Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-20 / 47. szám

Szőgyént (Svodín) szövetkezeti klubja, színjátszói, ifjúsági és társa­dalmi szervezetei tették közismertté az érsekújvári (Nové Zámky) járás határain túl is. A falu vezetői mindig a közös érdeket nézték, és szívvel-lé­­lekkel a faluért éltek. Vajon így van ez ma is? — Régi település a miénk — mondja PAKOS KORNÉLIA mér­nöknő, a szövetkezet vezető köz­gazdásza, a helyi és­­ a járási nemzeti bizottság képviselője­ —, már az 1290-es években említik a község nevét, de talán még ennél is régebbi, hiszen a közelmúltban vég­zett ásatások azt mutatják, hogy va­lamikor, négy-öt évszázaddal az idő­számításunk előtt is meglehetősen sokan lakták a mai község helyét — meséli a számok embere, és színesen, érdekesen ecseteli a szőgyéni kertek végében végzett ásatások nyomán fel­tárt képet, majd meg is mutatja, mi­lyen érdekesen fektették sírjukba a község területén élő ősök halottai­kat. A falu éghajlata nem éppen ideá­lis. A völgybe szorult településen min­­dig is egy kicsit hidegebb van, mint Kardos Valéria és a délutáni álmukból ébredező kis bölcsődések KÖZÖS a környező falvakban, és az esőt is elfogják a nem messze lévő nagy er­dők. Az ősök, meglehet, éppen ezért a védettségért húzódtak a mai falu helyére. Viszont a föld nem fukar­kodik az adományaival. Legalábbis a­­zokkal szemben nem, akik szorgal­masak. Márpedig a szőgyéniek azok: nemcsak a háztáji szőlőkből, hanem a szövetkezet szőleiből is átlagon fe­lüli termést takarítanak be. — A legenda szerint Petőfi Sándor a szőgyéni temetőben nyugvó bizo­nyos Pató Pálról írta közismert ver­­sét, de az biztos — mondja Pakos Kornélia befejezésül —, hogy ma már nem az ő mondása járja a faluban. Nemcsak mi, képviselők, hanem a fa­­­luban mindenki arra törekszik, hogy amit megtehetünk ma, azt ne hagy­juk holnapra. A falu lakosságának nyolcvan szá­zaléka a szövetkezetben dolgozik. A fennmaradt húsz százaléknak is ta­lán csak a fele jár el a falubői mun­ka után, mert a másik fele megtalál­ja itthon a számítását. Egyesek a he­­lyi szolgáltató vállalatnál, továbbá üz­letekben, bölcsődékben, óvodákban, iskolában dolgoznak. — Már régebben létrehoztak szolgáltató vállalatot — mondja Bar­­á­bos Károly, a nemzeti bizottság tit­kára. — Van egy kőművesbrigádunk, vannak ácsaink, asztalosaink, akik képesek bármilyen munkát elvégezni. Mostanában régi épületek tatarozása van napirenden. A régi iskolát óvo­dává alakítottuk, a nemzeti bizottság épületét bölcsődévé, és a nyugdíja­sok klubját is így hoztuk létre. Most kezdtük meg az egészségügyi központ alapozását, és készítjük az új péksé­get is. Sajnos, a régi kemence már megrepedt, kiégett, újat kell csinál­­ni. A pékséget is egy régi épületben, a volt zöldségüzletben hozzuk létre. Kőműveseink a pékek felügyelete a­­latt építik az új kemencét, és ha minden jól megy, a karácsonyi pom­­poskát majd már ott sütjük... Még sokáig beszélgetünk a község vezetőivel, majd meglátogatjuk a böl­csődét és az épülő pékséget. A nemzeti bizottság egykori emele­tes épülete új „kabátot“ kapott: a friss vakolat szinte világít az épüle­ten, de még szebb, kedvesebb az ud­vara, s vidámabb a szobák hangula­ta. Az