Új írás, 1982. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 3. szám - KÖRKÉP - Lőrinczy Huba: Az útvesztés és korszakváltás gyötrelmei (Gozsdu Elek regényeiről)

LŐRINCZY HUBA és Gozsdu Elek regényeiről .......nincsen senki, aki látna ! Mindnyájan vakon éljük végig az éle­tet, és boldog csak az, akinek vezetője van, és még boldogabb az, aki valakibe kapaszkodhatik. (...) A Maeterlinck vak emberei­­ a mi sorsunk képét mutatják." (Gozsdu: Anna-levelek)­ ­ Néhány vers, két regény, egy marék novella, két dráma és az Anna-levelek csil­lámló, szecessziós kaleidoszkópja: ennyi mindössze Gozsdu Elek (1849—1919) irodalmi hagyatéka. E mennyiségre csekély életműről sosem dúltak nagy viták a szakirodalomban s az olvasók körében, sőt, akadtak évtizedek, amidőn teljesség­gel elfeledték. Az oeuvre értékrendjének, belső arányainak megítélése sem volt kérdéses: mindenkor a novellista Gozsdut becsülték a legtöbbre, Justh Zsig­­mond, a barát Naplója és az egykorú kritikák csakúgy, mint a legfrissebb méltatá­sok. Joggal. Ámde amind zavartalan az egyetértés az elbeszélések rangjának és primátusának dolgában, olyannyira megoszlanak a vélekedések a szerző kifulla­dásának, mind gyérebben jelentkező, végül nyomtalanul elapadó ihletének okairól szólván. Nevezték Gozsdut a vidékre száműzöttség, egy kisszerű, közönyös és le­vegőtlen korszak, a „magyar Ugar" szánandó áldozatának, s fölfedezni vélték már a magyarázatot önnön, az alkotás fájdalmától és aszkézisétől irtózó, passzív, ener­­vált lelkialkatában. Több-kevesebb igazságelemet tartalmaz mindkét felfogás, hogysem teljes, mindenestül autentikus lehetne egyik is, s egybeolvasztásuk sem kínálna méltó és végső magyarázatot. A rejtély kulcsával nem rendelkezvén, vállalásunk szerényebb lehet csupán: ama rövid periódus átvilágítására szorítkoznánk, amidőn épen s meglepő energiá­val működött még Gozsdu írásösztöne, hogy gyors egymásutánban két regény szakadjon ki belőle. Az utóromantika és a könnyfacsaróan érzelgős almanachlíra sablonjait nem épp nagy leleménnyel variáló versek után — a Miskolcz című „köz­löny" 1­877-es évfolyamában láttak napvilágot ezek — műnemváltás következik. 1880-ban jelent meg Az aranyhajú asszony, két esztendővel utóbb pedig a Köd, s készülnek már az első novellák is. Fajsúlyában, esztétikai és irodalomtörténeti ér­tékeiben jócskán elüt egymástól a két regény — nincs kétség: a második a sokkal jelentékenyebb - tüzetes és szembesítő vizsgálatuk mégis szükséges és tanulsá­gos lehet. Bennük összegződik először Gozsdu életérzése és világképe, nyomon követhetjük így a kialakulás s a megszilárdulás folyamatát. S szükséges az elem­zés egynémely ötletszerűen odavetett - ámde annál szívósabb, makacsul vissza­térő-klisék s újkeletű interpretációk felülvizsgálata és helyesbítése miatt is. Régi közhelyek és frissen született legendák vannak forgalomban Gozsdu Elek regé­nyeiről, vajmi keveset használván az írónak s olvasóinak. Mesterségesen magasra húzott falak választanák el egymástól a két alkotást, lévén az első-állítólag-csak Az útvesztés korszakváltás gyötrelmei

Next