Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-02 / 1. szám
Ihn /□I — —M*awnm A SZISZ SZEB LAPJA SIM MOLYAM 1979 !Az új év még csak most lépett ki az utcára, még fülünkben csengenek kedveseink, barátaink jókívánságai. A mindig megújuló év mély romantikája fűt bennünket ezekben a napokban és az újrakezdés lehetősége. Tudjuk, hogy sok munka van előttünk, hiába, apróbb-nagyobb bosszankodás kövei ezután is akadnak majd utunkba. Ezek eltávolítása elsősorban rajtunk múlik. A CSKP KB legutóbbi, 12. plénuma ismét félreérthetetlenül leszögezte, hogy csakis a népgazdaság színvonala, nem pedig a tetszés szerinti óhaj dönt arról, milyen lesz a jövőnk. Az új év kezdetén is tudatosítanunk kell, hogy a gazdasági téren előttünk álló problémák megoldására, a feladatok teljesítésére irányuló szívós, kitartó munka nélkül életünket a jövőben nem tehetnénk szebbé, boldogabbá. Itt van tehát az 1979. év, rokonszenves, erős és fiatal. Háromszázhatvanöt napon át hordozza majd vállán az időt és az emberiséget. Legyen ez az év tettrekész, okos esztendő, gyors, de higgadt, erős, de békés! Gondjai kétségkívül nagyok, mert nemcsak eredményeket örökölt, hanem gondokat is átvett elődjétől. Ámde minden gondját megosztja majd legjobb szövetségeseivel, legjobb ismerőseivel, az emberek millióival. S. Gy. A GYERMEK A JÖVŐ ZÁLOGA Az 1979-es esztendő, amelynek küszöbét imént léptük át, igen jelentős év lesz számunkra: idén ünnepeljük a Pionírszervezet megalakításának 30. évfordulóját, és egyúttal a nemzetközi gyermekév jegyében élünk. A nemzetközi gyermekév során alkalmunk nyílik szembesíteni szocialista társadalmunk vívmányait a kapitalizmus visszásságaival. Szerte a világon a gyermekek milliói éheznek és hajléktalanok, s míg apáik fegyverrel a kezükben a szebb és boldogabb jövőért harcolnak, ők játék helyett a betevő falatért kénytelenek dolgozni. A mi szocialista társadalmunk a gyermekekben a jövő zálogát látja. Nálunk a nemzetközi gyermekév szorosan kapcsolódik a bionírszervezet megalakulásának 30. évfordulójához Pártunk és szocialista társadalmunk ismét bizonyítékát adja a gyermekekről való sokoldalú gondoskodásnak, alkalom nyílik a gyermekszervezet tevékenységének népszerűsítésére, az eredményes munkára, a gyermekek alkotó kezdeményezésére. A Pionírszervezet programja igen színes, mert azt akarjuk, minden pionír saját kezdeményezésével tegye vonzóbbá, gazdagabbá tevékenységünket. Népes a pionírok tábora (550 ezer), így az érdeklődés is sokféle. A SZÍSZ Pionírszervezetének Szlovákiai Központi Tanácsa a „P-30, pionírmenet" egyes követelményein kívül több érdekes rendezvényre is készül. A pionírok járási törzskarának aktivitása mindenek előtt a cél. ők tartják majd szemmel az egész versenyt, ellátogatnak a csapatokba, és a leg 'hakat kiküldésre javasolják. Áprilisban találkozót hívunk össze számukra, s azon kihirdetjük a legjobb járási piorrÍT törzskart és törzskarelnököt. %■ [UNK] [UNK] £ Örömmel készülünk a legkiválóbb pionírok nem mindennapi megjutalmazására, akik barátságtaljón végigeveznek a Dunán, és barátkoznak, ismerkednek, tapasztalatokat cserélnek majd a Duna menti országok pionírjaival. A Pionírszervezet Jubileumi ünnepségei az Ifjú turisták XII. szlovákiai találkozójában csúcsosodnak ki, amelyen a „P-30“ legeredményesebb kollektívái vesznek részt. Ez a rendezvény méltó hozzájárulás lesz a SZNF 35. évfordulójának ünnepségeihez is. A felsoroltakon kívül még egész sor lehetőségük nyílik a pioníroknak, hogy teljesítsék az Utak és lángok verseny feltételeit, hogy bekapcsolódjanak a műszaki és természettudományos munkába, megismerkedjenek pártunk történelmével, a munkásosztály harcos múltjával, hogy bebizonyítsák a pionírnyakkendő iránti tiszteletüket, találkoznak majd az első pionírokkal és pionírdolgozókkal, behatóbban megismerkedhetnek saját pionírszervezetük és az egész pionírmozgalom múltjával. A SZISZ-alapszervezetek közös rendezvényeken megismertethetik a pionírokkal az ifjúsági szervezet feladatait, küldetését, lehetőséget teremthetnek a szabad idő okos eltöltéséhez, a gyerekek sokoldalú érdeklődésének kielégítéséhez. Dr Anna Krausová, a SZISZ SZKF titkára, a SZISZ Piorírszervezete Szlovákiai Központi Tanácsának elnöke 7 .......... . ..SiSKÍlifjá Mill 11 1