Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-13 / 37. szám

új ifjúság 3 A fiUeki (Filakovo) gyáróriás, Kovo­­smalt évek óta gondokkal küzd. Az elégedetlenség kisebb teljesítménye­ket — így kisebb kereseteket és nagymér­vű munkaerő-vándorlást is szül. Termelési hullámvölgyben vannak. A 2700 dolgozó nem érez — nem érezhet — szilárd talajt a lába alatt. A munkaeredmények a gyen­ge javadalmazás miatt olyanok, amilyenek, viszont ilyen mennyiségű és főleg minősé­gű munkáért ennél több nem jár — erre pedig azt szokták mondani: ördögi kör. Az igazgatócserék sem hozták meg a várt eredményt, a vezérigazgatóság pedig csak amolyan csendes szemlélője, mintsem or­voslója volt a bajoknak. Az utolsó igazga­­tót idén februárban a kedvezőtlen gazda­sági eredmények és­ a felsőbb szervek elé­­gedetlensége sodorta ki a gyárból. Helyet­tesek irányították a gyárat, amely közben áprilistól állami vállalattá alakult. Tornyo­sultak a gondok, egyre veszteségesebben termeltek, de a valódi okokat senki sem tudta felfedni. Sem igazgatóválasztásra, sem a vállalati munkástanács létrehozására nem került sor. A helyzet tarthatatlanná vált. A további romlást gátolandó, az alapító, a Szövetségi Gép- és Elektrotechnikai Mi­nisztérium négytagú csoportot küldött ki Fülekre azzal a céllal, hogy vizsgálják ki és mérjék fel a helyzetet, tárják fel a hiá­nyosságokat, és tegyenek javaslatot a gyár konszolidálására. Miroslav Jansa mérnök, a minisztériumi­­ csoport vezetője, akit hivatalosan is — vagyis az állami vállalatról szóló törvény értelmében — a­ vállalat gondnokának ne­veznek, hogy a gyár jelenlegi állapotát be­hatóbban megismerje, nem zárkózott el a munkásokkal való találkozáso­k, konzultá­ciók elől. Akkor, amikor a gyár fiataljai­val találkozott, három héttel Fülekre érke­zése után, ezen a beszélgetésen én is je­len lehettem. A gyár gondnoka bevezető beszédében részletesen szólt a­ minisztériumi csoport addigi munkájáról, az általuk észlelt hiá­nyosságokról, a feltárt vagy vélt összefüg­gésekről, a gyár áldatlan állapotát kiváltó okokról. Elmondta, hogy a helyszínen derült ki, a helyzet még kellemetlenebb és rosszabb, mint ahogy hitték. A vállalati irányítás szét­esőben van, a kádermunka esetleges, hiány­zik belőle a koncepció, sem a fiatalok, sem a káderutánpótlás kérdéseivel nem foglal­kozik. A műszaki részleg elhanyagolja a piackutatást, rugalmatlanul dolgozik, azt tartják itt, hogy minden termék eladható, az innoválásra csöppet sem ügyelnek. Gyors ütemben növekedett a raktárkészlet, a ter­vezett 70 helyett 120 napos gyártási anyag­­készletek halmozódtak fel. A gyártási rész­legen léptek-nyomon megszegték a tech­nológiai és a munkafegyelmet, hiányzik az operatív tervezés, és nem elégséges az el­lenőrzés. A gazdasági osztály csak a meg­lévő adatokat tartja nyilván, nem tesz sem­mit a gazdaságosságért, az önelszámolási módszer bevezetéséért. A beruházási rész­legen a rossz pénzügyi helyzetben nem te­hetnek semmit, határidőcsúszások vannak az építkezéseken — ez főleg az új öntödé­re vonatkozik —, de a határidők mellőzé­se miatt a szállítói-megrendelői kapcsola­tok sem kielégítőek. Nincs előrelátás, fon­tossági sorrend, határozott elképzelés sem a jelent, sem a jövőt illetően. A minőség­ellenőrzési osztály sok minden fölött sze­met hunyt. A népi ellenőrök előbb közel egy évig „ostromolták“ a gyárat, utána pe­dig követeléseikkel 40—50 millió korona kiesést okoztak a gyárnak. Ennek oka szin­tén a technológiai fegyelem megsértése és részben a nyersanyagok rossz minősége. Ráadásul hiányzik az egyes osztályok kö­zötti együttműködés, a dolgozókból, veze­tőkből pedig az a szilárd elhatározás, hogy ezen az állapoton változtatni kell. Szinte mindenki abban a hiszemben él, hogy jött egy négytagú csoport, és az