Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1949-01-01 / 1. szám - Kassák Lajos: Évszakok / Versek

negyedórával idő előtt vagy után, adta meg a jelt. Mi bomlott fel benne, e katonás öregúrban? Micsoda hirtelen kitört lázadása volt ez egy orrnak a rend ellen, ame­lyet maga teremtett s amelyet tovább vállalni miért volt képtelen? ültem az íróasztal előtt, magam elé néztem s eltörtem a fehér porcellánegeret. Miért ne lehetne így is élni?... már miért ne? Lám, esik az eső. Egy egész nap esett akkor az eső , még késő este is zuhogott, ami­kor megtudtuk, hogy Kázmér a pénzzel, amelyet a Takarék pénztárában őrzött, s ami nem is volt sok, délelőtt tíz órakor vonatra ült s megszökött. Senki sem látta többé. Egy zsebkendőt, Karolin, egy zsebken­dőt! A gyomrom is egyre rosszabb már. Még hat év, míg nyug­d­íj­azt­a­thatom magamat. Az egész világ munkás­ága megünnepelte J. V. Sztálin­n­ak, a Szovjetunió vezérének h­atvankilencedik születésnapját Kérjük, közölje velünk, ismerősei közül kinek küldjünk mutatványszámot az Új Időkből ülök a fekete íróasztal előtt s elnézem pofaszakállas arcát, amint ellebeg ablakom előtt. Aprócska kurta combja, a fekete nadrágban, amint katonás ütemben vágja a leve­gőt, magja a b­ecsületesség, a megbízhatóság. Mit t­ulok róla... semmit! Mit tudok magamról? Egyhangú aki befogtam magam egy szekér elé, amely adóhivatalnok, nem az én szemetemet hordja, odahaza aranyhalakat tenyésztek és sokat szenvednek a melegtől. Néha már — utóbbi időben — ideggörcsöket kapok, ha egy körorvos zsebkendőt kér Ka­rolinjától. Gyorsan elfáradok utóbbi időben. Tudok-e ennél többet magamról? Azt mondta Kázmér úr: — Fiaim — mondta — ha egyszer nem halljátok majd a három polht, nagy baj lesz akkor velem. Egy hónap előtt történt, hogy ülök az íróasztal előtt s az órára nézek... hét perccel múlt egy. Ebben a pillanatban nyílik az ajtó s az egyik kollégám sápadtan elém áll. — Mi van Kázmérral — mondja — már rég elmúlt az ideje! — Kinézünk az ablakon, odakünn nap és por s az egyik boltajtóban két ember áll s épp nézi az óráját s élénken hadonászik. Mire az utcára érek, már egész kis csoport támadt, amely izgatottan beszélgetve, moso­lyogva s félig ironikus ijedtséggel az arcokon, a mellék­utca felé tart, amelyben a Takarék épülete áll. Tizenegy perccel múlt egy óra, amikor behatoltunk a Takarék helyiségeibe s megtaláltuk összekötözött ké­zzel, lábbal, a földön fekve, Kázmért , mellette a rablót, aki a pénz­tárban turkált s aki nem tudta, hogy Kázmérra egy­ egész város tart számot. A csendőrség másnap a szom­szédos város fogházába szállította be, Kázmér úrnak semmi baja sem esett Mintha elállt volna a napsütés, kérem. .. Harmadnapra rá tíz perccel múlt el már egy még mindig nem ütött az óra s megint összeverődött a cso­s­port az adóhivatal előtt s megint elindult a Takarék felé. Kibír-e az emberi szív ennyi izgalmat? De a Takarék ajtaja már be volt zárva s dörömbölésre se nyílt ki és mikor egy negyedórával később Kázmér úr lakására értünk, az óra már az asztalnál ült és ebédelt. Más úton jött haza, mondta s figyelmeztetőn a magasba emelte jobb mutató­ujját. — Mit kontrollálnak olyan nagyon! — dörmögte elégedetlenül. — Majd leszoktatom magukat! — Makarónit evett paradicsomlével. Minden elmúlik a világon, még a fiatalság is. Káz­mér egyre rendetlenebbül tüsszente.tt­ Néha napok múltak el, hogy egyáltalában nem hallottuk s volt rá eset, hogy Évszakok I. Szelek, szelek, a fáradhatatlan márciusi szelek zöld pólyákba csavartan már hozzák csemetéit a tavasznak. A nedvdús palánták, a tavalyi jércék és borjak egyformán szenvednek a termékenység örömétől lényük legmélyét kitárva ajánlják fel magukat a beteljesedésnek. S a bájosarcú, nyurga lány is előjött a ház falai közül olyan, mint a kagylójából kiszakadt gyöngy olyan, mint egy vitorla a tengeren közben pillangók repülnek ki a szeméből s te is, aki csak messziről látod őt megérzed újjászületését a világnak. II. A felhők, amik oly kövérek és lusták voltak nemrég súlytalan úsznak tova, az érő vetések s a­­ madárlakta mély erdők felett. A rejtett parazsak fellángolnak most és dalolnak. Nincs, aki számolná a muló órák kongását aki öngyilkosságra gondolna, mint az elhagyottak. Mezők selymei kibomlanak, gyümölcsök édes korától habzik a táj és megrészegülnek a darazsak ahogyan én is részegen fekszem a szívek és csillagok fényével borított földön egy­ szerelemre gondolva, egy asszony szemére mely sorsom ünnepnapjait tükrözi. III. Egy özvegy jő, üres kosárral a karján ó, hány fiút és lányt adott a világnak s most egyedül van, akár a felmutatott ujj. Szólítsd meg szél, gyönge sugarai az ősznek cirógassátok arcát, mely oly szép volt ezer dolguk közt is emlékeztek rá a férfiak. Virágot szed egy sírra talán vagy tán csak magának, mivel semmi dolga más­otthon majd leül a félhomályban emlékezvén sok-sok tarkaságra, ami ő volt s hunyt szemekkel hallgatja, hogy ablakán dobol a súlyos novemberi eső. IV. Fehér kristálylapok között egy torony röpül méhében galambok alszanak s fölötte apró és hideg angyalok milliárdjai keringnek. Vértelen tenyerére emel bennünket is a tél ég és föld között lebegünk, ujjunk hegyével érintve a valóságot. Aki szántott vetett, most alszik gondtalan aki az ördögnek ajánlotta lelkét, örül, hogy él aki fél, lámpát gyújt a­ sötétben akinek halottja van, letakarja a tükröt és magába száll bűntelen. December, utolsó szárnycsapása az évnek látom, a fák dermedt karjaiban elvérzik a nap. KASSÁK LAJOS

Next