Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-08 / 19. szám
írt ifjúság s A Jókai-napokon a színjátszók, szavalok és az irodalmi színpadok seregszemléjén nagyjából három csoportra lehetne osztani a résztvevőket. Vannak olyan együttesek-csoportok, amelyekkel szinte évente találkozunk Komáromban (Komárno) és már hiányoljuk őket, ha véletlenül nem láthatjuk produkciójukat. A második csoportba azok tartoznak, akik az egyik évben hirtelen felragyognak, majd ugyanilyen gyorsan es se tűnnek. A harmadik csoportba a „kezdőket“ sorolhatjuk. A kezdő szó itt semmi esetre sem azt jelenti, hogy csak most ismerkedtek meg a világot jelentő deszkákkal, hanem inkább azt, hogy több évi kitartó munkájukkal érdemesültek az országos vetélkedő rangjára. Ebben az egyik önkényes rangsorolásban a harmadik csoportba sorolnám a CSEMADOK Stúrovói Helyi Szervezetének színjátszó csoportját. Milyen is volt az eddigi pályafutásuk? A színjátszó csoport 1977-ben alakult Mácsai Ferenc, a helyi szervezet kultúrfelelőse, és Kremmer Lajos pedagógus kezdeményezése nyomán. Az utóbbi 1982-ig a csoport vezetője és rendezője tisztjét is ellátta. 1978-ban léptek először a közönség elé — egy kabaré műsorral. Ezt azóta még öt bemutató követte. A kabaré után egész estét betöltő színdarabok következtek. 1982-ben szerencsét próbáltak egy zenés darabbal — s eredményesen. Ettől az időtől kezdve ez a műfaj lett a kedvencük, s azóta mér a harmadik zenés darabot vitték színpadra. Munkájuk eredményét bizonyítja az is, hogy megalakulásuktól eddig már negyvenkétszer léptek közönség elé Stúrovón és a környező falvakban. Tavaly „nemzedékváltásra“ került sor: Paulovicsné Brigan 'Anna lett a rendező a csoportban. Képességeit eddig két bemutatott zenés színmű bizonyítja. Az elmúlt esztendőben a Ilyennek hazudtak című darab került bemutatásra, és idén Molnár Ferenc •—> Zerkovitz Béla: Doktor úr című zenés vígjátékot vitték színre. Ezzel már a mába érkeztünk. E darabot a válogató bizottság olyannak ítélte meg, hogy a csoport részt vehet a Jókai-papokon. Eljutott tehát a színjátszó csoportok legtávolibb céljához. Paulovicsné Brigan Anna 36 éves, két gyermek anyja. A helyi keményítőgyár dolgozója. Éppen a délutáni műszakra készült, amikor meglátogattuk, hogy néhány mondatban nyilatkozzék színjátszó csoportjáról: — Azt talán felesleges mondanom, hogy nagyon örülök az eredménynek. Eljutni a Jókai-napokra, ez bizonyosan nemzetiségi színjátszóink legnagyobb vágya. Nekünk ez most teljesült. Az eredményről egyelőre még ne beszéljünk, hiszen bizonyára lesznek ott nálunk gyakorlottabb, régebben működő együttesek is. Számunkra már a részvétel is kitüntetés. Persze azért titokban mi is reménykedünk ... Ezt a nagy sikert, nézetem szerint három tényezőnek köszönhetjük: először a helyi szervezet vezetőségének és a Városi Művelődési Háznak, hogy támogattak. Mindent megtettek, hogy a csoportnak lehetővé tegyék az eredményes munkát. Aztán itt van a zenekar, minden zenés színjáték léte vagy nem léte tőlük függ. Nyilván nem árulok el titkot, hogy a zene pénz kérdése. Már sok csoport bukott meg azon, hogy nem volt képes fizetni a zenekart. Nos, mi szerencsés helyzetben vagyunk. „Szövetséget" kötöttünk a CSEMADOK Nánai (Nána) Helyi Szervezete mellett működő START zenekarral. Olyan vérbeli kultúraszerető fiatalokat ismertünk meg bennük, akiket nem a haszonvágy késztet zenélésre hanem