Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-22 / 38. szám
di Számla. rA számla ugyebár nagyon ész- 111 korona 10 fillérrel, azaz szószéra dolog. Mondjuk az ember val, száztizenegy korona tíz fil- Kassára vetődik és séta közben térrel terheltük meg számlájukat, az antikvárium kirakatában meg Az összeg kifizetését készpénzben lát egy gyönyörű kötésű Mik várjuk — azonnal. A szöveg pészáth sorozatot. Természetesen gére a járási kultúrház pecsétje előzőleg semminemű vásárlási teszi a pontot, amit egy aláírás szándékai nem voltak, így az díszít. után nem telik a pénzéből sem Az aláírás kiböngészésére hasonlókra. Ellenben a könyvek azonban nem volt időm. A mácsak kivalgatják magukat. sodtitkárnak is szemébe tűnt a Mit is tegyek, ha ezt tudtam számla. El is mondta a történevoma — és akaratlanul is pénz- tét, melyet röviden ismertetek tárcája felé nyúl az illető. Saj IS: A CSISZ járási vezetőségének nos feleslegesen. Hopp, de elnöksége, a Hadsereggel Együttmégiscsak megvan és máris működők Szövetsége járási ve? fel firamodik. Majd zetőségének elnöksége, a Sport és letörölve gyöngyöző homlokát a Testnevelés járási vezetőségekissé elmosolyodva az elárusító nők elnöksége 1959. Vili. 29-én nőhöz fordul. Azt a Mikszáth közös ülésre jött össze. Ez tersorozatot, ott a kirakatban, azt mészetes is, hisz mind a három szeretném, de — de és egy kis szervezet többségét fiatalok kiakadozás után kifejti, hogy csak pezik. A célok azonosak, tehát utánvétellel, ha lehetne, mert stb. a közös munkának az eredméstb. És a szerencsétlen szerennyeit közösen is illik meg beszélsági életben, hanem mindenütt vezetek választott szervei csak fontos szerepe van. Egyszóval úgy tarthassanak gyűlést a kulsó a számlát összerakosgatni, tárház helyiségében, hogy az különösen az elintézetteket, így pénzbe kerüljön, kissé furcsán azután könnyebben megy a kiadások tervezgetése is. Persze akadnak kivételek is. Van úgy is, hogy a számla érkezése bosszúságot, vagy éppenséggel csalódást okoz az embernek. Hogy azután ilyenkor jogos-e a bosszúság és kellemetlen-e a csalódás ... De ne a végén kezdjük, inkább sorjában. A minap Somorja környékén jártam. A hosszú motorkerékpározásban bizony elfáradtam. Majd ebéd után a CSISZ járási titkárságára is ellátogattam. Az újságok között böngészve egy géppel írott papírlap került a kezembe. Már éppen figyelmeztetni akartam a titkár elvtársat, hogy az újságok között még levelük is van, amikor jobban felfigyeltem a papírlapra. Ez áll rajta, semmi több. Felül a bal sarokban: Járási kultúrház Somorja. Majd kissé lejebb az ív közepén nagy betűkkel a Számla szó tűnik a szemembe. Alatta három-négy sornyira új bekezdéssel már kezd érdekesebb lenni az egész, majd ráteszi: A somorjai járási kultúrház vezetősége értesíti önö Az üdülőhelyek ma a dolgozóké. két, hogy a járási kultúrház tér- Ezernyi turista keresi fel nap mének kölcsönadásáért 51 kora- mint nap a Magas Tátrát, hogy hangzik. Ne legyünk annyira túl következő reklámoszlop buzgóak. Talán akkor elkerüljük azon ké amelg egy a hasonló baklövéseket. (ny. d) Értékeljük ezt a munkát A „Z“ akció visszhangra talált, igen széles a fiatalok körében. Alig van falu, ahol ne kapcsolódtak volna be a fiatalok ebbe az akcióba. Az év végéig 146 kultúrházat építenek fel az akció keretében. Ezzel természetesen alaposan elősegítjük a falvak kulturális felemelkedését is. Az akcióban ledolgozott munkák eddigi összértéke 385 273 000 korona. Ebből Szlovákia minden polgárára 102,7 korona esik. Ez bizony hatalmas és szép összeg. Ha meggondoljuk, hogy a „Z“ akcióba 1.1 főleg a fiatalok kapcsolódnak, bizony dicséretet érdemelnek érte. Még azt is meg kell említeni, hogy a kultúrházak építésén kívül az iskolák építésébe is bekapcsolódtak a fiatalok. 