Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-27 / 21. szám
a nagyvilágban? Az lett aztán a vége, hogy elváltunk ... Egy ideig egyedül éltem a két gyerekkel, majd ismét férjhez mentem. Férjem nőgyógyász, ö is legalább annyira a munkájának él, mint az első férjem. Van úgy, hogy napokig alig látjuk egymást, üzenetekkel, telefonokkal értekezünk, de ugyanahhoz a helyhez köt mindkettőnket a munkánk, nem kell a kemencét a hátamra venni. Minden új iránt fogékony a férjem, nemcsak a szűkebb környezetünkből, máshonnan is sokan felkeresik, és én örülök, hogy kiteljesedhet, hogy részese lehetek az örömeinek, sikereinek. — Nem zárja ez ki azt, hogy ön is a munkájának tudjon élni? — Nem! Természetesen négy gyermek az nem kevés, de én elsősorban a gyerekeknek, a családomnak élek. Dolgozni pedig akkor dolgozom, amikor már lefeküdtek, alszanak. Ilyenkor viszont néha reggelig is húzom. Főleg, ha van valami konkrét munkám. A férjem, természetesen, a leg- Örülök, ha szeretik a munkáimat Szankóné Nagy Emőke a közelmúltban sikeres kiállítást rendezett kerámiáiból a Csemadok érsekújvári (Nové Zámky) helyi szervezete székházában. Kíváncsi voltam a művésznő munkáira, de a személyiségére is. Édesapja, Nagy János szobrászművész. Vajon mit jelent az, ha valaki már otthon, a szülői házban megismeri az alkotás örömét, a kifejezés szépségét? A csöngetésre egy aranyos, öt év körüli kislány kérdi, ki vagyok, de anélkül, hogy tisztáznám kilétem, kinyitja a kaput és beenged. A ház Érsekújvár régi, félig paraszti, félig polgári negyedében található, és már messziről is érezhető, olyan emberek vették birtokukba ezt a régi családi házat, akik egyéni ízléssel rendelkeznek. Az udvarra néző falon egy modern, izgalmas dombormű, Nagy János munkája látható, és mindenhol, ahová csak nézünk, köcsögök, vázák, kancsók. Az egymásba nyíló, fogadószobákká alakított három helyiségnek az ajtaja tárva nyitva, jelezve, hogy a ház lakói szívesen látják az érkezőt A szobákban régi bútorok, tekintélyes karosszékek, a falakon Nagy Géza tapisszériái, Janiga József és mások festményei. Az asztalokon, a szobák sarkaiban Emőke hamutartói, gyertyatartói, tálai, kerámiavézái, lámpái. A folyosón néhány érdekes, játékos kerámia dombormű. A műhely és az égetőkemence hátul, a ház végében található. Nagy Emőke négy gyermek anyja. Három még iskolában van, a kislány, aki kaput nyitott, játszik, jön-megy. Ha eszébe jut valami, tegyük fel, nem tudja folytatni a mondókát, odajön édesanyjához, megkéri, segítsen neki. Az anyuka nagy-nagy szeretettel és melegséggel tesz eleget a kislány kérésének. Közben megjön a két középső gyerek, majd az idősebb csemete is, és már újságolják, mi volt az iskolában, milyen jegyet kaptak. Az egyik egyesről számol be. — Köszönöm! — nyugtázza az anyuka az eredményt. A nagyobbik indulatos, rosszkedvű. — Tollbamondást írtunk — kezdi —, három hiba még egyes. Nekem hat hibám volt, kettest kaptam. De én nem értem, hogy a tanító néni miért... — Jól van, ezt majd még megbeszéljük. Csak nem tudom, hogy így hogyan lesz egyesed, hiszen a múltkor is már.. .! — zárja le az anyuka a rövidke indulatos beszámolót. — Az első férjemmel, aki zenész volt — meséli a keramikusnő —, beutaztam a világot. Amikor kitört az iráni forradalom, épp Teheránban voltunk. A férjem a sah zenekarában játszott. Még három hónapig Teheránhoz kötötte volna a szerződés, nem akart eljönni, pedig akkor már nagyon veszélyes volt ott az élet, én meg kisgyerekekkel voltam ott abban a zűrzavarban ... Végül felszálltam az utolsó, még induló vonatra, nagykövetünk segített. Sajnos, a sok A utazgatás