Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-06-30 / 51. szám
1054. iimitis 10. ÖL IFJÚSÁG Pionírok első találkozója Bratislavában Szombaton délután 4 órakor fanfárok harsogó hangja jelezte, hogy Bratislavában megkezdődött a pionírok első kétnapos találkozója. Ligetfalun, a Vörös Csillag stadion zöld gyepén száz és száz pionír sorakozott fel a megnyitó ünnepségen. * Vasárnap délelőtt az ifjú micsurinisták meglátogatták a bratislavai botanikus kertet, ahol megtekintették az érdekes és szép délszaki növényeket Vasárnap délután a Zerge-hegy egyik szép fekvésű tisztásán piroskendős pionírok egész serege szórakozott, körhintán, hajóhintán, acéllövésnél, gránátdobásnál, nyíllövésnél és az alkalmi színpadon mindenki talált szórakozási lehetőséget. — Késő estig tartott a műsor. Este tábori vízzel ért végett s a Zerge-hegy dúslombú erdeiben messze csengett a fiatalok vidám hangja. — Képünkön a Kl. Gottwald pionírház leány tánccsoportját látjuk. £ 3 3 HAJDÚ ANDRÁS zselízi tudósítónktól: Mi lesz a nagypészeki fiatalokkal? 1954—1957-ben a mezőgazdaság részére 320.000 munkaerőt kell szerezni, elsősorban az ifjúság soraiból... Arról van szó, hogy ifjúságunk saját tapasztalatai alapján meggyőződjék arról, hogy a mezőgazdaságban is megtalálja; a jómód és a kulturált élet minden feltételét ... (V.Koky elvtárs kongresszusi beszédéből)Zöröskörül, ameddig a szem ellát, dombok púpozódnak elfedve Zseliz épülő házait, egymásra, eltakarva e városka emeletes házainak tetejét is; nem látszanak ide a város villanyfényei, de még a vasút füstje sem száll idáig ... — deltát mégis! — vajon mit látnak Nagypeszek fiataljai a körülöttük épülő ír világból? Hol tartanak'' Nem maradnak-e le? Lovicsek elvtárs velünk jön összeszedni a fiataloka . Vállravetett kiskabát, fiatalos léptek ... még ő magé is bediene az ifjúsági csoportba. De ő csak rázza a fejét, amikor mondom neki. — Nem úgy van az! A fiatalságot azért érzik rajtam, mert tanító vagyok és a tanítók sorsa örök ifjúság. De egyébként, ha az ember már megnősült, gyermekei is vannak, akkor már csak segít a fia dóknak ... Amint megyünk az úton, Lovicsek elvtárs megállítja az embereket: nem látták a fiatalokat? Közben odaint néhány gyereket. Szóljatok Bélának! Karcsinak is! Gyűlés lesz! Nekünk pedig elmagyarázza, hogy az a legmagasabb szőlősdomb, az Öreghegy. Állami szőlészet van ott. Amarra, a Szikince medrén túl, ott, ahol azok a szürke házak vannak, az a Vadalmás. Állami gazdaság. Amott, ahol vöröslőn nyugodni készül a nap, azok a dombocskák a Papsor, a Hosszúmogyorós és a Hadcsa. Nevük régi, igaz, de jó szövetkezeti földek azok. Az a barnáké magaslat pedig a Nyúlszem, a falusi szőlők dómócskája. Egészen besötétedett mire az iskolához értünk. A kapu előtt csoportban állnak a fiatalok. Felénk se néznek, amikor megállunk mellettük. — Menjünk be fiúk! — szól oda Lovicsek elvtárs. Betalál mindenki. Néhány leányt is látok közöttük. Azok félreállnak és csak utánunk jönnek be. Körülnézünk a tanteremben. Az asztalon kormosan pislákol a lámpa. Mellette nagy f alomban újságok hevernek. Látszik, hogy nem nagyon olvashatták. A fiúk, lányok árnyéka imbolyog. Helyüket keresik. Valahogyan csak beszorulnak a szűk iskolapadokba. Feléjük húzódok, í kodáit feketén sötétlik a tábla. Az ablakok, mint óriás szemek kékes tompasággal villognak. A lámpa nagyokat pislog, amikor Tóth elvtárs, a járási titkár beszélni kezd. A beszéd után hallgat mindenki. A vita sehogyan sem akar megindulni. Bosszantó