udvart ugyanis kis játékparkká varázsolták. A pázsit közepén egy fá­ból készült vonatocska áll. — Hova megy ez a vonat? — kér­dem Kardos Valériától, a bölcsőde vezetőjétől. — Ki hova óhajtja. Ez a vágyak vonata! — válaszolja talpraesetten és nem kis büszkeséggel. Kardos Valéria, akárcsak munka­társai, Szombath Erika, Gyelník Eri­ka és Szvetlík Mária, az Érsekújvári Egészségügyi Szakközépiskolában gyermeknővéri szakon végeztek. Most, hogy megnyílt a bölcsőde, már porp kell eljárniuk máshová munká­ba, akárcsak a további hat munka­társuknak sem. összesen tízen vigyáz­­nak a huszonegy gyerekre. Különben a bölcsőde megnyitásának nemcsak a szülők, hanem az óvónők is örültek, hiszen szeptember elején náluk el­maradt a szokásos sírás-rívás, mert a gyerekek egy része már a bölcsődé­ből jött, és megszokták az idegen ar­cokat. Mindez egy érdekes kérdést vet fel­­ a beszélgetésünkben. A község la­kosságának száma — fejlődése elle­nére — zsugorodik. Miért? — kér­dem. A képviselők reálisan látják a helyzetet. Véleményük szerint a kö­zeli kisváros iparosodása folytán egy­re jobban fejlődik, és természetes módon elszívja nemcsak az ő lako­saik egy részét, hanem a környező falvakból is. Persze, csak azok men­tek el, akik munkát és lakást is kap­tak. Valójában az elvándorlás nem jellemző, hiszen mint említettük, a lakosság munkaképes részének nyolc­van százaléka a szövetkezetben is megtalálja a számítását. A szövetke­zet ugyanis arra törekszik, hogy egy­re több munkaigényes, kifizetődő ter­melési ágazatot vezessen be, üzemel­tessen.­­ Ma már sokkalta kevesebb gye­rek születik, mint régebben! — mond­ják egyöntetűen, és számokkal is azt bizonyítják, hog évente majdnem har­minc gyerekkel kevesebb születik, mint valaha, ezért aztán tízévenként, amikor sor kerül a népszámlálásra, ők feljegyezhetik, hogy ismét vagy háromszázzal kevesebben lakják a fa­­lut. Ezeket az adatokat Udvardi Béla, a helyi pártszervezet elnöke, az is­kola igazgatóhelyettese, a nemzeti bi­zottság alelnöke sorolta fel. Azért ő, mert az elnök beteg, és ez egyben azt is jelenti, hogy nem névleges funkció az övé, hanem valódi, amely ugyanúgy, mint a többi, feladatokkal, elfoglaltsággal jár. Az, hogy három kulcsfontosságú funkciója van, rögtön feltűnik. Az egyik, mint már említettük, a mun­kahely, a másik kettő pedig társa­dalmi megbízatás. Ugyanakkor mind a háromban van valami közös, még­pedig a falu szolgálása. Itt ugyanis a falu elöljárói éppúgy,­mint az üze­mek, intézmények, a nemzeti bizott­ság képviselői is mind a lakosság szolgálását tekintik elsődleges fel­adatuknak. Miután meglátogattuk a bölcsődét, a szolgáltatóvállalatot, és elbeszél­gettünk, megnézzük az épülő kemen­cét is. A zöldségesboltból lett pékség már kész, de bent még csak a sa­­mott-téglák halmain keresztül tudunk továbbjutni. Amikor belépünk, Árva József, a helyi szolgáltató vállalat ve­­­zetője meglepetéssel üdvözli a régi, de ma már nyugdíjas munkatársait, Weisz Sándor és Kunyica Sándor pé­keket, és azt kérdezi tőlük, hogy mi szél hozta őket. Eljöttek megnézni, hogyan halad a kemence építése, mondják. Igaz, sütni már talán nem fognak benne, legalábbis nem huza­mosabb ideig, de azért nem közöm­bös