Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-10 / 45. szám
> T miatt KITÉRŐ VAGY DEREKBATÜRT PÁLYA Hatan ülünk, jobban mondva szorongunk és görnyedünk egy teázóból alakult szűk kollégiumi szobában az egyik besztercebányai középiskola diákotthonában az Internátia 8 szám alatt. Hatan. Mindnyájan fiatalok, érettségizettek. Mind a hatan egyformán fiatalok. Kivételt csak én, a riporter képezek, akinek vendégként kijár az egyedüli használható szék a keskeny asztal mellett, no meg talán azért, mert engem érettségi után fölvettek az egyetemre, stb. Nekik nem adatott meg ez a szerencse és most itt élnek ebben az internátusban és még itt sem jut mindegyiküknek szekrény, ruhájuk a fogason lóg. Asztaluk is csak azért van, mert a jól és korszerűen elképzelt diákotthonban teázót is terveztek a lakók számára. Az otthonban nem „üzemel" a társalgó, a tanulószoba, de a fogászati és orvosi rendelő, valamint a betegszoba sem, mert azt is lakják. A diákok nem panaszkodnak ezért, mert végső soron a nevelők és az intézet igazgatója is csak dicséretet érdemel, hogy mégis felvették őket az otthonba és nem kellett az iskolát elhagyni — történetesen a lakásért. Egyébként most nem ez a témánk, hiszen ennél sokkalta nagyobb bánat és sérelem sodorta őket ide. Nézzük csak, kik ők és hogyan kerültek ide? — kérdem tőlük, önmagamtól és egyben az olvasók, illetve szülők és pedagógusok nevében, mert nem mindegy, hogy mi jut osztályrészül fiataljainknak. Sőt, kérdek mást is, hogy megbizonyosodjam, nem vezetnek-e félre egy-egy tetszetős válaszukkal. Mindnyájan azt felelik, hogy a kétéves felépítményi iskola után egyetemre akarnak menni. Kérdezek, faggatom őket, és lassan kibontakozik egyéniségük és a probléma is. Izsmán Imre Dunaszerdahelyen a magyar 12 éves középiskolában érettségizett. Az iskolának teljesítenie kellett az előírt arányszámot. A tanárok és az iskola vezetősége valószínűleg még dicséretben is részesül azért, mert megfelelő számú érettségiző diák jelentkezett a katonai főiskolára. A felvételi vizsgán 87 százalék felelt meg. Ezt mondták, Imre úgy érezte felveszik ... Amikor tizennégy nap múlva megérkezett a válasz, már érezte, sejtette, hogy nem vették fel. Így is volt Azóta hét hónapot dolgozott, földfúró gépekkel járta az országot, megsebesült, kéztörést és agyrázkódást szenvedett. Most itt tanul a Spojovacia technika (Távközlő Technika) nevezetű felépítményi iskolában. Ezzel ellentétben Klúcik Viktor Tornalján a szlovák gimnáziumban érettségizett. De őt sem vették fel az egyetemre — helyszűke miatt. A kétéves tényleges katonai szolgálat alatt kitartóan tanulta az angolt és németet. Azóta is folytatja, kezében a szótár, mégsem vették fel. Hogyan is vehették volna fel, hiszen az idén is csak négyet vettek fel a 32 jelentkező közül. Nem tartja demokratikusnak a felvételi vizsgákat, sem célravezetőknek. Még országos viszonylatban is nagy a nyelvtanár-hiány, mégis helyszűke miatt és más indoklásokkal tessékelik el a tanulni vágyó fiatalokat az egyetemekről. Mák Ferenc Ipolyságon érettségizett, színjeles volt a bizonyítványa. Orvos akart lenni. Játszott gitáron, szavalt, ma is Juhász Ferenc legújabb verskötetét a Szent tűzözön regéit böngészi, olvasgatja. Helyszűke miatt — nem vették fel. Otthon egykori kiváló középiskolai tanárával szokta megbeszélni élményeit. Ragaszkodik az iskolához, mert sokra, úgy érzi, mindenre megtanította és világot is láttatott vele. De hiába — helyszűke. Kimaradtam az ötös fogatból — mondja — mármint az öt legjobb diák közüli, olyanok közül, mint a magyar tanszéken tanuló író-költőként is közismert, de diákként is dicsért Zalabai Zsigmond, vagy az angolszakos Szkladányi, akikkel együtt érettségizett. Ki tudja, lehet, hogy az utóbbi épp a fenti Klucik Viktort ütötte el attól, hogy tovább tanulhasson... Feri egyébként nem esik kétségbe, mindenhol megtalálja a maga helyét. Vidékről katonaként is látogatta az Ady Endre Diákkör üléseit. Szereti a magyar kulturális