ez ugyan s ezért ragaszkodva a „hivatalos” kérdésekhez, Borke Bélához, a titkárhoz szólok. — Hány fiatal van a csoportban? — Húsz — feleli, aztán hozzáteszi: körülbelül. — Minden fiatal CsiSz-Lag? — Nem. Úgy a fele ... — Mit szoktatok csinálni? Valaki közbekiált: Csak csinálnánk! És már kérdezni sem kell, csak úgy dől a szó. Szépen, sorjában, mint szántáskor eke után a barázda. — Mondjatok csak meg mindent ami fáj! — biztatja őket Dudás Lajos, az elnök. Lackó Bandiból látszólag zavarosan kipattan a gondolat: — Sportolnánk, ha lehetne ... dehá' saját pénzünkön még futballt sem vehetünk ... Hangjából keserűség árad. Látom az arcokon, hogy egyetértenek vele. De, hogy-hogy a saját pénzükön? — Kultúrelőadást rendeztünk. „Fösvényt” adtuk elő. Még kultúrbri Agádon is voltunk vele! De a bevételből nem láttunk egy fillért sem! — magyarázza egy szőke fiú. Sok tanító elvtárs oktatóan felemeli a mutatóujját: — Az előadás bevételét a CsíSz beadta a „Kultúrotthon-mozgalom” pénztárába. Megvan. Színpadot kellene venni. Nem lehet csak szétszórni a pénzt holmi labdákra! Kipattant a vita. Pénz van jócskán: 1300 korona. De sok tanító elvtárs ragaszkodik ahhoz, hogy először szabályosan alakuljon meg a csapat, jegyzőkönyvezzék, aztán beszerzi a szükséges felszerelést. — No, így helyes — nyugszanak meg a fiatalok. Már indulna tovább a beszélgetés, de Dudás elvtársra rá kell szólni: — Ezt fel kell jegyezni! Ez határozat. A vezetőség gondoskodjon arról, hogy ... Felcsillannak a szemek. A fiúk összenéznek. Az egyik lány csendesen megjegyzi: Így kellene mindig!... Aztán sor kerül sok más dologra. Nincs helyiség, ahol összegyűlhetnének. Tóth elvtárs közbeveti: Közben üres házakat láttunk, amikor végig jöttünk a falun! — igaz, dehát mit tegyünk? kérd; tanácstalanul Dudás elvtárs Egy pillanatra hallgat mindenki. — Van képviselőtök az új nemzeti bizottságban ? — Hogyne! — és már magyarázzák is, hogy ez lesz a leghelyesebb, ha a nemzeti bizottság segítségével intézkednek majd. Ipri tanító elvtárs még megjegyzi: K^asz elvtárs, a pártelnök és így akarja valahogy ... — Látjátok! A párt segíteni fog. Közben írják is a határozatot: A nagypészeki CsISz-csoport elhatározta ... Előkerül most már minden. Panaszok, ötletek, javaslatok. A Hadsereggel Együttműködő Szövetséget megalakították, hisz hat besorozott fiatal van a faluban. Mackó Máriát választották elnöknek. De a munka sehogy sem megy, feljegyezzük: Zselízen majd szólunk erről is. Sok tanító elvtárs egy befejezetlen épületről beszél, melyet jó lenne kultúrháznak felépíteni. Ez már nehezebb dolog. A fiatalokhoz szólunk: — A kultúrház építése nehezebb ügy .... de semmi sem lehetetlen. Különben a szövetkezetnek kultúr- és sportcélokra van külön pénzügyi alapja... Összenéznek. Látszik rajtuk, hogy eddig erről sem tudtak. Tóth elvtárs még megjegyzi: — Tehát a szövetkezet erősítése a kultúralét felvirágzását jelenti. Erről van szó ... — Igen. Ha rndszeresen jönnétek a járásról, ha segítenétek, menne minden — véli Dudás elvtárs. Öisszenézünk. Igazuk van. Segíteni kell őket. — Mondjátok meg, de őszintén — kérdem — ki olvassa rendszeresen az Új Ifjúságot, hisz ez a legjobb instruktor ! ? Hallgatnak. Ipri elvtárs megjegyzi: — Pedig kínálgatom mindig, dehát hiába... — Előveszem az Új Ifjúság régebbi számait. — Nézzétek! Itt egy cikk a kultúrház építéséről. A másikban szomszéd falutokról. Tetgenyéről írnak. Em’itt a sportról van szó ... Nézik, olvasgatják a lapokat. Ez már nem is gyűlés, hanem beszélgetés. Tagdíjbélyeget vásárolnak, összeírják a játékosokat. Vitatkoznak. — Már féltizenkettő! — szól valaki. Valóban. Mióta is tart ez a hirtelen gyűlés! Felállnak,,indulnak az ajtó felé. Tóth elvtárs minden szót megfontol mielőtt, kimondja: — A járási vezetőség bírja a kritikát. Nem törődtünk Nagypeszekkel úgy, ahogy kellett volna. Ezentúl rendszeresen instruktor jár majd hozzátok ... Ezután nem szólnak többet, hanem mennek haza, pihenni, hisz holnap újra munkanap. * !