Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-01 / 5. szám

'NEM ISMEREK RÁD ¥ „Már két éve járok egy velem egy­idős fiúval, aki most elkerült másik is­kolába. Megegyeztünk, hogy levelezni fogunk. Az utóbbi időben sok rosszat hallottam róla, kinek és minek hig­­­gyek?" Számodra a fiú levele a mérvadó, nem pedig a mendemondák, ha még a barát­nőd mondta is. Két év elég idő arra, hogy megismerhessétek egymást. Habár tizenöt évesen még sokat változik, ala­kul az ember jelleme, de az alapvoná­sok, a személyiség jellegzetességei ma­radnak. Ezért kell a fiúnak annyi bizal­mat előlegezned, hogy ő mondhassa el, mi is történt, hogy is volt. Ha esetleg nem tartja fontosnak elmondani az utóbbi időszak eseményeit, rákérdez­hetsz. Becsületesebb tőle megkérdezni, mint a háta mögött a pletykának fel­ülni, szeretném, ha szeretnél . „Szeretek egy velem egyidős fiút. Közeledni szeretnék hozzá, de nem vesz észre. Mit tegyek?" Ha a fiú eddigi közömbössége nem szegte kedved, akkor próbáld meg fel­tűnőbben közeledni, kezdeményezni. Számolnod kell viszont azzal, hogy a fiú visszautasíthat, mert már a szán­dékos közömbösség is visszautasítás. Ha ennek nem hiszel, próbálkozz tovább. SZERELEM AZ ELSŐ LAKASRA . „Három hónapja ismerek egy fiút, akit megszerettem. Még nem csókolóz­­tunk. Ez azt is jelenti, hogy nem sze­ret?" Úgy látszik, a fiú higgadtabb vérmér­sékletű, mint te, és ezért okozott visel­kedése felesleges problémát neked. Nem kell aggódnod, hogy nem tetszel neki, mert akkor nem jönne. Hogy már sze­ret-e, nem tudom, de ha rendszeresen eljár a találkákra,­ és keresi veled az együttlétet, a legjobb úton halad felé. HOGY ISMEREM FEL ŐT?­ ­ „Már jártam fiúkkal, de vagy csak sajnálatból,­ vagy rövid együttjárás után jött a gyors szakítás. Nem vagyok az a típus, aki keresi a kalandokat. Ezért szeretném tudni, hogyan lehet felis­merni azokat a fiúkat, akik komoly, mély és őszinte kapcsolatra vágynak.“ Mivel már jártál fiúval, különbséget tudsz tenni, milyen érzés egyedül len­ni, vagy várni valakire. A társas kap­csolat magabiztossá, kiegyensúlyozottá és boldoggá teszi az­ embert, ha az ér­zelmek kölcsönösek. Ennek ellenére jól meg kell fontolni, kivel érdemes megpróbálni ezt a boldog időszakot. Van olyan, aki azt állítja, hogy már a tiszavirágéletű szerelem is jobb, mint az egyedüllét. Ezek az em­berek könnyen ismerkednek és gyorsan felejtik a csalódást is. A mély érzésű egyéneknek ez a tak­tika nem ajánlatos, mert a csalódás sok­kal több fájdalmat okozna nekik, mint amennyi boldogság kijutott számukra. Ilyenkor jobb v­állalni a magányt, és várni a megfelelőbb, méltóbb társat. Te is azt írod, nem jó egyedül, de ha nem akarsz próba-szerencse alapon ke­resni fiút, akkor bizony türelmesen kell várnod, míg eljön az igazi. Arra nincs recept, hogy milyen a komoly partner. Kettőn „áll a vásár“, és két józan gon­dolkodású emberrel gyakran megtör­ténhet, hogy szerelmesekként nem ille­nek össze. Szükséges, hogy a másik fél elevenebb, bohémabb legyen, és így egy­mást kiegész­ítve teremtenek közös har­móniát. Egy valami azonban bizonyos: rá lehet érezni a megfelelő típusra, de a fiatalabb korosztálynál ugyanilyen gyakori a melléfogás is. Ennek veszé­lyét azonban csökkenthetjük akkor, ha nem azon morfondírozunk, milyen le­gyen a fiú, hanem milyenek vagyunk mi. Milyenek a tulajdonságaink, vágya­ink, céljaink, életvitelünk, jellemünk, elvárásaink... És ha jól ismerjük ma­gunkat, azt is jobban tudjuk, milyen tí­pusú ember válhat igazi partnerünkké. ” „Egy kérdésre szeretnék csak vá­laszt kapni, van-e különbség e két mon­dat között: „Szerelmes vagyok egy fiú­ba." „Szeretek egy fiút." Van. A szeretet mély érzéseket, tisz­teletet, ragaszkodást jelent. Különböző formáit éljük át; van szülői, testvéri, ba­ráti, munkatársi