az, hogy a dolgozók kikapcsolódjanak, szórakozzanak. Igazi amatőrök, egy fillért sem kérnek a közreműködésért, ugyanúgy mint a csoport többi tagja sem. Még többletmunkát is vállaltak, mert a darabnak csak a zongorakivonatát sikerült megszerezniük, a hangszerelést már maguk végezték el. Itt szeretném közbeszúrni: a LITA jobban gondoskodhatna az olyan csoportokról, amelyek zenés darabot kívánnak játszani. A csoportok szívesen tűznek ilyen darabokat műsorukra, és a közönség is igényli őket. Végül, de nem utolsósorban a siker záloga a színjátszók. Az ő odaadásuk nélkül semmire sem mentünk volna. Pedig nem volt könnyű. Színjátszóink többsége a keményítőgyár dolgozója, ami ugyan egyik oldalról jó, hiszen a munkahelyükről már ismerik egymást, tehát könnyebb volt a közösségi szellem kialakítása. Van azonban ennek egy hátránya is: az üzemünkben műszakokban dolgozunk. Talán mondanom sem kell, mit jelent ez egy színjátszó csoport számára. A próbák időpontjának egyeztetése szinte lehetetlen kísérlet. Tagjaink áldozatkészsége révén ez mégis lehetővé vált. Csak köszönetet tudok érte mondani. Nos, ennyit mondhatok most csak. Majd Komáromban ismét megkíséreljük bizonyítani a színpadon, de ez még a jövő... Akik ott lesznek Néhány nap múlva megnyitja kapuit a színjátszóink, irodalmi színpadaink, szavalóink és prózamondóink országos fesztiválja — a XXI. Jókai napok. Műkedvelők százai áldozták szabad idejüket arra, hogy résztvevőkként léphessenek színpadra öntevékeny művészetünknek ezen az ünnepén. A versenyszabályok szigorúak, nem minden csoportnak, együttesnek, szereplőnek sikerült megfelelnie a követelményeknek. Majd talán a következő évben ... Az alábbiakban három olyan csoportot mutatunk be, amelyeknek sikerült venniük az akadályt, és találkozhatunk velük Komáromban. A kezdők... Jelenet a komáromi Petőfi Sándor Irodalmi Színpad Mese című műsorából ...a haladók...A komáromi (Komárno) Szakszervezetek Háza mellett működő Petőfi Sándor Irodalmi Színpad már nem újonc a Jókai-napokon, sőt már egész sor figyelemreméltó eredményt is elkönyvelhetett magának. Eddig nyolcszor vettek részt a központi rendezvényen, díjat kaptak a legszebb színpadi beszédért, a legjobb rendezésért, és egy második díjat is szereztek. A legsikeresebb az 1970-es év volt, amikor elnyerték a Jókai-napok nagydíját. Nem sok irodalmi színpad dicsekedhet ilyen eredménysorozattal. Persze az irodalmi színpadnak a teljesítményhez már megfelelő „kora“ is van, hiszen 1965-ben alakult, s azóta töretlenül dolgozik. Nyolcszor nyerték meg a járási vetélkedőt, több ízben szerepeltek sikeresen a kerületi versenyeken. Az idei járási versenyben ugyan „csak“ a második helyezést érték el, de ez a teljesítmény is elegendő volt ahhoz, hogy részt vehessenek a központi versenyben. Külföldi sikert is elkönyvelhet az irodalmi színpad, mégpedig nem akármilyent. Részt vettek Magyarországon, Balassagyarmaton az irodalmi színpadok országos vetélkedőjén, ahol elnyerték a legszebb színpadi beszédért járó díjat! Ez pedig nyilván kimagasló siker. Az irodalmi színpad két évtizedet meghaladó tevékenysége során huszonkét (!) műsort vitt színpadra, és összesen hetvenötször lépett közönség elé. Néhányszor műsorukat szakmai bemutatóként az irodalmi színpadok vezetőinek tanfolyamán is láthatták. Kiss Mihály, a komáromi hajógyár dolgozója kezdettől fogva vezeti a csoportot. Most, kilencedszer milyen