Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-13 / 37. szám
új ifjúság 3 A fiUeki (Filakovo) gyáróriás, Kovosmalt évek óta gondokkal küzd. Az elégedetlenség kisebb teljesítményeket — így kisebb kereseteket és nagymérvű munkaerő-vándorlást is szül. Termelési hullámvölgyben vannak. A 2700 dolgozó nem érez — nem érezhet — szilárd talajt a lába alatt. A munkaeredmények a gyenge javadalmazás miatt olyanok, amilyenek, viszont ilyen mennyiségű és főleg minőségű munkáért ennél több nem jár — erre pedig azt szokták mondani: ördögi kör. Az igazgatócserék sem hozták meg a várt eredményt, a vezérigazgatóság pedig csak amolyan csendes szemlélője, mintsem orvoslója volt a bajoknak. Az utolsó igazgatót idén februárban a kedvezőtlen gazdasági eredmények és a felsőbb szervek elégedetlensége sodorta ki a gyárból. Helyettesek irányították a gyárat, amely közben áprilistól állami vállalattá alakult. Tornyosultak a gondok, egyre veszteségesebben termeltek, de a valódi okokat senki sem tudta felfedni. Sem igazgatóválasztásra, sem a vállalati munkástanács létrehozására nem került sor. A helyzet tarthatatlanná vált. A további romlást gátolandó, az alapító, a Szövetségi Gép- és Elektrotechnikai Minisztérium négytagú csoportot küldött ki Fülekre azzal a céllal, hogy vizsgálják ki és mérjék fel a helyzetet, tárják fel a hiányosságokat, és tegyenek javaslatot a gyár konszolidálására. Miroslav Jansa mérnök, a minisztériumi csoport vezetője, akit hivatalosan is — vagyis az állami vállalatról szóló törvény értelmében — a vállalat gondnokának neveznek, hogy a gyár jelenlegi állapotát behatóbban megismerje, nem zárkózott el a munkásokkal való találkozások, konzultációk elől. Akkor, amikor a gyár fiataljaival találkozott, három héttel Fülekre érkezése után, ezen a beszélgetésen én is jelen lehettem. A gyár gondnoka bevezető beszédében részletesen szólt a minisztériumi csoport addigi munkájáról, az általuk észlelt hiányosságokról, a feltárt vagy vélt összefüggésekről, a gyár áldatlan állapotát kiváltó okokról. Elmondta, hogy a helyszínen derült ki, a helyzet még kellemetlenebb és rosszabb, mint ahogy hitték. A vállalati irányítás szétesőben van, a kádermunka esetleges, hiányzik belőle a koncepció, sem a fiatalok, sem a káderutánpótlás kérdéseivel nem foglalkozik. A műszaki részleg elhanyagolja a piackutatást, rugalmatlanul dolgozik, azt tartják itt, hogy minden termék eladható, az innoválásra csöppet sem ügyelnek. Gyors ütemben növekedett a raktárkészlet, a tervezett 70 helyett 120 napos gyártási anyagkészletek halmozódtak fel. A gyártási részlegen léptek-nyomon megszegték a technológiai és a munkafegyelmet, hiányzik az operatív tervezés, és nem elégséges az ellenőrzés. A gazdasági osztály csak a meglévő adatokat tartja nyilván, nem tesz semmit a gazdaságosságért, az önelszámolási módszer bevezetéséért. A beruházási részlegen a rossz pénzügyi helyzetben nem tehetnek semmit, határidőcsúszások vannak az építkezéseken — ez főleg az új öntödére vonatkozik —, de a határidők mellőzése miatt a szállítói-megrendelői kapcsolatok sem kielégítőek. Nincs előrelátás, fontossági sorrend, határozott elképzelés sem a jelent, sem a jövőt illetően. A minőségellenőrzési osztály sok minden fölött szemet hunyt. A népi ellenőrök előbb közel egy évig „ostromolták“ a gyárat, utána pedig követeléseikkel 40—50 millió korona kiesést okoztak a gyárnak. Ennek oka szintén a technológiai fegyelem megsértése és részben a nyersanyagok rossz minősége. Ráadásul hiányzik az egyes osztályok közötti együttműködés, a dolgozókból, vezetőkből pedig az a szilárd elhatározás, hogy ezen az állapoton változtatni kell. Szinte mindenki abban a hiszemben él, hogy jött egy négytagú csoport, és az összes