szeretet. Míg a szere­lem erotikus töltésű, a férfi-nő közötti érzelmi telítettséget fogalmazza meg. Gyakori példa, hogy mint férfihoz, il­letve nőhöz ragaszkodunk a partner­hez, de mint emberhez már kevésbé. Észrevesszük hibáit, gyarlóságait, le­nézzük, ahelyett, hogy segítenénk neki ezt áthidalni. Az igazi kapcsolat tartal­mazza mind a kettőt, a szeretetet és a szerelmet egyaránt. SUMMERTIME : „Nagyon rossz egyedül. Huszonegy éves vagyok és magányos. Elhagyott a fiam majd egyévi ismeretség után. Igye­keztem elfelejteni, úgy érzem, sikerült. Mostanában egyre többet gondolok egy gyermektelen nős férfira. Van értel­me?" Te most olyan helyzetben vagy, mint a fuldokló, aki a szalmaszálba is meg­kapaszkodik. Egyévi együttjárás után egyedül érzed magad, ami nagyon-na­­gyon rossz. Ezért azon töröd most a fe­jed, hogy kivel is járjál. Érzelmeid nyi­tottak, sebezhető vagy, és hajlandó az első szimpatikusnak tűnő férfiba bele­szeretni, így jártál a női ismerősöddel is. Kétlem, hogy a háromszori találko­zás komoly lehetőségekkel és jövővel kecsegtetne. Lehet, hogy a legközeleb­bi találkozáskor te ábrándulnál ki első­nek. Érzelmedet hamarább fellángolás­nak nevezném, épp ezért ne ringasd magad feleslegesen abban a hitben, hogy ebből még lehet valami. Még fel­hívom arra a figyelmedet, hogy a sza­kítás okát jobb lett volna megelőznöd azzal, ha előre elmondod. Ugyanis ha­sonló aggályokkal más fiúknál és szü­lőknél is találkozhatsz. Ezzel számolj.­­ „Tizenhét éves vagyok. Megismer­kedtem egy fiúval, aki elhagyott, mert nem akartam nemi kapcsolatot vele. Most szeretnék vele kibékülni, de ho­gyan?" Ö elhagyott, te most békülni szeret­nél, ami azt is jelenti, hajlandó vagy változtatni nézeteden, vagyis lefekszel NEM AKAROK FÉLNI . „Tizenöt éves fiú vagyok. Nem va­gyok tisztában a következő fogalmak­kal: onánia, maszturbáció, impotencia. Mi a csók lényege? Hogyan lehetne le­küzdeni azt a szorongást, amely akkor fog el, amikor át szeretném fogni ’ a­­ lány vállát?"­­ Onánia és maszturbáció ugyanazt je­lenti, mégpedig az önkielégülést. A fiúk­nál onániáról, a lányoknál maszurbá­­cióról beszélünk. Az önkielégítés hoz­zátartozik a nemi fejlődéshez, nem ká­­ros a szervezetre, segíti az orgazmus­készséget. Mivel ez csak egyik állomá­sa a fejlődésnek, nem ajánlatos ezen a szinten megtorpanni. Az impotencia a nemi életre való képtelenséget jelöli, amit a hímvessző (penis) merevedésé­nek [erekció] a hiánya okoz. A csók a testi szerelem legközvetlenebb formája,­­ amikor az ajkak érintik egymást, néha­­ a nyelv is „besegít“. Félénkségedet ön­akarattal és gyarapodó tapasztalattal tudod legyőzni. Ha magadhoz illő kis­lányt választasz, akkor a kislány na­gyobb zavara csak segít a tiéd leküzdé­sében. A te korodban nemcsak a fiúk, a lányok is kezdők, így ez nem okoz­­ problémát. Ne féljl 6 VERONIKA ! JÖJJ VISSZA HOZZÁM SZERELEM? vele a kibékülés után. Ha ez neked meg­éri, hát próbálkozz. Én lebeszéllek rólal Harmincéves nő: „A homlokomon, a sze­mem és a szám körü­l megjelentek az első ráncocskák. Félek, hogy egyre ráncosabb lesz a bőröm. Mivel tudnám megakadályoz­ni?“ Amikor az első ráncok megjelennek, szükségessé válik a bőrápoló krém rendsze­res használata. Nagyon jó hatásúak azok, amelyek vitaminokat és növényi kivonato­kat tartalmaznak. Ezeket a készítményeket mindig vizes arcra kenjük fel, ezzel csök­kenthető a felszíni vízhiány. Illatszerboltok­­ban lehet kapni ránctalanító olajat és szemránckrémet is. Ezek a készítmények bőrrokon anyagokat tartalmaznak, de csak rendszeres használatuk lehet eredményes. Eleinte bőven felkenve használjuk, majd fokozatosan csökkenthető a mennyiség. A felkenés mindig a szem külső sarkánál kez­dődjön és a szemzug felé haladjon, így ugyanis nem nyújtjuk a bőrt. A szem körü­li rész kezelésekor a szemet mindig kamil­­lás vagy vizes vattával borogassuk be. A száj és a homlok kezeléséhez ugyanezek a készítmények ajánlhatók. Nyolchónapos kismama: „Nagyon várjuk a kis jövevényt, de egy kicsit el vagyok keseredve. Az orrom egyre püffedtebb és az arcbőrömön egyre több barna folt je­lenik meg. Szeretném tudni, hogy ez el­múlik-e?