300-ra tehető a tantermek száma azokban az iskolákban, amelyeket a „Z“ akció keretében építenek. Továbbá 4 nemzeti bizottsági épületet, 7 tűzoltószertárt és további fontos épületeket hoznak tető alá. Szlovákiai méretben eddig több mint 1600 helyi akcióval járultak hozzá a városok és falvak szépítéséhez. Főként a zsolnai és az eperjesi kerületekben járnak az élen a fiatalok. Sok faluban parkot létesítettek és fásították a sportpályák környékét, utak szegélyét. Több mint 6 millió fát ültettek ki. A fásítás által is sok hasznot érünk el. Elsősorban szebbé tesszük lakhelyünket, egészségesebbé környezetünket, de a gyümölcs, melyet a fák teremnek és maga a fa is hasznot jelent. Az évzáró taggyűléseken éppen ezért komolyan értékeljük azt a munkát, amit a fiatalok a „Z“ akció keretében fejtenek ki. A szovjet rakéta holdba érése Bratislavában is nagy visszhangra talált. A Május 1. téri nyolcéves iskola negyedik osztályának tanulói azzal lepték meg tanítónőjüket, Mészáros Saroltát, hogy már pontos részleteket tudtak a rakéta repüléséről. Találkozások Amerika utjain ?!’ amiben semmi hiba nincs. Amikor autóval az Egyesült hogy az útszélen mennyi ideig fel. Az egyik például piszkos, és nírínk — a Ya^y TMe9ls? úgy látszik, hogy Államok országútjain utazunk, lehet „parkolni". Amikor az borzos gyerekeket ábrázol és , J ’ lQen- A megnevezett számla sem úgy tűnik, mintha egy vaskos autó leáll, ércpénz darabot kell felettük aggodalmaskodó fel-Ujf _ Ah n, ,ü, _ egyebet. Én azonban te- reklámkönyvben lapozgatnánk, bedobni ebbe a szerkezetbe, nőttek állnak. Ez a falragasz _ . J? , V 9. . c. védést látok a dologban. Még Szemünk előtt elsuhan egy amikor pedig folytatja az útját, felemelt ujjal rámutat a fiataliránábani mondt ntÁ ' ^109V tévednek a kid- reklámoszlop, amely ahelyett, akkor annyi illetéket kell fizet- korú bűnözők egyre növekvő >. ^ ... .P...Y... .. turház vezetői, ha úgy vélik, hogy azt ajánlaná: Igyunk co nt, amennyit a szerkezet mutat számára. De természetesen ez cacolát, egy tábornoki dúrba k. öltöztetett alak mintája jelez. Az ellenőrzési nehéz még nem jelenti azt, hogy a filgép kikerülni, különösen a városok mek, a ponyvaregények, vagy fegyverrel kezében ránk szeg- területén. Az autó és az autó pedig az olyan televízió- vagy zi tekintetét. Alatta ezt a fel- utak alaposan megdrágítják az rádióadások ellen agitálnának, írást olvassuk: „Csak a tenge- amerikaiak életét, de autónél- amelyek a gengsztereket dicső hóna alatt a kézitáskával boldo- hogy jogosan küldték el a számban sétál tovább. Ez is sikerüt. Azt megértem, hogy egy rili gondolja magában és olyan intézménynek, mint mondszállodája felé siet. És mindezt jók a járási kultúrház, kiadásai a számlának, a postának köszön is vannak. Ez természetes. Ellen-íra^ uital ui kell. Ez persze nem újdonság, ben azzal, hogy az ifjúsági lö- részeknél nálunk igazi férfiakkal már nehezen tudnak kijön- íiik. Ellenkezőleg, pont ezeknek számana nemcsak a gaz a megszervezet vagy egyéb szer- ká“. „Csak a tengerészeknél ni. Különösen a nagyvárosok a filmeknek, könyveknek és válunk igazi férfiakká“. ban, ahol a forgalmi kérdések előadásoknak csapják minde Ha ez a csábító kilátás nem egyre komplikáltabbakká válnatt a legnagyobb reklámot, kecsegtet minket eléggé, aknak. Ezért az amerikaiak ma Manapság Amerikában már kár azonnal szemünkbe ötlik a már szívesen kisebb városokba szívességből senkit se vesznek és menekülnek, viszont munkába fel az autók az országúton, jól kocsival kénytelenek menni és Mindenki fél az útonállóktól és táplált, egészségtől duzzadó a