Új írás, 1963. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)

1963-05-01 / 5. szám - VITA - Veres Péter: Kispolgáriság?

Lajos Mesteremberekre dübörgött, nekünk akkor szívig ható erővel, mert azt a szép­séget éreztük benne, amit nekünk a forradalom ereje jelentett, nemhogy tovább­fejlődni nem tudott 1945 után, de még tovább élni se bírt. Ennek az okait itt most nem kereshetem s ez talán nem is az én dolgom volna, hanem a munkásmozgalom tudósaié, ideológusaié és esztétikusaié (ha vannak ilye­nek?). Annyi tény, hogy a sokszázezres új tömegekkel feltöltődött és felhígult mun­kásmozgalom nem tudott mit kezdeni ezzel a kulturális hagyománnyal s az valahogy mindenki által érezhetően kissé avataggá, történelmileg túlhaladottá vált. De vigyázzunk, amikor így ítélkezünk, nézzünk csak vissza önmagunkba is! Hátha minket is elér már a birtokonbelüliek végzete: a harc után, a győzelem után jön a beteljesülés, megváltozik a szemlélet és az ízlés, a harc­vallást felváltja az élvezet­vallás? Már csak az érdekel bennünket igazán, ami elszórakoztat, ami „kikapcsol”, legjobb esetben ami elgyönyörködtet, harci lélekfeszültség, célratörő akarat helyett emóció-izgalmat ad. Vagyis: „mozgalmi irodalom” helyett „olvasmány” kell, gondol­kozásra kényszerítő lélekháborító írások helyett nyugtató játékokra vágyunk. Tehát elérkezünk mi is oda, ahol az előttünk járó birtokon belüliek, általunk sokat támadott l’art pour l’art-os irodalomigénye következik?? Elemezgethetném és magyarázhatnám tovább is ezeket a dolgokat, de nincs értelme, mert az a faj­átlagosan szocialista kultúra-életforma, amelyről mozgalmi ifjúkorunkban álmodoztunk, nemcsak hogy nálunk, a mi sajátos körülményeink között (két munkáspárt, koalíciós politizálás, személyi kultusz stb.) nem született meg, illetve ami már­ megvolt, nemcsak itt nem fejlődött tovább, hanem még a nyugati munkásmozgalomban sem, ahol pedig a tényleges osztályharc is tovább folyik, és a milliós tömegszervezetek is megválnának hozzá. Éspedig nemcsak az ideológiai értelemben is elkispolgáriasodott szociáldemokrata szervezetekben van ez így, hanem jórészt a politikailag továbbra is radikális kom­munistáknál is. Bert Brechtnél nemigen jutnak tovább, pedig az még csak a polgári rend, vagy inkább minden eddigi rend bomlasztó bírálata, igen okos és tehetséges destrukció, de nem olyan mindennapi szellemi kenyér, amellyel a munkásosztály közemberei is élhetnének. Sőt, úgy látszik most már még az az avantgárdista, mindig­­modernista szimpatizáns intellektuel-sereg is leszakadóban van róla, amelyről a két háború közt még azt hittük, hogy a szocialista forradalom szellemi vezérkarává nő fel. A mostani nyugati avantgardisták túlnyomórészt nihilisták és az „el-nem-köte­­lezettség” hívei, ha egyáltalán hívei valaminek a karrieren túl. Hol vannak a mai nyugati fiatal írók közt olyanok, akiből új Gorkijok, Aragonok, Andersen Nexek lehetnének? Ha volnának, valami hírt vagy életjelt csak mi is kapnánk róluk. Mi ez itt, mi van itt? — megint csak a szocializmus ideológusainak a dolga volna. Én csak a problémát látom és a megoldást szomjazom: — a fene egye meg, nem lehet olyan kérdés, amelyre mi, történelmi realisták, a valóság következetes búvárlói választ ne tudjunk adni!­­ Megint visszatérve a magunk dolgához, megpróbálok most úgy gondolkozni, mintha egy tízmillió emberből álló népnemzet mindennapi szellemi szükségleteiről is, meg a szebb és jobb szocialista kultúra felé való fejlődésről is nekem kellene gondolkozni és gondoskodni. Tehetem-e azt, hogy nem törődöm vele, mit hozott az emberek többsége — akik még nem­ szocialisták — a múltból, gondolkozásban, ízlés­ben, szokásban, előítéletekben és beidegzettségekben? Nem tehetem. Viszont tehetek-e úgy, hogy nem törődöm azzal sem: mit akarunk, milyen élet­formát, milyen kultúrát szeretnénk és akarunk holnap, holnapután? Nem tehetek. Nos tehát: adva van egy jó munkás (mögötte sok ezer ugyanilyen), aki esetleg még szocialista brigádtag is, és egyáltalán mindenképpen kitűnő ember, de otthon, ha egyáltalán olvas, csak Jókait (ami jó, de nem elég), vagy a Bromfield-féle írókat, esetleg éppen csak Agatha Christie-t olvassa el. Mit tehetnék vele? A kezébe eről­tessem Gorkijt, vagy akár József Attilát? Nem tehetném. Az nagyon rossz volna.

Next