problémát rövid időn belül maradéktalanul megoldja. A vezetők és a dolgozók türelme, összefogása és elképzeléseik, hozzáállásuk megváltoztatása nélkül ez lehetetlen. Az ötéves tervidőszak elején elért eredményekkel összehasonlítva a mostaniakat, kitűnt, hogy 22 százalékkal csökkent a termelés, miközben a költségek 12 százalékkal növekedtek, a bérek viszont maradtak. A csoport feladata a technológiai és munkafegyelem megszilárdítása, a veszteséges termékek skálájának szűkítése (a hús- és gyümölcsdarálókról van szó), minőség javítása, a költségek csökkentése , és egy olyan konszolidációs terv kidolgozása, amely 1993-ra legalább az 1985-ös év színvonalára emelné a termelést. Új káderek bevonásával e tervnek jövő év közepére kellene elkészülnie. A jelenlévő fiatalok a kérdések kereszttüzébe állították a gondnokot, ő sok mindenre határozott választ adott, de sok mindentől elhatárolta magát, vagy éppen adatok hiányára hivatkozva kitért a válasz elől. Kivonatosan csak egy-két részletet idéznék a vitából. KÉRDÉS: ti említette az öntödét, hogy rosszul és keveset termel. De olyan öreg gépeken és olyan körülmények között nem lehet csodákat művelni. Az, hogy az új önfélbemarad és a régivel kell még öt, esettöde megkezdett építése pénzhiány miatt fog tíz évig kitartani, szerintem képtelenség. . VÁLASZ: Én tizenhárom éve ismerem a gyárat, mint a vezérigazgatóság volt tagja. Vannak öntödék, ahol még öregebbek a gépek — hisz maguknál csak tízévesek! —, és még rosszabbak a körülmények. Az öntödében az emberekkel van baj, de sajnos, ez általános állami gond, mert az öntészet iránt gyér az érdeklődés, nincs elég szakképzett munkás. Éppen ezért, de másért is egy-két termék gyártását beszüntetjük, és reálisnak látnám, ha a tűzhelyekhez szükséges öntöttvas alkotóelemeket máshol gyártanák. Az új öntödére még több mint 200 millió korona kellene, és erre most senki sem ad pénzt. KÉRDÉS: A gyárban most nagy a munkaerő-vándorlás. Milyen garanciát tud ön nyújtani a dolgozóknak, köztük a fiataloknak arra, hogy továbbra is megtalálják itt a számításukat. Ha egyes termékek gyártása megszűnik, ez a létszámcsökkentéssel is jár? VÁLASZ: Az emberek távozásáról én is tudok, de különbség van dolgozók és munkába járók között. Nekünk dolgozókra van szükségünk. Kellenek a káderek, s én a jövőben főleg a fiatalokra számítok. Az alkalmazottak létszámát a már említett dologból kifolyólag is 2650-re szeretnénk csökkenteni. KÉRDÉS: A ráfizetéses termékekkel és a termékfelújítással kapcsolatban kérdeznék. Én mint az illetékes osztályon dolgozó, tudok róla, hogy például itt voltak Sluáovicéből, és a parabolikus antennák gyártásához ajánlottak kooperációt. Ha jól emlékszem, egy antennán ezer koronát nyert volna a gyár, és havi ötezer darabról volt szó. Ilyen ajánlatokat miért nem fogadunk el? VÁLASZ: A slušovicei dologról nem tudok, de majd utánanézek. Ami a termékszerkezetet illeti, nem én határoztam meg, viszont az is érthető, hogy ilyen gyenge anyagi helyzetben tovább termelni a veszteséget nem lehet. KÉRDÉS: Új fejlesztési és átépítési terveket akarnak megvalósítani ugyanazokkal az emberekkel, akik a gyárat ide juttatták. Lehetséges ez? VÁLASZ: Ezt senki sem mondta, de egyelőre nem találunk más, rátermett embereket. Nekünk nincs vezetőképző iskolánk, ezért hagyatkozhattunk csak az emberek megnyilvánulására. Ez a mai találkozó is ehhez nyújt fogódzkodót. Egyébként akik a gyárat ide juttatták, ha a vezetőkre gondolsz, már a többségük nem itt dolgozik. KÉRDÉS: Ön tizenhárom éve ismeri a gyárat, részt vett több olyan döntéshozatalban, amely esetleg kedvezőtlenül érintette a gyár fejlődését. Mi erről a véleménye? VÁLASZ: Azt nem állítom, hogy a füleki privilegizált gyár lett