műsorral láthatjuk a Petőfi Sándor Irodalmi Színpadot Komáromban? — Sokan előnynek tartják azt, ha valamelyik együttes többször részt vett már a központi versenyen. Nyilván azt hiszik, ha a zsűri már ismeri az együttest, „híre“ van, ez bizonyos ponttöbblettel jár. Nem tudom, így gondolkodik-e a mindenkori zsűri, én még nem voltam zsűritag, azt viszont tapasztalatból ismerem, hogy ilyenkor még igényesebbek, még szigorúbb az ítéletük. Persze az is igaz, a több szereplés több tapasztalatot, rutint eredményez, de a gyakoribb szereplésnek van egy másik buktatója. A kezdő csoportnak megtetszik egy téma, és jól vagy kevésbé jól feldolgozza,de a többszörösen résztvevőnek mindig valami újat kell hoznia. Nem ismételheti önmagát, sőt az előző években látott többi csoport műsorát sem utánozhatja. Persze a gondolatiság maradhat, csak a kifejezési formának, a „tálalásnak“ kell változnia. Az idei műsorunk eszmei mondanivalója az emberi jellem ficamainak kritizálása. Ez persze nem új, sajnos örökzöld probléma. Műsorunkban a humor eszközeit szeretnénk felhasználni. Eszközül La Fontaine állatmeséit vettük. Az állatok jellemein keresztül szeretnénk görbetükröt állítani az emberi gyarlóság elé. A műsornak a Mese címet adtuk, és irodalmi színpadunk tagjai, találóan. Nemcsak az, amit mutat a látszat , alcímet fűzték hozzá. Nem akarom megelőzni az eseményeket, ezért most csak ennyit a műsorról. Majd a Jókai-napok után szívesen elbeszélgetek róla bővebben. ...és akik voltak és elmaradtakA nyárasdi (Topolníky) színjátszó csoportot valamikor országszerte jegyezték szakmai berkekben. Részt vettek a járási, kerületi, országos versenyeken, fesztiválokon. Sosem jutottak fel a csúcsra, de mindig az átlag felett voltak. Ez az időszak Dosztálné Esztergályos Gabriella tanítónő nevéhez fűződött, ő volt a csoport egyik rugója, mozgatója. Azután minden valahogy szétfolyt, szétszéledtek. A csoport eltűnt a színjátszók jegyzékéből, híre-neve elhalványodott. Felsorakozott azon kategóriába, amikor felcsillan egy-egy csoport, és utánuk kialuszik a láng. Ennek mér tíz éve. Persze ez nem azt jelenti, hogy Nyárasdon tíz éve megszűnt a kulturális tevékenység, hiszen a helyi művelődési házban ez alatt az idő alatt is sokrétű tevékenység folyt, csak éppen a színjátszók bóbiskoltak csendben. Működik ugyan a művelődési ház mellett egy Naiv Színpad nevet viselő ifjúsági csoport, de ennek mások a célkitűzései. A valóban vérbeli műkedvelő színjátszás az elmúlt évtizedben hiányzott. Erről azonban már csak múlt időben beszélhetünk. Jött a CSEMADOK megalakulásának 35. évfordulója, és ez alkalom volt megkísérelni, feltámasztani a régi neves színjátszó együttest. Az elhatározást tett követte, pontosabban két ember tette. Szalay Antal, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke és Beke Zoltán, a helyi művelődési otthon vezetője vállalkoztak a kísérletre. Sikerrel! Persze ehhez arra is szükség volt, hogy megnyerjék a valamikori csoport vezetőjét, Dosztálné Esztergályos Gabriellát. Ez is sikerült, és így került sor Viktor Rozov Felnőnek a gyerekek című színművének bemutatására. Az eredményről két tény is tanúskodik: a darabbal négyszer szerepeltek Nyárasdon, ami egymagában is egyedülálló, no és a Jókai-napok válogató bizottsága érdemesnek találta a fesztiválon való részvételre. Az új gárda tagjainak zöme a régi színjátszókból való, s hozzájuk társult néhány