Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-20 / 16. szám

$ A fasizmus elleni harc korszaka és a felszabadulás Mielőtt foglalkoznánk a CSKP történetének a címben jelzett időszakával, ki kell térnünk Dél-Szlovákia magyar lakta vidékének haladó hagyományaira. Ezzel nincs szán­dékunkban elhallgatni az itteni magyar nacionalista tö­rekvéseket amelyek a Horthy-Magyarország támogatását él­vezve, különösen a harmincas években váltak támadó jellegűvé. Mivel azonban ennek az írásnak a témája a forradalmi hagyományok felelevenítése, szeretnénk némi tájékoztatást adni arról, hogy az első köztársaság ide­jén a csehszlovákiai magyarság mivel járult hozzá ahhoz a harchoz, amely végül is a párt győzelméhez és a szo­cializmus építéséhez vezetett. A második világháború előtt Dél-Szlovákia túlnyomóan mezőgazdasági jellegű vidék volt. Itt összpontosult a szlo­vákiai nagybirtoknak több mint a fele. Ebben az időben az 50 hektáros és nagyobb mezőgazdasági birtokok száma Dél-Szlovákiában 2947 volt. Ez a röviden felvázolt birtok­­viszony döntően meghatározta a lakosság összetételét is. A mezőgazdasági proletariátus, a föld nélküli napszámo­sok, béresek, cselédek alkották a lakosság jelentős há­nyadát. Ide kell sorolni még a kisparasztokat, akiket sa­ját „nadrágszíj földjük“ nem tudott eltartani. A munka­idő a csúcsmunkák időszakában napi 14-16 óra volt. A mezőgazdasági munkások bére az embertelen munkakö­rülmények ellenére sem érte el a minimumot, amellyel magukat és családjukat nehézség nélkül eltarthatták vol­na. A mezőgazdasági dolgozók gyakran tiltakoztak a tűr­hetetlen munka- és bérviszonyok ellen. A leghatásosabb és legjobban alkalmazható harci eszközük a sztrájk volt. Az 1921. évi mezőgazdasági munkássztrájk volt ennek az időszaknak az egyik legjelentősebb és legdrámaibb meg­mozdulása a szociális haladásért vívott harcban. Ez a sztrájk kiterjedt Dél-Szlovákia szinte egész területére. Központi követelménye a kollektív szerződések kikény­szerítése volt. A sztrájkkal szolidaritást vállaltak az er­dei munkások, a fűrésztelepeken, valamint a szeszfőzdék­ben dolgozó munkások is. Az 1921. évi sztrájkban többek között a következő járások dolgozói vettek részt nemze­tiségi hovatartozásukra való tekintet nélkül: Galánta, Bra­tislava, Somorja (Samorín), Dunaszerdahely (Dunajská Streda, Érsekújvár (Nové Zámky), Nitra, Kassa (Kosica), Bártfa (Bardejov). A sztrájk 1921 júniusának második fe­lében fejeződött be. A sztrájkolók száma szinte meghatá­rozhatatlan, mivel számuk napról napra változott. A tör­ténészek ezt a sztrájkot mindenesetre úgy tartják szá­mon mint egyikét a nagy forradalmi megmozdulásoknak. Az 1923-24-es években beállt nyugalom relatív volta ha­mar megmutatkozott. Egymástól függetlenül kisebb-nagyobb sztrájkok robbantak ki ismét.­­ A húszas évek második felében már egyre több a céltudatos, egységesen szerve­zett sztrájk. A sajtóban egyre többet szerepeltek a követ­kező járások: Dunaszerdahely, Komárom (Komárno), Ga­lánta, Érsekújvár, Zselíz (Zeliezovce), Ógyalla (Hurbano­vo), Párkány (Stúrovo), Ipolyság (Sahy) mint a sztráj­kok színhelyei. A sztrájkmozgalom 1927-29-ben tovább folytatódott, jel­lemzője a fokozódó harciasság volt, valamint a kommu­nistáknak az a törekvése, hogy a mezőgazdasági dolgozók harcában az ösztönösséget a szervezettséggel helyettesít­sék. A szervezettség mutatkozott meg az 1923-29. évi sztrájk­­hullámban. A nemzetiségi hovatartozás itt sem jelentett különbséget. Az 1929. évi sztrájkokat megtorlások követ­ték. A burzsoá rendszer azonban 1931. május 25-én ra­gadtatta el magát végzetesen, amikor a túlerőben lévő csendőrök Kosútyban tüzet nyitottak a védtelen munkások­ra. Ekkor vetették börtönbe Major Istvánt. — Major Ist­ván és Steiner Gábor ekkor már ismert kommunista po­litikusok voltak. 