Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 27-35. szám)
1949-07-30 / 31. szám - Petőfi Sándor: A szabadsághoz / Versek - Szalatnai Rezső: Petőfi és a szomszéd népek / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
A magyar forradalmi szabadságharc százszázalékosan tisztánlátó, lángeszű szellemi vezérét (a «népköltőt», ahogy Klapka irómiaian nevezte), bizony nem sokba vélték a vezetők és generálisok. Amire különösebben felfigyeltek rajta, csaknem egyedül az volt, hogy nem hordott szabályos kravátlit és uniformit. Uraink benne főleg egy izgága verselőt és túlfűtött fejű fantasztát láttak. Kortársai, bármi kitűnőek voltak is egyesek, nem voltak mindig méltók e páratlan zsenihez és prófétához, ne is csodálkozzunk rajtuk. Kortársai nagyrészben messze álltak a szá százalékos forradalmi Petőfi-koncepciótól, de messze álltak még egy jó polgári liberális gondolkozástól is. A sokszor és sajnos gyakran érthető alkuk között pedig Petőfi nem alkudott. Nem is alkudhatott, mert az ilyen valakit, korától függetlenül is, minden időkre az emberi programnak és lehetőségek teljének szánta a természet. Az ilyen emberek az abszolútumot akarhatják csak és akarják , amit csak lassan teljesíthet a gyarlóbb ütemű emberi idő. Egy Petőfi programul emberiség-életű és méretű, mint a Biblia nagy prófétáié. Vállaljuk ezt a programot és teljesítsük. Mérük erőfeszítéseinket, tettinket Petőfihez. Olvassuk, tegyük magunkévá; minden szavunkon túl ő legyen az igazi mérték. S ha beszélünk ról, most nem magyarázni akaruk, őt, a legvilágoablat és leegyszerűbbet, csak boldogan idézzük magunk elé, csak szerény harangot endítők vagyunk az ő nagy ünnepén. Ma Petőfi napja van. Eltűnésének századik é fodulója. Álljunk meg egy perere dolgainkban, magunkban. Nézzünk az égre, fönt van a nap. S menljünk el szívünkben, a lélek határtalanságában. Ott ég ő örökre, annak közepén, mint a nap! Petőd! 4iG A szabadsághoz írta PETŐFI SÁNDOR Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen, földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál. Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a Trónusodnál mi törvényes királyunk, ünnepelve állunk, Körülötted miljom s miljom fáklya Meggyúlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. I>e, szabadság, mert halvány az orcád ? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtül félted ? Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót. Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni, vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig Feljövünk a sírból éjféltájban, mindnyájan, S győztes ellenségednek megint kell küzdeni... kísértő lelkeinkkel! Pest, 1848. Petőfi és a szomszéd népek irta Szalatnai Rezső Száz év óta Petőfi költői érvényesülése a magyar művelődéstörténet legszebb fejezete. 1895-ben Hermann Gimm, német esztétikus azt iti, hogy neki Petőfi Mistral, Goethe, Shakespeare és Homérosz tűnnek fel a legnagyobbaknak, mint egyetlen egy költő megtestesülése. Ki előbb e nagyok közül Petőfinél? Száz esztendeje él velünk, nemcsak a magyarokkal, az egész világgal. Minden nemzet a magamódján szereti Petőfit. A németek a borongó romantikust szeretik benne, a Felhők íróját. Az angolok szemében a puszta költőjévé szűkült. A franciák az ifjúság és a szabadság dalnokát tisztelik benne. Az oroszok soká Puskinhoz hasonló poétának látták. Vannak költeményei, melyek negyvenkét nyelven terjedtek el a világon. Mégis, úgy tűnik fel, a Duma vidéke az a terület, ahol a legteljesebben érvényesült e száz éve alatt. Középeurópában azonos magával, azonos nemzetével és a világgal. A Bialli tengertől az Égei-tengeriig, a kis népek országútján. Petőfi az úlmiuitiartó fa. Költeményei révén kézzelfoghatóvá vált a népek szabadsága és joga, ami más költők munkáiban elvontan észlelődön csupán. Petőfi e népek költőit nevelte és tanította s a hű tanítványok révén eljutott a nép széles rétegeibe, lánigot vetett szomorú és megalázott szivek százezrében s hitelesítette a harc, az igazság, a férfias jellem erkölcsi jieigyent. «Én használni s nem ragyogni akarok» — irta Petőfi. Ezt a kívánságát a sors teljesítette. A szabadság mértéke s a hazafiság értéke a Dunai-tájon Petőfiből nő t Ini. Sajló költészet igénye szintén. Ha a magyar nyelv területének peremeit nézzük pontokban és színes vonalakban képzeljük el Petőfi hatását, s rendkívül érdekes Petőfi-térkép tárul elénk. A kötj még élt, midőn már a szomszedok ismerték, hírül adták nevét, terjesztették verssorait. A prágai Ceslká Vcela című lapban már 1841-ben emlegetik. Tíz év múlva, 1834-ben, megjelenik a cseh irodalmi fórumban, a Lumírban, az első Petőfi-fordítás, egy dal, a Megy a juhász című. Közben jelent meg Bécsben a nevezetes úttörő, a német fordítás, Lux Adolf munkája, a «Petőfi: Ausgewählte Gedichte». Ezek a német fordítások jelentős szerepet játszottak Petőfinek a megismertetésében. Az ötvenes években a cseh irodalmi lapokban is a pusztáról, csikósról, csárdáról egyre,m isra jelentek meg eredeti cseh versek. Sőt Petőfi elvarázsolta a legnagyobb cseh költőt, Jan Nerudát, aki egy hosszú életen át lankadatlanul lelkesedett érts, gyönge német fordításokból remekül s a magyar eredetit ízeiben megközelítve fordította csehre. A cseh irodalomtörténet ezt a vonzódást a két költő rokon lelkiségével magyarázza. Neruda ízig-vérig demokrata, puritán jellem volt, magános, büszke, férfias, egyenes, igazmondó alkat, olyan, mint Petőfi. Természetesen ragaszkodott Petőfihez akkor is, amikor a cseh közvéleményben a nacionalista buzgóság elítélt mindent, ami magyar..