legbiztosabb, ha a gyermek az egyre jobban garázdálkodó őrnagyot ábrázol, mellette egy keikért is autóval mennek az rablóbandáktól, mert nap mint beesett arcú, sápadt katonát iskolába. Az átlag amerikai nap rengeteg rablás és gyulázunk. Előttük pedig egy ros szinte második otthonának tekosság történik, riadásig megtelt asztal, csupa kinti a kocsiját, az országutaínyenc falattal. kon száguldó autókban fogaso Gyorsan elolvassuk a felirakon ruhák lógnak és a csomagtot: „Csakis a katonaságnál fatartóban gyakran gyerekkocsikunk jól“kat, ágyakat helyeznek el. Amerika országútjain való- Az autóutazás nem egész veban sok szokatlannal találkoszélytelen. Hivatalosan 105 kizunk. Az országúton hirtelen 1ométeres sebesség van megenakárhol felbukkan egy rozoga gedve, de a gépkocsivezetők autó, s rajta ezt a táblát olvas- még ezt is keveslik. És mi azhatjuk: eredmény? 1957-ben az Egyes Stop! Fizesd pontosan az sült Államokban 38 500 ember adódat!“ lett autószerencsétlenség ál-Ezzel a felirattal lépten-nyomozata és több mint egy fél mon találkozunk. Mindenfelé millió embert ért autóbaleset, megadóztatják az embert, itt Ezért ne csodálkozzunk azon, 25 centet, ott egy egész dollárt ha ilyen feliratokat olvasunk, kell fizetni. Az amerikai polgár *>Ha élni akarsz, tartsd be a jövedelmének jó része a külön megengedett gyorsaságot . féle adókra megy, amelyek nem Vagy pedig: hivatalosan, de állandóan emel- „Élj és hagyd a többieket élkednek. Nem létezik olyan hini - hajts lassabban!Hvatalos statisztika, amely kimutatná, hogy milyen adók léteznek. Az Egyesült Államok országútjain gyakran találkozhatunk vallási célokat szolgáló reklámautókkal, amelyeken például ilyen feliratot olvashatunk: „Gondolj Istenre, készülj fel arra, hogy nemsokára találkozol vele!“ Senki se vonhatja ki magát az amerikai reklám alól. Úgy látszik, a templomok sem és az útmenti reklámpóznákon toborozzák a hívőket. A reklámok beszédesen rávilágítanak az egyház és az üzlet közötti kölcsönös kapcsolatra. Ne mosolyogjunk azon, ha ilyen reklámfeliratot olvasunk: „Öt percnyire innen kényelmes szállodát talál, csakis hívők számára áll rendelkezésre - televízió ingyen, mérsékelt árak!“ De az amerikai isten úgy látszik nem mindentudó, minden Az országutak mentén fémpóznákra erősítve bizonyos óra- pepsicolát igyanak, gyakoriak esetre képtelen eltörölni azt a na 10 fillérrel, a film vetítéséért élvezze hazánk legmagasabb műféle szerkezetet látunk fel- az olyan táblák és falragaszok, határt, amely a fehérek és nép pedig 60 koronával, összesen hegységének szépségeit szerelve. A mutatók jelzik, amelyek sötét színükkel tűnnek ,ezek között fennáll. Különös rikító reklámfeliratok között, melyek arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy Cadillac kocsikat vásároljanak éssen a déli államokban, itt külön iskolák, egyetemek, úszómedencék, vendéglők, szállodák, templomok és temetők állnak a négerek rendelkezésére. Igenis, külön templomok és temetők, pedig a keresztény vallás azt állítja, hogy Isten előtt mindenki egyforma, fehér vagy fekete. Az országutakon egymást kergetik a reklámtáblák, valóban az a benyomásunk, mintha egy vaskos reklámkönyvben lapozgatnánk és olvasgatnánk a mai Amerika érdekes, szomorú és hihetetlen történetét. y>ocoo^ooooo<y>x>ooc<jooc>c)0oc^c<.