Új írás, 1961 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1961-11-01 / 9. szám - VITA - Kerékgyártó Elemér: Hagyomány és haladás
Ezt a másik típusát haladó történelmi hagyományainknak azért helyes külön felemlíteni, mert ezzel illusztrálni lehet, hogy múltbeli nagyjaink értékelésénél nem abszolút kritérium a nagyméretű siker, vagy pláne a néphagyománnyá válás. Nem szükséges tehát, — és mivel odáig tényleg nem jutottak el, nem is lehet a Jásziékat a néphagyománnyal szembesíteni. Szeretném itt, mint problémát megemlíteni, hogy szerintem egyébként a néphagyománnyá válás kritérium egy-egy nagy történelmi személy társadalmi szerepének megítélésénél. A legszigorúbb mérce a félre nem vezetett nép tudata, bizonyos értelemben objektív értékmérő. A népi tudat bármiféle misztifikálása nélkül nyugodtan kijelenthetjük ezt, mert a néptömegek részéről történő értékelésnek és szelektálásnak olyan objektív reális alapja van, mint a nép valóságos (és nem látszólagos, időleges, vélt) érdekének érvényesülése vagy háttérbe szorulása egy-egy eszmerendszerben vagy akciósorozatban. Érthető, hogy a félre nem vezetett nép világosan és élesen ítéli meg az őt legközelebbről érintő, valóságos érdekét veszélyeztető vagy védelmező társadalmi jelenségeket. Ezért természetesen ez a legmagasabb mérce. De Jásziék a haladó hagyományok értékskálájának alacsonyabb fokain is csak meghatározott, szűkebb értelemben állják meg a helyüket. Ebben az értelemben el lehet fogadni Vargának azt a megállapítását, hogy Jászi életének a Fukász György által tárgyalt „szakaszát, illetve ebből sok mindent haladó hagyományaink közt kell számontartanunk”. (I. m. 659. old.) Ha helyesen értem, amit Varga később fejteget: Jászinak az Adyra gyakorolt hatása fontos számunkra elsősorban, s mint kispolgári demokrata, haladóbb az egykorú hivatalos politikát képviselő „politikai had”-nál, amelynek ellenzéke volt. Ezzel egyetértek de szerintem az összképet tovább kell finomítani. A precizírozás egyik irányát jelenti, ha tovább kutatjuk azt, hogy miféle szempont merül még fel az igazság jelleg és az ebből származó hatás mellett egy-egy történelmi alak értékének lemérésénél. Fukász időben körülhatárolja kutatásának tárgyát, s Jászi életművének és a polgári radikálisok működésének meghatározott szakaszát elemzi, szerintem is a történelmi valóságnak megfelelően. Láthatóan Varga is egyetért nagyjából Fukász idevágó értékelésével. Én Fukász értékelését egészen pontosnak és helyesnek tartom, könyve mélyreható és helytálló értelmezését adja a problémának, amely kiterjed a benne rejlő ellentmondásos tendenciák feltárására is. Jászi elméleti-politikai működése ugyanis tele van ellentmondásokkal. Varga ezeknek az ellentétes tendenciáknak csak a pozitív oldalát fogadja el, mert úgy látszik, megriad az ellentétes tendenciáktól, és ezért torz képet alkot Jásziról. Nem látja, hogy Jászi tevékenysége tényleg része a hagyománynak, de ellentmondásos része amely nem tartalmaz — mint Varga véli — túlnyomórészt vagy kizárólag pozitív elemeket. De felmerül itt az a kérdés, hogy meg lehet-e ítélni időtállóan bárkinek a társadalmi tevékenységét anélkül, hogy egészsgyeretét tekintetbe vennénk? Fukász nem igényli, hogy Jászi életművének egészét vizsgálja, s ehhez joga van annál is inkább, mert helyesen választotta ki az egészből azt a részt, amely társadalmi hatása (és a radikálisok politikai működése) szempontjából a leglényegesebb. Szerintem társadalmi fejlődésünk adott szakaszán belül a helyére teszi Jászit. Varga viszont Jászi egész működése alapján mondja ki egyértelműen, hogy haladó hagyományaink sorában van a helye, méghozzá Zrínyivel, Rákóczival és más nagyjainkkal, a legnagyobbakkal emlegeti együtt, ha tesz is megszorításokat. Nem beszélve arról, hogy már ezek a megszorítások önellentmondásba keverik Vargát, cikkében további ellentmondások támadnak. Ha ugyanis az adott korszakban is csak részlegesen tekinthető Jászi elméleti működése haladó hagyománynak, mivel (mint Varga helyesen állapítja meg) túljárt fölötte az idő, még problematikusabbá válik a dolog Jászi 1918. utáni működésének tekintetbevételével. Jászi életművének ebben a későbbi szakaszában ugyanis a progresszió nyomai fellelhetők a felszabadulásig (polgári demokratikus vonások a Horthy-rendszerrel szemben), de már akkor is, és 45 után kimondottan reakciós, mert élesen kommunista-ellenes, szovjetellenes. Varga ír vagyis tud erről, ezért indokolatlan, hogy mindezek tudatában Jászit Fukásznál pozitívabban értékeli, noha így éppen negtívabb összkép adódik. Hogy Jászi milyen messze került a haladástól, magyarán szólva: a négy