Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-04 / 18. szám
NEM TUDOM SZERETNI . „Járok egy lánnyal, de már nem szeretem. Nem merem megmondani neki, úgy, akarnám, hogy megutáljon. De ez nem si‘ kerül.„ “ Értelmesebb és egyszerűbb közölni lánnyal, hogy szakítani akarsz. A lány mára egyébként érzi is, hogy elhidegültél tőle, csak még biztosan reménykedik. Ezért kell tehát neki szólni. AMITŐL NAGYON FÉLEK V „Már egy éve járok egy lánnyal, kétszer hetente találkozunk. Attól félek, hogy most a felvételi után messze kerül tőlem. Szakítsak ezért vele?“ Nem. Van rá lehetőség, hogy ne szakadjon meg a barátság, levelezzetek, és havonta egyszer biztos sikerül majd találkozzotok is. Ha ilyen könnyen latolgatod a szakítás lehetőségét, akkor érzelmeid nem a legerősebbek... Vagy nem így van? NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED Is „Tizenhét éves lány vagyok. Szeretek egy fiút, akit kiskorom óta ismerek. Jól kijöttünk egymással, míg nem szakítottam vele. De ezt már nagyon megbántam. Mit tegyek?“ Először is keress feleletet, miért döntöttél úgy, hogy elhagyod. Nem lehetsz annyira szeszélyes, hogy pillanatnyi harag váltotta volna ezt ki. Ne elégedj meg azzal, hogy ,,nem tudom“. Ennek van magyarázata, amit csakis te tudsz megfogalmazni. Vagy dacos, duzzogós természetű vagy? Vagy csak akkor hiányzik, amikor már nem jársz vele. Ha meg rendszeresen találkoztok, eleged van belőle. Ha a kérdésekre sikerül válaszolnod, az okot is megtudod. Ha nem így lesz, folytasd az önvizsgálatot. NEM TUDOK VÁLASZTANI . „A vőlegényem már egy éve katona. Közben megismerkedtem egy fiúval, akitől most gyereket várok. De a vőlegényemet is szeretem. Mit csináljak? Hogyan közöljem vele?“ Nem a két fiú között kell választanod, hanem azt kell eldöntened, kihez ragaszkodsz jobban, a gyermekhez vagy a vőlegényedhez. Ha a gyerekhez, akkor minél hamarább válaszd annak apját, hogy nyugodt körülmények között készülhess az anyaságra. Ha a vőlegényed fontosabb számodra, akkor találkozz vele személyesen, és mond el neki őszintén a történteket. Mint menyasszonynak azonban nem lett volna szabad ezt elkövetnied SZERESS L. E.!“ ff „Tizenöt éves vagyok és halálosan szerelmes Editbe, aki mindig visszautasít. Mit tegyek, mert ha nem lesz az enyém, akkor öngyilkos leszek !“ Se tizenöt évesen, se máskor nem lehet ilyen felelőtlenül az öngyilkosságra gondolni. A ti korotokban pajtáskodni kell, nem pedig „halálosan“ szerelmesnek lenni. Magad is látod, hogy a kiWány szívesebben veszi, ha segítesz neki, "beszélgetsz vele, mintha ajándékkal akarsz kedveskedni (túlkapás volt részedről, és a lány nagyon értelmesen válaszolt). Lehet, a kis ibolyacsokor kedvesebb lett volna számára. írsz a sorsáról, de ha ő nem panaszkodik, lehet, szívesen vállalja az anyapótló szerepet. Ezért sajnálod, de dühöngened miatta nem kell. A lányt bizonyára aggasztja családja ügye-baja, és nem az a típus, aki szereti a fiúkat maga körül. Ezért azt ajánlom, mérsékeld magad, és szép türelmesen játszd meg a gáláns lovagot, aki segít a cipekedésben, beszélget vele stb. Ha kitartó vagy és óvakodsz a túlkapásoktól, biztosan észrevesz majd mint férfit is. Ne légy érzelmeidben ilyen viharos, lobbanékony, legyen nagyobb önuralmad. És már illene tudnod, hogy Sanyi vagy-e vagy Pityu, tizenöt éves-e vagy tizennégy. A kölcsönös megértés alapja az őszinteség, ebben is fejlődnöd kell mégI TALÁN 0 LESZ AZ IGAZI? If „Szeptembertől minden nap látom. Néha köszön is. Irhatok neki levelet? Én mindig nagyon megválogatom a fiúkat és ő nagyon tetszik nekem.