Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám

1962-04-01 / 4. szám - VITA - Hozzászólás a "Kultúra és életforma" c. cikkhez - Márkus István: Már ma is a holnap készül

erejüket erre vetve, építgetik a maguk egyéni­ családi jólétét most, hogy fokon­ként módjuk is támad hozzá? S ha egyszer ez a folyamat megindult, természetes, hogy versengés teremtődik — az öltözködés és gyermeköltöztetés, lakás-beren­dezés, televízió-vásárlás, motorvásárlás, és saját­ ház-építés versenye. Magával ragadja azt is — bányavidékeink, munkás lakótelepeink, építkező falvaink ezer­szám kínálják a példát — akinek egyénileg kevésbé volna fontos az új ház, a bútor, a ruha. Ahol a férfi nem, ott az asszony igényli, ahol a szülők nem, a fiatalok követelik, hogy lépést tartsanak a többiekkel. Évszázadokig éltünk olyan társadalomban, amelyben csak a föld, a ház, a jólét több nemzedékre szóló megalapozottsága nyújtott biztonságot, s ahol a vagyon, a kereset, a bútor, a ruha után becsülték az embert. Idegekbe ivódott, gondolkodási formákba ülepedett annak a világnak a hagyatéka. Az, hogy az emberek, tegnapi szegények milliói jól és még jobban akarnak élni , természetes és egészséges dolog. Az, hogy ma mohón, versengve, olykor kirívóan és minden egyébről elfeledkezve kapnak sokan a jobb élet eszközei és külsőségei után — az átmeneti korszak törvényszerű átmeneti jelensége. Társadalmunk azzal is elismeri és támogatja ezt a fajta igényességet, hogy épít rá. Ma még, és mindaddig, amíg a kommunizmushoz el nem érünk, a jobb munkát, a fontosabb munkát, a nagyobb képzettséget kívánó munkát nagyobb keresettel, tehát magasabb életszinttel jutalmazzuk. A családi házra, televízióra, motorra, autóra való egyéni törekvéssel tehát mint a szocializmus építésének hajtóerejével számolunk, így társadalmilag, erkölcsileg szentesítjük, ha valóban munka áll mögötte. (Sőt, akkor is, ha csak a lottószelvény kitöltése.) S ez egye­lőre törvényszerűen így van. Idővel pedig — ahogy közelebb kerülünk a kommunizmus állapotához — tör­vényszerűen megváltozik. * A kommunizmus szükségképpen megszünteti az anyagiasságot és elsorvasztja az anyagiasság külsőségeit. Ahogy ma Budapest belterületén senki sem töri magát azon, hogy a háza előtt kiaszfaltozza az utcát — tudja, és megszokta, hogy erről a közösség gon­doskodik — úgy nem lesz senkinek külön gondja a jövőben, hogy a maga és gyermekei anyagi ellátottságát biztosítsa. Tudni fogja és megszokja, hogy erről is a közösség gondoskodik. Megszűnik tehát az anyagi létbiztonság utáni hajsza. Ahogy ma senki sem bolond azzal dicsekedni, hogy több vize van otthon, mint másnak, vagy hogy két pohárral többet iszik meg naponta az átlagnál — kinevetnék érte — úgy nem lesz bolond a jövő embere javai bőségével dicse­kedni. S ha fenn is marad a művészi kivitel, az ízlés, az újdonság-régiség kü­lönbsége, kivész az anyagiakban való versengés, a külsőség-fitogtatás legfőbb hajtóereje: az, hogy jól élni kiváltság. Mindennél fontosabb, hogy a kommunizmus törvényszerűen kifejleszti a mun­kának, társadalmi fegyelemnek, tanulásnak, közhasznú teljesítménynek szellemi és erkölcsi jellegű ösztönzőit, amelyek az anyagi ösztönzés helyébe lépnek, s a társadalmi együttélés egész légkörét megváltoztatják. A szocializmus ellenségei és szkeptikus bírálói valamikor azzal érveltek a köztulajdon rendszere ellen, hogy ha az egyéni anyagi ösztönzés megszűnik, semmi sem hajtja majd az embereket munkára, ezért a bőség gazdasági rend­szere, úgymond, önmagát teszi lehetetlenné. A kommunizmus mégis megszületik, szemünk láttára születik meg, létrehozza a termelőerők fejlődésének törvénye, a munkásosztály forradalmi harca, az egész dolgozó emberiség elemi, kollektív érdeke. Hogy létrejöhessen, hogy kiépülhessen és mint gazdasági rendszer mű­ködhessen, fel kell nevelnie azokat az embereket, akik személyes anyagi ösz­tönzés nélkül, az általános bőség feltételei között dolgozni fognak üzemeiben, földjein, intézményeiben. Ez létezésének, fennmaradásának, továbbfejlődésének egyik elengedhetetlen feltétele. Miközben gazdasági alapjai kiépülnek — és éppen ennek az építésnek viszonyai között, az építésnek feladatain — olyanná kell nevelnie az embereket, nem ezret, nem százezret, hanem tízmilliót, százmilliót, végső soron mindenkit, hogy tudjon is, hajlandó is legyen dolgozni egy magasan fejlett technikájú, a nagytöbbségtől szakképzettséget követelő munkaszervezetben személyes anyagi előnyök nélkül, tehát azért, mert tudja, hogy az összességnek így jó, tudja és érzi, hogy ez neki is így jó. Ehhez pedig nem egyéb kell, mint a nagytöbbség gondolkodásmódjának, tudatának átformálása, a munkához és a

Next