ös­­­szes problémát rövid id­őn belül maradék­talanul megoldja. A vezetők és a dolgozók türelme, összefogása és elképzeléseik, hoz­záállásuk megváltoztatása nélkül ez lehe­tetlen. Az ötéves tervidőszak elején elért eredményekkel összehasonlítva a mostania­kat, kitűnt, hogy 22 százalékkal csökkent a termelés, miközben a költségek 12 szá­zalékkal növekedtek, a bérek viszont ma­radtak. A csoport feladata a technológiai és munkafegyelem megszilárdítása, a vesz­teséges termékek skálájának szűkítése (a hús- és gyümölcsdarálókról van szó), minőség javítása, a költségek csökkentése , és egy olyan konszolidációs terv kidolgo­zása, amely 1993-ra legalább az 1985-ös év színvonalára emelné a termelést. Új káde­rek bevonásával e tervnek jövő év köze­pére kellene elkészülnie. A jelenlévő fiatalok a kérdések kereszt­tüzébe állították a gondnokot, ő sok min­denre határozott választ adott, de sok min­dentől elhatárolta magát, vagy éppen ada­tok hi­ányára hivatkozva kitért a válasz elől. Kivonatosan csak egy-két részletet idéznék a vitából. KÉRDÉS: t­i említette az öntödét, hogy rosszul és keveset termel. De olyan öreg gépeken és olyan körülmények között nem lehet csodákat művelni. Az, hogy az új ön­félbemarad és a régivel kell még öt, eset­­töde megkezdett építése pénzhiány miatt fog tíz évig kitartani, szerintem képtelen­ség. . VÁLASZ: Én tizenhárom éve ismerem a gyárat, mint a vezérigazgatóság volt tag­ja. Vannak öntödék, ahol még öregebbek a gépek — hisz maguknál csak tízévesek! —, és még rosszabbak a körülmények. Az­ öntödében az emberekkel van baj, de saj­nos, ez általános állami gond, mert az ön­­tészet iránt gyér az érdeklődés, nincs elég szakképzett munkás. Éppen ezért,­ de má­sért is egy-két termék gyártását beszüntet­jük, és reálisnak látnám, ha a tűzhelyek­hez szükséges­­ öntöttvas alkotóelemeket máshol gyártanák. Az új öntödére még több mint 200 millió korona kellene, és erre most senki sem ad pénzt. KÉRDÉS: A gyárban most nagy a munka­erő-vándorlás. Milyen garanciát tud ön nyújtani a dolgozóknak, köztük a fiatalok­nak arra, hogy továbbra is megtalálják itt a számításukat. Ha egyes termékek gyártá­sa megszűnik, ez a létszámcsökkentéssel is jár? VÁLASZ: Az emberek távozásáról én is tudok, de különbség van dolgozók és mun­kába járók között. Nekünk dolgozókra van szükségünk. Kellenek a káderek, s én a jövőben főleg a fiatalokra számítok. Az al­kalmazottak létszámát a már említett do­logból kifolyólag is 2650-re szeretnénk csök­kenteni. KÉRDÉS: A ráfizetéses termékekkel és a termékfelújítással kapcsolatban kérdeznék. Én mint az illetékes osztályon dolgozó, tu­­­dok róla, hogy például itt voltak Sluáovi­­céből, és a parabolikus antennák gyártásá­hoz ajánlottak kooperációt. Ha jól emlék­szem, egy antennán ezer koronát nyert vol­na a gyár, és havi ötezer darabról volt szó. Ilyen ajánlatokat miért nem fogadunk el? VÁLASZ: A slušovicei dologról nem tu­dok, de majd utánanézek. Ami a termék­­szerkezetet illeti, nem én határoztam meg, viszont az is érthető, hogy ilyen gyenge anyagi helyzetben tovább termelni a vesz­teséget nem lehet. KÉRDÉS: Új fejlesztési és átépítési ter­veket akarnak megvalósít­ani ugyanazokkal az emberekkel, akik a gyárat ide juttatták. Lehetséges ez? VÁLASZ: Ezt senki sem mondta, de egye­lőre nem találunk más, rátermett embere­ket. Nekünk nincs vezetőképző iskolánk, ezért hagyatkozhattunk csak az emberek megnyilvánulására. Ez a mai találkozó is ehhez nyújt fogódzkodót. Egyébként akik a gyárat ide juttatták, ha a vezetőkre gon­dolsz, már a többségük nem itt dolgozik. KÉRDÉS: Ön tizenhárom éve ismeri a gyárat, részt vett több olyan döntéshozatal­ban, amely esetleg kedvezőtlenül érintette a gyár fejlődését. Mi erről a véleménye? VÁLASZ: Azt nem állítom, hogy a füleki