Új írás, 1973. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)

1973-01-01 / 1. szám - Juhász Ferenc: Petőfi Sándor tisztasága és hűsége

JUHÁSZ FERENC Petőfi Sándor tisztasága és hűsége A SZENT GYÚJTOGATÓ Mi volna föladat szebb, megtisztítóbb, mámort nagyobbat adóbb, a tovább­­életre, a mindig­ életre buzdítóbb, gyönyörűségesebb és kegyetlenebb, a szív szenvedő, eleven rostjait égetőbb, bűneink rothadékkal teli odvait kiégetőbb, vad esendőségünk és gyermeki gyöngeségünk buja és édes tenyészetét piros lázával jobban mámorító, tűzvész­ tombolásával boldogabban gazdagító, mint szólni e fekete csodaszarvas-fiú, e füstölgő vérpettyekkel behintett arcú, alvadék vér­rozsdával bemocskolt­ szakállú drága kölyök-férfi,­­ lángok, tüzek, parázslások, izzások, remények, hitek és meg-nem-adások örvénylő arany-förgetegével át­szőtt testű, gyászok, halálok, futások, veszteségek, véres megadások és lehetetlen fekete megaláztatások gyász-örvényével beszőtt életű férfi-kölyök verseinek kéziratairól, módszeres, gyöngéd, csipkézete szálkás vadonával lángoló és mégis különlegesen fegyelmezett keze­ írásának burkolatairól, kacsairól, nagyívű bajusz-lengéséről, kék üstökös-uszály lengéséről és tintacsipke-lobogásáról, csillagos tinta-sarkantyú ágaskodásáról, gyönyörű hosszúkás pettyezett tinta­­kéve-farokzászlójú és tinta-horgolás-sörényű csődör-futásáról szólni, e lángoló fegyelemről és kemény, hosszúkás, gyémánt-nehéz és mégis fehér füstszálka­­örvénylés-könnyű lángolásáról: Petőfi Sándor, a csillag-Sándor, a tűzvész-Sán­­dor, a hóviharok-fehér-ős-futása-Sándor, a darazsak-szív alakú-kristálysírkő­­szeme-szívű Sándor, a pusztai-jegenyék-hegyes-zöld-csipkelángolása-Sándor, a pacsírtaszó-Sándor, a bércek-havas-oldalán-halála-gyászlován-ügető-Sán­­dor, a hetyke-léptű-lila-bogáncs-szakállú-Sándor, a dögvész-tekintetű-Sándor, a döghalált-dögátkot-kiáltozó Sándor keze-írásáról, kéziratairól. Láttam sokfajta kéziratot már, néztem kezek írását sokat már, tűnődve és merengve sorsán, futá­sán, égésén és virágzásán, csillagzó megvalósulásán az írások hurkolóinak, szál­­kázóinak, csipkézőinek, szögletezőinek és gömbölyítőinek, s tűnődve sorsomon és merengve gyötrötten és könnytelenűl sorsán a világnak. Vörösmarty Mihály tört, szakadozott, szétzúzott, napkilövellések iszonyú csóva-lángjait páfrányos vak lobogással utánzó, űrből­ kizuhogó fekete sperma-szökőkút, űrbe fölpáfrá­­nyzó, világanyát­ terhesítő, mindenség-tűzpoklot teherbe­ ejtő, mindenséget­­megtermékenyítő ondó-páfránylevellet vers-kéziratát, a vad és vak és sziklákon összezúzódott fekete angyalszárnyú, Isten­ szívéből kizuhintott égő angyalok­­zuhogású, vad sovány tintahurok-kentaúrcsontvázú, fekete pettyes csontváz­­kentaúrok hörögve-hágó mítosz-táncú, a pokolban­ zuhogó tűz-vizimalom gyémánt-toll lapátrózsa kerékforgású kézirat-verseit, melyekben az átkozott lel­kek zuhognak, angyalfajok, sárkány-kanok kőcsipke-lépte csikorog s ömlik zuhogva a vér, a bűn, a történelem, az irgalmatlan emberiség, melyek, mint a szakadozott mindenség, szikla-szálkák végtelenség-rettegése és árnyéktű-vég­­telene, mint az elemi részecskék becsapódásának, szétrobbanásának, kihűlésé­nek és kilángolásának, rejtelem-életútjának szálkacsipkecsillag-szétfröccsené-

Next