\/Mindenhol, köröskörül, ameddig a szem ellát, új élet épül. De mi lesz Nagypeszek fiataljaival? Magukra maradnak? Elmaradnak? — Nem! Ez nem lehet. A Garam mentén már épül a nagy erőmű, hamarosan villanyfényt küldenek majd onnan ebbe a faluba is. Agronómusok, zootechnikusok tanulnak az iskolákon.Ők is fényt, világosságot jelentenek majd Nagypeszek számára. Nem maradhatnak le ők sem. Ezt nem engedi az ország, a Párt, az Ifjúsági Szövetség, Tóth elvtárs, a járási titkár, a tanító elvtársak, Dudás Lajcsi, Botka Béla,... nem, ezt nem engedi egyetlen nagypészeki fiatal sem! Petőfi költeményei szlovák nyelven •Tán Smrek, szlovák költő Petőfi fordításáért államdíjat kapott. Ezt a tényt figyelemreméltó jelenségnek tartjuk különböző szempontból. Mindenek előtt bizonyítja, hogy a mai szlovák költők felújítják a haladó szellemű szlovák és magyar hagyományok között fennálló kötelékeket, melyeket 1848 után burzsoá nacionalizmus erőszaká kal széttépett. Mert ugyanazok a forradalmi demokratikus eszmék hevítették a múlt század negyvenes éveiben a szlovák és magyar nemzetet. Petőfi éppen ezeknek a közös eszméknek megtestesítője. A szlovák irodalmároknak a súlyos politikai és szociális elnyomatás idején nem állt módjában a világ klasszikusainak fordításaival foglalkozni A szlovák költők közül Hviezdoslav nyiltan Petőfi Sándor követőjének tartotta magát. Braxatoris, Jesensky, Kreméry, Lukác követték példáját és most pedig Ján Smrek. Ján Smrek már jelentékeny költői múltra tekintett vissza, amikor Petőfit kezdte fordítani Már előzőleg, 1950-ben szép sikert ért el Ady és József Attila fordításaival. Petőfi fordításaival érte el a legnagyobb művészi tökélyt. Petőfi verseinek szlovák fordításánál az az érzésünk, hogy egy ma élő költővel állunk szemben. Petőfit nem könnyű fordítani, rendkívül nehéz hűen visszatükröztetni nyelvezete gazdagságát, eredetiségét és friss ütemét. Smreknek ez tökéletesen sikerült. A verseknek nincs fordítás-ízük. Smrek a legtökéletesebbet alkotta, másnál egyáltalában ami fordílehetséges. Mélyről, a szlovák nyelv cseszárából merített Smrek kinmindig megtalálta a helyes kifeésjezéseket. Nem költötte át Petőfi verseit, nem vett el és nem tett hozzá. Petőfi művészete valósággal magával ragadta. Ott, ahol más költői képet vagy szófűzést alkalmazott , azt csak azért tette, hogy kifejezőbben tolmácsolja Petőfi gondolatait és mégse ellenkezzen a szlovák nyelv szellemével és sajátosságaival. Csodálatos, hogy Smrek verstanilag se sértette meg a mondatok természetes ütemét. Smrek fordításában nincsen nehézkesség, semmi se erőltetett. Smrek fordítói készsége és művészete különösen a dalszerű verseknél csillan meg a legjobban, pedig ezeket visszaadni legnehezebb. De Smrek megtaalálta a közös hangot, hiszen jól ismeri a magyar és a szlovák népdalokat. Ezért sikerült neki olyan tökéletesen átültetni magyar költészet gyöngyszemeit, ahogy azok közkincsévé váljanak a két nemzetnek. Ján Smrek, Petőfi fordításáért joggal megérdemli az államdíjat