rendezvényeket, képes messzire utazni kedvükért. Talán az egykori irodalmi színpad megkezdte barangolásokat folytatja... Mindenképpen elvégzi majd az egyetemet és orvos lesz — vagy idegenforgalmi szakember, hiszen egyre jobban kezd neki tetszeni ez a szakma! Egyébként Klúcik már jól érzi magát ebben az iskolában. (Ekonomika cestovania), hiszen némileg fedi eredeti elképzeléseit, no meg az utazást mindig is kedvelte. Izsmán Imre és Gaál Tibor, akik a távközlő eszközök titkaival ismerkednek, már azt is értékelik, hogy majd odahaza is meg tudják javítani a villanykapcsolót, rádiót. Gaál Párkányban végzett és apjával járt együtt a munkába Szálkáról Besztercebányára. Megszerette ezt a várost, talán ezért jelentkezett erre a felépítményi iskolára. Ő is főiskolára szeretne járni. És folytathatnánk a sort Diósy Józseffel, aki hosszú hallgatás után csak társalgásunk végén kapcsolódott a beszélgetésbe Másokkal is elbeszélgethetnénk. Gyárakban, hivatalokban, kutatóintézetekben, kórházakban segédmunkásként dolgozó fiatalokkal a válasz egyforma lenne: egyetemre! Reális az igényünk, vagy megint csak ködképet hajszolnak? Félrevezetik-e önmagukat akkor, amikor nem nyugszanak bele a sorsukba, és úgy vélik, hogy mindenképpen sikerülnie kell az elképzelésüknek? Vagy talán csak szépítik a válaszokat, önmagukat, a szándékukat, mert így illik? Azt hiszem nem — erről keresztkérdéseim, rejtett szándékkal vezetett beszélgetésem győzött meg. Rátermettek, okos észjárásúak és hogy sokan még katonaság után is vállalkoznak erre és hasonló tanulmányokra, szemük előtt tartva eredeti célokat — mindenképpen bizonyítja, hogy valóban érettek, arra is, hogy egyetemre járhassanak. Magánéletük is egyre bonyolódik, hiszen 20—22 évesek, szerelmesek, becsületesen gondolkodnak és érzik, hogy a három év utáni kapcsolatot formában is másképp kell kifejezni, mint az egykori diákszerelmet. De még mindig előttük áll az iskola, gyakran az egyetem. Orvosok, tanárok, szakemberek szeretnének lenni — a lehető legmagasabb szinten. Mindnyájan így gondolkoznak és ezt állítják: Mák, Klúcik, Izsmán, aki talán Nyitrára jelentkezett volna, ha nem verbuválják a katonaiskolába. — Igaz, ott is a helyszűke... Vajon mi lesz a sorsuk? Ezzel már derékba tört, vagy inkább csak kitérő talán és a szívós akarat, s kitartó igyekezet mégis meghozza az áhított gyümölcsöt? Bármit válaszolnék is nekik, nem hiszem, hogy meggyőzném őket érveimmel. Egyetemeink számos problémával küzdenek, tény : nem mindig dönt a felvételező tudása és rátermettsége. Közrejátszik a szerencse és itt-ott még az összeköttetés is. Mák vagy Klúcik kimaradtak az „ötösfogatból“ a szerencsések közül. Az utóbbi antidemokratikusnak bélyegzi a felvételi vizsgákat. Vitatható, hogy találó-e ez a jelző. Annyi azonban bizonyos, hogy épp úgy mint a világ számos egyéb fejlett országaiban, nálunk is állandóan tökéletesíteni kell a felvételi vizsgák rendjét úgy, hogy az igazi tehetségek érvényesülhessenek. NÉMETH ISTVÁN Izsmán Imre Klúcik Viktor Mák Ferenc Gaál Tibor Diósy József 25 évvel ezelőtt végezték hírű felderítőt RICHARD II. Sorge Ausztrián keresztül Németországba távozott. Betéve megtanulta Hitler Mein Kampf-ját és belépett a náci pártba. Később a Frankfurter Zeitung tudósítójaként Tokióba küldette magát. Clausen röviddel utána Franciaországon, Svájcon, Ausztrián, az Egyesült Államokon keresztül szintén Tokióba érkezik. A csoporthoz tartozott továbbá Branko Vukelics jugoszláv újságíró, Hozumi Ozaki, a neves Kína szakértő újságíró, később Konoje herceg, a miniszterelnök tanácsosa és Jotoku Miagi festőművész. A bámulatosan ügyes és művelt Sorgenak rövidesen sikerült a német nagykövetség kegyeibe férkőzni. Mindenki azt hitte, róla, hogy vérbeli, sőt egyenesen elvetemült náci. Rendkívüli tájékozottságára, jártasságára és fordulatos tudósításaira Németországban is felfigyeltek. Illetve ott már korábban felfedezték különös képességeit. Az NSDAP sajtóklubjában nagyszabású ivászat