privilegizált gyár lett volna, de nem is volt a hátrányos döntések szenvedő alanya. Megkapta tőlünk azt, amit a többi gyár, viszont nem hozta a várt eredményeket. Felelősséggel ki merem jelenteni, vannak a fülekinél öregebb gépekkel termelő gyá­raink is. A hibák, bajok okai 90 százalék­ban szubjektív eredetűek, és gyáron belül keresendők. KÉRDÉS: Ön, túl a nyugdíjkorhatáron, meddig tervezi itt maradni, ha egy mond­ja, egy két év alatt itt nem lesznek áttörő, lényeges változások? VÁLASZ: A mi küldetésünk tarthat fél vagy egy évig, esetleg tovább is. Felada­­­­­tunk megállítani a további zuhanást, és a konszolidálódás útjára vinni a gyárat. Még az idén szeretnénk, ha lezajlana az igaz­gatóválasztás, és a munkástanács is mun­kához látna. Én önként jöttem ide segítő szándékkal, de ha szélmalomharcot kell vívnom, feladom. Mindez az itteni embere­ken, így rajtatok is múlik. KÉRDÉS: Mekkora támogatást várhat a SZISZ a vállalat vezetésétől? VÁLASZ: Kérdéssel válaszolnék: ti mi­lyen támogatásra gondoltok? KÉRDÉS: Mit vár ön el a SZISZ től? VÁLASZ: Én azt várom a fiataloktól, hogy mindenki magánál kezdje a hiányosságok felszámolását, főleg ami a munkaerkölcsöt illeti. A beszélgetésből kerekedett vitában még sok mindenről szó esett. Igaz nem tárták, nem is tárhatták fel a teljes igazságot a múltról, és a jelenlegi mostoha állapotok­ról, de az elhangzott vélemények sok ta­­nulsá­ggal szolgáltak az érdekeltek számá­­­­ra. Engem pedig arról győztek meg, a gyár­­ jövője ma közügy Füleken, hisz ebbe a vi­­­tába nemcsak a gyár fiataljai, hanem a szép számban megjelent középiskolások is bekapcsolódtak. POLGÁRI LASZLÓ MI LESZ VELED. KOVOSMALT? Nők a pult mögött kisvállalkozásban Kisebb szenzáció erejével hatott február elején a Bod­rogköz központjában, Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec), hogy a város főutcáján, a Gottwald utcában megnyílt az első magánvállalkozásban üzemelő gyer­mekbutik. Egytől tízéves korig ízléses, divatos kisru­­hák, pantallók, pólók és más gyermekruházati cikkek találhatók benne. Az új üzletnek hamar híre ment, meg azoknak is, a­­kik a szokatlan vállalkozásba kezdtek. Petrek Rózsá­nak és Gyurkovics Máriának, a két fiatalasszonynak. Az emberek összesúgtak a hátuk mögött. Nocsakl Meg akarnak gazdagodni. Ők azt mondják, nevetséges fel­­tételezés. De tulajdonképpen miért is kezdtek ebbe a vállalkozásba, ki volt az ötlet értelmi szerzője? —• Rózsa — mondja Gyurkovics Mária —, benne túl­teng a vállalkozószellem. Nekem ilyesmi eszembe se jutott volna, és egyedül egész biztos bele sem kezdek. Rózsa asszony valóban nem tagadja, hogy az­ ötlet tőle származik. Az egész úgy kezdődött, hogy..­. — Kisgyermekeink vannak — mondja Petrek Rózsa —, és elkezdtünk nekik varrogatni különféle ruhácská­kat. Egyrészt azért, mert a kereskedelemben nemigen lehet kapni ízléses, praktikus és divatos ruhácskákat, másrészt pedig azért, mert szépen akartuk öltöztetni gyermekeinket És ugye melyik anyuka ne akarná, hogy a gyermekei szépen járjanak? Szórakoztatott bennünket az is, hogy újabb és újabb modelleket, fazonokat ta­láltunk ki. Ettől kezdve varrtunk látástól vakulásig. Ez persze nem olcsó szórakozás, drága a szép anyag. Ezért amikor egy idő után a szomszédok és a barátnők un­szoltak bennünket, hogy varrjunk eladásra, mert kár ezekért a ruhácskákért, hiszen gyermekeink egykettő­re kinövik őket, gondoltuk, igaz is, miért ne. Az ötlet­től a megvalósulásig azonban ho­sszú út vezetett. Mindenekelőtt megfelelő helyiséget kellett találniuk, mert mindketten tömblakásban laknak. Otthon semm­i szín alatt sem fogtak volna ilyesmibe. Aztán el kellett intézni az engedélyt, ami szintén nem könnyű dolog, mert a hatóságoknak még nincs e téren tapasztalatuk. Azt mondják azonban, hogy a városi nemzeti