Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-06-30 / 51. szám

1054. iimitis 10. ÖL IFJÚSÁG Pionírok első találkozója Bratislavában Szombaton délután 4 órakor fanfárok harsogó hangja jelezte, hogy Bratislavában megkezdődött a pionírok első kétnapos találkozója. Ligetfalun, a Vörös Csillag stadion zöld gyepén száz és száz pionír sorakozott fel a megnyitó ünnepségen. * Vasárnap délelőtt az ifjú micsurinistá­k meglátogatták a bratislavai botanikus kertet, ahol megtekintették az érde­kes és szép délszaki növényeket Vasárnap délután a­ Zerge-hegy egyik szép fekvésű tisztásán piroskend­ős pionírok egész serege szórakozott, körhintán, hajóhintán, a­céllövésnél, gránátdobásnál, nyíllövésnél és az al­kalmi színpadon mindenki talált szó­­­rakozási lehetőséget. — Késő estig tartott a műsor. Este tábori vízzel ért végett s a Zerge-hegy dúslombú er­deiben messze csengett a fiatalok vidám hangja. — Képünkön a Kl. Gottwald pionírház leány tánccsoportját látjuk. £ 3 3 HAJDÚ ANDRÁS zselízi tudósítónktól: Mi lesz a nagypészeki fiatalokkal? 1954—1957-ben a mezőgazdaság ré­szére 320.000 munkaerőt kell szerezni, elsősorban az ifjúság soraiból... Arról van szó, hogy ifjúságunk saját tapasz­talatai alapján meggyőződjék arról, hogy a mezőgazdaságban is megtalálja; a jómód és a kulturált élet minden feltételét ... (V.­­K­oky elvtárs kongresszusi beszédéből)­­Z­öröskörül, ameddig a szem ellát, dombok púpozódnak elfedve Zseliz épülő házait, egymásra, eltakarva e városka emeletes házainak tetejét is; nem látszanak ide a város villanyfé­nyei, de még a vasút füstje sem száll idáig ... — deltát mégis! — va­­jon mit látnak Nagypeszek fiataljai a körülöt­tük épülő ír világból? Hol tartanak'' Nem maradnak-e le? Lovicsek elvtárs velünk jön össze­szedni a fiataloka . Vállravetett kis­­kabát, fiatalos léptek ... még ő magé­ is bediene az ifjúsági csoportba. De ő csak rázza a fejét, amikor mondom neki. — Nem úgy van az! A fiatalságot azért érzik rajtam, mert tanító vagyok és a tanítók sorsa örök ifjúság. De egyébként, h­a az ember már megnő­sült, gyermekei is vannak, akkor már csak segít a fia­ dóknak ... Amint megyünk az úton, Lovicsek elvtárs megállítja az embereket: nem látták a fiatalokat? Közben odaint né­hány gyereket. Szóljatok Bélának! Kar­csinak is! Gyűlés lesz! Nekünk pedig elmagyarázza, hogy az a legmagasabb szőlősdomb, az Öreg­hegy. Állami szőlészet van ott. Amarra, a Szikince medrén túl, ott, ahol azok a szürke házak vannak, az a Vadalmás. Állami gazdaság. Amott, ahol vöröslőn nyugodni készül a nap, azok a dom­bocskák a Papsor, a Hosszúm­ogyorós és a Hadcsa. Nevük régi, igaz, de jó szövetkezeti földek azok. Az a barnáké magaslat pedig a Nyúlszem, a falusi szőlők dóm­­ócskája. Egészen besötétedett mire az isko­lához értünk. A kapu előtt csoportban állnak a fiatalok. Felénk se néznek, amikor megállunk mellettük. — Menjünk be fiúk! — szól oda Lo­vicsek elvtárs. Betalál mindenki. Né­hány leányt is látok közöttük. Azok félreállnak és csak utánunk jönnek be. Körülnézünk a tanteremben. Az aszta­lon kormosan pislákol a lámpa. Mellet­­te nagy f­ alomban újságok hevernek. Látszik, hogy nem nagyon olvashatták. A fiúk, lányok árnyéka imbolyog. He­lyüket keresik. Valahogyan csak beszo­rulnak a szűk iskolapadokba. Feléjük húzódok, í k­odáit feketén sötétlik a tábla. Az ablakok, mint óriás szemek kékes tompasággal villognak. A lámpa na­gyokat pislog, amikor Tóth elvtárs, a járási titkár beszélni kezd. A beszéd után hallgat mindenki. A vita sehogyan sem akar megindulni. Bosszantó