közben tönkrement a családi életünk, ő állandóan úton volt, igaz, ez kezdetben nekem sem volt ellenemre. Főleg amíg fiatal voltam, amíg minden új volt, de aztán amikor megszületett az egyik, majd a másik gyermekem, már inkább otthon szerettem volna lenni. Különben is egy kétgyermekes anya -mit keres többször szolgálatos, de ha otthon van, szívesen vállalja a gyerekeket, játszik velük, ellátja őket, és soha sem neheztel. Sőt, ő biztat, ha látja, hogy egy ideje már nem dolgoztam. Az én napom természetesen egészen le van foglalva. Nagyon sok jó barátunk van a városban és a környékén. Képtelenek megérteni, hogy miért nincs nekünk soha időnk, mert néha hónapokon keresztül nem tudjuk őket meglátogatni. Nagyon jó barátaink vannak. Amikor novemberben rövidzárlat miatt kigyulladt a házunk, még égett a tűz, de ők már itt voltak, hogy segítsenek. Alig egy hónap leforgása alatt mindent rendbe hoztak. — Család, barátok... És a kerámia? — Én tulajdonképpen a kerámiáimat egy kicsit az ő részükre készítem. Örülök, ha szeretik, ha használják alkotásaimat. Például hová tennék a nagyobb darabokat a szűk házgyári lakásukban? Minden egyes munkám más. Korongon elkészítem, megformálom, aztán pedig megnyomom, szorítom a köcsög száját, lehajlítom a hamutartó oldalát, ráteszek egy kis gombot vagy virágot, és ha kész, ha megszáradt, belemáratom a mázba és kiégetem. Szeretem a sötét színeket, a barnát, a sötétzöldet. Voltak, akik azt kérdezték, miért nem készítek például kéket. Talán azért, mert a melegebb színekhez vonzódom, a mélyszürkéhez, a barnához, a sötétzöldhöz. Olykor még a fehéret is hidegnek érzem, ezért aztán leöntöm kékkel és ebből lesz a habos, kicsit érdes, kicsit csipkés kékes-fehér, felület — mondja, és mutatja a kis vázát. Az asztalon, a váza mellett hamutartó meg egy másik váza és egy gyertyatartó. Az utóbbi kettős figura, a gyertyák pedig menyasszonyi csipkés főkötőben és vőlegénykalapban állnak. A figurák bájosak, kedvesek. A vőlegénynek lekonyul a bajsza, mintha kicsit magyaros lenne. Valamiképpen jeleznem kellett, hogy ez nő, amaz meg férfi. A lánynak hosszú haja, fején ott a koszorú, tehetek rá csipkét, de hogyan jelezzem, hogy az a másik meg férfi? Hát bajusszal, kalappal... Egyáltalán nem azt akartam ezzel mondani, hogy magyar. A férjem szlovák, én magyar vagyok, így a barátaink ilyenek is meg olyanok is. Ehhez magyarul, amahhoz szlovákul szólok, megértjük egymást, meg akarjuk egymást érteni, és ez a lényeg. Én azt szeretném, ha a munkáim is ezt szolgálnák. Annak idején sokfelé megfordultam a világban, jártam a múzeumokat, kiállítótermeket, bazárokat. Különösen Keleten tanultam sokat, ahol rendkívül alázatosan közelednek a tárgyakhoz. Minden egyes darabot, legyen az szíj vagy köcsög, esetleg egy kanál, úgy készítenek, mintha saját maguknak készítenék, és ezért minden egyes apró mozzanatra odafigyelnek, megmunkálják a tárgyakat. Már a munkában is örömük telik. Aztán itt van ezeknek a mütyüröknek az ára. Minden egyes darabot úgy készítek, mintha magamnak szánnám, s nem azért, hogy eladjam. A képzőművészeti bizottság felrótta, hogy nagyon olcsón vesztegetem őket. De hát miért?! Tavaly voltam Zselízen (2eliezovce) a népművészeti fesztiválon, és egyetlenegy munkámat sem hoztam haza. Hogy miért? Mert húszharminc koronáért adtam őket. Zselízen tele van a park diákokkal, hát honnan vegyenek azok száz-kétszáz koronát, vagy netán ötszázat, mint amennyire a képzőművészeti bizottság felértékelte a gyertyatartóimat? Nem, ez engem nem elégítene ki. Jó érzés látni, hogy szeretik, megszerették a munkáimat. Voltak többen olyanok