volna, de nem is volt a hátrányos döntések szenvedő alanya. Megkapta tőlünk azt, amit a többi gyár, viszont nem hozta a várt eredményeket. Felelősséggel ki merem jelenteni, vannak a fülekinél öregebb gépekkel termelő gyáraink is. A hibák, bajok okai 90 százalékban szubjektív eredetűek, és gyáron belül keresendők. KÉRDÉS: Ön, túl a nyugdíjkorhatáron, meddig tervezi itt maradni, ha egy mondja, egy két év alatt itt nem lesznek áttörő, lényeges változások? VÁLASZ: A mi küldetésünk tarthat fél vagy egy évig, esetleg tovább is. Feladatunk megállítani a további zuhanást, és a konszolidálódás útjára vinni a gyárat. Még az idén szeretnénk, ha lezajlana az igazgatóválasztás, és a munkástanács is munkához látna. Én önként jöttem ide segítő szándékkal, de ha szélmalomharcot kell vívnom, feladom. Mindez az itteni embereken, így rajtatok is múlik. KÉRDÉS: Mekkora támogatást várhat a SZISZ a vállalat vezetésétől? VÁLASZ: Kérdéssel válaszolnék: ti milyen támogatásra gondoltok? KÉRDÉS: Mit vár ön el a SZISZ től? VÁLASZ: Én azt várom a fiataloktól, hogy mindenki magánál kezdje a hiányosságok felszámolását, főleg ami a munkaerkölcsöt illeti. A beszélgetésből kerekedett vitában még sok mindenről szó esett. Igaz nem tárták, nem is tárhatták fel a teljes igazságot a múltról, és a jelenlegi mostoha állapotokról, de az elhangzott vélemények sok tanulsággal szolgáltak az érdekeltek számára. Engem pedig arról győztek meg, a gyár jövője ma közügy Füleken, hisz ebbe a vitába nemcsak a gyár fiataljai, hanem a szép számban megjelent középiskolások is bekapcsolódtak. POLGÁRI LASZLÓ MI LESZ VELED. KOVOSMALT? Nők a pult mögött kisvállalkozásban Kisebb szenzáció erejével hatott február elején a Bodrogköz központjában, Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec), hogy a város főutcáján, a Gottwald utcában megnyílt az első magánvállalkozásban üzemelő gyermekbutik. Egytől tízéves korig ízléses, divatos kisruhák, pantallók, pólók és más gyermekruházati cikkek találhatók benne. Az új üzletnek hamar híre ment, meg azoknak is, akik a szokatlan vállalkozásba kezdtek. Petrek Rózsának és Gyurkovics Máriának, a két fiatalasszonynak. Az emberek összesúgtak a hátuk mögött. Nocsakl Meg akarnak gazdagodni. Ők azt mondják, nevetséges feltételezés. De tulajdonképpen miért is kezdtek ebbe a vállalkozásba, ki volt az ötlet értelmi szerzője? —• Rózsa — mondja Gyurkovics Mária —, benne túlteng a vállalkozószellem. Nekem ilyesmi eszembe se jutott volna, és egyedül egész biztos bele sem kezdek. Rózsa asszony valóban nem tagadja, hogy az ötlet tőle származik. Az egész úgy kezdődött, hogy... — Kisgyermekeink vannak — mondja Petrek Rózsa —, és elkezdtünk nekik varrogatni különféle ruhácskákat. Egyrészt azért, mert a kereskedelemben nemigen lehet kapni ízléses, praktikus és divatos ruhácskákat, másrészt pedig azért, mert szépen akartuk öltöztetni gyermekeinket És ugye melyik anyuka ne akarná, hogy a gyermekei szépen járjanak? Szórakoztatott bennünket az is, hogy újabb és újabb modelleket, fazonokat találtunk ki. Ettől kezdve varrtunk látástól vakulásig. Ez persze nem olcsó szórakozás, drága a szép anyag. Ezért amikor egy idő után a szomszédok és a barátnők unszoltak bennünket, hogy varrjunk eladásra, mert kár ezekért a ruhácskákért, hiszen gyermekeink egykettőre kinövik őket, gondoltuk, igaz is, miért ne. Az ötlettől a megvalósulásig azonban hosszú út vezetett. Mindenekelőtt megfelelő helyiséget kellett találniuk, mert mindketten tömblakásban laknak. Otthon semmi szín alatt sem fogtak volna ilyesmibe. Aztán el kellett intézni az engedélyt, ami szintén nem könnyű dolog, mert a hatóságoknak még nincs e téren tapasztalatuk. Azt mondják azonban, hogy a városi nemzeti bizottság