Új Idők, 1948 (54. évfolyam, 1-26. szám)
1948-01-10 / 2. szám - Johannes V. Jensen: Anna és a tehene / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
KÜLFÖLDI ELBESZÉLŐK Anna és a tehene — Kisnovella — írta Johannes V. Jensen A hvalsundi vásár marhák számára elkerített részén egy öregasszony állt a tehenével. Kicsit félrehúzódott a forgalomtól, talán szerénységből, talán azért, mert magára akarta vonni a figyelmet. Nyugodtan és kényelmesen állt ott az öregasszony, fejkötőjét egy kicsit a homlokára húzta, hogy a napsugarak ellen védekezzék, és egy harisnyán kötögetett, mely már elég hosszú volt ahhoz, hogy vastag gomolyagba tekerje. Furcsa, régimódi öltözéket viselt, kék viganója enyhén házi festés szagát terjesztette, dereka köré pedig egy barna kötött kendőt csavart. A fejkölője gyűrött volt és fakó; látszott rajta, hogy régóta hevert a ládafiában, félretaposott fapapucsát szépen kifényesítette. A négy kötőtűn kívül, melyeket ráncos, öreg kezével szorgalmasan mozgatott, még egy ötödiket tűzött ősz hajába. Félfüllel a sátrak felől szűrődő muzsikát hallgatta, de azért az embereket és marhákat is figyelte. Köröskörül nagy volt a zaj és a sokadalom: az istállók felől a lovak nyerítése hallatszott, az öbölből evezőcsapások zaja és a matrózok kiabálása, a sátrakból dobpergés és a bohócok előadása: az öregasszony rendületlenül állt a napfényben és szorgalmasan kötögetett. Mellette ott állt a tehén, fejét az asszony könyökéhez támasztotta, láthatólag unta a dolgot, lába megmerevedett és csendesen kérődzött, öreg tehén volt, de jófajta; a hátsó fele kissé merev ugyan, de ez volt egyetlen látható hibája. Tőgve puhán és telten dagadt ki a hasa alól, és nem volt túlságosan sok karika a szép fehér-fekete szarván. Nedves szemmel állt ott és jobb híján tovább kérődzött. Alsó állkapcsát nyugodtan és kényelmesen mozgatta balról jobbra, aztán nagyot nyelt, felemelte fejét és körülnézett, míg a következő csomó feltört a torkából. Amikor nagyot lélegzett, hangosan fújta ki magából a levegőt. Jól megtermett, egészséges tehén volt, mindent megtapasztalt már, ami egy legjobb korban lévő tehénnel történhetik. Rengeteg borjúnak adott életet, melyeket alighogy megnyaldosott, máris elvették tőle, aztán jó étvággyal és egykedvűen elfogyasztotta abrakját és jóindulatúan nyújtotta fejesre teli tőgyét. Most olyan elégedetten kérődzött itt, akár istállójában, és farkával hessegette a legyeket. Kötőféke ott lógott csomóba bogozva szarván, nem kellett attól tartani, hogy elszalad a gazdá fától. Az új kötőfék volt rajta, nem a régi kopott, mellyel a legelőre hajtották. Anna néni azt akarta, hogy mutatós legyen a tehene. Egy ember lépett oda, végigsimította az állat fényes szőrzetét. — Mennyiért adja tehenét, nagyanyó? — kérdezte. Anna néni nyugodtan tovább kötögetett. — Nem eladó jószág — felelte. Aztán egyik kezét kiszabadította a kötéséből és erőteljesen kifújta az orrát. Az ember még egy kis ideig várakozott, aztán tovább ment; úgy látszik, nehezére esett megválnia a tehéntől. Nem sokkal utóbb egy jóvágású és tisztára borotvált fonészáruslegény ütögette pálcáját a tehén szarvához és vaskos kezével végigtapogatta az állat puha húsát. — Hogy adja az állatot? Az öreg Anna előbb szeretettel pillantott tehenére, aztán szigorú tekintetet vetett a legény pálcájára. Majd mintha valami érdekes látnivalója akadt volna a távolban, elfordította tekintetét. A legény megismételte a kérdést: — Mennyit kér a tehénért? — Nem eladó a jószág — felelt Anna, szinte foghegyről. A legény elfordult, de kisvártatva egy másik vevő jelentkezett. Az öreg Anna most már csak tagadóan rázta a fejét: — Nem eladó a tehén! Az emberek nem értették, miért utasítja el Anna néni a vevőket. Suttogni kezdtek. Az egyik, aki már alkudozott a tehénre, visszajött és magasabb árat ígért érte. Anna néni csak rázta a fejét, de úgy látszik, megzavarta a sok ember. — Szóval már elkelt a tehén? — kérdezte a vevő. Nem, nem adta még el. — Dehát akkor mi az ördögnek parádézik a tehenével? Az öreg Anna lehajtotta fejét, és szorgalmasan tovább kötögetett. — Nahát, mondja már, mit akar? — sürgette az ember, aki, úgy látszik, személyes sértésnek tekintette az öregasszony furcsa viselkedését. — Egyáltalában a magáé ez a tehén? — S lát persze, hogy az enyém. Az én öreg tehenem, már borjúkora óta itt van nálam. •— Azért állt ide, hogy bolondot járasson a vásár népével? — bosszankodott az ember. Uram Isten, hát nem hagyják békén! öreg Anna hallgat, csak lázasan mozgatja kötőtűit. Már azt sem tudja, merre nézzen, hogy elkerülje a dühös férfi tekintetét. De az ember haragosan tovább folytatja. — Mondja csak, azért jött a vásárba, hogy csúfot űzzön az emberekből? Erre Anna néni abbahagyja a kötést, kibogozza tehén szarva köré csavart kötőféket és készül hazafelé, a kérő tekintetet vet a fenyegetően előtte álló emberre. — Szegény állat. Mindig egyedül van! — mondja. — Egyetlen tehenem és olyan ritkán lát más állatot! Gondoltam, elhozom egy kicsit a vásárra, hadd szórakozzék egy keveset. Igazán csak ezt akartam, semmi mást. Nem akartam bántani senkit. De nem adom el egyetlen tehenemet, már indulunk is hazafelé. Nagyon sajnálom, Iwgy bosszúságot okoztam. Isten áldja meg... Fordította CSERNYÁK THYRA Sínek. Ifj. Czezing Lajos fényképe HO Haszinos könyv! D. Závorka Sándor: Viruló természet. Teljes képet ad a növényvilágról és a növény gyakoriak értékesítéséről. Kötve 78.o. Ft.