“ Írni írhatsz neki, de ne lepődj meg az esetleges nemleges válaszon, vagy azon, hogy nem is kapsz választ leveledre. ELADÓ, KIADÓ A SZÍVEM Az előző számban megjelent jeligére a válasz megérkezett a címmel együtt. Jelentkezz, hogy a címet továbbíthassam. Sok sikertl TANÁCSTALAN VAGYOK, SEGÍTS! ” „Háromévi házasságom nagyon rosszul sikerült. Van egy helyes kislányunk, de az apja nagyon megváltozott. Ha józan még mindig szeret, de egyre többet iszik, és nagyon durva.“ Ha érzelmileg még kötődsz a férjedhez, akkor nem ajánlom a válást, habár a levélben leírtak alapján férjednél már nemigen várható javulás. Személyiségében olyan kóros elváltozások (féltékenység, életveszélyes fenyegetések stb.) vannak, amelyekkel ma orvoshoz kéne fordulnia. Ha ő nem is megy el, legalább te keresd fel a házassági tanácsadót. Míg nem oldódnak meg a problémák, óvakodj a további terhességtől. Szüleiddel ne szakítsd meg a kapcsolatot, ne zárkózz el az emberektől, hanem közösen próbáljatok eljárni hazulról. Ezzel kevesebb lehetősége nyílna férjednek a kocsmázásra. Ha józan, próbálj a lelkére beszélni, de őt is hallgasd meg. FÉLELEM is „Tizenhat éves srác vagyok, szeretnék már lányokkal ismerkedni!“ Amiről írsz, az nem káros, tehát félelemre nincs okod. Ami pedig a lányokat illeti, rajta - hát, mire vársz! Ismerkedj az iskolában, a munkahelyen, a buszon, a vonaton, a moziban, a diszkóban. Csak ne egyszerre ennyi helyen. Kérd ki a barátaid tanácsát is, az idősebbek biztosan eligazítanak majd. TIZENÖT NYÁR ff „Kapcsolatom van egy tizenöt évvel idősebb férfival, akivel már a házasságot is tervezzük. Félek szüleimnek elmondani ezt, hogy én kit szeretek.“ Dicséred édesanyád józanságát, barátnőid magatartásád és mégis félsz. Le kell ezt győznöd magadban, és őszintén beszámolni terveidről. Várd meg, amíg a válás jogerőre emelkedik, és megoldódik a lakáskérdés is, aztán kérhetnéd édesanyádat, hogy bemutathasd azt a férfit, akit férjedül szedetnél. Érzelmileg tisztában vagy magaddal, csak őt szereted, de félsz szüleid reakciójától. Felnőtt, önálló ember vagy, aki felelős tetteiért, így nem fondorlatosság és csalás, ha szüleidet „megleped“ a kész tényekkel. A hatás biztosan minden várakozást fölülmúl, de az ember a szerelméért sok mindent elvisel. Igyekezz úgy intézni a dolgokat, hogy ha ideiglenesen szüleiddel megromlik is a viszony, azért helyreállítható legyen! VERONIKA KISLÁNYOK \ t'.A'-v.íi i;vHrTnekiiivnt vzimc 'wiinmibpr. «c-i kii .1 Fintalnk fiivRtjíftol. '>k \ isíilik a n.^íirar:íjt ndr-;; i>r boxí-giien. Á nrdi-K'd LdtiiMí;! a 1 akarihir a lérdis é . :i (ji kaii; **ro. H kisibiyoknak ia^aszi tpníi-íarir.’ifaii«ít nadrAgdivatja T alán nem is „kis”, hanem „nagy“ zsarnoka — attól függően, hogy a család felnőtt tagjai milyen mértékben vetik magukat alá „zsarnokoskodásának“, kényeT kedvének. Itt nemcsak arról van szó, hogy úgyszólván az egész család élete körül forog, hanem arról is, hogy minden kívánságát maradéktalanul teljesítik. Ha kedvét leli benne megnyargalhatja a nagyapát vagy az apukát, ha meg mesére „áhítozik“, nincs az a házi munka, amelyet meg ne szakítanának a kedvéért. Az étkeztetést még csak említeni sem kell: mindent elé raknak, amit szeme-szája megkíván, illetve semmiféle olyan étellel nem unszolják, amit úgyis elutasítana. Zsarnokoskodásának egy másik megnyilvánulási formája, amikor tombolhat, tombolhat, amikor kedvét csak a zaj, a zűrzavar, esetleg egyegy törött holmi tudja kielégíteni. ha ezt és ezt megteszed, megeszed az ételt, ha bukfencezel