“ Némi ok a szomorkodásra, nyugodtan örüljön a kisbabának, mert az arc és az orr püffedtsége a szülés után megszűnik. A barna foltok (a terhességi m­ájfoltok) a terhesség idején az anyagcsere- és hormon­változások következtében jelentkeznek, és a szülés után szintén elmúlnak. Alkalmaz­hatunk ideiglenes halványító pakolást (fél citrom leve és 1—2 kávéskanálnyi talkum). A citrom önmagában is használható. Arc­festéssel is el lehet fedni az átmeneti fol­­tosodást. Minden kismamának tudnia kell, hogy akinél feltűnnek a terhességi máj­­foltok, annak nyáron kerülnie kell az erős napozást. Fiatal, barna bőrű lány: „Nyáron sokat napoztam, hogy szép barna legyek. Még most is van egy kis színem, ami jól áll, és szeretném ezt télre is megtartani. Leh­et­­séges-e ez, és hogyan?“ Több lehetőség is van erre. A kvarclám­pát csak rövid ideig szabad használni, mert nagyobb dózis esetén égeti a bőrt, amely aztán lehámlik. A szoláriumnak pedig az a hátránya, hogy hosszú távú használata megváltoztat­hatja a bőrtípust, a normál bőr szárazzá változik. Ezenkívül az otthoni sárgarépa­pakolás szintén kellemes színárnyalatot ad­hat az arcbőrnek. A pakolás készítése: a megtisztított sárgarépát lereszeljük (lehető­leg műanyag reszelőn, mert a fémtől oxi­dálódik), ehhez keverünk egy mokkáska­­nálnyi napraforgóolajat. Pár­­ perc után le­vet ereszt, és ezt a már­ megtisztított arcra, és nyakra felkenjük. (egyenletesen, mert különben a bőr foltos leheti). A pakolás időtartamát mindig a kívánt bőrszín hatá­rozza meg, ezt önmagunknak kell kikísér­­leteznünk. FIATALOS A képeinken látható fia­talos frizurák bármelyikét magad is elkészítheted, ha előtte a fodrász szakszerű hajvágással és enyhe tartás­sal ezt megalapozta. A há­zi „fodrászszalon“ két fő kelléke a hajszárító és a henger alakú fésű. Mind a négy frizura rö­vid hajból való, és illik mindegyik arctípushoz, mert sokféleképpen fésülhető. A tökéletesen nyírt haj az enyhe tartós révéin könnyen rendben tartható. Elég mln- frizurák Ezek a frizurák termés­ze­­­­tesen hatnak, nem látszik rajtuk az „épp most jöt­tem a fodrásztól-féle kíno­san tip-top bodorítás. Van­nak nők, akik az­­ ilyen agyonlakkozott hajkölte­­­­ményt napokig őrzik, szinte hozzá se mernek nyúlni a fésűvel, de a hajmosás után sincsen­ ^ divatja szerint ként a henger alakú fésűre ^ hajat gyakran kell félsül­­tekerve hajszárítóval meg­ „1, kefélni, hogy lenge, rá­szárítani, s utána lazán ál­­gyan eső legyen, különösen fésülni, most télen. Ilyenkor a sap­ka, szörmekucsma alatt a haj gyorsabban zsírosodik, összetapad, a frizura alak­ját veszíti. Hajmosás után ne feled­kezz meg­ a hajápolószerek­­ről, a különféle vitamin- és regeneráló készítményekről semi­i. A Szocialista Ifjúsági Szövel-­i I Melínt a bőrünk­­­ ség Szlovákiai Központi Bizott­ságának lapja • Kiadja a Smena Ktadov&lialat • Szer­kesztőség és adminisztráció 812 84 Bratislava, Prazská UI. Telefon: 468 19 • Főszerkesz­tő: dr. Strasser György • A főszerkesztő helyettese: Csik­­j­­ák Imre • Nyomja a Zápa­­j doslovenské d­a Slavna 812 62 I Bratislava, DokManská 41 • Előfizetési díj egy évre 52,— Kös. fél évre 26,— Kős • Tör­­jeszti a Posta Hírlap szolgálata. Előfizethető minden postahiva­­talnál vagy kézbesítőnél • *. lap külföldre a PNS. Ostredná expedicia a dovoz tiace. T84 19 Bratislava, Gottwaldove nem 6. 48 útján rendelhető meg • Kéziratokat nem örzünk m»« és nem küldünk vissza . Index: 49 802 /

Next