Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1949-02-26 / 9. szám - Bús Ilona: Száztíz éves a herendi porcellán / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

Száztíz éves a herendi porcellán Egy évszázaddal ezelőtt a tatai Eszter­házy gróf egyik reggel unatkozva nézett ki kastélya ablakán. — Már megint füstöt érzek! — szima­tolt jobbra-balra és a jószág kormányzóját hivatta. — Intézkedjék — pattogott —, hogy a park közeléből tüstént takarodjék el az a cserepes! Égető kemencéjének a füstje tönkreteszi itt a levegőt. Akkoriban az Eszterh­ázy szava parancs­a volt. Kénytelen-kelletlen felpakolódzott hát Fiscver cserepes és elindult döcögő szekerével. A Bakonyon keresztül vezetett az útja. «Itt meg lehetne telepedni» — gondolta — «helyben van a fa — (abból sok kellett az égetéshez) — nem eszi meg a fuvar a baszkot.» Herendet találta megfelelőnek. Eleinte csak a családja segítségével készített cse­répedényt, de addig mesterkedett, kísér­letezett, míg rátért a porcellán gyá­rtására. Akkor már a falu lakosai is kezdtek szállingózni a műhelyébe. Szímesvirágú, gyümölcsdíszes tálai, korsói az 1846-os kiállításon tűntek fel először. Kossuth La­jos így ír róluk: «a hatvanezer néző kö­­zött egy sem akadt, aki meg ne bámulta volna a herendi Fischer porcellánjait.» «Udvari szállító» lett Fischer. Idegen országok mágnásai is tőle vásároltak. Mi­kor a szász király híres étkészletéből egyik tányér darabokra tört, őt kérdezték meg, tudna-e hasonlót csinálni. «Megpró­bálom» — mondta Fischer. — Mikor pe­dig elvitte a maga készítette darabot és el­helyezte a többi közé, senki sem ismerte fel, hogy utánzat. Csak az alján lévő hírendi­ jel igazolta a művészi teljesít­ményt. Nagy urak asztalát, vitrinjeit díszítette a méregdrága porcellán. A szegény ember számára elérhetetlen volt. Csak bámulták a kirakatokban, de még gondolni sem mertek arra, hogy­ egy csészét, tányért, vagy akár a legparányibb figurát is meg­szerezhessék. Herend és környékének la­kói pedig egymás után mentek a porcellán­gyárba, hogy filléres bérekért naphosszat formálják, illesztges­ék az akkor már vi­lághírű csészlékre, fedelekre a csipkés­szélű virágokat. Más választásuk nem volt. Ott öregedett meg egyazon korong mellett nagyapa, apa és unoka. Ma is kézzel készül a herendi porcellán, de tervszerű irányítás mellett, olyan nagy mennyiségben, hogy ára rövidesen a dol­gozók számára is elérhető lesz. Ami egykor a földesurak kastélyait dí­szítette, az nemsokárra a nép asztalát, pol­cát fogja kedvessé tenni mindennapi éle­tében. BÜS ILONA Formál a mester Munkában a parcellánfestők Korongozó fiú­ i^^ Kérjük, előfizetését újítsa meg idejében,

Next