Új írás, 1963. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)

1963-07-01 / 7. szám - VITA - Gyurkó László: Harc és élvezet

zeti érzést, Lenin nyomdokain haladva, meg kell tisztítanunk reakciós elemeitől és össze kell kapcsolnunk az osztályharcos proletár internacionalizmus szelle­mével. Ennek eszköze a nacionalizmus ellen folytatott ideológiai harc, amelynek segítségével a tömegek szocialista tudatát emeljük magasabb fokra. Ezt a harcot a történettudománynak is meg kell vívnia, mert az emberek történeti tudata, az, hogy az emberek hogyan tekintenek saját múltjukra, befolyásolja jelen magatartásukat és a jövő fejlődéséről alkotott képüket is. Ezért fontos, hogy az ideológiai harcot a történettudományban is megvívjuk, s hogy harcoljunk a történetszemléletünkbe, a marxista történetszemléletbe befurakodott nacionalista szempontok ellen. (Befejezés a következő számban.) GYURKÓ LÁSZLÓ HARC ÉS ÉLVEZET­ éért tisztelem Veres Pétert — akkor is, mikor többé vagy kevésbé nem értek egyet vele —, mert újra meg újra arra tanít, hogy csak azokat az igazságokat fogadjuk el, melyekről valóban meggyőződtünk. Az igazság objektivitásának semmi­képp sem mond ellent, hogy a törvényeket csak akkor tudjuk magunk és mások számára igazán hasznosítani, ha nem gondolkodás nélkül vagy felületesen megemésztve fogadjuk el őket, hanem lelkiismeretesen és alaposan „megrágjuk”, kivallatjuk, ellenőrizzük, s csak aztán építjük be gondolatvilágunkba. Veres Péter nagyon sokszor ott kezd el gondolkodni, ahol mi, sietősebb fiatalok abbahagyjuk, mondván, hogy ez már eldöntött kérdés. Amellett jó ösztönnel rendszerint a leg­fontosabb, legizgalmasabb kérdéseket kezdi vallalni s felelősségtudatához sosem férhet kétség. Most is valahogy így történt. Az Új írásban egy évig folyó véleménycsere, mely „fridzsiderszocializmus-vita” néven vonult be a köztudatba, kétségtelenül társadal­munk egyik legérdekesebb problematikája körül kavargott. A problémát természe­tesen nem oldhatta meg a vita, mint ahogy nem oldhatta meg a szerkesztőség rövid összegezése sem, melynek végső konklúziója szerint „az autó, víkendház, fridzsider stb. szocialista körülmények között is termelhet polgári-kispolgári mentalitást és ambíciókat, de ez a mentalitás és ambíció beleütközik, törvényszerűen beleütközik a szocialista politika és ideológia (hozzátesszük: szocialista gazdasági rend) nemzetet alakító, államot igazgató erejébe”. Ez így általánosságban kétségtelenül igaz. Veres Pétert azonban, mikor újrakezdi a vitát, láthatólag az izgatja, mi van az általános igazság mögött. S a vitázók nagy részével ellentétben ő nem az életszínvonal, hanem a kultúra felől közelíti meg a kispolgárság fogalmát és jegyeit, ami érdekes új szín­folttal gazdagíthatja a problémát. A kispolgáriságot Veres Péter kisigényű individualizmusnak nevezi. A meghatá­rozás találó. A polgári életfelfogás korunkban világszerte individualista; erre kény­szerítik a polgárokat a termelési viszonyok s az ebből született életforma egyaránt. A saját földön, üzleten, műhelyen, gyáron alapuló életmód megköveteli és beléjük neveli, hogy elsősorban önmagukkal törődjenek, hisz a maguk javát és hasznát csak így szolgálhatták. Az alacsonyabb lépcsőfokon álló kispolgárságot a nagy- és közép­polgárságtól viszont nemcsak a vagyoni különbség választja el, hanem az ezzel össze­függő szellemi, kulturális kisigényűség is. Nézzük mármost a magunk portáját. A társadalmi helyzetet tekintve a nagypol­gárság megszűnt, a középső réteg jelentéktelenné zsugorodott, s a szövetkezetesítés óta a kispolgárság száma is elenyésző hányada a néhány évvel ezelőttinek. A kis­­polgáriság mint jelenség, mint életfelfogás és szemlélet azonban semmiképp sem azonosítható a kispolgárok számával; a tegnapi kispolgárokban éppúgy benne él, ahogy nagy számban fertőz olyanokat is, akik osztályhelyzetüknél fogva nem tar­toztak és ma sem tartoznak ebbe a rétegbe. 855

Next