Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-30 / 26. szám
„SZERENCSÉTLENNEK SZÜLETTEM" „Kérem segítsenek, 18 éves vagyok, a tanulás éppúgy nem megy, mint ahogy a fiúknál sincs sikerem. Nagyon szerencsétlennek érzem magam, már a legrosszabbra is gondoltam." Nagyon borúlátó vagy, egész alkatodat úgy ollltottad be, hogy neked semmi sem sikerül, és soha nem is sikerülhet. Nem vagy szerencsétlen, f nem lehet annak születni, te tetted magadat azzá, és így eleve több kudarc ér. Több dologban te vagy a kudarc okozója is. Hogyan lehet ez? Nem saját adottságaidhoz méred az elvárásaid, nincs akaraterőd, elzárkóztál a külvilágtól, magányos vagy, látod hibáid, de nem akarsz túltenni rajtuk. Ez nem elég. Önmarcangoló vagy a tanulás miatt is, lelkiismeret gyötör szüleiddel szemben, pedig nem a képességeiddel van baj, hanem a rossz időbeosztásoddal és hiányzik belőled a tanulási kedv. Írod, hogy szégyelled rossz előmeneteled, mégis a lustaság győz, és nem tanulsz többet. Itt a hibás A könyv felett nem lehet mélázni, fékezni kell az el-elkalandozó gondolatokat. Természetesen a te korodban joggal bánt, hogy nincs megfelelő társaságod, barátod, de ez még nem lehet központi témád, nem helyezheted a tanulás elé (így bizony az iskolát mihamarabb felváltja a munkahely). Szedd össze magad Az öngyilkosság gondolatát pedig vesd ki a fejedből. Ezzel nem oldanál meg semmit, hanem gyáván megfutamodnál, hozzátartozóidnak pedig csak bánatot szereznél. Azt tanácsolom, pszichológiai tanácsadóban kérd ki a szakember véleményét. Próbáld végigvinni az eltervezett dolgokat, ha például már elmentél a diszkóig, akkor menj is be. Ha megszólítanak, akkor beszélgess. Az első találkozáskor nem kell mindjárt eget rengető dolgokról beszélni, hagyhatod, hogy szórakoztassanak Úgy leplezheted, hogy nincs témád). Nézz más barátnő után, akivel együtt is tanulhatnál (így jobban legyőzöd a nemakarást). Az irigység gyarló emberi tulajdonság, de ne hagyd elhatalmasodni, mivel sok mindenben van hiányérzeted, így sok mindenre is irigykedhetsz. Próbáld a hiányérzetet leküzdeni, meglátod, az irigységre sem lesz okod. Növeld az önbizalmad, nemcsak másnak vannak jó cuccai, neked is, a te frizurád is jó, és neked is vannak jó tulajdonságaid. Ne hidd, hogy csak téged gyötörnek .Igen problémák, mást is, csak rá kell találnod a hasonszőrűre (természetesen először lányban, mint barátnőben, aztán könnyebb megtalálnod az utat a fiúhoz). "TEENAGER DAL" „14 éves vagyok és édesanyám még nem világosított fel, ahogy ezt kortársaim édesanyja megtették. Szerintem én már este hét után kinn maradhatok az utcán. Mi a véleménye?" Leveledben nagyon szűkszavúan fogalmaztál, így csak sejtem, hogy miben várod a felvilágosítást. Édesanyád ezt nem tartja szükségesnek, de te joggal érzed a hiányát Ha az iskolában a biológiaórákon nem kapod meg a kellő információkat, és barátnőd sincs, akkor a könyveket ajánlhatom. Édesanyád tilt a könyvektől. Ha a házba nem ütheted a könyvet, nem marad más választásod, te mész a könyv után: a helyi vagy az iskolai könyvtárba, ahol tanácsot is kapsz és megfelelő könyvet is ajánlanak Természetesen ott át is olvashatod. Legegyszerűbb megoldás azonban egy ilyen témájú beszélgetés az osztályfőnöki órán vagy a sZISZ-foglalkozáson. „AUGUSZTUS 8“ „Van az életemben egy fiú, 26 éves és nős. Én 15 éves vagyok, és nagyon szeretjük egymást. Kérem a tanácsukat, hogy mit tegyek?" Csodálom, hogy jó tanácsra vársz. Kérdésedre csakis szigorú megintés lehet a válasz. Nemcsak téged hibáztatlak, hanem a szüleidét is, akik naivul azt hiszik, hogy ti csak barátok vagytok. Hibáztatom a férfit, aki visszaél szüleid jóhiszeműségével( ?). Hi