Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1949-02-26 / 9. szám - Bús Ilona: Száztíz éves a herendi porcellán / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Száztíz éves a herendi porcellán Egy évszázaddal ezelőtt a tatai Eszterházy gróf egyik reggel unatkozva nézett ki kastélya ablakán. — Már megint füstöt érzek! — szimatolt jobbra-balra és a jószág kormányzóját hivatta. — Intézkedjék — pattogott —, hogy a park közeléből tüstént takarodjék el az a cserepes! Égető kemencéjének a füstje tönkreteszi itt a levegőt. Akkoriban az Eszterházy szava parancsa volt. Kénytelen-kelletlen felpakolódzott hát Fiscver cserepes és elindult döcögő szekerével. A Bakonyon keresztül vezetett az útja. «Itt meg lehetne telepedni» — gondolta — «helyben van a fa — (abból sok kellett az égetéshez) — nem eszi meg a fuvar a baszkot.» Herendet találta megfelelőnek. Eleinte csak a családja segítségével készített cserépedényt, de addig mesterkedett, kísérletezett, míg rátért a porcellán gyártására. Akkor már a falu lakosai is kezdtek szállingózni a műhelyébe. Szímesvirágú, gyümölcsdíszes tálai, korsói az 1846-os kiállításon tűntek fel először. Kossuth Lajos így ír róluk: «a hatvanezer néző között egy sem akadt, aki meg ne bámulta volna a herendi Fischer porcellánjait.» «Udvari szállító» lett Fischer. Idegen országok mágnásai is tőle vásároltak. Mikor a szász király híres étkészletéből egyik tányér darabokra tört, őt kérdezték meg, tudna-e hasonlót csinálni. «Megpróbálom» — mondta Fischer. — Mikor pedig elvitte a maga készítette darabot és elhelyezte a többi közé, senki sem ismerte fel, hogy utánzat. Csak az alján lévő hírendi jel igazolta a művészi teljesítményt. Nagy urak asztalát, vitrinjeit díszítette a méregdrága porcellán. A szegény ember számára elérhetetlen volt. Csak bámulták a kirakatokban, de még gondolni sem mertek arra, hogy egy csészét, tányért, vagy akár a legparányibb figurát is megszerezhessék. Herend és környékének lakói pedig egymás után mentek a porcellángyárba, hogy filléres bérekért naphosszat formálják, illesztgesék az akkor már világhírű csészlékre, fedelekre a csipkésszélű virágokat. Más választásuk nem volt. Ott öregedett meg egyazon korong mellett nagyapa, apa és unoka. Ma is kézzel készül a herendi porcellán, de tervszerű irányítás mellett, olyan nagy mennyiségben, hogy ára rövidesen a dolgozók számára is elérhető lesz. Ami egykor a földesurak kastélyait díszítette, az nemsokárra a nép asztalát, polcát fogja kedvessé tenni mindennapi életében. BÜS ILONA Formál a mester Munkában a parcellánfestők Korongozó fiú i^^ Kérjük, előfizetését újítsa meg idejében,