Új írás, 1980. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)
1980-05-01 / 5. szám - EMBER ÉS KÖNYVE - Nádor Tamás: Ex libris Keresztury Dezső
kollégiumban mégis rajtacsíptek valakit a rendetlenségen, hát „lehúzással" vésték emlékezetébe a rendet. (Lám, az is megtörténhet, hogy az ember az ülepén hordja a memóriáját.) Bartoniek Géza igazgató engem is visszazavart egyszer a művészettörténeti könyvek közé, mert nem találta őket eredeti helyükön. Én egyébként még akkor is meglehetősen csapongó olvasó voltam. Mások „beleették" magukat egy-egy rekeszbe - mondjuk az orientalisztikába, a klasszikafilológiába, a germanisztikába - s életük végéig nem jöttek ki onnan. Én kalandoztam: hol ez, hol az érdekelt. Elmeindító, világszemlélet-tágító olvasmányok érdekeltek, és persze a különlegességek. Ott láttam például először szattyánbőrbe kötve, biblia-papiroson a teljes Nietzschét (a mániákus gyűjtő Szabó Dezső ajánlotta fel a kollégiumnak megvételre számos ritkaságot is tartalmazó könyvtárát). Ott csodálkoztam rá először a Kürschner Sammlung köteteire: hatalmas falat betöltő gyűjtemény volt. A németek ebben is kivágták a rezet: irodalmuk keresztmetszetét, fejlődéstörténetét adták közre az Eddától a kortársakig. S ott voltak persze a rendesen kommentált latin klasszikusok, a kitűnő lexikonok, melyek némelyike esszészerű szócikkeket közölt. A folyóirattárban pedig vagy 80-100-féle újságot, folyóiratot lapozgathattunk, a legkülönbözőbb nyelveken. A Nyugat, s még néhány más nem „bevett" folyóirat viszont csak úgy juthatott hozzánk, hogy előfizettünk rájuk. Öldöklő viták folytak aztán esténként a társalgóban olvasmányainkról, a politikai eseményekről, s mert oly sok irányban érdeklődtünk, ez volt az újdonságbörzénk is. Úgy is mondhatnám: a „levegőben volt", hogy mit érdemes elolvasnunk. S közben persze folytak a stúdiumok. Tanított például Horváth János is. Kaptunk egy-egy témát, s arról ki-ki lehetőleg mindent elolvasott, és referátumában elmondta következtetéseit. János mester szelíden meghallgatta, s egy kicsit vitatkozott - inkább sejtetve, mint megjelölve a járható csapást. És megmutatta, hogy összevetve, kapcsolatokra, hatásra-visszahatásra figyelve is lehet olvasni. Boldog Margit történetében a görögökkel kerestem párhuzamot. Ő Justh Zsigmond Gányó Julcsájára emlékeztetett. Amikor pedig, a magyar ősköltészet tárgyában szóba hoztam Zempléni Árpádot és Munkácsy Bernát vogül népköltési gyűjteményét, Horváth János buzdított: így jó ez, rágjuk át magunkat a mennél teljesebb szak