a számukra, milyen lesz. Mert bár nyugdíjban vannak, nagyon is szívükön viselik, milyen kenyeret eszik majd a jövőben a falu lakos­sága. Elbúcsúzunk az idős pékektől, és ahogy fordulunk ki, egyszer csak egy másik autóval találkozunk. — Nézd csak, már itt van a har­madik is! — mondja Árva József, az üzem vezetője. És­ ez is jelképes. Ők ugyanis nemcsak látni akarják az új kemence építését, meg is akarják egymás közt beszélni a kemencera­kás problémáit, közösen meghányni­­-vetni, egyeztetni nézetüket, hiszen tényleg nem mindegy, milyen is lesz ez a kemence, később pedig a ben­ne sült szőgyéni kenyér. Valahogy így vannak ezzel a falu vezetői is. Ők is egyeztetik a néze­teiket, és ha valamit elhatároznak, akkor együttes erővel látnak a mun­kához.­­ — Nem a falu van érettünk, ha­nem mi a faluért — válaszolják s én érzem, hogy nemcsak mondják, hanem cselekedeteik is ezt tükrözik. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei ÉRDEKEK Udvardi Béla Bartos Károly Árva József „DIÁKNAPOK ’84” A Kassai (Kosice) Műsza­ki Főiskola épülettömbjeinek utcasorában bárkit megkér­dezve eljuthat az érdeklődő Zselenák József mérnökhöz. A fiatal tanársegéd, a gépé­szeti kar egykori hallgatója ma a SZISZ iskolai csúcsbi­­zottságának elnöke. A nem­zetközi diáknap ürügyén ko­pogtattam be hozzá. A vele folytatott beszélgetés talán közelebb hozza e főiskolán folyó SZISZ-munkát, azt a felelősséget, amelyet Jóska 27 éves féjjel vállalt, s be­csülettel, közmegelégedésre tesz eleget feladatainak. — Hány tagja van a SZISZ- nek a főiskolán? — A Kassai Műszaki Fő­iskolának bányászati, kohá­szati, építészeti, gépészeti és elektrotechnikai kara van. A 78 SZISZ-alapszervezetben 5650 tag tevékenykedik. A gépészeti és villamossági fa­kultás SZISZ-szervezetei a legnagyobbak. — Úgy hallottam, most éppen egy nagy központi rendezvényre készültek „Diáknap ’84" elnevezéssel.­­ Ezt­ hagyományosan no­vemberben tűzzük műsorra, és egy hétig tart. Akkor fo­gadjuk a külföldi diákkül­döttségeket, megtárgyaljuk és jóváhagyjuk a főiskolá­sok nyári építőtáborainak programját és megnyitjuk a „Fiatalok és robotok“ és a „SZISZ-élet a műszaki főis­kolán“ elnevezésű kiállítása­inkat. Sor kerül a fiatalok elkötelezett dalszerzemé­nyeinek fesztiváljára. * A sportrendezvények közül megemlíteném a népszerű labdarúgótornát és az IOOOx 1000 m-es váltófűtést. A diák­napokkor a szocialista ver­seny legkiválóbbjait az e­­­gyes karok dékánjai fogad­ják, a főiskola legjobb diák­jait pedig a külföldi delegá­ciókkal egyetemben a rek­­tor látja vendégül. — Tehát a diákság nem- két értetek el a szocialista versenyekben? — A főiskola minden diákja bekapcsolódik-s,a szo­cialista versenyek valame­lyikébe. A „Legaktívabb ta­nulócsoport" címért folyó verseny a főiskolás életnek szinte minden területére ki­terjed. Legnagyobb súllyal a tanulmányi eredmények es­nek latba, de fontos része az eszmei-politikai oktatás, a tudományos szakköri mun­ka, a pionírszervezetnek nyújtott segítség és nem u­­tolsósorban az önálló ren­dezvények. A nyári tevé­kenység, az építőtáborok e­­redményei is a szocialista munkaversenyben értékel­jük. — Jóska, amikor a SZISZ iskolai székhelyét csúcsbizottságának