bizottság nem zárkózott el kezdeményezésük elől. Különben jó szívvel gondolnak Szedlák Istvánra, a nemzeti bizott­ság osztályvezetőjére, aki nagy megértéssel kezelte ügyüket. A kérvényt a múlt év végén nyújtották be, ja­nuárban már kezükben volt az engedély. Közben helyiséget, jobban mondva két apró helyisé­get is találtak. Nem a legmegfelelőbbek, előfordult, hogy a nagy esőzések idején beáztak, de ez is jobb a semminél. A falakat és a mennyezetet fa borítja, így szebb, otthonosabb a kis üzlet. A két férfi egy hétig éjjel-nappal dolgozott, hogy rendbe tegye a leendő bu­tikot. — Eleinte nemigen lelke­sedtek az ötletünkért — mondja Mária asszony —de nem is próbáltak lebe­szélni az elhatározásunkról. Nagyon sokat segítettek, már ami az üzlet berendezését illeti. Pénzügyekben is megegyeztünk, mert ide azért invesztálni kellett vala­mit, és kezdetben ez nagy érvágás volt mindkét csa­lád számára. Az az igazság, hogy mi sem nagyon bíz­tunk a vállalkozás sikerében, ezért eleinte csak mel­lékfoglalkozásként csináltuk. Mindketten maradtunk eredeti munkahelyünkön, az Új Otthon bútorgyárban, ahol a férjeink is dolgoznak. Később azonban rájöttünk, hogy ez így nem megy, képtelenség, hogy éjszakán­ként szabjunk-varrjunk, ezért feladtuk az állásunkat. Azóta csak ezt csináljuk. Menjünk azonban szépen sorjában. A két férj rendbe tette az üzlethelyiséget, és február elsején elérkezett a várva várt pillanat: megnyílt a gyermekbutik, amely az első magánvállalkozás Királyhelmecen és környékén. — Az emberek eleinte gyanakvóan szemlélték a ki­rakatot — emlékezik vissza Rózsa asszony. — Megáll­tak, néha be is jöttek, szemügyre vették a ruhácskákat, megtapogatták, de senki sem vett semmit. „Te jó ég — mondom Marikának —, hisz Itt mi kenyérre és só­ra sem keressük meg. Látod, milyen jó, hogy­ nem ad­tuk fel az állásunkat?“ Lassan azonban meg­szokták az új üzletet. Mit mondjak? Alig győzzük a munkát. Egy­­-egy fazonból legfeljebb tíz darabot készítünk. Mert ugye azért butik a butik, hogy egyedi darabokat kínál­jon és ne egyenruhát. — Szóval úgy kell értengpi, hogy az üzlet virágzik, és a tulajdonosok meggazdagodnak? Végtére is igaz volt a szóbeszéd ... — Azt azért ne­m hárítja el a csípős célzást Rózsa asszony. — A járási nemzeti bizottság pénzügyi osztá­lyáról kaptunk egy árjegyzéket, és általában 15—20 ko­ronával olcsóbban árulunk minden darabot, mint ami abban áll. Az anyag beszerzése is nagy gondot okoz. Próbálkoztunk a Rempo vállalatnál, de silány a válasz­ték. Tudja, hová járunk anyagért? Egészen Ipolyságra (Sahy). Lehet, ebben közrejátszik az is, hogy onnan származom Kelenyéről (Klenany). Ma már senkinek sem jut eszébe, hogy hirtelen meggazdagodással vádol­jon minket, mert látják, hogy mennyit dolgozunk. Egész nap, pontosabban tíztől itt vagyunk az üzletben, körül­ugráljuk a vevőt, mert ez is hozzátartozik a szakmához, aztán este zárás után otthon folytatjuk a szabást. Szab­ni majdnem kizárólag mindig csak otthon szabunk es­ténként. Még szerencse, hogy mindkettőnk térje olyan megértő, és ellátják a gyerekeket. Szóval az emberek látják, hogy mennyit dolgozunk, és most már egész más véleményen vannak rólunk. Azt mondják, semmi pénzért sem csinálnák. Sőt nemcsak mondják, keres­tünk be dolgozókat, és senkit sem találtunk. — Akkor miért csinálják, ha tulajdonképpen többet dolgoznak, mint korábban? » — Azért, mert szeretünk varrni. Az önmegvalósítá­sért. Jó háromnegyed éve csináljuk, de most is úgy tudunk örülni egy-egy jól sikerült darabnak, mint az első ruhácskának, amelyiket annak idején megvarrtunk. Meg aztán jólesik, ha az emberek azt mondják: „Hát ez valóban szép, milyen helyes benne a gyerekem.“ PALÁGYI LAJOS Két nő a pult mögött — Petrék Rózsa és Gyurkovics Mária. Molnár János felvétele

Next