Új írás, 1962. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1962-09-01 / 9. szám - KÖRKÉP - Jevgenyij Jevtusenko: Nekünk van lobogónk (Beszélgetés a költővel)
J.: A Szovjetunióban körülbelül 1500 költő él. Kotov az 1499-ik helyen áll. S.: A szovjet sajtóban olvastunk támadásokat is az intellektuelek, a költők ellen. Ilyen megjegyzések is voltak: „szakállasok”, göthösök”, „munkakerülők”. J.: Gondolom, önök előtt is világos, hogy a szakállviselésért nálunk senkit nem üldöznek. S.: Mi sem erre gondoltunk. J.: Előfordul, hogy ilyen típusú alakok is fellépnek és pocsék verseket szavalnak. A tömeg erre úgy reagál, hogy egyszerűen nem figyel rájuk. S.: Egy 8—10 000 főnyi közönségnek ilyen biztos irodalmi ítélete van? J.: Igen. Ezt különben nem csupán a felolvasó esteken lehet tapasztalni, hanem a könyvek példányszámán is. A sztálini korszakban a költő hivatalos helyzetétől függött művének példányszáma. Most azonban ezt egyesegyedül az olvasók igénye szabja meg. Az olvasók leveleket írnak a kiadóvállalatoknak, de még a könyvkereskedéseknek is, ha valami tetszik nekik. Ehhez igazodik a példányszám. Legutóbbi verseskötetem százezer példányban jelent meg. S.: Óriási! Tehát: szabad a vásár a költészet számára? J.: Olyan írók is akadnak, akiknek ez nem nagyon tetszik. S.: Ez kapitalista elv is. J.: Nem. Szerintem ez szocialista elv. S.: Az a kritika, amely a szovjet sajtóban a modern orosz lírikusokat, a nyilvános versfelolvasásokat és azok közönségét éri, egyaránt érinti a külsőségeket és a belső tartalmat. Bírálják tehát a hegyesorrú cipőt, a szakállt, vagy a magnetofon készüléket. .. J.: Igen, akadnak kritikusok, akik csak a külsőségekre figyelnek. S.: Az ember azonban úgy gondolja, ezek a külsőségek — például: a Fidel Castro-szakáll — bizonyos belső tartalom jelzései. Az egyik ilyen, a benső dolgokra vonatkozó szemrehányás: az erotománia. ön, Jevtusenko úr, ugyancsak erotomániás, hiszen egyik versében meztelen nő szerepel. J. Ehrenburg mondotta, egy nyugati újságírónak adott interjújában: „Jevtusenko egy államtitkot leplezett le azzal, hogy feltárta azt a bizonyos különbséget a férfi és a nő között...” Dehát ez egyáltalán nem olyan államtitok. Hiszen, ha egy nő fel van öltözve, akkor bizonyosan le is vetkőzik. Prüdéria természetesen mindenütt akad, önöknél is nyilván. S.: Igen. J.: Sohsem írtam pornográf verseket. De milyen ostobaság tiltaná, hogy az ember meztelen nőkről írjon, vagy meztelen nőket fessen? L.: Az erotománia melletti másik szemrehányás: a szkepticizmus. J.: Úgy nézek én ki, mint egy erotomániás, vagy egy szkeptikus? — Mint minden fejlődő irodalomban, úgy nálunk is van természetesen küzdelem. Sztálint eltávolítottuk a Mauzóleumból. De érzéseinkből és gondolkodásunkból nem sikerül őt olyan gyorsan eltávolítani. S.: ön azt mondta, hogy a nyugati bentnikek és dühös fiatal emberek tudják, mi ellen vannak, csak azt nem tudják, mit pártolnak, ez különbözteti meg őket kortársaiktól a Szovjetunióban. Dehát pontosan mi is az, amiért ön és a barátai harcolnak? J.: Mozgalmunkhoz, lobogónkhoz sok piszkos kéz tapadt. Azt szeretnők, hogy egyetlen piszkos kéz se érintse többé lobogónkat. Mert mi hiszünk a lobogónkban, s lobogónk meg is érdemli, hogy higgyünk benne... A különbség tehát abból áll, hogy nekünk van lobogónk és hiszünk is benne, míg a beatnikeknek nincs semmijük, amiben hinnének. S.:S mi áll ezen a lobogón? J.: Lobogónkon egyszavas a felirat: Kommunizmus. S.: Dehát ugyanezt írták lobogójukra az idősebb nemzedékek is. Hol a különbség? J.: A nemzedékek közötti bizonyosfajta feszültség természetesen mindig fennáll. Mégis: a nemzedéket, mint olyant, csak szellemi életkora alapján lehet megítélni, nem évei száma szerint. Kotov például nem sokkal idősebb nálam, mégis csak úgy tudom jellemezni, hogy ő a „nagyapám”. Ugyanakkor vannak nálam sokkal idősebb emberek, akikkel ennek ellenére összekötnek közös gondolataink, s igazi kortársaimnak érzem őket, akik ugyanúgy közelednek a kommunizmushoz, mint én. ..: Tekintsünk el tehát a nemzedéki vitától —, mégis, mi a különbség önök és az úgynevezett „nagypapák” között?