is, akik odajöttek, szívesen vásárolnának tőlem, de nincs pénzük, hogy esetleg el is küldenék ... Hát jó, odaadtam, és egyetlenegy sem akadt, aki nem küldte volna el a pénzt. — Sok ember életében hátrány, leküzdhetetlen nehezék, akadály az, hogy az apja is a művészettel foglalkozik. — Nekem nem. Számomra épp ellenkezőleg. Apám volt a biztos hátország, a megbízható vélemény. Számomra senki sem mondta meg olyan őszintén, hogy mit is gondol a munkáimról, mint ő. Nem volt elnéző, le tudott szidni, dorongolni, viszont amikor eljutottam egy bizonyos szintig, amikor sikerült megvalósítani az elképzeléseidet, akkor meg tudott dicsérni, megmondta, hogy ezt esetleg már megmutathatom másoknak is, hogy ez már összevethető ezzel vagy azzal, ez már megáll önmagában. *— Tudtommal az édesanyja is foglalkozott vagy még talán foglalkozik is kerámiával. — Ö a második támaszom. Illetve a két-három-négy támasz egyike. Ő tanított meg például korongozni. Az iparművészeti szakközépiskolában sok mindent megtanultunk, de korongozni nem nagyon, ezt végül is az édesanyámtól tanultam meg az édesapám kemény ösztönzésére. És ő az, aki még ma is segít. Nemcsak a gyerekek nevelésében, hanem a munkámban is. Ha látja, hogy sok a munkám, segít. Elkészíti a darabokat. Emellett ő is művészek között élt, úgyhogy nemcsak a konkrét munkában tud segíteni, a művészeti kérdésekben is eligazít. Németh István Nem bakancsa. Építőmunkások között járva hallottam a következő mondatot: „Buta, mint a bakancsa“. Ilyesmit hallva, és ilyesmiről írni akarva meglepően nehéz helyzetben vagyok, ha két oldalnyi terjedelmű szövegbe szeretném beleszorítani a nyelvi megnyilatkozás tényeit, kifejteni kérdéses jelenségeit. Mert a nyelvművelésben nem tartom sem szerencsésnek, sem célravezetőnek, ha megállapítjuk vagy kijelentjük: ez ]6. ez meg rossz. Sokkal inkább a miérteken van a hangsúly, s hasznosabb a külső és a belső összefüggéseket felderíteni. A külső összefüggést illetően teljesen nyilvánvaló, hogy idézett mondatunk a ..Sprostá. ako baganca“ szik. mondat szinte szó szerinti fordítása, és két fura csaság is kifogásolható benne: egyrészt magy. bakancs helyett a szik. bakancsa használata, másrészt a mondat, pontosabban a szóláshasonlat idegenszerű szemléletmódja. Itt most csak a bakancs szóval foglalkozhatunk. Egy korábbi írásomban már említettem, hogy a szlovákban bizonyos idegen eredetű főneveket szívesen nőneműsítenek az -a végződés segítségével. Minthogy azonban a magyar nem ismeri a nyelvtani emeket, általában nincs is szükség a szavak végződésének megváltoztatására, tehát szlovák szavak végén levő -a ts fölösleges. így lényeges különbség lehet a szik. és a megfelelő magy. szó között: szik. blokáda — magy. blokád, bravfia — bravúr, brigáda — brigád, briketa — brikett, celulóza — cellulóz, dekáda — dekád, doga — dog (szelindek), droga — drog, elita — elit, etuda — etűd, grimasa — grimasz stb. A baganca— bakancs szópárt nem említettem, mert ez csak a szlovákban tekinthető idegen eredetűnek, a magyarban nem. Igen érdekes jelenséggel találkoztunk, hisz anyanyelvünk lábbelit jelentő szavai — pl. a borskor, sorú, szekernye, kapca (eredetileg jelentése: nemezcsizma ), süvegkapca, cinellős, cinellő, cipő, botos, sólya, csizma, pacsmag, papucs, tapánka, topán — egytől egyig idegen eredetűek, s ezek egy része vagy közvetlenül a törökből, vagy valamely szláv, feltehetőleg délszláv nyelv közvetítésével került anyanyelvünkbe, hanem bakancs anyelv.LvoK az U. Wafa A bakai**;» szó kivétel, mert a lábbelik megnevezései közül egyedül belső magyar nyelvi fejlemény. Már elég korán. 