báztatlak téged, hogy nem vagy képes korban magadhoz illők között szétnézni, és még sajnálod is a partnert, aki nem válhat el a feleségétől. A feleség biztosan családanya is, bizonyára nem cseréli fel egy gyereklányért? Végezz ezzel a kalanddal, amíg még nincsenek következményeit Ebből szerelem semmiképen sem lehet. „MIÉRT SZERETSZ TE MÁST, ÉS ÉN CSAK TÉGED?" „A fiú többször hazakísért, de én mindig tartózkodóan viselkedtem*. Rendszeresen találkozgattunk, majd egy idő után már nem kereste a találkozást. Mit csináltak? Várjak a fiú következő lépésére? Vagy talán bennem van a hiba, hogy megharagudott?" A legegyszerűbb megoldás mindig megkérdezni az érintett felet. Te ehelyett inkább azon morfondírozol, hogy mi is történhetett, haragszik-e vagy nem, akar-e veled találkozni vagy sem ... Ezekre a kérdésekre csakis a fiú tudna válaszolni. Ezért ne várd a fiú következő lépését, hanem cselekedj! Legközelebb te menj oda hozzá, és kérdezz rá, amire kíváncsi vagy. Leveledből úgy veszem ki, hogy a fiú türelmetlenségből fordított hátat. Nem volt hajlandó kivárni, míg te megszabadulsz gátlásaidtól. Ha igazán érdekelnéd, türelmesebb volna. Ne okold magadat, a fiúnak meg kellett volna éreznie, hogy rokonszenvezel vele. Azért máskor mérsékeld magad, mert látod, a sílusod nem mindenkinek felel meg, de azokat az embereket ne is sajnáld. „NYUGTALANSÁG" ,,17 éves vagyok és már egy éve járok egy 24 éves fiúval. Szüleim ellenzésére is titokban találkozgatunk. 161 megértjük egymást, de állandó nézeteltérés van közöttünk amiatt, hogy a fiú már szeretne testi kapcsolatot teremteni, de én nem akarom. Megronthatja ez az eddig problémamentes kapcsolatot?" A kapcsolat nem is olyan problémamentes, mint hiszed. Egy lényeges dologban máris különbözik a véleményetek. Te szereted őt, de őelőtte ezt csak azzal tudnád bebizonyítani, ha lefekszel vele. Helyeslem, hogy még nem tartod elérkezettnek rá az időt. Részben korod gátol, részben a fennálló veszély és nem utolsósorban ez a kapcsolat még nem mélyült el annyira,hogy intim viszonyt teremtsetek. Már többször írtunk róla, hogy aki igazán szeret, annak az ilyen önmegtartóztatás nem okoz különösebb akadályt, ez nem befolyásolhatja a kapcsolat jövőjét. A fiúdnál annál is szembeötlőbb a türelmetlensége hogy korod miatt eleve számolnia kellett volna ezzel a feltétellel. Az a partner, aki a kapcsolat jövőjét ettől teszi függővé, zsarol. Zsarolja a társát és zsarolja a szerelmet. Ne engedd, hogy téged zsaroljon. „ELDORADO“ „16 éves vagyok, és barátkozom egy 18 éves fiúval. Szüleim nem helyeslik, mert én negyedikes leszek, amikor a fiú bevonul katonának. Két évet várni kell rá, és már most lekötném magam. Barátnőim azt tartják, ha valaki egy fiúval jár, már a megismerkedéskor csókolózni kezd vele. Igaz ez? A te korodban az együttjárásnak elfogadható formája a barátság. Már foglalkoztunk azzal a témával, hogy a fiú-lány közötti barátság jó alapja a tartós kapcsolatnak, sőt gyakori a házassággal végződő gyermekkori barátság. Nagyon reális elképzelésed van az ilyen barátságról, így felesleges, hogy befolyásoljanak különböző pletykák a „jóakaró“ barátnőktől. Több önbizalmat, és akkor nem leszel ennyire kiszolgáltatva más véleményének Szüleid is már előre óvnak a rosszul is végződhető ismeretségtől. De ha ti boldogok vagytok együtt, megértitek egymást, nem felesleges arra gondolni, hogy mi lesz két -három év múlva? Miért eldobni a meglévő jót azért, mert jövőre jobb is jöhet? Még nem ígérgettek egymásnak semmit, még csak ismerkedtek. Engedjétek beérni a barátságot. Idővel elválik, boldogság avagy nyűg lesz-e várni a fiúra. És akkor kell vagy lekötni magad hozzá, vagy szakítani. Most