kerestem, min­denki a T-klubba irányított. — A T-klub csupán a mű­szaki főiskola hallgatóinak találkozóhelye, a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény Kassán, de máris kicsinek mutatkozik. A T-klubnak mi vagyunk a gazdái. Minden­nap nyitva tart, és állandó­an van programajánlatunk. Jól működik a klub népmű­vészeti, esztrád-, színjátszó és grafikai köre. Ahogy mondani szokás, egy csapás­ra két legyet ütünk, mert­zetközi ünnepéhez kapcsoló- ezek a körök betanult, tar­oló diáknapokon egyben e­­talmas programjukkal a gész évi munkátokat is ér- többieket is szórakoztatják, tékelik. Milyen eredménye­ — ri DERÜLÁTÓK VAGYUNK Utoljára május végén foglalkoztunk lapunk hasábjain a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola kis vízi erőműjével, azzal az építkezéssel, ame­lyet szerkesztőségünk is felkarolt, védnöksége alá vett. Az ötletet egy állami célprogram és egy erre vonatkozó kormányhatározat adta, és közel egy éve fogant meg Koncz Árpádnak, az iskola egyik tanárának a fejében. Mind az iskola vezetősége, mind a kerületi iskolaügyi szakosztály elfogadta és támogatta az ötletet. Megvaló­sult az erőmű lokalizálása, és elkészült a kiindulópontul szolgáló tanulmány. Az érdekelt állami szervek előzetes beleegyezésüket adták az építkezésbe. Annak idején ír­tuk, hogy a 2,8 millió koronás beruházás költségei nagy kérdőjelként álltak a továbblépés előtt. Nos, ez nap­jainkig így van, és úgy fest, hogy a költségeket senki sem vállalja. No de vegyük sorjában az eseményeket! Az iskola­­ügyi szakosztály, arra hivatkozva, hogy hatáskörükbe a beruházás tartozik, igyekezett más megoldást találni. Derűlátással fordultak a Jászói (Jasov) Hnb-hez, majd egy kulcsfontosságú tárgyalás következett a j­b-n, ame­lyet annak alelnöke, Svec elvtárs hívott össze. Itt a Jászai Had más ügyes-bajos, úgymond „fontosabb“ dol­gaira hivatkozva­, az egyes szakosztályok képviselőinek „kiadós“ támogatásával megköszönte a megbízatást, és lemondott az erőmű építéséről. A jegyzőkönyvbe egy szokványos mondat került: az iskolaügyi szakosztály új­ból mérlegelje az építkezés ötletét, és pozitív döntés esetén írásban hatalmazza fel a szepsi iskolát a további ügyvitelre. Ez napjainkig nem történt meg. Miközben az illetékes szakosztály írásbeli döntését vártuk, úgy éreztük, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, beszélgettünk az építkezés gondolatáról a kerületi, építésügyi szakosztály főener­getikusával, aki biztatott bennünket. Érdeklődtünk a ke­rületi népi ellenőrző szakosztályon is. Sajnos, közben múlik az idő. Pillanatnyi célkitűzésünk, hogy az akció bekerüljön a kerületi nemzeti bizottság költségvetési tervében, hogy legyen végre vállalkozója az anyagi fede­­zetre az építkezésnek, és hogy utána elkészülhessen a tervdokumentáció. Van még egy dolog, amelyet mindenképpen meg kell említeni. Mind a szövetségi, mind az SZSZK kormánya újabb határozatot hagyott jóvá a kis vízi erőművekkel kapcsolatban. A CSSZSZK kormánya 176/84 számú és az SZSZK 163/84 számú határozatai a kis vízi erőművek építésével és felújításával foglalkoznak, és vannak olyan tételei, amelyek reméljük segíthetnek a mi ügyünk előbbre vitelében. POLGÁRI LÁSZLÓ

Next