Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-03-18 / 12. szám

Igaz, hogy ezt már többször leírtuk, de úgy fest, hogy ez egyszer véglegesen eldőlt a harc — a térdet teljesen eltakaró ruhák javára. Mint rajzaink is mutatják, kockásat a virágossal, pöttyöset a mintással lehet hordani, és úgyszólván mindent mindennel, csak a ruhadarabok szabása a fontos. Rajzainkhoz: 1. Iskolába „örök viselet“ a blúz és a rakott szoknya. 2. Alkalmi ruha, pliszírozva kasmírból vagy más vékonyabb anyagból. 3. Kosztüm, de mégse. Ez a kompié kiskabátból és egy tunikaszerű al­­vórészből áll. A viseletnek rengeteg az előnye, hátránya, hogy a tunika szoknya nélkül nem hordható. Minden divat, csak­ a mini nem - Új ifjúság 12 A narancshéj mai nevén bőr, szak­celulátisz, sok nőnek elcsúfítja a testét, és meg­keseríti az éle­tét. Tulajdonképpen nem be­tegség, csak szépsé­ghiba. A statisztika szerint a nők 80 százaléka szenved benne. Ap­­ró, bőr alatti zsírpárnák ke­letkeznek és a narancs héjá­hoz teszi h­ason­lóvá a bőrt. Leginkább a combon és felső­­karon mutatkoznak. Az a­­nyagcsere zavara idézi elő. Ha a táplálékkal felvett zsi­radék nem oszlik ki egyenle­tesen, a bőr alatti kötőszöve­tekben apró kis zsírpárnák rakódnak le. Ezek a csomócs­­kák érintésre nem fájdalma­sak, viszont csúnyák. Egyedül is megpróbálhatjuk felvenni ellenük a küzdielmet. A kezdeti stádiumot a nők legtöbbnyire nem is veszik észre. Nem csoda, hiszen egy­két mi­lliméteres bőr alatti megvastagodást ki figyelne meg. Épp ezért ajánljuk, hogy a veszélyeztetett testrészeket (comb, felsőkar) időnként a­­lapo­san vizsgáljuk meg, és ne feledjük testsúlyunkat is el­lenőrizni. Minél gömbölyűbb valaki, annál inkább hajlamos erre a szépséghibára. Az ide­ális testsúlyt megtartani nem is olyan nehéz. Fogyasszunk fehérje- és vitamindús étele­ket, és a édes­ségeket szénhidrátokat, az teljesen hagyjuk el. Fontos a rendszeres alvás, mert közben a szervezet sok­kal inkább képes a nem kívá­­natos salakot kiválasztani, le­építeni. Meg kell tanulni, ho­gyan lazítsunk. Az állandó i­­degeskedés és stress­z kedve­zőtlenül hat az idegrendszer­be, ez viszont az anyagcserét befolyásolja. Ez lenne a megelőzés mód­ja. De ha már narancshéjkö­­rünk van, akkor sem kell két­ségbe esni, jóllehet ered­ményt csak hosszabb idő u­­tán érhetünk el. Aki hat hét után feladja a küzdelmet, so­hasem fog megszabadulni et­től a szépséghibától. Tehát türelem! Semmiféle kenőcs, krém nem használ, csak az e­­rős akarat és kitartás. És most lássuk az egészséges é­­letmód és egyben a celulitisz m­egelőzésének kilenc pont­ját. 1. Annyit mozogjunk, a­mennyit csak időnk enged. Sportoljunk, és naponta leg­alább 15 percet tornázzunk. 2. Vitamin- és fehérjedús é­teleket fogyasszunk­. Csök­kentsük a szénhidrátok és é­­deségek mennyiségét, ha kell, egészen hagyjuk el. Takaré­kosán bánjunk a sóval is. (1 gr só 70-szeres vízmennyisé­get köt le a szervezetben). 3. Igyunk meg reggelente éhgyomorra egy csésze kese­rű vízhajtó teát. 4. Gyakoroljuk a mély lé­legzést, például séta közben, de csakis igazán tiszta leve­gőn. Ha másként nincs rá mó­dunk, reggel és este a nyitott ablaknál. 5. Masszírozzuk testünket száraz kefével vagy frottír mosdókesztyűvel. Ez serkenti a vérkeringést, és egyben megelőzi a zsírpárnák képző­dését. 6. Napjában legalább egy­szer lázítsunk. Elegendő 10 perc is. (Ha nagyon fáradtak vagyunk, ledőlhetünk a pam­­lagra, elernyesztjük izmain­kat, és nem gon­doljunk sem­mire. Kiválóan felüdít.) 