1925-től a Nemzetgyűlésnek voltak tag­jai. „Major István természeténél fogva is nyugalmas élet­re volt hivatott, nem volt olyan kimondottan hivatásos lázadó típus, mint például Steiner Gábor. De talán éppen természetéből eredően rendelkezett igen gazdag szociális érzéssel és azzal a képességgel, hogy megértse mások fájdalmát és ezért lett a szó legszorosabb értelmében a magyar nép szeretett népszónoka és a szlovákiai kom­munista mozgalom egyik élvonalbeli vezetője.“ — írja ró­la Zdenka Holotíková. Steiner Gáborról pedig a követke­zőket írta: „A csehszlovák forradalmi munkásmozgalom történetében pozitív többletet jelentett a forradalmár Stei­ner Gábor tevékenysége is. Steiner Gábor 1937-ben töltöt­te be ötvenedik életévét. A Slovenské zvesti szeptember 9-i számában „Steiner szenátor ötven éves“ cím alatt Vla­dimír Clementis üdvözölte őt a kommunisták nevében. Cikkét így fejezi be: maradj számunkra az, aki eddig vol­tál! Az ember és a politikus életének morális győzel­mét jelenti, ha ötvenedik születésnapján a mozgalomban töltött több mint két évtized után, próbatételekkel hem­zsegő úttal maga mögött, azzal a kívánsággal találkozik, hogy olyan maradjon amilyen volt. Milyen ember volt Stei­ner Gábor — 1937 szeptemberéig és utána? Rendkívül tevékeny, erélyes, dolgos, elvhű és megalkuvásra képtelen. Szenvedélyesen és magától értetődően szolgálta a kom­munizmus eszméjét.“ A kommunista párt volt az egyetlen következetes fa­sisztaellenes erő. A CSKP az 1933-as év kezdetétől fogva elszántan küzdött a fasiszták ellen, főleg a határmenti te­rületeken, ahol a német szociáldemokraták alapszerveze­teivel együtt nem kis sikereket ért el a fasisztaellenes egységfront megalakításában. A CSKP 1933 márciusában ajánlatot tett az akcióegységre, amelyet a reformista pár­tok vezetősége mereven visszautasított. A kommunisták az egyes akciók és kampányok során hatalmas munkát vé­geztek. A párt munkájának eredményeire azonban nega­tívan hatott, az a tény, hogy jó ideig eltartott, amíg ki­dolgozták a párt eljárásának koncepcióját. A munkát az is akadályozta, hogy főleg 1933 őszétől kezdődően a KI szerveiben egyre erősebben érvényesült a dogmatizmus. A párt azonban a hibák kiküszöbölésére törekedett. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa 1935 nyarán jött össze, hogy kidolgozza a kommunista pártok és az egész nemzetközi munkásmozgalom politikájának a­­lapvető irányelveit az új feltételek között. A KI VII. kong­resszusa rámutatott arra, hogy az adott helyzetben a mun­kásosztály és az emberiség előtt az a fő kérdés áll, hogy milyen módon akadályozzák meg a fasizmus győzelmét és az új háború kitörését. A KI VII. kongresszusa rámu­tatott a fasisztaellenes egységfront és népfront harcának forradalmi távlataira is. A KI határozatai és megállapí­tásai jelentős mértékben hozzásegítették a CSKP-t ahhoz, hogy kidolgozza új politikáját. A CSKP VII. kongresszusát 1936 áprilisában tartották Prágában. Itt kimondták, hogy Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja egyértelműen kiáll a demokrácia és a köztár­saság mellett és a fasizmus ellen szegül. 