Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1949-02-26 / 9. szám - Fodor József: Piros fejfák / Versek - Thurzó Gábor: Akár a vízözön / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
mosolyogva. A dermedt, piros arcon kifakadt egy vékony sávon a vér. Nézte, figyelte, aztán sarkon fordult, intett az ajtóban álló őrnek: — Sie, Broschek! — és valamit mondott németül, mire az őr haptákba vágta magát és elindult Józsika felé. Akkor hirtelen ablakcsörömpölés hallatszott és egy apró fekete, izgága holmi beugrott az íróasztalra. Radovicsné felsikoltott: a majom volt! A majom megállt egy borosüveg tetején, aztán mintha cirkuszban ugrana át egy karikán, lendületet vett és beleugrott a főhadnagy arcába. Egy kicsit megpihent, aztán átvetette magát a hadnagyra. A csörömpölésben, a majom ujjongó sivalkodásában egy pillanat volt csak ez, senki rá nem eszmélt, hogy mi történik. Végigkarmolta a főhadnagyot, a hadnagyot, újra az asztalon volt, vihogva ugrált fel-le, majd megfogta a tintatartót, az írnokhoz vágta, meglengette a boros üveget és úgy csapta a falhoz, hogy a szilánkjai széles körben pattantak a két tiszt szemébe. És sivított, visított vadul, lelkesen, öregapa még mindig az ablaknál állt. Egyszerre egy puha, szürke gumicső tolta félre az arcát, és az ablakban megjelent az elefánt feje. Egy pillanatig felmérte a helyzetet, aztán nekidőlt az ablaknak, benyomta a keretet és féltesttel bent volt. Hosszút, keserveset tülkölt, orrmányával pofonvágta a hadnagyot, hogy végigcsúszott a kályhához, mellső lábával, egy könnyed mozdulattal, mellbelökte az őrt. Nagyokat nyögött, recsegett körülötte az ablakkeret, hullott a vakolat és Jumbó hirtelen, egyetlen rukkal, bent volt a szobában. A majom rajcsározott az íróasztalon, dobálta a papirost, hajigálta az üvegeket, az elefánt orrmányába vette az írógépet és ráhajította a főhadnagyra. Szinte némán, észrevétlenül történt az egész. A négy német hang nélkül, kitágult szemmel tűrte, hogy a majom és az elefánt az arcukba ugorjon, a kályhához kenje őket. Csak a szuszogásuk, a majom sivalkodása hallatszott. Radovicsné ott állt a három gyerekével és öregapával a sarokban. Nézték, értetlenül, mindazt a furcsa komédiát, ami lezajlott előttük. A randalírozó állatokat, a sarokbaszorított németeket. Laci eszmélt fel legelőször: — Üsd, vágd, ne sajnáld! És Évi boldogan felsikoltott az anyja szoknyája mögül: — Robi, Robi! A majom éppen a gépíró altiszt haját tépte, bele-belemarva védekező kezébe, és rávigyorgott Évire. Az őr lélekzetnyi szünetet kapott. Elugrott az ajtó felé, rájuk célzott a pisztolyával, de az elefánt résen volt, pofon legyintette az orrmányával és a pisztoly kirepült a kertbe. Józsika odarohant az anyjához:— Fussunk! És nekiiramodott, át a betört falon. Radovicsné rohant a nyomában, a két kicsi repült, öregapa is megsejtett valamit, mert egyszerre szaladni kezdett. Futottak át a kerten, ki a sikátorba. A házból csak a dulakodás zaja hallatszott, a fény csapott végig a bokrokon. Hátra se mertek nézni, futottak, esztelenül. Amikor elérték az autót, akkor dördült fel az első puskalövés. Józsika fellökte öregapát a kanapé mellé a földre, beugrott a kormány mellé. Beadta a gázt és ebben a pillanatban engedett fel benne az egész lehetetlen izgalom. Elmosolyodott, — az autó simán elindult. Arra vezetett, amerre utat látott. A lövések mind közelebbről jöttek, a falu vége táján, azt hitte, elérik őket. Motorzúgást hallott, kiáltozást, — bekanyarodott egy rétre. Egyszerre a kocsi nyakáig csapott fel a láp, de azon is túl voltak. Reteken mentek át, az utánuk iramodó motorbiciklik zúgását más irányból hallották egyszerre, — és kint voltak az országúton, arrafelé, amerről jöttek, a tanyák között. Józsika egyszerre azt vette észre, hogy Radovicsné sír. — Mit sír, anya? — Ez ... ez olyan borzasztó. — Miért? — és felröhögött. — A moziban is így van. A moziban is így van, igen kisfiam. — gondolta Radovicsné. De ez más, ez nem a mozi, ez valami egészen más, mit tudod te azt! Figyelt, a két gyerek és öregapa hallgatott, az autó egyenletesen zötyögött, eloltott lámpává!. Egy halom kő derengett fel jobbfelől: az útkaparó-ház. Visszajutottak az útkaparó-házhoz. Egyszerre megcsörrent az ablak, mintha kaviccsal dobták volna meg. Odafigyeltek: — a majom lapította az orrát az üveghez. A fején, mint egy diadalsisak, az egyik német sapkája libegett. Folytatjuk év alatt «A jó házikonyha» 12 részes kiadását 9* Havi 13 Ft-ot kell küldenie az 1949- évre az Új Időre előfizetési árával együtt és megkapja egy V Vasút mentén. Derkovits Gyula festménye a Szépművészeti Múzeumbán 131