erős szolgálónk volt, az főzött és viselte gondunkat, nekem s a legkisebb fiúnak. Már olyan cselédmódra, enni adott s olykor hatalmasan ránkkiabált. Rám különösen, éreztette velem, hogy betolakodottnak tart s anyám ahelyett, hogy megvédett volna, még bíztatta. — Üssön oda Julis, ha nem fogadja a jó szót. Nem úrfi az, üsse csak nyugodtan. Egyszer oda is ütött Julis, de hogy tovább bíztatta anyám, abbahagyta az ellenségeskedést. Őszre eltakarított a háztól anyám. Debrecenbe vitt nagyanyámhoz, ott beíratott a gimnáziumba s mikor elment, azt mondta: — Amit tanulsz, a tied. Nyárra hazajössz, de otthon ki ne nyisd a szád a tanulásról. Nagyon szegényen éltünk nagyanyámmal, de az iskolában mindenre tellett. Külön németórára jártam, később az angol tanárunk minden délután egy órát gyakorolta velem az idegen ország nyelvét. Vizsga végén megjött anyám, beszélt a tanárokkal, összenézte a ruháimat, a két legnyüvöttebbet kiválogatta, az egyiket támadta, a másikat becsomagolta és hazavitt. Otthon a mostohatestvéreim elhasznált ruháiban jártam s anyám parancsára naphosszat panaszkodtam, megbámultam mostohatestvéreim jómódját és ettem, hogy hízzam. Anyám kevés pénzt tudott az ellátásomra küldeni s ilyenkor nyáron pár fölös kilót rámpakolt, hogy legyen mit a hosszú esztendő alatt leadnom. Sokszor rámkiabált a mostohatestvéreim előtt: egyél, mert nagyanyád mellett majd kopik eleget az állad. Máskor mostohaapám előtt pirított rám. — Köszönd meg te bivaly az ebédet, ne csak megtürüld a szád. — Ne bántsd már örökké azt a gyereket, úgy bánsz vele, mintha nem a tied lenne — védett meg mostohaapám s nagy zsíros öklével letörölte az arcomra csordult könnyemet. — Szegény ember kölyke tanuljon tisztességet — csattant fel anyám. — Csak a maga emberségére támaszkodhat, most tanuljon alázatot. Mostohaapám elhallgatott s valami megnevezhetetlen elégedettséggel a maga gyermekeire nézett, akiknek nem kell alázatot tanulni, mert ház és jómenetelű üzlet vár rájuk... Én kipomfordáltam a szobába, hátramentem a kert égébe, ott sírtam ki keservemet anyám szeretetlensége miatt... Aztán jött az ősz, anyám összepakolt s vonatra tett. A búcsúzásnál magához ölelt s lázas sietséggel a fülembe súgta: — Csak az a mienk, amit megtanulsz. 50