1938-ban rendkívül fellendült a köztársaság védelméért síkraszálló népfrontmozgalom. A párt sajnos nem tud­ta már megakadályozni a burzsoáziát a nép érdekeinek elárulásában, amely a szégyenletes müncheni diktátum­ban csúcsosodott ki. A müncheni diktátum mély válságot idézett elő az or­szágban. A csehszlovák burzsoázia teljes egészében kapi­tulált. A kommunista párt volt az egyetlen csehszlovákiai párt, amely soha sem ismerte el Münchent és engesztel­hetetlen harcot vívott a fasiszta megszállók ellen. Ez harc nagyon nehéz és áldozatos volt. Itthon illegalitásba a kellett a pártnak vonulnia. A szovjet Vörös Hadsereg és a csehszlovákiai emigráció harcai 1945-ben végül is meg­hozták a felszabadulást a csehszlovák népnek. —as— Jöttem, láttam... őrültem Ahova most kézen fogva lemegyünk (mert átkozot­tul sötét van itt), kevesen fordulnak meg az emberek közül. Végigbotorkálunk egy hosszú folyosón, hátul az udvarban ládák, szétdobált ócskavasak ásítoznak bu­tán, majd jobbra fordulunk (szüntelenül ébernek kell lenni), lefelé tapogatunk a sötét lépcsőkön, végre egy gyéren kivilágított pincébe érkezünk. Hanyagul össze­tákolt asztalok, ugyanilyen lócák, valamennyi a furfan­gos, bohém­ esztétika szabályai szerint falpapírral le­borítva. Borszag. Kicsit beljebb hatolunk. Bal oldalt egy csapszék, helyesebben egy csapra vert hordó, kocs­máros és kocsmárosné. Bratislavában vagyunk. Egy, a rohanó, munka, üzlet és szórakozás után lótó-futó embereknek ismeretlen helyen. Sokan csak regényekből, elbeszélésekből tud­nak hasonló dolgokról. Ezek számára mindig volt és van ebben valami titokzatos, el nem érhető roman­tika, és félnek tőle vagy tisztelik, mint olyan jelensé­get, melyet nem tudnak megmagyarázni. Az ember szá­mára jócskán egzotikusnak tűnhet az efféle bohémta­nya (mert ide jöttünk le az imént botorkálva), és megközelíthetetlen is. Ide nem ütheted be az orrodat riporterként sem, az íratlan törvény Itt így szól: asze­rint vagy barát vagy idegen, hogy milyen vér folyik az ereidben, nem pedig aszerint, hogy milyen tinta folyik a tolladban. Valami megfoghatatlan, pimasz csintalanság lebeg a levegőben, és még valami, még leírhatatlanabb, hason­ló a gyerekek homokvárépítéséhez, bújócskáihoz és Tell Vilmos harcaihoz. Minden szabályos és pontos, mint a természet megmásíthatatlansága, mikor közé­jük keveredek, egykettőre foglya leszek egy különös szabadságnak, amely belülről árad, szabálya és ki­mértsége van, mindazon­által végtelen és véletlen e­­redetű. Ha a hegymászó egy csúcsot akar meghódítani, ter­mészetszerűleg vesz magához hegymászóbakancsot, kö­teleket, szögeket, kalapácsot és hasonlót. Nálam is vannak hódító csecsebecsék: cigaretta, nyaklánc, gyű­rű. Először ez nélkülözhetetlennek tűnik. Az egyik lánynak, aki mellém telepszik, nyakába akasztok egy nyakláncot, úgy örül, mint a gyerek, majdnem kön­­nyezik. Képzőművészeti főiskolára jár, szerinte Cézan­ne, Klee vagy Rimbaud Irtó jó fejek voltak. Melléke­sen megjegyzi, hogy Rozsnyó (Roznava) mellől van, aztán a kubizmusról beszél, meg valami új realiz­musról. Imádja a művészetet és imádja az életet. A fiúk könnyedek és nagyvonalúak valamennyien rajzol­nak, festenek vagy írnak valamennyien természetesnek tartják, hogy az élet bonyolult és küzdelmes. Egyné­­hányuknak már saját kiállítása is volt. Először meg vagyok hatódva, aztán a meghatódott­­ságot a meglepetés váltja fel bennem. Tehát kor mel­lett nem csak káromkodni és ordítozni lehet. Ezek a bohémkedő fiúk és lányok azért bújnak itt össze, hogy vitatkozzanak, itt nem szállnak el egykönnyen a gon­dolatok. Szavaiknak súlya van, és problémáik sem ki­csinyesek. őszinték önmagukhoz, ezáltal mindenkihez őszinték. Felszabadítják magukban az elnyomott ener­giákat, lázasak és keresők. A legnemesebb és leghala­dóbb festők, írók neveivel érvelnek, szembeállítják ő­­ket, keresik a szintézist vagy az újat, egy új kifeje­zést. Forralt bort rendelünk, koccintunk, nevetünk, vitat­kozunk. Igyekszem csupa fül lenni, igyekszem kereszt­­kérdéseket feltenni, zavarba hozni őket. Nem nagyon sikerül. Valószínűleg ismerik Szokratészt is, aki hason­lóképpen próbálta vitapartnerei képességeit és filozó­fiai készségét felülvizsgálni. Egyikük sem részeg. Nem is azért járnak ide, hogy leigyák magukat. Egyszerűen bor mellett akarnak