keretében búcsúztatták Sorgét, amikor váratlanul betoppant Goebbelst, a propagandaisten. Félrehívta Sorgét és a kedélyes bevezető után a tárgyra tért: — Maga tud japánul? — Nem is rosszul. — Annál jobb. Szóval firkálgasson a Frankfurternek amit akar, de küldjön nekünk is jelentéseket. — Oké, Sorge betartotta szavát. Küldözgette a jelentéseket és Goebbels elégedetten dörzsölgette a tenyerét. Csakhogy még pontosabb és aprólékosabb, főleg pedig fontosabb jelentéseket továbbított Clausen segítséggével Wiesbaden felé. Wiesbaden Vlagyivosztok volt, ahol felfogták a Ramsay-csoport rejtjeleit. Sorge hamarosan a legjobb japán szakértők hírében állt. Jólértesültségét sokan csodálták. Az ő érdeme volt, hogy a a nagykövetség jelentéktelen katonai attaséját, Ott ezredest is kiváló japán szakértőnek tekintették. Ezek után az új nagykövet kinevezésekor Ottra esett a választás. Ott sohasem felejtette el, hogy mindezt Sorgenak köszönheti, annál is in ti a legendás SORGE o kább, mert felesége is nagyon jól érezte magát a Frankfurter szellemes és szórakoztató tudósítójának a társaságában. Sorge jóformán minden szabad idejét a nagykövet társaságában töltötte, így első kézből jutott fontos, titkos értesülésekhez. Egy évvel előre tudatta a központtal, hogy a németek megtámadják a Szovjetuniót. Majd három hónappal előre a támadás pontos időpontját is jelezte. Nem hittek neki. Sztálin bízott a németek jóhiszeműségében, a megnemtámadási szerződés hitelében. „Óvakodjék a provokációktól. Máskor ne küldjön ellenőrizhetetlen információkat. Direktorok utasították a központból. Ha akkor figyelembe veszik a Ramsay-csoport jelentését, valószínűleg egészen másképp alakul a világháború lefolyása. Sorge azonban nem sejthette, hogy Sztálin környezetében bizalmatlanság uralkodik, a legjobb hadvezéreket eltávolították. Sajnos, a támadás ennek ellenére bekövetkezett. A csoport később jó szolgálatot tett azzal is, hogy tájékoztatta a központot; a japánok nem támadják meg a Szovjetuniót. Csapatösszevonásuk a szovjet határ mentén csak színlelt hadmozdulat. A japán kémelhárítói és biztonsági szervek ekkor azonban már melegen érdeklődtek az jóság elé került Meisinger ezt Richard Sorge gerinctelen, iszáredest, hogy utazzék Tokióba, kos szoknyavadász hírében állt. Az öntelt és magát rendkívül Ez az egyetlen felvétel, mely a tehetségnek tartó, de egyéblakásában látszatra rendezettként műveletlen és faragatlan mulatozás közben készült. Meisinger mindjárt érkezése után kezelésbe vette Sorgét. Meghívta egy bárba, s váratlanul rátámadt: — Maga kis bolsi, mindent tudunk magáról. Elő az igazsággal! Ugye, annak idején belépett a kommunista pártba? Sorge egy pillanatra megrökönyödött, majd nagyképű tréfával verte vissza Meisinger támadását: — Persze hogy beléptem. Marxnak voltam a jobbkeze a Neue Rheinische Zeitungban. — Szóval így állunk, tudósítóként. Azon sem csodálkoznék, ha zsidó vér folyna ereiben. — Eltalálta. Főrabbi volt a nagyapám. Meisinger egy pillanatra megkövült, dühbe gurult, hogy eddig jól bevált módszere nem fogott Sorgén. De mindjárt hangos hahotázásba kezdett. Megveregette az újságíró vállát. Ettől kezdve védőszárnyai alá vette Sorgét, akinek dicsőségére válik, hogy ezt a buta logikátlan embert is sikerült átejtenie. Ennek a ritka alkalmazkodó képességének köszönhette, hogy olyan sikeresen dolgozott, amilyen a felderítés történetében még nem volt példa. Becsületes, képmutató, aljas, művelt és faragatlan tudott lenni egyszerre, ha a helyzet úgy kívánta. Szomszédai például iszákos szoknyavadász fickónak tartották. Pedig ő csupán mindent egyetlen cél érdekébe állított. Ritka képességű ember volt, annyi bizonyos. Halálának 20. évfordulóján a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. ravaszt raívS rjjjxsöy - - _ * k 't Branko Vukelics és japán felesége A nagykövet felesége, aki kissé vonzódott Sorgéhez A filmbéli Richard Sorge (Thomas Holtzmann) japán barátnője társaságában (Keiko Kisi). Ott nagykövet