nem zárkózott el kezdeményezésük elől. Különben jó szívvel gondolnak Szedlák Istvánra, a nemzeti bizottság osztályvezetőjére, aki nagy megértéssel kezelte ügyüket. A kérvényt a múlt év végén nyújtották be, januárban már kezükben volt az engedély. Közben helyiséget, jobban mondva két apró helyiséget is találtak. Nem a legmegfelelőbbek, előfordult, hogy a nagy esőzések idején beáztak, de ez is jobb a semminél. A falakat és a mennyezetet fa borítja, így szebb, otthonosabb a kis üzlet. A két férfi egy hétig éjjel-nappal dolgozott, hogy rendbe tegye a leendő butikot. — Eleinte nemigen lelkesedtek az ötletünkért — mondja Mária asszony —de nem is próbáltak lebeszélni az elhatározásunkról. Nagyon sokat segítettek, már ami az üzlet berendezését illeti. Pénzügyekben is megegyeztünk, mert ide azért invesztálni kellett valamit, és kezdetben ez nagy érvágás volt mindkét család számára. Az az igazság, hogy mi sem nagyon bíztunk a vállalkozás sikerében, ezért eleinte csak mellékfoglalkozásként csináltuk. Mindketten maradtunk eredeti munkahelyünkön, az Új Otthon bútorgyárban, ahol a férjeink is dolgoznak. Később azonban rájöttünk, hogy ez így nem megy, képtelenség, hogy éjszakánként szabjunk-varrjunk, ezért feladtuk az állásunkat. Azóta csak ezt csináljuk. Menjünk azonban szépen sorjában. A két férj rendbe tette az üzlethelyiséget, és február elsején elérkezett a várva várt pillanat: megnyílt a gyermekbutik, amely az első magánvállalkozás Királyhelmecen és környékén. — Az emberek eleinte gyanakvóan szemlélték a kirakatot — emlékezik vissza Rózsa asszony. — Megálltak, néha be is jöttek, szemügyre vették a ruhácskákat, megtapogatták, de senki sem vett semmit. „Te jó ég — mondom Marikának —, hisz Itt mi kenyérre és sóra sem keressük meg. Látod, milyen jó, hogy nem adtuk fel az állásunkat?“ Lassan azonban megszokták az új üzletet. Mit mondjak? Alig győzzük a munkát. Egy-egy fazonból legfeljebb tíz darabot készítünk. Mert ugye azért butik a butik, hogy egyedi darabokat kínáljon és ne egyenruhát. — Szóval úgy kell értengpi, hogy az üzlet virágzik, és a tulajdonosok meggazdagodnak? Végtére is igaz volt a szóbeszéd ... — Azt azért nem hárítja el a csípős célzást Rózsa asszony. — A járási nemzeti bizottság pénzügyi osztályáról kaptunk egy árjegyzéket, és általában 15—20 koronával olcsóbban árulunk minden darabot, mint ami abban áll. Az anyag beszerzése is nagy gondot okoz. Próbálkoztunk a Rempo vállalatnál, de silány a választék. Tudja, hová járunk anyagért? Egészen Ipolyságra (Sahy). Lehet, ebben közrejátszik az is, hogy onnan származom Kelenyéről (Klenany). Ma már senkinek sem jut eszébe, hogy hirtelen meggazdagodással vádoljon minket, mert látják, hogy mennyit dolgozunk. Egész nap, pontosabban tíztől itt vagyunk az üzletben, körülugráljuk a vevőt, mert ez is hozzátartozik a szakmához, aztán este zárás után otthon folytatjuk a szabást. Szabni majdnem kizárólag mindig csak otthon szabunk esténként. Még szerencse, hogy mindkettőnk térje olyan megértő, és ellátják a gyerekeket. Szóval az emberek látják, hogy mennyit dolgozunk, és most már egész más véleményen vannak rólunk. Azt mondják, semmi pénzért sem csinálnák. Sőt nemcsak mondják, kerestünk be dolgozókat, és senkit sem találtunk. — Akkor miért csinálják, ha tulajdonképpen többet dolgoznak, mint korábban? » — Azért, mert szeretünk varrni. Az önmegvalósításért. Jó háromnegyed éve csináljuk, de most is úgy tudunk örülni egy-egy jól sikerült darabnak, mint az első ruhácskának, amelyiket annak idején megvarrtunk. Meg aztán jólesik, ha az emberek azt mondják: „Hát ez valóban szép, milyen helyes benne a gyerekem.“ PALÁGYI LAJOS Két nő a pult mögött — Petrék Rózsa és Gyurkovics Mária. Molnár János felvétele