7. Fontos a rendszeres és elegndő alvás. Az álmatlan­­­ságban szenvedők fáradtak, s a fáradt szervezet nem végzi tökéletesen a salak kiválasztá­sát. 8. Ellenőrizzük testsúlyun­kat ugyanabban a ruhában, legjobb reggel. 9. Az ésszerű életmód m­el­lett, ha tehetjük, sportoljunk. A für­dőidényig még hátra van jó pár hét. Még nem ké­ső, kezdjétek el már ma a 9 pontot, és ha majd felveszi­tek a fürdőruhát, meglátjátok — érdemes volt. ( ( HE)“ „Neked csak egy idegen“ Nem írtad meg világosan, ki indítványozta a szakítást Néhány mondat alapján nehéz tanácsot adni, annál is in­kább, hogy álláspontod szubjektív. Az események olyan­­nyira lekötöttek, hogy elkerülte figyelmed egy nagyon fon­tos tény: a szakítás után a fiú udvarolni kezdett egy má­sik lánynak, míg te egyedül m­aradtál. Miért gondolod, hogy a mulatságon miattad itta le magát? Már hosszabb ideje csak jó ismerősökként kezeltétek egymást, minden elmúlt, miért nem akarod megérteni?_ Erzsike, nyugodj bele, hogy a fiú életének vannak olyan eseményei is, amelyeknek nem te vagy a főszereplője. Sőt, olyanok is, amelyekhez semmi közöd. „Kisbetűvel“ Felvidítod a leveled. Szerintem nem követtél el semmi olyat, amiért szégyen­­kezned kellene. Szégyenkezzék az, aki hazudik, illegjen, aki csak mások előtt szemérmes, és sorolhatnám még so­káig. Ne csodálkozz a véleményemen: véletlenül éppe­', o­­lyan vagyok, mint te. Meghúzom a macska farkát, és né­ha még a kutyáknak is visszaugatok... Sziat „Mit tehet az ember“ ■ Egy diák annyi levelet kaph­at­, amennyit írnak neki. Eb­ibe senkinek sincs beleszólása. Ha a kislányak emiatt kel­lemetlenségei vannak, akkor olyan módszerrel próbálja­tok „cselezni“, mint amilyennel felléptek ellenetek. Mo­nd­­­juk a levelek egy részét a barátnője nevére fogod külde­ni, a másik részét az­­ internátusi címére... Erőszakoskodás­­sal csak ártanál a kislánynak, a turpisság ellen pedig az illetékesek semmit sem tehetnek. „Véget ért egy fejezet“ Nem értem, mire vársz. Tegyük fel, hogy régi fiú ismerősöd visszatér hozzád. Milyen kilátásokkal fog indulni ez az újjászületett kap­csolat? Biztos vagy abban, hogy egy vagy két év múlva n­em hagy el egy másik as­szony miatt? A te hely­edbe­n ’már régen másképp viselkedtem volna Nehéz felejtened, mert nem akarsz. Már egy évet veszítettél, és ha megha­ragszol is, én ismét c­sak azt mondom, amit egy évvel ez­előtti Amikor a férfi elhagyott, helyetted cselekedett. Nem érdemel meg téged... ..Csakis Lacit választom" Nem szeretsz „petrezselymet árulni“, ami a te helyze­tedre applikálva azt jelenti, hogy nem szeretsz partner­ nélkül maradni, és ezért egyet mindig tartalékban ártasz. Biztos, ami biztos! Nem tudom, hogyan szokták végezni az ilyen lányok, eddig még egyikük sem számolt be ró­la.­­Mi a teendőd? Tudod, hogy a második fiút szereted. Tarts ki m­ellene, és ne félj megírni a másiknak az igazat! Ezt ne halogasd sokáig, hiszen a te boldogságod forog kockán. „Válaszolj nekem, jogtalanul méltatlankodsz. Csak a fiú barátságát akar­­tad, és most beleestél abba a csapdába, amelyet másnak állítottál. Állandóan kibékülésről beszélsz, pedig sem sza­kításra, de még csak veszekedésre sem került sor közte­lek. A fiú annak idején nem félt kinyilvánítani érzéseit, remélem, nálad sem f­élelemről van szó. Feltétlenül beszélj a fiúval, még mielőtt bevonult „Boldogtalan szerelem“ Kapcsolatotok nemcsak tőled, hanem a lánytól is m­eg­­követeli bizonyos etikai normák betartását. A lány bizo­nyára nagyon csinos, mert csakis ez lehet magabiztos, könnyelmű és önző viselkedésének az oka. Nem tudom, milyen elképzeléseid vannak a szerelemről, de leveledből úgy vettem ki, hogy