fiatalabb tehetség. Az együttes rendezője így vall: — Hogy őszinte legyek, már évekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy valaha még színjátszással foglalkozzam. Ma már nem kívánok arról beszélni, miért esett szét tíz évvel ezelőtt a csoport. Ez már a múlté. Amikor azután jöttek, hogy újítsuk fel a régi együttest, elfogott valami nosztalgia, lehet, csak azért, mert ez most divat. Beleegyeztem. Azt hiszem, így voltak ezzel a többi tagok is. Így valósult meg a Rozov-darab, amelyhez engem külön emlékek fűznek. Több mint húsz évvel ezelőtt magam is szerepeltem benne a dunaszerdahelyi Csallóközi Színházban. Mindenesetre nagy öröm, hogy az első nekirugaszkodásra eljutottunk Komáromba. Ez talán biztosíték arra is, hogy az újrakezdés nem lesz tiszavirág életű. Feljegyezte: HORVÁH REZSŐ Évadzáró bemutató ezdődik a próba. Gertrúd asszony és unokahúga, Nicola a verandán ül. Az előbbi hímez, az utóbbi horgol. Jenő úr és a Báró a teraszon kávézik. A Gróf a gyógyszertár előtt ül és olvas. Timót úr bent van a patikában és a nyitott kirakatablak párkányán mozsárban tör valamit. Zsuzsika fehér holmit varrogat. Károly bácsi egy kispadon ül és ír. Ju a népviseletben a kapu előtt ül és fon. Menyhért kutyát őriz, míg Józsi éppen cipőt talpal valahol egy milánói piactéren, amelyhez Platzner Tibor frappáns díszletet, Kopócs Tibor színekben harsány jelmezeket javasolt. A színészek már otthonosan érzik magukat a tág teret nyújtó színpadi szituációban, és örömmel öltik magukra kosztümeiket, hogy nekilássanak a darabbeli alakok megszemélyesítésének. A bonyodalom úgy oldódik meg, hogy mindenki elégedett lesz, mert a játék során sok nagyszerű helyzetet, csattanós párbeszédeket és bizonyára kitűnő színészi megoldásokat láthat majd a bemutatón. A darab rendezését Konrád Józsefre bízták. Carlo Goldoni A legyező című vígjátékát próbálják a lehető legjobb szereposztásban. Mindig dicséretes esemény, ha színházunk klasszikus művet ad elő, mert megvan rá a lehetőség, hogy jó előadást láthatunk. Úgy tűnik, hogy Konrád József jellemvígjátékként játszatja el ezt az ötletes komédiát. Reális alaphangot diktál, s így alakjai nem azáltal lesznek mulatságosak, hogy kifigurázza őket, vagy hogy a színészek önmagukat gúnyolják ki, hanem azzal, hogy a képtelennek tűnhető fordulatokat, és a párbeszédek teremtette helyzeteket is reális visszafogottsággal veszi tudomásul, így nem keresi az „elidegenítő“ vagy „meghökkentő“ divatozást, hanem szereplőinek jellemrajzával és a humoros játékkal bár a groteszkre teszi a hangsúlyt, jelenünk realitásának tükörképében próbálja visszaadni a valós cselekményt, és a mindig időszerű mondanivalót. Nem marad csupán saját ötleteinek szintjén, hanem teljes egészében elénk tárja a neves olasz szerző gondolatait. Azt a művészi folyamatot, amely napjainkig is érvényes művészi kategóriaként hat. Rajtunk a sor, hogy ki-ki maga nézzen bele tükrébe, de ne a tükröt hibáztassa, ha netán torz képet lát, amikor önmagára ismert. Szentpéteri Ari, Varsányi Mária, Német Ica, Benes Ildikó mellett Holocsy István, Ropog József, Boráros Imre, Bugár Béla, Tóth László, Pethe István és Bugár Gáspár bizonyára mindent elkövet, hogy kitűnő szerepformálással, őszinte jellemrajzzal mindannyiunknak tetsző előadással szolgáljanak rá a vastapsra, és a teljes sikerre. A darabot Révai József fordította. A zenei munkatárs: Dobi Géza. fszuchy) K T