né­ha nagy vitát csapni. Amikor távoztam tőlük, felvillant még bennem egy kérdés, egy eléggé paradox kérdés. Hogyan lehet az, hogy ezek a fiatalok, akiket a felszínesen gondolko­dó ember megszül, elkötelezettnek érzik magukat, ko­molyan veszik életüket, munkájukat egyaránt, a má­sik oldalon a fiatalok egy csoportját, akikről lerí a sznobizmus, a banalitás és primitívség, ugyanaz az ember pozitívan értékel? A válasz nagyon egyszerű­­:sok problémában, nehézséget kerülő, sima életű em­ber szaladgál szerte a világon, akik a külszín és ha­mis máz láttán meghatódnak, és különös módon el­várják a saját szent és igaz meggyőződésük követését. Ezen legjobb mosolyogni, hiszen levegőbe még senki sem akasztotta fel magát, s levegőből még senki sem akasztott le szalonnát. Kulcsár Ferenc £ í Wittenberg József: X. Az élet peremén ■ * ./''■• y ESTI ÜJSÄG A harmincas évek elején nagy reklámozás közepette jelent meg Bratislavában a bulvárlapok prototípusa, az Esti Újság című napilap, amely óriási lapcímekkel közölte a legkevésbé közérdekű cikkeket is. Hogy az olvasóközönség figyelmét fokozzák, folyta­tásokban közölték dr. Parányi Pál írását, a Mayerling titka című elcsépelt és sokszor átdolgozott tragédiát. Ennek befejezése után, ugyancsak hosszú folytatásokban közölték Szőgyén-Wittenbach Hubert gróf tollából a Ferenc József két szerelme című regényt. A kevés számú szerkesztőségi gárda élén Herceg Gábor laptu­lajdonos állt; a lap belső munkatársai: Kalász József, Kemény András, Molnár Tibor és Somos Elemér gondoskodtak a napi „szenzációs“ hírekről. A laptulajdonos nem vállalt semminemű politikai kötöttséget, a riportlapok mentalitásával kívánta a lapra felhívni az olvasók figyelmét, így az 1936-ban lezajlott spanyol háborús eseményekről naponta kétszer „rendkívüli kiadásban“ hozott híreket. A híreket úgy közölte, mintha a lap tudósítója a polgárháború színteréről küldené. A politikai helyzet változásának következtében, amikor 1938­­ novemberében az úgynevezett Szlovák Állam hatalmasai megtil­tották a zsidó származású újságírók működését, Herceg Gábort, az Esti Újság laptulajdonosát volt „munkatársai“ minden anyagi kártérítés nélkül eltanácsolták a laptól. Az átszervezett szerkesztőség az új idők szelének védett he­lyére helyezkedett és minden igyekezetével a fasiszta szellem szolgálatába állt. Az idegen tőkével dolgozó „laptulajdonos“ idejekorán észre­vette, hogy az olvasók száma erősen csökkent, anyagi támoga­tást sem az államtól, sem az egy pártra csappant szloven­­szkói magyar párttól sem kapott, így a lap megjelenését min­den előzetes bejelentés nélkül, 1941. november 5-én beszüntet­te Tőlük csapat* fc : : ; :: ***, -ÍSS—­ •; . 3 *^j***^ r-« .T.T“. KASSffl UT5ÄG A hetvenes években Tinódi Lantos Sebestyén volt az első­­ kassai újságíró, hiszen az ő krónikás versei tulajdonképpen ko­­j­rának egy-egy nevezetes eseményét foglalták rigmusokba. A 18. században a kassai nyomdában jelent meg Gyöngyösi Istvánnak a Márssal társalkodó Murányi Vénusz című elbeszélői költeménye is. Amikor pedig II. Rákóczi Ferenc 1705—1710-ig, , az ó­kurucz városában lobogtatta a zászlót, itt jelent meg az­­ első latin nyelven szerkesztett magyar lapok egyike, a Mercu­­r­rius veredicus ex Hungária. A város német eredetét és jellegét az 1888-ban létesült Kaschauer Rundschaftsblatt című lap tük­­­­rözte, amely később Kaschauer Zeitung néven folytatódott. A kiegyezés utáni (1867) időszakában Kassán (Kosice) egymás­­ után keletkeznek új lapok. A kor egyik igen sokat szenvedett , és már már feledésbe menő kitűnő poétája, Reviczky Gyula Kás­ásán volt újságíró. Itt nyomorgott egy hónapos szobában és itt­­ írta remekbe készült verseit, amelyek közül egyet nem ok nél­­­­kül fejezett így be: „Excelsior! A küzdelem gyönyör!