Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-22 / 8. szám

KRISTA BENDOVÁ: 1948 február A gépek megálltak, nem izzott a katlan, vihar előszele volt a levegőben, titán­­erő feszült a szavakban, a tömeg megmozdult, bízott erejében,­­s a történelem pellengérén állva a gaz remegve látta­ a népnek felderült egységes rohamát. Jól tudta, nem állja. A hatalom a nép kezébe került. S mikor elindultak ismét a gépek, zúgott belőlük boldog ének, s a fékem kipattamt a frigy. Dalolt a nép, de szép az élet, mint minden, minden a miénk lett. Hogy szebb legyen, csak tőlünk függ. 1948 februárjában Csehszlovákiában csúcspontjához érkezett a munkásosz­tály és a burzsoázia közötti politikai ha­talomért folyó harc. A februári napok történelméhez nem­­­ csak azért térünk vissza, hogy emlékez­zünk, de azért is, hogy okuljunk a ta­pasztalatokból, hogy tanulmányozzuk a kommunista párt vezette munkásosztály burzsoázia elleni politikai küzdelmét, az országban ellenforradalmi fordulat­ra tett kísérletét, ugyanis 1948 február­ja az osztályharc iskolája, erre figyel­mezteti annak idején Klement Gottwald is. Napjaink osztályszempontból meg­osztott világában valamennyiünk na­gyon fontos kötelessége az osztályharc törvényszerűségeinek és logikájának megértése. Dolgozóink nagy többsége megérti, az idősebb nemzedék pedig saját tapaszta­lataiból tudja, hogy önmagától nincs sem szabadság, sem jog, sem demokrá­cia, és hogy az osztályszempontból megosztott világban ezeknek a fogal­maknak osztálytartalmuk van. A kom­munisták nem engedhetik meg maguk­nak, hogy a politikai hatalom kérdésé­ben az ellenség megtévessze a tömege­ket. A forradalmi vívmányok fejlődésének békés útja ahhoz a felismeréshez veze­tett, hogy a burzsoázia és a proletariá­tus most sem tud megbékélni, hogy a munkásosztály és a többi dolgozó prob­lémáit csak a burzsoázia elle­n irányuló osztályharc minden formájának kibon­takoztatásával lehet megoldani. A mun­kásosztály ereje abban van, hogy irá­nyítani tudja a gazdasági rendszer köz­pontját, idegrendszerét, hogy osztály­érdekei azonosak a dolgozó tömegek óriási többségének érdekeivel. Ha a munkásosztályt egy marxista-leninista párt vezeti, szövetségeseként meg tud­ja nyerni a dolgozó tömegeket, képes a burzsoázia megdöntésére, a politikai hatalom átvételére, megtartására, majd a szocializmus építésére. A győzelmes február szélesre tárta Csehszlovákiában a szocialista fejlődés kapuját. A szocialista építés éveiben ha­ TÖRTÉNELMI ránk alapjaiban változott meg.­­Az el­múlt 35 év alatt rohamos fejlődésnek indult hazánkban a népgazdaság, növe­kedett az ipari termelés, a szocialista mezőgazdaság nagyüzemi termelése. Iparosodott Szlovákia, hazánk bekap­­­csolódott a nemzetközi szocialista gaz­dasági integrációba — mindez megerő­sítette az ország gazdasági hatalmát. Mi, magyarok nemcsak szurkoltunk, hanem ott is voltunk a februári esemé­nyek mozgatói között. Tudatosítva, hogy csak a kommunisták által hirdetett né­pi demokrácia képes lépésről lépésre sérelmeinket orvosolni, amelyek addig a reakció mesterkedései folytán nemcsak a nemzeti egyenjogúság megvalósításá­nak, hanem a hazánkban élő különböző nemzetek és nemzetiségek békés megér­tésének is útjában álltak. A februári győzelemtől vártuk, hogy rendeződnek az állampolgársági ügyek, az anyanyelv szabad használata a közigazgatásban, a bíróságok előtt, az oktatásban. A győze­lem után a nemzeti bizottságok, a CSE­­MADOK,­ az ifjúsági szövetség lelkes funkcionáriusai, iskoláink tanárai, és ta­nítói önzetlen odaadással vettek részt az iskolán kívüli munkában, könyvtárak szervezésében, a műkedvelő mozgalom fellendítésében, forradalmi hagyomá­­nyaink­ ápolásában.. . A februári győzelem utáni kezdettől­­ fogva a legelső­­ helyen állt a magyar­­ iskolakérdés rendezése. . Fokozatosan létrejött az elemi, majd a középisk­olai hálózat, s ezáltal lehetővé vált,­­hogy 8 magyar gyermek anyanyelvén tanulhas­son. Szinte egyik­­ napról a m­ásikra lét­kérdéssé váltak­ az­­ iskolákkal­­ együtt a különböző nemzetiségi ’intézmények. Napvilágot lát az' Új Szó,'alakuló'köz­­­gyűlését tartja 'a' ,CSIeMADOK, megszó­lal a Csehszlovák Rádió magyar adása, s nemzetiségi intézmények lét­elnek. Megindul a pedagógusképzés is. A leg­­­újabb felmérések azt igazolják, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák pedagó­­­­gusai, a nagy számú magyar értelmiség az élet valamennyi területén becsülettel megállja a helyét. ' . ; ' ' ' Február eredményeként, a magyar dol­gozók a csehszlovák dolgozó' nép­­­egy­séges' frontjának, 3. hatalomnak része­seivé és gyakorlóivá­ váltak. A'népgaz­daság valamennyi ágazatában'nagy len­dülettel és bizakodással láttak hozzá az új élet építéséhez, az általános jólét megteremtéséhez. Dél-Szlovákia ma­gyarlakta falvaiban az országban első­ként alakították meg az egységes föld­művesszövetkezeteket. Az elmúlt har­mincöt év alatt elért sikereink a mun­kában bizonyítják, hogy a csehszlová­kiai magyar munkások, parasztok és ér­telmiségiek ott voltak mindenütt, ahol a szocializmus győzelméért folyt a küz­­d­lm.­­ Áldozatos munkájukkal, nagy­szerű eredményeikkel teremtették meg­­ a nemzetiségi életünk kibontakozásának’ szilárd alapjait. A szlovák és a cseh néppel vállvetve harcoltunk a múltban a kö­zös­­ osztályellenség ellen, ma pedig együtt építjük a szocialista hazánkat. Szocialista társadalmunk vezető ere­­jé­nek, a kommunista pártnak köszön­hető, hogy képes a társadalom fejlődé­se­­ programjának kidolgozására. Ez a program a realitásokból indul ki, állan­dó küzdelem folyik a megvalósításáért. A­­ párt saját tapasztalatai alapján győ­zi­ meg, és vezeti a széles tömegeket. A Párt, a munkásosztály a szocializmus erejének forrása. A februári forradalmi hagyaték lényege a becsületes munka a népgazdaság minden ágazata fejlesz­tése, dolgozóink nyugodt, békés élete biztosítására. 1948 győzelmes februárja annak a sokéves forradalmi küzdelemnek a ki­­csúcsosodása volt, amely a csehszlovák társadalom igazságos szociális és nem­zetiségi elrendezéséért folyt. A burzsoá­zia veresége Csehszlovákiában a forra­dalmi­ fejlődés, a világforradalm­­ folya­mat logikus követkeménye és része volt. \

Next