Új írás, 1970. január-június (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-06-01 / 6. szám - VITA - Erki Edit: A történelmi igazságért

közismertek. Bajcsy-Zsilinszky születésé­nek 75. évfordulója alkalmából méltató cikkében Pamlényi Ervin így fogalmaz: „Életrajzírójának nyíltan kell majd beszél­nie az utolsó háborús esztendőről is, mikor Bajcsy-Zsilinszky az ellenforradalmi szer­vezkedés egyik vezető alakja, részt vesz a MOVE megalakításában, s egyik vezető publicistája Horthy Szegedről kiinduló ellenforradalmi, nacionalista, népellenes politikájának, a keresztény kurzusnak.” (Magyar Nemzet, 1961. jún. 4.) Nem azért idézem történészek idevágó megállapításait, mert mögéjük akarok bújni, hanem hogy érzékeltessem: nem én revideálom a történész körökben kialakult Bajcsy-Zsilinszky-képet. És nem is azért idézem Bajcsy-Zsilinszky Endre jobboldali politikusi pályájának állomásait, mert azo­kat tartom lényegesnek. Nem ekkor vált nagy politikussá, nem ezért tiszteljük, nem ezzel emelkedett a korszak legjelentősebb polgári ellenzéki politikusainak sorába és nem ezzel emelkedett a nemzeti hősök sorába sem. Eredeti cikkemben mindössze néhány félmondatban utalok életének erre a szakaszára. Ezeket a félmondatokat azonban semmiképp nem mellőzhettem volna a történelmi igazság súlyos sérelme nélkül. (Ezt egyébként Vigh Károly sem teszi. Ezek a kitételek az ő bevezetésében is fellelhetők.) De nemcsak a tudományos objektivitás kötelez erre, hanem az a meggyőződésem is, hogy Bajcsy-Zsilinszky esetében éppen a pálya ívében rejlik az utókor számára a legfontosabb tanulság. „Amit Bajcsy- Zsilinszky életpályájában ki szeretnénk emelni - írja Ránki György a Népszava 1970. január 17-i számában - az ké­pessége a történelem tanulságainak le­vonására, hajlandósága arra, hogy ha kell, ha szükséges, ha indokolt, megváltoztatni a nézeteit. Mommsen szerint nem azok a legnagyobb emberek, akik legkevesebbet csalódtak. Tacitus élesebben így fogal­maz: »Némely hajótörés dicsőségesebb s az emberi léleknek üdítőbb sors, mint a biztos poshadt rév.« Bajcsy ebben az ér­telemben vált a magyar történelem egyik kimagasló alakjává. Ne kerteljünk: tudatos ellenforradalmárként indult, ha nem is minden szociális érzés és reformszándék nélkül a húszas években még a politikai színkép szélsőjobboldalán helyezkedett el, s innen ívelt át pályája balra. Abban a kor­­­­ban, mikor a megalkuvók, a gyávák mind 725 jobbra mentek, Zsilinszky hazája és népe sorsán töprengve, felemelkedését kutatva, múltját megtagadva kellett, hogy új tá­borba kerüljön. Bajcsy-Zsilinszky neve nem a mártírhalál, a tragikus vég, hanem a tanulságos életpálya, a saját, osztálya és kortársai (bár azoktól jórészt elszakadva és soraikból messze kiemelkedve) és ha­zája sorsából kapott lecke tanulságainak következetes levonása révén válik nem­zeti történelmünk egyik példaképévé." A válaszcikk megjegyzi, hogy tévedek, ha azt hiszem, hogy „Magyarországnak a Horthy-korszakban csupa forradalmárokra volt szüksége". Nem hiszem. És éppen azért tartom Bajcsy-Zsilinszky életpályá­jának vizsgálatában a legfontosabbnak a Ránki György által felvázolt ívet, mert azt példázza, hogy nemcsak a forradalmárok képesek a történelem tanulságainak kö­vetkezetes levonására. A kommunista mozgalom hőseinek és mártírjainak hibáit és tévedéseit sem a „fanyalgás" okán szoktuk analizálni - hanem mert tudjuk, hogy a mítoszteremtés, az ideális hősök konstruálása meggátol bennünket a tör­ténelem-kínálta reális konzekvenciák le­vonásában. A jövő miatt sem hamisíthat­juk meg a múltat. Sem a nemzetét, sem egyes politikusokét. A vitacikk írója azt állítja, hogy az a közlésem, miszerint Bajcsy-Zsilinszky az alkotmányos királyság perspektívájában gondolkodott „minden tárgyi alapot nél­külöz". Figyelmébe ajánlom a Nemzeti radikalizmus Állami és társadalmi szerve­zet című fejezetét, melynek 47. pontjában Bajcsy-Zsilinszky világosan megfogalmaz­za alkotmányjogi igényét: „Alkotmányos nemzeti királyság a szabad választás ter­mészetes és ősi történelmi jogán." Ugyan­ezt a gondolatot sugallják az 1938-ban kiadott Egyetlen út: a magyar paraszt cí­mű munkájának vonatkozó fejezetei is. Bajcsy-Zsilinszky negyvenes években val­lott idevágó nézeteit Tilkovszky Lóránt analizálja Bajcsy-Zsilinszky Endre törté­netpolitikai vitája Szekfü Gyulával című tanulmányában. (Valóság, 1959. 6. sz.) A vitacikk írója félreértette úgynevezett „paradoxon-elméletemet". Soha nem állí­tottam, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre nem foglalkozott szociális kérdésekkel, hogy nem követelt új külpolitikai irányt, hogy nem írt a munkásságról és hogy nem akart földreformot. Ha mindezt nem tette volna, sem a történettudomány, sem ennek nyo­mán az én recenzióm nem minősítette volna őt „a húszas évek végétől a korszak

Next