1519-ben megtalálható a Jordánszkykódexben, s ettől kezdve mind gyakrabban fordul elő. Alapszava a boka, s ehhez járult a -cs képző, 11., közéjük az -n szervetlen járulékhang. Eredetileg (és még most is) valamilyen erősebb, bokáig érő fűzős cipő megnevezésére jöhetett divatba. Korábban nálunk elsősorban a gyalogos katonák (az ún. bakák) lábbelije volt. Bár a 18. század közepétől már tudunk ,,paraszt" bakancsról is, viselete a nép szélesebb köreiben, főleg a munkásság között csak az I. világháború után terjedt el. Időközben azonban az elnevezés a szlovák mellett eljutott a csehbe, kárpáti ukránba, a szerbbe, a vendbe, a a románba, sőt a bánsági svábok nyelvébe is. Mi is történt tulajdonképpen? A magy. bakancs szó baganca formában átkerült a szlovákba, innen pedig bakancsa formában kezd elterjedni egyes csehszlovákiai magyar nyelvterületeken, feltehetőleg azért, mert nem ismerik eredeti bakancs alakját. Érdemes megjegyeznünk: olyan területeken van terjedőben, ill. figyelhető meg magy. nyelvi használata, amelyek az I. világháború végétől kezdve megszakítás nélkül Csehszlovákiához tartoztak, vagyis amely területek lényegében kiestek a szó szélesebb körű magyar nyelvi elterjedésének vonulatából. Ezeken a területeken ugyanis erőteljesen érvényesült a szik nyelvi hatás, ugyanakkor jelentősen meglazult a nyelvi kapcsolat az anyaországi magyarság és e terület magyarsága között. Ez persze csak magyarázza, de nem szentesítheti a hibát. Kívánatos lenne, hogy legalább eredeti magyar keletkezésű szavainkat a megszokott és a többség által elfogadott, használt formájában ejtsük és írjuk, s a bakancs helyett soha ne mondjunk bakancsot! (TT) HÍVOGATÓ (Előzetes a XXXII. Országos Népművészeti Fesztiválról) som Nagy az öröm a gyermektáncegyüttekörében. Idén újbótl övék Zselíz (Zeliezovce) — a csehszlovákiai magyar dolgozók XXXII. Országos Népművészeti Fesztiválja,. Ennek szerves részeként 1987. május 29-én 13.00 órai kezdettel Léván (Levice) a Barátság Művelődési Házban kerül sor a megmérettetésre, a magyar nemzetiségi gyermektáncegyüttesek központi versenyére. A központi döntőbe került a kassai (Koätce), Árvácska, a szepsi (Moldava nad Bodvou) Fehér Liliomszál, a Safárikéves Kéknefelejcs, a gortvai (Gortva) Barkóca, a gímesi (Jelenec) Villő, a Stűrovei Kisbojtár, az eketi (Okollená) Tátika, a zsigárdi (Zihárec) Napsugár, a somorjai (Samorin) Kis Csali és Nagy Csal csoport. Most ők jelentik az élvonalat. Pénteken este a verseny befejezése után, fél nyolc órai kezdettel kerül sor a Tiszteletadás című hívogató műsorokra Fámádon (Farná), Garamsajtőn (5alov) és Garamötveden (Maié Ludince). A versenyző csoportok — hárman-négyen összeállva — adják a műsort, versenyeztél már felszabadultan hívogatják a fesztiválra a falvak lakosságát. Léván a Bagi Muharai Elemér Táncegyüttes gyermekcsoportja Magyarországról és a bratislavai Szőttes Népművészeti Együttes ad közösen egész estét betöltő műsort. Szombaton, május 30-án folynak a műsorok színpadi próbái, és 12.30 órakor megnyitják a néprajzi kiállítást. Témájában a kiállítás a fesztivál tartalmához kapcsolódik — a szlovákiai magyar gyermekjátékok és viseletek kerülnek bemutatásra. Sajnos, a tárlatot újból a zselízi kultúrházban kényszerülnek megrendezni, amely kissé távol esik a szabadtéri új színpadtól, de a Schubert-parki kastélyban, annak leromlott állaga miatt, már nem lehet, az új színpad hátterében pedig a kiállítási térség még nem készült el. A megnyitó után 13.00 órakor kezdődik az előző napi verseny szakmai értékelése, valamint a következő két évre szóló teendők meghatározása. A Dunaszerdahelyi (Duna Streda) járási Népművelési Központ elhozza a fesztiválra a járás gyermektánc-szakembereit, mert felismerték azt a tényt, hogy az egyik legeredményesebb szakmai segítségnyújtás az, ha országos szintű példán tanulhat az ember. Érdemes lenne, ha a többi járás is követné a dunaszerdahelyiek okos kezdeményezését. Az új szabadtéri színpadon — Schubert-park — 17.00 órakor kezdődik a Csak tiszta forrásból című hagyományos műsor. Zoboralja községet mutatkoznak be. István-naptól Szentivényig a címe a szokáshagyományokra, dalokra, táncokra éniltő műsoroknak. Azoknak ad igazán sokat ez a műsor, akik az ősforrásra kíváncsiak, akik eredeti tisztaságában szeretnék, látni a szokásokat, táncokat, eredeti hangzásban hallani a dalokat. És forrásul szolgál majd ez a műsor annak a mintegy hatszáz szereplőnek, akik a fesztivál más-más műsoraiban a hagyományok színpadi feldolgozott formáját tolmácsolják majd. A műsor összeállítója és rendezője Jékai Mária, aki tökéletesen ismeri Zoboralja népi hagyományait. E másfél órás műsort követi ugyanazon a színpadon este 20.00 órá! kezdett el a Zselíz üdvözlése című nagyszabású előadás, amelyet Katona István rendezett. A két és fél órában találkozunk a fesztivál tavalyi nagydíjas csoportjaival, a komáromi (Komárno) Hajóssal és a somorjai Csaléval, a közelmúltban Nyugat-Európában sikert aratott IlmaCet Vatra szlovák folklórcsoporttal, a Kiváló Munkáért és a Szocialista Építésben Szerzett Érdemekért kitüntetéseket birtokoló, Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes kamaracsoportjával, a humennéi Kalina ukrán folklóregyüttessel és a már említett magyarországi Bagi Muharai Elemér Táncegyüttes gyermekcsoportjával, a Hegedős népzenei együttessel, és újra üdvözölhetjük Sebestyén Márta, Szvorák Katalin, Balogh Mátyás kiváló népdalénekeseket, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének előadóit. Ez a műsor lesz az új színpad fesztiválavatója. Utána a szabadtéri színpadon lesz a táncház. Házigazdák: a Hajós, az Új Nemzedék és a Csalló táncegyüttesek. A zenét is az ő zenekaruk szolgáltatja. S ahogy az már lenni szokott, bekapcsolódnak a vendégzenekarok, a Ghimes és a Hegedős. Ugyanebben az időben a Csemadok Zsellzt alapszervezete a város művelődési házában népmulatságot rendez. Szokásos módon kezdődik a fesztivál vasárnapja: zenészébresztő és térzene lesz a reggeli órákban a főtéren. Tíz órakor a hősök emlékművének megkoszorúzását a népművészeti csoportok felvonulása és menettánc-bemutatója követi. Hangos lesz, vidám felvonulás ígérkezik, hiszen a gyermektánccsoportok alkotják majd a felvonulók felét. Ezt követi 11.00 órakor az új színpadon a Hegedős-koncert és az Ifjú Szívek egyórás nagyegyüttesi műsora. Mindkettő a maga nemében magas színvonalat képvisel. Az együtttesek önálló egy-egy órás előadásban repertoárjuk legjavát viszik színpadra. A rendező és műsorvezető Papp Sándor. Köszöntő a népművészet hangján című gálaműsor Hodek Mária szerkesztésében és rendezésében kerül színpadra. Fellép a tavalyi fesztiválon díjazott Új Nemzedék Táncegyüttes, a Kopanllarik szlovák gyermektáncegyüttes, a Kalina ukrán folklóregyüttes, a Bagi Muharai Elemér Táncegyüttes gyermekcsoportja. A Csemadok Ipolysági (Sahvl és zselízl alapszervezetének énekkara egyesített előadással lép fel. A műsor keretében adják át a versenygyőztes gyermektáncegyüttesek díjait is. A műsor befejezői részét a Szőttes adja. A fesztivál eseményeit gazdagítja a népművészek, a fazekasok, bőrdíszművesek, fafaragók és más kézművesek jelenléte, árukínálata valamint a Madách Lap- és Könyvkiadó könyvessátra. Takács András