még korai a kapcsolat ellen vagy mellett állást foglalni. „NEM TUDOK VÁLASZTANI?" „Két sráccal járok, nem tudok választani, mert mindkettő szeret. Nekem szükségem van mindkettőjükre." Csak nehogy úgy járj, hogy két szék között a földre esel. Mert megérdemelnéd! Téged szeretnek, de te nem szeretsz. Pro idij egy harmadikat keresni, akiben egy személyben megvan mindaz, ami most a két fiúban külön-külön tetszik. Szerintem egyikkel sem lennél boldogabb, sőt, ha megtudnák, hogy vetélytársak, úgyis örök haragra gyúlnának. „EGY SZÁL HARANGVIRÁG" „Összeházasodhatnak-e harmadfokú unokatestvérek?" Az öröklődéssel már szintén foglalkoztunk, ahol megírtuk azt is, hogy az öröklési ártalmak veszélye általában csak az egyenes leszármazottak házasságánál áll fönn, így a ti esetetekben nem kell félni ettől a veszélytől, jóllehet nincs olyan házasság, ahol a születendő gyermek károsodását teljesen ki lehetne zárni. Ha szeretnétek meggyőződni, hogy miná latok hány százalékos a veszélyezettség, keressétek fel a kerületi genetikai tanácsadót. „MÁSRA VÁROK" „Már két éve levelezek egy fiúval, aki levélen keresztül nagyon megkedvelt. Most meg szeretne látogatni. Én attól félek, hogy belém szerethet, mert én őt csak mint levelezőtársat kedvelem." Azért, mert a fiú nagyobb rokonszenvet érez irántad, mint te őhozzá, még nem kell elzárkóznod a találkozás elől. Sőt, ez találkozás segíthet tisztázni kölcsönös érzel a melleket. Vagy te változtatsz a véleményeden, vagy alkalmad nyílik a fiú érzelmeit egy kicsit lehűteni, hogy te csak tisztelni tudott, de szeretni nem. Az is megtörténhet, hogy alaptalan az aggodalmad, és a fiú hidegebben fog viselkedni veled szemben, mint azt te elképzelted. Az elhallgatás semmiképp sem megoldás, csak durva megsértése lenne a már két éve fennálló barátságnak. VERONIKA matrózruhák A gyermekdivatban egyre több a matrózstílusú holmi. Divatos a kék-fehér korabindció, így a nagy fehér matrózgallér is, kék szalaggal vagy fordítva; kék gallér fehér pánttal. Jól mutat a rakott szoknya matrózszabású felsőrésszel, vagy a kék-fehér csíkos térdnadrág pamuttrikóval. A rajtunkon levő kislányruhák kék-fehér színösszeállításban és matrózstílusban készültek. SZEMTORNA Sokat segít a szemtorna azoknak, akik egész nap szemet megerőltető munkát végeznek. Napközben bármikor elvégezhetik, csupán néhány percre kell abbahagyni a munkát. Helyezzük két kezünket mindkét szemünk sarkához, és finoman húzzuk a bőrt fülünk felé. Nyissuk ki ]6 tágra szemhéjunkat, és lassan mozgassuk a szemgolyónkat jobbra-balra, le- és fölfelé. Többszöri gyakorlat után tartsunk kis szünetet, és ugyanezt lezárt szemhéjjal is végezzük el. Rövid szünet után a szemgolyókat mozgassuk gyorsan körben, hol nyitott, hol meg csukott szemhéjjal. Ezenkívül napközben, amikor csak alkalmunk adódik, néhány másodpercre erősen csukjuk be a szemünket, majd nyissuk tágra. A pár másodpercig csukva tartott szem felfrissül, a tekintet tisztább, fényesebb lesz. A Szocialista Ifjúsági Szövetség szlovákiai Központi Bizottságának lapja • Kiadja Sínena Kiadóvállalat • Szar a kesztűség és adminisztráció 897 14 Bratislava, Pravská 11. Telefon: 488 19 • Fűszerkesztő: dr. Strasser György • A főszerkesztő helyettese: Csikmák Imre • Nyomja a Západoslovenské tlaíiarne, 897 29 Bratislava. Duklianska 39 • Előfizetési díj egy évre 52.— Kés, fél évre 28.— Kés • Terjeszti a Posta hirlapszolgálata. Clifizethetd minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél . A lap külföldre a PN.S. Usledná espedieia a duvoz tiace. 88419 Bratislava, Gottwaldovo néni é. 48 útján rendelhető meg • Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza • Index: 49 892