stb.) zsarolja szüleit és nagyszüleit. Ez nem máról holnapra alakul ki, hanem hosszú évek melléfogásainak, hibáinak következménye. Ez alkalommal nem kívánunk annak elemzésébe bocsátkozni, milyen szerepe van ebben a gyermek vele született, tehát örökölt tulajdonságainak. Kétségtelen, hogy a vérmérséklettel elég szoros kapcsolatban van. Számunkra a legfontosabb kérdés: tudatában van-e a szülő annak, hogy a ház „kis“ vagy „nagy“ zsarnoka az ő műve — a családi nevelés eredménye? Ha igen — és hisszük, hogy így van —, a legtöbb szülő többékevésbé érzi, hogy a gyermek viselkedésében valami nincs rendben, akkor feltétlenül komolyan kellene venni az ilyen jelenséget és nem volna nehéz okait sem feltárni. Csak az el- A HÁZ KIS ZSARNOKA Feltehetően az ilyen romboló kedvű gyermek száma kicsiny, de a jelenség igen elgondolkoztató. A felsorolt esetekhez hasonló magatartás- és viselkedésforma, amelyet gyűjtőnévvel zsarnokoskodásnak nevezünk, napjainkban kétségtelenül időszerű kérdéssé vált. Enyhébb megnyilvánulási formában sok családban előffordul. Ezért érdemes vele foglalkozni és megkísérelni, feltárni kialakulásának gyökereit. Nem vitás, hogy a túlzott és egyoldalú gyermekközpontúság és „gyermekuralom“ okait a családban, a mindenekelőtt a kényeztetésben kell keresnünk. A kényeztetés pedig egész sor rosszul alkalmazott, vagy már eleve rossz, helytelen nevelési módszer és eszköz következménye. A kényeztetésnek is megvannak a maga fodozatai és változatai. Nem minden esetben jár komolyabb következményekkel. Legrosszabb és legkárosabb megnyilvánulási formája az, ha táplálja és minden eszközzel elősegíti a permek zsarnoki tulajdonságainak kialakulását. Lehet, hogy a szülők szemében ez a „zsarnoki“ kifejezés túl élesnek tűnik. Lényegében azonban éppen erről van szó: a gyermek a maga módján, a maga bevált eszközeivel kapsz egy puszit múlt évek nevelési gyakorlatát kellene jobban szemügyre venni Ebből okulva következhetne a hibák kijavítása, a helytelen nevelési eljárások javítgatása. A másik nagyon fontos kérdés: tisztában van-e a szülő azzal, hogy a zsarnokoskodás milyen hatással lesz a gyermek további fejlődésére? Mennyiben jelent az számára gátat, nehézséget az óvodai és az iskolai közösségbe való beilleszkedésnél. Milyen negatív tulajdonságokat fejleszthet ki benne (önzés, irigység) és talán egész életében sem tudja legyőzni az így kialakult kisebbrendűségi érzést, amely gátolhatja őt tehetségének kibontakozásában? Az idáig fajuló rossz, helytelen nevelés következményei egyrészt a szülőkre „ütnek vissza“, mert tűrniük kell a gyermek zsarnokoskodását, másrészt káros hatással vannak a gyermek fejlődésére, egész életútjára. Ezért a családban komolyan foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. Ha súlyosabb esetről van szó, helyes a gyermek óvónénijének, tanítónénijének, osztályfőnökének és az iskola pszichológuaának véleményét is kikérni. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja • Kiadja a Smena Kiadóvállalat • Szerkesztőség és adminisztráció 81284 Bratislava, Praiské 11. Telefon: 46819 • Főszerkesztő: dr. Strasser György • A főszerkesztő helyettese: Csikmák Imre • Nyomja a Západoslovenské tlaőlarne 812 62 Bratislava, Dukljanská 41 • Előfizetési díj egy évre 52,— Kős, fél évre 28,— Kős • Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél • A lap külföldre a FNS, Ostredná expedícia a dovoz tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. S. 48 útján rendelhető meg • Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza • Index: 49 802