“ Itt bon­­­­togatta szárnyait az 1918-as forradalom egyik szocialista újság­írója, Fényes Samu is. Fényes írásai fejezték ki legjobban a ké­sőbbi időkben kialakult haladó szellemű irányzatot. A feltörekvő és folyton újra vágyó ifjúság képviselője volt. 1910-ben a megszűnt Kaschauer Zeitung folytatásaképp jelent meg a Kassai Újság, Barta Lajos kiváló író és újságíró szerkesz­tésében Ennek a lapnak az első világháború befejezéséig dr. Szepesi Miksa volt a főszerkesztő­je. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után, 1919 nya­rán egy kassai tőkés csoport, dr. Köves Illéssel az érem, megvá­sárolta a Kassai Újságot. Köves nem volt újságíró, de a lap gaz­dasági szempontjából kitűnő üzletembernek bizonyult. Kevés szá­mú szerkesztőséget tartott, Szelei József, Békefiné Propper Her­­min, Juhász Árpád, Keller Imre és Rozner Sándor újságírók tar­toztak a szerkesztőségi gárdába, akiket igen rosszul fizetett. A lapot inkább hirdetési orgánummá fejlesztette. A vezércikk he­lyén a CSTI (CSTK) hírei jelentek meg és más lapokból kiolló­­­zott „szenzációs“ hírekkel, főként gyilkosságokról és botrámyok­­­ról szóló cikkekkel töltötte ki a lapot.­­ A húszas évek elején, amikor a szlovákiai magyar pártok zász­­­­lót bontottak. Köves Illés megfelelő anyagi ellenszolgáltatás mel­lett átengedte lapját először Szent-Ivány Józsefnek, később Kör­­­mendy-Ékes pártjának. Viszont a kommunista párt megmozdulá­sait ellenséges cikkek közlésével igyekezett megakadályozni. A Kassai Újság 1921. május 19-i számában: „Halva született párt“ című vezércikkében a következő sorokat írta: „Tagadhatatlan a tény, hogy tegnap Prágában egész Szlovenszkóra és Ruszinszkó­­ra messze kiterjedő nagy jelentőségű politikai esemény történt: megalakult a kommunista párt. Ezen tény mellett nem mehetünk el hidegen. A politikai, gaz­dasági és társadalmi viszonylatainkban feltétlenül fogja éreztet­ni erejét és befolyását. A tömegekre való nagy hatásában pedig nem kicsinylendő ellenfél lesz az egész vonalon. A csehszlovák kommunisták tehát akkor alkották meg pártju­kat, amikor a kommunizmus megbukott. Amikor ez az ideológia még Oroszországban is csak tengeti életét.“ A fenti sorok közlése érezteti Köves ijedelmét a kommunista párt számottevő nagyságával, majd későbbi hatalmával szem­ei­ben-Kövesnek nem sikerült Szent-Ivány pártjával olyan megálla­podást létesítenie, amellyel biztosítani tudta volna lapjának anyagi érdekeit. Eltávolodott Szent-Iványtól és ennek politikai ellenfeleivel, dr. Körmendy-Ékes Lajos volt országgyűlési kép­viselővel kötött szerződést. Körmendy a Kassai Újság 1925. de­cember 5-i számában: „Szent-Ivány felelőssége“ című cikkében a következőképpen céloz a szövetkezett ellenzéki magyar pár­tok küldetésére: „A közös és vezérlő bizottságot, a nagy fárad­sággal kiépített központi irodát, a Prágai Magyar Hírlapot, szó­val az eddigi közös ellenzéki szerveket pedig el lehet tenni spi­rituszban a prágai néprajzi múzeumban.“ A harmincas évek elején Köves Illést Csehszlovákia elleni kém­kedés gyanújával az államügyészség vizsgálati fogságba helyez­te. Lakásában végzett házkutatás során megállapították, hogy Köves hamis adóbevallásokkal eltitkolta hatalmas jövedelmét. A megtartott bírósági tárgyalások folyamán Kövest hosszabb sza­badságvesztésre ítélték. A kassai könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság kizárta tagjai sorából Köves Illést, és egyidejűleg elbocsájtották a Kas­sai Újság kötelékéből is. A Kassai Újság Rainer Brúnó felelős kiadó vezetésével tovább­­i­ra is megjelent és a lap szelleme sem változott. (Folytatjuk) . ■ V*W**'v to 'i —o N­t­­ c :• NvUiíi&ivát cqv •­­V­v'-s'N­V’k'Nv MT>aiHT*iiírfir rrTtf íjrm­THTur

Next