ez u­gyan s ezért ragasz­kodva a „hivatalos” kérdésekhez, Borke Bélához, a titkárhoz szólok. — Hány fiatal van a csoportban? — Húsz — feleli, aztán hozzáteszi: körülbelül. — Minden fiatal CsiSz-Lag? — Nem. Úgy a fele ... — Mit szoktatok csinálni? Valaki közbekiált: Csak csinálnánk! És már kérdezni sem kell, csak úgy dől a szó. Szépen, sorjában, mint szán­táskor eke után a barázda. — Mondjatok csak meg mindent ami fáj! — biztatja őket Dudás Lajos, az elnök. Lackó Bandiból látszólag zavarosan kipattan a gondolat: — Sportolnánk, ha lehetne ... deh­á' saját pénzünkön még futballt sem ve­hetünk ... Hangjából keserűség árad. Látom az arcokon, hogy egyetértenek vele. De, hogy-hogy a saját pénzükön? — Kultúrelőadást rendeztünk. „Fösvényt” adtuk elő. Még kultúrbri­ A­gádon is voltunk vele! De a bevételből nem láttunk egy fillért sem! — ma­gyarázza egy szőke fiú. Sok­ tanító elvtárs oktatóan felemeli a mutatóujját: — Az előadás bevételét a CsíSz be­adta a „Kultúrotthon-mozgalom” pénz­tárába. Megvan. Színpadot kellene ven­ni. Nem lehet csak szétszórni a pénzt holmi labdákra! Kipattant a vita. Pénz van jócskán: 1300 korona. De sok­ tanító elvtárs ra­gaszkodik ahhoz, hogy először szabá­lyosan alakuljon meg a csapat, jegy­zőkönyvezzék, aztán beszerzi a szük­séges felszerelést. — No, így helyes — nyugszanak meg a fiatalok. Már indulna tovább a beszélgetés, de Dudás elvtársra rá kell szólni: — Ezt fel kell jegyezni! Ez határo­zat. A vezetőség gondoskodjon arról, hogy ... Felcsillannak a szemek. A fiúk ös­­­szenéznek. Az egyik lány csendesen megjegyzi: Így kellene mindig!... Aztán sor kerül sok más dologra. Nincs helyiség, ahol összegyűlhetné­nek. Tóth elvtárs közbeveti: Közben üres házakat láttunk, amikor végig jöttünk a falun! — igaz, dehát mit tegyünk? kérd; tanácstalanul Dudás elvtárs Egy pillanatra hallgat mindenki. — Van képviselőtök az új nemzeti bizottságban ? — Hogyne! — és már magyarázzák is, hogy ez lesz a leghelyesebb, ha a nemzeti bizottság segítségével intéz­kednek majd. Ipri tanító elvtárs még megjegyzi: K^asz elvtárs, a pártelnök és így akar­ja valahogy ... — Látjátok! A párt segíteni fog. Közben írják is a határozatot: A nagypészeki CsISz-csoport elhatároz­ta ... Előkerül most már minden. Pana­szok, ötletek, javaslatok. A Hadsereg­gel Együttműködő Szövetséget meg­alakították, hisz hat besorozott fiatal van a faluban. Mackó Máriát választot­ták elnöknek. De a munka sehogy sem megy, f­eljegyezzük: Zselízen majd szó­lunk erről is. Sok­ tanító elvtárs egy befejezetlen épületről beszél, me­lyet jó lenne kultúrházna­k felépíteni. Ez már nehezebb dolog. A fiatalokhoz szólunk: — A kultúrház építése­ nehezebb ügy .... de semmi sem lehetetlen. Kü­lönben a szövetkezetnek kultúr- és sportcélokra van külön pénzügyi alap­ja... Összenéznek. Látszik rajtuk, hogy eddig erről sem tudtak. Tóth elvtárs még megjegyzi: — Tehát a szövetke­zet erősítése a kultúralét felvirágzását jelenti. Erről van szó ... — Igen. Ha­­ rndszeresen jönnétek a járásról, ha segítenétek, menne min­den — véli Dudás elvtárs. Öisszené­­zünk. Igazuk van. Segíteni kell őket. — Mondjátok meg, de őszintén — kérdem — ki olvassa rendszeresen az Új Ifjúságot, hisz ez a legjobb instruk­tor ! ? Hallgatnak. Ipri elvtárs megjegyzi: — Pedig kí­­nálgatom mindig, dehát hiába... — Előveszem az Új Ifjúság régebbi szá­mait. — Nézzétek! Itt egy cikk a kultúr­­ház építéséről. A másikban szomszéd falutokról. Tetgenyéről írnak. Em’itt a sportról van szó ... Nézik, olvasgatják a lapokat. Ez már nem is gyűlés, hanem beszélgetés. Tag­­díjbélyeget vásárolnak, összeírják a játékosokat. Vitatkoznak. — Már féltizenkettő! — szól valaki. Valóban. Mióta is tart ez a hirtelen gyűlés! Felállnak,,indulnak az ajtó felé. Tóth elvtárs minden szót megfontol mielőtt, kimondja: — A járási vezetőség bírja a kriti­kát. Nem törődtünk Nagypeszekkel úgy, ahogy kellett volna. Ezentúl rend­szeresen instruktor jár majd hozzá­tok ... Ezután nem szólnak többet, hanem mennek haza, pihenni, hisz holnap újra munkanap. * !