Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám
1962-01-01 / 1. szám - VITA - Hozzászólások a Kultúra és életforma c. cikkhez (Földeák János, Baktai Ferenc ikke; részletek az olvasók leveleiből)
Igen, ezzel elismerem, hogy nálunk most — és még egy ideig — az. De ezt az ellenfelet se szabad mechanikusan nézni és örök ellenfélnek tekinteni. Bizonyos, hogy aki ma kocsira, hűtőszekrényre, TV-re gyűjt, villanybojlerra áhítozik, kevesebb figyelmet fordít Shakespeare megismerésére, vagy saját politikai fejlődésére, mintha nem „hajtana” a gyarapodás anyagi alapjainak megteremtéséért. De tíz év múlva, amikor már megszokott és természetes dologgá válik, hogy minden gépét villany hajtja és több a szabadideje, semmi sem bizonyít amellett, hogy akkor is csupán „kényelemben szuszogva terülnek el az anyagi jólét langyos homokpartjain”, hiszen a széles tömegekre kiterjedő jólétnek nálunk még nincs komoly múltja! Ebben azonban egyúttal benne a nagy-nagy magyarázat is a mi szenvedélyes gyarapodási „új hullámunk”-ra: egy tömegében régen szegény nép most jön rá, hogyan kell szebben élni, s most végre múltja is van rá. Milyen arculatot kap ez a gyarapodás? Az USA-civilizáció „Wurlitzer-rágógumi-luxuskocsi” szentháromsága kerül benne az emberi képzelet oltárára, vagy a humánum igazi értékei — erről van szó tulajdonképpen. És ehhez kell az a bizonyos „húszéves terv írók és művészek számára”. Visszatérek arra a pontra, ellenfél-e a padlókefe meg az autó — és a vers, a dráma, a festmény, a szimfónia? Leírtam, hogy ma még azok, s ebbe beleértem: holnapra szövetségest kell belőlük csinálni. Mivel? Szinte a gépbe kívánkozik a válasz, gúnyoros, idézőjeles válasz: „Szívós felvilágosító munkával”. Noha — tizenhatéves tapasztalatunk mondja —, az átlagember utálja, ha őt nevelni akarják. Ki nem állhatja, ha most „megagitálják”. És mégis meg kell győzni arról, hogy... De hiszen tudjuk, miről. Inkább a hogyan az, amire 20 éves tervet kellene kidolgozni! A feladat valójában: annak az átmeneti időnek a lerövidítése, amelyben az „éhe a szépnek” valóban tömeges jelenség lesz. Mert ma nem az, illetve nem úgy az, ahogyan a holnap megkívánja. A giccsellenes küzdelem lassanként megszokottá válik és tíz- meg százezrek mégse tudják, miért giccs egy pocsék porcelánfigura vagy azok az iszonyatos „magyarnóták”, amelyek a konyhai falvédők stílusában siratják a maguk fehértollú bóbitás galambját. A közízlés megjavítása parancsszavak nélkül, úgy érzem, nehezebb feladat mint a Szahara narancsligetté alakítása. És mégis ennek kell nekivágni először. Hogyan, hogyan? Nehéz itt receptet írni. Ha tudnánk, régen megírták volna közösen, sokan, akiknek szívügyük ez az ízlésbeli forradalom. Ha lehetne róla rendeletet hozni, persze könnyebb lenne a dolog, dehát vannak elintéznivalók, amelyekhez nem elég körlevél. Dehát valamit már ma tenni kell, mert szép a húszéves perspektíva, de abból a húsz évből egy már az idén eltelik! Olyasmit írok le, ami kissé utópiaként hat: egy olyan országos kulturális hadjárat tervét, mint amilyen két éven át a termelőszövetkezetek megalakításáért és megszilárdításáért folyt. Nem sajnáltunk rá időt, energiát s valóban leraktuk vele a szocialista mezőgazdaság alapjait. Munkások, műszakiak, pártmunkások, politikai vezetők, pedagógusok ezrei, tízezrei vettek benne részt. Támogatta őket néhány „más fegyvernem”: sajtó, rádió, filmhíradó, TV. Hát nincsenek, ha más arányokban és elosztásban is, de ugyanilyen intenzitású erőink egy országos ízlésalakító kultúrhadjáratra? Lehetne egy kis országos kulturális népszámlálást és közvéleménykutatást szervezni ebben a témakörben, s ez alapja lehetne későbbi tanfolyamok, előadássorozatok, film és televízió „stratégiája” kidolgozásának. Lehetne... lehetne erre a munkára tíz- és tízezer egyetemista és felsős diákunkat aktivizálni, azokat, akikben a kulturális érdeklődés olyan sok jó tünettel jelentkezik. Ha el tudtuk érni, hogy két-három év alatt az ország egész falusi lakosságával beszélgettünk az új életformáról — pedig beszéltünk, sokszor ötször is ... — miért ne próbálnánk meg ugyanezt falun és városon, mondjuk egy év múlva az új életforma kulturális tartalmáról? Ne tartsuk ma annak ezeket a művelődési „komplex brigádokat” — vagy akármi más megoldási formát, amely milliókkal vitatná meg az ízlés, a kulturális igények gondját. Hiszen a „komplex” szó egyben kissé az egész kérdés megoldására is utal. Az élet nálunk most kialakuló új formáját hosszú évek alatt, de feltétlenül