Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám
1962-02-01 / 2. szám - KÖRKÉP - Lengyel József: Nyílt levél Benjámin Lászlóhoz - Csák Gyula: Egy ember Kanizsáról
séget kizáró jellegzetességével élesen ellentétben állt sallangoktól, cifraságtól mentes ruhája. Mint egy ötholdas paraszt felesége. Kezdetben félénken, gyáva pozícióból, majd mindinkább dühösen tiltakozott a hozzáugró fekete férfi tolakodó és pimasz ölelgetőzése ellen s amintmegkapta a rendelt két Szelet süteményt, eltorzult arccal, majdnem sírva menekült. — Brigádtársam ez, he! — kiabált az ajtóból a láthatóan kapatos fekete támadó társai felé. — Egy csapatban vagyunk. Annyi a munkaegysége, mint nekem Pedig ugye, az ember nem is gondolná... Elönt a keserűség Megint a faji gőg. A falusi cigányok egészségesebb, dolgosabb része mindenütt szívesen megy a tsz-be. Számukra emelkedés, ha annak a parasztnak a rangját elérik, akitől tegnap még kéregettek. Bontakozó öntudatuk egzisztenciának látja a hagyományosan paraszti életet, pedig azt már maguk a hagyományos parasztok sem látják annak. Mindegy: a cigányok őszintén törekednek az asszimilációra. Pokoli érzés lehet számukra, hogy nem akarják befogadni őket s a tegnapi gondolkozás láncán élő korlátoltak részéről gyakran megalázást kell tapasztalniuk. Ellenszenvvel nézem a fekete fejűt, ám ekkor ő is észrevesz és cinkosan kacsint. Elfordítom a fejem, erre odajön és szó nélkül leül. Utána kérdezi: nem zavar-e? — De, zavar — mondom s szólok a mozdonyvezető lányának, hogy fizetni akarok. A cimbora „szívóskodik”, ő akar fizetni. Engedjem meg, hogy ő fizessen, sőt: mit iszok? Ekkorra odaérkezett a másik idősebb ember s próbálja elvinni emezt, de ez, erőszakos s őt is lenyomja egy székbe. — Haggyál — mondja —, beszélgetek a barátommal. Mérgesebben tiltakozom, majd erőt gyűjtve, harsányan szólok a kisasszonynak. Hiába mozdulnék azonban, lefog a cimbora, hogy addig pedig nem mehetek, míg nem iszok a számlájára valamit. Ne sértsem meg. Már-már tettlegességre került a dolog, ami a „barátom” hatalmas öklei miatt keserves kimenetelű lett volna számomra, mikor az történik, hogy vigasztalásul megnyugtat: ha elfogadom amit fizet, cserébe ők felülnek a hintára.. Egyet csuklottam, majd önkéntelenül elnevettem magam. Ez a jámbor összetévesztett a hajóhintással. Persze, az arcom is ismeretlen, ruházatom is különös, mi más juthatott eszébe? Mintha megrendelésre érkezett volna: lakodalmi társam, a szép bajuszú voltelnök toppant be s hangosan rámköszönt: — Jó reggelt, tanár úr! Úgy fogadtam, mint a bitó alatt álló halálraítélt a királyi kegyelemmel érkező hírnököt. Rögtön helyet készítek neki, de nem ül le, csak egy féldecire jött. Nem jó a gyomra. Biztosan a pörkölt... Nagyon faggyús volt. Szerinte nem jól csinálták Most már szabad vagyok, mehetnék, de nem mozdulok. Élvezem a helyzetet. Asztaltársaim úgy ülnek, mint akiket kupán vágtak. Nemhogy szóhoz, levegőhöz alig jutnak. Megmentőn hamar leereszti az italt, ismét köszön s erős krákogások közepette siet a dolgára. A fekete fejű bambán, szélütötten kapargatja fává keményedett vastag ujjaival az asztal szélét, a másik pedig tekergeti a nyakát — nyilván menekülésen gondolkozik. Kínjában töredezett cigarettákat húz elő s megkínál. Elfogadom, amitől láthatóan megkönnyebbül. Zavartan heherészve magyarázza,, hogy névnapoztak az éjjel, aztán... A feketére bökdös, mutogat a homloka előtt Feltehetően társa ittas voltára céloz. Megértően bólogatok. Túlteszem magam az ügyön s arról érdeklődöm: melyik szövetkezetben vannak? Ocsúdik és növekvő lendülettel bekapcsolódik beszélgetésünkbe a fekete is. A legnagyobb szövetkezet tagjai. Nagyobb, mint a másik kettő együttvéve. Tizennégyezer hold. Ő gépkocsivezető, a másik fogatos. Ez a másik, ahogy közelebbről megnézem, „virtikli” paraszt. Korábbi megítélésembe tehát hiba csúszott. De csak ennyi a hiba, a többi valóban nem paraszt A sofőr hangosan és jórészt összefüggéstelenül magyaráz. Előadja, hogy apja vöröskatona volt, a Fekete-tenger partján ölték meg a németek, ő maga lengyel anyától született és partizánként harcolt a második világháborúban. Szétrántja