\/M­indenhol, köröskörül, ameddig a szem ellát, új élet épül. De mi lesz Nagypeszek fiataljaival? Magukra maradnak? Elmaradnak? — Nem! Ez nem lehet. A Garam mentén már épül a nagy erőmű, hamarosan villanyfényt küldenek majd onnan ebbe a faluba is. Agronómusok, zootechnikusok tanulnak az iskolákon.­­Ők is fényt, világosságot jelentenek majd Nagypeszek számára. Nem maradhatnak le ők sem. Ezt nem engedi az ország, a Párt, az Ifjúsági­ Szövetség, Tóth elvtárs, a járási titkár, a tanító elvtársak, Dudás Lajcsi, Botka Béla,... nem, ezt nem engedi egyetlen nagypészeki fiatal sem! Petőfi költeményei szlovák nyelven •Tán Smrek, szlovák költő Pe­tőfi fordításáért államdíjat ka­pott. Ezt a tényt figyelemremél­tó jelenségnek tartjuk különbö­ző szempontból. Mindenek előtt bizonyítja, hogy a mai szlovák költők felújítják a haladó szelle­mű szlovák és magyar hagyo­mányok között fennálló kötelé­keket, melyeket 1848 után burzsoá nacionalizmus erőszak­á kal széttépett. Mert ugyanazok a forradalmi demokratikus esz­mék hevítették a múlt század negyvenes éveiben a szlovák és magyar nemzetet. Petőfi éppen ezeknek a közös eszméknek megtestesítője. A szlovák iro­­­dalmároknak a súlyos politikai és szociális elnyomatás idején nem állt módjában a világ klassziku­sainak fordításaival foglalkozni A szlovák költők közül Hviezdo­­slav nyiltan Petőfi Sándor kö­vetőjének tartotta magát. Bra­­xatoris, Jesensky, Kreméry, Lu­kác követték példáját és most pedig Ján Smrek. Ján Smrek már jelentékeny költői múltra tekintett vissza, amikor Petőfit kezdte fordítani Már előzőleg, 1950-ben szép si­kert ért el Ady és József Attila fordításaival. Petőfi fordításaival érte el a legnagyobb művészi tökélyt. Petőfi verseinek szlo­vák fordításánál az az érzésünk, hogy egy ma élő költővel állunk szemben. Petőfit nem könnyű for­dítani, rendkívül nehéz hűen visszatükröztetni nyelvezete gaz­dagságát, eredetiségét és friss ütemét. Smreknek ez tökélete­sen sikerült. A verseknek nincs fordítás-ízük. Smrek a legtöké­letesebbet alkotta, másnál egyáltalában ami fordí­lehetséges. Mélyről, a szlovák nyelv cseszárából merített Smrek kin­mindig megtalálta a helyes kife­és­jezéseket. Nem költötte át Pe­tőfi verseit, nem vett el és nem tett hozzá. Petőfi művészete va­lósággal magával ragadta. Ott, ahol más költői képet vagy szó­­fűzést alkalmazott , azt csak azért tette, hogy kifejezőbben tolmácsolja Petőfi gondolatait és mégse ellenkezzen a szlovák nyelv szellemével és sajátossá­gaival. Csodálatos, hogy Smrek verstanilag se sértette meg a mondatok természetes ütemét. Smrek fordításában nincsen ne­hézkesség, semmi se erőltetett. Smrek fordítói készsége és mű­vészete különösen a dalszerű verseknél csillan meg a legjob­ban, pedig ezeket visszaadni legnehezebb. De Smrek megta­a­lálta a közös hangot, hiszen jól ismeri a magyar és a szlovák népdalokat. Ezért sikerült neki olyan tökéletesen átültetni magyar költészet gyöngyszemeit, a­hogy azok közkincsévé váljanak a két nemzetnek. Ján Smrek, Petőfi fordításáért joggal megérdemli az államdíjat

Next