>o<y A bártfai Augusztus 29. Üzem egyre jobban kiépül és állandóan új munkásokat vesz fel. Az üzem nemcsak cipőt termel, hanem egyidejűleg száz és száz alapos szakképzettséggel rendelkező fiatal munkást nevel. Képünkön Helena Pavlicková harmadéves tanulólányt látjuk a cipőfelsőrész készítő gép mellett. Augusztus 22-ről 23-ra virradó éjjel volt 32 éve, hogy Nicolo Saccot és Bartolomeo Vanzettit az Egyesült Államok Charlestown nevű városában (Massachusetts állam) villamosszéken kivégezték. Az egész világ közvéleményének felháborodása kísérte az igazságnak ezt az arculcsapását, ezt a nyilvánvaló jogtiprást. De vegyük sorjában az eseményeket. Sacco és Vanzetti olasz emigránsok voltak, az Egyesült Államokba jöttek munkát keresni az első világháború kezdetén, mert, ahogy mondták, a kapitalisták háborújában nem akartak részt venni. Az Egyesült Államok akkor még semleges állam volt és a helyzet nem úgy festett, hogy néhány éven belül ő is belép a küzdők sorába. Amerikában akkoriban nagy konjunktúra volt, a hadviselők óriási rendeléseket tettek, így a két emigráns is könnyen jutott munkához. Nem is történt volna semmi bajuk, ha nem követték volna el azt, ami a monopolista kapitalizmus szemében „szörnyű bűnnek“ tett, hogy részt vettek számiolasz honfitársaik gyűlésein, ahol ezek meghányták-vetették mind súlyosabbá váló gazdasági helyzetüket, az éhbéreket, amelyek nem tartottak lépést a fokozódó drágasággal, és hasonló kérdéseket. Különösen Vanzetti, ez a fanatikus harcos, kapcsolódott aktívan a munkásmozgalomba, és amikor a Boston környéki hajókötélgyárban, amelyben ő is dolgozott, a munkások bérsztrájkot kezdtek, egyike volt azoknak, akik kitartásra buzdították és szívvel-lélekkel agitáltak. sztrájknak meg is volt az eredménye, a gyárvezetőség kénytelen volt engedni és a sztrájk győzelemmel végződött. Azokra a munkásokra azonban, akik a sztrájk irányításában részt vettek, rossz idők jöttek. Nem lehetett őket azonnal elbocsátani, de a műhelyvezetők felsőbb utasításra gondoskodtak róla, hogy elmenjen a kedvük az ottmaradástól. Minden lépésüket figyelték, spiclijeik segítségével beléjük kötöttek, munkájukat kifogásolták és minden eszközt felhasználtak, hogy életüket a gyárban elkeserítsék. Végül a többiekkel együtt Vanzetti is elment más munkahelyet keresni, de már az első helyen tudatára ébredt annak, milyen malomkövek közé hogy került. Ő is, mint társai mind, feketelistán volt és nem akadt gyár, amely felvette volna. Kénytelen volt magát mindenféle alkalmi munkával eltartani, végre is azzal tengette életét, hogy hallal házalta végig az olasz munkástelepüléseket és az olasz háziasszonyok szívesen támogatták, mert tudták milyen derék, becsületes ember. Dacára ennek a sanyarú életnek, Vanzetti tovább is kitartott a munkásmozgalom mellett, segített röpiratokat terjeszteni és ebben segítőtársa volt Nicolo Sacco, aki cipőgyárban dolgozott és ott végezte az agitációt. Vanzetti a kötélgyári sztrájkban vitt szerepe miatt állandó megfigyelés alatt állott — ez csak később tudódott ki. A kiküzdött béremelés ugyanis a gyár tulajdonosainak néhány százezer dollárt húzott ki zsebéből, és ezt nem tudták a neki elfelejteni. Néhány év múlva megjött az alkalom, hogy bosszút álljanak rajta és a hozzá hasonlókon. Ez már a világháború után volt, a gyárak üzemeiket redukálták és minthogy felsőbb intésre elsősorban a leszerelt katonákat foglalkoztatniuk, ez jó kellett ürügy volt arra, hogy a gyűlölt „wops“-okat, ahogy az emigrált olaszokat nevezték, elbocsássák. Ez persze nem ment olyan simán. Az elbocsátottak tiltakozó gyűléseket tartottak, amelyeken haladó szellemű „bennszülött“ munkások is felszólaltak és munkát követeltek. Ez nem volt az iparmágnások ínyére. Spiclijeik révén idejében megtudták a gyűlések helyét és időpontját, és ahol csak az olaszok részéről kritika hangzott el, azt a hatóság az állam becsmérlésének minősítette és az illetőket, ha még Sacco és Vanzetti nem voltak amerikai állampolgárok, gyűjtőtáborokba vitette. Innét aztán hamarosan külön hajókon családostul