radikális gondolkodásmódod ellenére is megsokalltad a lány kicsapongásait. Ez nem a modlern­­ség jele, hidd el, de a sznobizmusé. Vagy pedig, és ez a kisebb eshetőség: feltűnési vágy. Ez a csitri lányokra ér­vényes, de idővel kigyógyulnak beteg­ségükből. Kis figyelmeztetés: Aki a házasság előtt könnyelműen kezeli a másik érzésért, abban a házasságkötés csak nö­veli az önbizalmat. Az ilyen ember nem veszít el minde­nt, ha elhagyja a szerelme­se, egyszerű oknál fogva; még nem ismeri ennek az érésnek az értékét. „Hogyan mondjam el neked“ Úgy, ahogyan azt leírtad. Kettő­tök ügyéről van szó, em­beri kapcsolatról, és meglásd, csak kevés szóra lesz szük­séged a vallomáshoz. Persze, legjobb len­ne, ha a fiú eb­ben megelőzne. ,,Mi van még“ Ha egy fiú hosszabb ideig egy lányon felejti a szemét, vagy ne adj isten, megfogja a lány kezét, a lány azonnal szerel­emre gondol. A fiú nem mindig. Sajnos, csak kevés fiatal lány tud különbséget tenni fe­lelőtlen viselkedés, futó kézfogások, flörtök és igazi ér­zések között. Azt ajánlom, hagyd a fiút, ne szaladj utána. Ha hiányzol neki, bármikor megtalál. Biztosra veheted hogy tud az érzéseidről — túlságosan nyilvánvalók. " VERONIKA APRÓSÁGOK Ki a sorren­d­ben­ az első? Egy angol tudom­ányos dolgozó 12 ország statisztikájából ki­mutatást készített arról, hogy mennyit segítenek a férjek as­­­szonyaiknak , és sorrendet állított fel. Az első helyre a bolgár férfi került, aki napi öt órát szentel a házi mu­nká­nak. A további hat helyet is a szocialista országok férjei fog­lalták el. A 8. helyre az NSZK-beli férjek (3 óra 21 perc), őket követték a franciák (3 óra 19 perc), a belgák (3 óra 3 perc), az amerikaiak (3 óra 2 perc) és­­ egvégül az angolok (2 óra 42 perc). Parókás férfiak Növekedik a női parókák iránti kereslet az Egyesült Álla­mokban. A legérdekesebb az, hogy a legtöbb parókát férfiak vásárolják. Olyankor teszik a fejükre, ha asszonyaiknak se­gítenek a konyhában. Nem akarják feleslegesen magukra hív­ni a szomszédok figyelmét... Behívót kapott... A 19 éves olasz Vincenzo Costa ugyancsak meglepődött, a­mikor a posta katonai behívót kézbesített neki. Kiderült, hogy egy kis elírás történt — a születési bizonyítványába a Vincenzo fiúnevet írták be. Orvosi bizonyítvánnyal kellett i­­gazolnia, hogy valóban leány. Nem tudta, hány éves A krétai Nikolasz Aszkukerakisz idáig nem tudta pontosan, hogy hány éves. Csak most sikerült, régi iratokból felderí­tenie születési dátumát: 1831. július 7 Nagyon elcsodálkozott, mert vagy húsz évvel fiatalabbnak tartotta magát. Miért is ne? Hiszen sok asszony már negyvenéves korában nem tudja, hány éves... Svájci nők kérése A svájci nők ötlete volt, hogy több utcát kellene híres as­­­szonyokról elnevezni. Bernben például csak három utca van nőről elnevezve. Zürichben négy. Mind az egészségügyben dolgozó nőkről. Miért — kérdik a svájci nők —, csak ezek érdemelnek elismerést? a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának a lapja . Kiadja a Smena kiadóvállalata . Szerkesztőség és adminisztráció: 897 14 Bratislava, Prazská 9. Telefon: 468-19. Postafiók 36. Főszerkesztő: dr. STRASSER György . Nyomja a Západoslovenské slatíarne 01 . Előfize­tési díj egész évre 52,— KCs, félévre 26,— Kcs •­> Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizethető minden postakézbesítőnél vagy postahivatalnál !. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza­­. A lapot külföldre a PNS Ush­edná expedícia tlace, Bratislava, Gottwaldovo nám. C. 48. útján lehet megrendelni. Engedélyezve: SÜTI 13/1. /ralÄ / vnnil-:

Next