deportálták, azaz hazaszállították őket Olaszországba. Sok „hazafi" szemében még amerikai ez is nagyon humánus cselekedet volt, ők szigorúbb eljárást követeltek a „wops"-okkal szemben.Ilyen légkörben történt, hogy egy gyári pénztárost, aki a bérfizetéshez szükséges összegeket szállította a gyárba, 1920. április 15-én, a Bostontól délre fekvő South- Braintree városkában, kísérőjével együtt revolveres banditák agyonlőtték, a pénzkazettákat elrabolták, majd egy arra haladó, lassan hajtó autóra kaptak fel és zsákmányukkal eliramodtak. Ez a brutális bűntény a legnagyobb keltette. Az elmúlt év izgalmai folyamán már több ilyen merénylet történt, anélkül, hogy a rendőrségnek sikerült volna a tetteseket kézrekeríteni. Az újságok támadták a rendőrséget, amely most is a sötétben tapogatózott és elkeseredésében nem tudta, hol fogja meg dolgot. A banditák autóját szerették volna kikutatni, de itt is nehézségekbe ütköztek, mert a szemtanúk egymásnak ellentmondó leírásokat adtak róla. Végre egy kis Overland autóra irányult a gyanú, melyet valahol a város peremén álló javítóműhelyben láttak. A detektívek utasították a javítóműhely tulajdonosát, hogyha valaki az autóért jön, tartsák szóval és értesítsék a rendőrséget. A véletlen úgy akarta, hogy az autó tulajdonosa egy olasz munkás volt, akit két barátja, Sacco és Vanzetti kísért el a garázsba. És ez volt a vesztük, mert míg az olasz munkásnál minden rendben volt, addig kettejüknél tiltakozó gyűlésekre felhívó röpiratokat találtak és ez elég volt arra, hogy letartóztassák őket. Eleinte azt hitték, hogy deportálásra fogják őket ítélni, ami az adott körülmények között nem látszott a legrosszabbnak. A dolog azonban hamarosan egészen más színezetet nyert. A sok szemtanú között, akiket a rablógyilkosság ügyében kihallgattak, akadtak olyanok, akik az újságokban megjelent fényképek alapján Saccot és Vanzettit vélték felismerni. Ez kapóra jött a rendőrségnek és az egész vizsgálatnak egy csapásra más irányt adott. Megindult az igazságszolgáltatásnak amerikai az gépezete, mely hivatva volt a a két ártatlan ember sorsát megpecsételni. Hiába volt a sok alibitanú, az esküdtbíróság nem hitt nekik, mert többnyire olaszok voltak. „jenki“ tanú akarta Ha pedig az alibit bizonyítani, azt vagy megfélemlítették, vagy pedig az ügyész rosszakaratú keresztkérdéseivel annyira megzavarta, hogy vallomása értéktelenné vált. Az esküdtek is mind „jenkik“ voltak, akik a reakciós újságok szenzációt hajhászó, gyűlölettől izzó írásainak hatása alatt a álltak, és így nem csoda, hogy vádlottak irányában nem éreztek rokonszenvet. Így történhetett, hogy a 12 esküdt, bár minden bizonyíték hiányzott, csupán gyanúokok alapján bűnösnek mondta ki Saccot és Vanzettit az elkövetett rablógyilkosságban és ez a halált jelentette. Erre az ítéletre végre felébredt az egész világ lelkiismerete. A tiltakozó gyűlések egymást követték, tüntettek amerikai követségek előtt a vazság minden országában, a táviratok tízezrei érkeztek az Egyesült Államok elnökéhez és Fullerhez, Massachusetts állam kormányzójához, akinek kezében volt a két elítélt sorsa. De hasztalan volt minden. A törvényszék a védelem fellebbezését elvetette, legfelső bíróság éppúgy mint a a perújításra vonatkozó kérelmet, melyet új bizonyítékokkal támasztottak alá. Már csak a Fullerhez benyújtott kegyelmi kérvény nyújtott némi reményt, de hamarosan ez is szertefoszlott. Fuller tudta, mivel tartozik igazi főnökeinek, a monopolista és pénzarisztokráciának. A kérvényt elutasította és a kivégzést elrendelte, melyet 1927. augusztus 22-én végre is hajtottak. Sacco és Vanzetti meghaltak, de emlékük örökké élni fog a világ dolgozóinak szivében. Ho.