Új írás, 1985. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám - Jékely Zoltán: Hajnali zarándoklat (elbeszélés az író hagyatékából; Győri János jegyzetével)
partnernőt, ki majd gavallérságát kétségbe egy pillanatig sem vonva - a hetedik mennyország gyönyörébe fogja ringatni... Az a szőke, nyúlánk leány, aki a hátán húzogatja a törülközőt fel s alá, le a faráig, s keble ütemesen táncol közben - tizenkilenc-húsz éves lehet! Úristen, de pompás falat... Hát még az a fürge, cigányosan fekete, „négerhajú" kisportolt!... Ez se lehet több húszévesnél... A társnőik is egytől egyig zsengén fiatalok, ha nem is egyformán kívánatos mindegyikük. De hogy alakultak az árak az új világban - töprengett. Mi lehet a taksa manapság? S eszébe jutott, hogy a három napóleonon kívül, melyet nadrágjába varratott, román pénzét... Szédülés, ha nem szélütés környékezte. Kénytelen volt a falhoz támaszkodni. Előkotort egy szál cigarettaroncsot, hozzá az öngyújtóját, s reszkető kézzel kezdte pattingatni. Ezek a kis kattanások furcsa visszhangot vertek a homályos kapualjban, hát még amikor a masina végre lángot vetett! A fényvillanásra több szempár fordult oda - s hirtelen olyan visítás tört ki, hogy a színes üvegszemű ablak megzördült bele. A lángok hanyatthomlok szétszaladtak, mint ölyv árnyéka elől a tyúkok, s eltűntek az udvarról nyíló szobácskákban. Hajnali vendégek, ilyen házakban, annak idején azért mégis más fogadtatáshoz szoktak. Legfeljebb cifra szitkok kíséretében elkergetik őket - de a tisztálkodás legdiszkrétebb műveletét sohasem hagyták - egy férfi jelenlétéért - abba. Nem értette ezt a pálfordulást. Sőt, még neki állt feljebb! De nem sokáig méltatlankodhatott. A kapualjból nyíló ajtón pongyolás, papucsos, hálóval leszorított frizurájú nő toppant ki, kezében vastag seprűnyél. - Ce cousi aid, nemernicule?-förmedt rá az ilyen házakban természetes tegeződéssel. Hogy nyomorultnak titulált - gondolta -, bízvást kikérné magának, ha a madám nem volna - mert csak az lehet, hisz legalább harmincöt éves - igen kívánatos nőszemély. És a legkisebb sértődöttség nélkül válaszolt. - Nimic decât offre dragoste - fogalmazta meg nagyon szerényen, hogy csak némi gyöngédséget keres. - De hogy jött be maga ide? - förmedt rá a dáma, már nem tegezte, viszont a seprűnyelet fenyegetően emelte fel. - Nem az égből pottyantam - mutatta a kaput. - Hát nyitva volt? Hát nem látta a táblát a ház homlokán? - Sä mä ierji cocoanä-fitogtatta Gyöngyházy a cocoana megszólítással román tudását. - De nem láttam semmiféle táblát. - Vigye el az ördög, jöjjön, megmutatom! Kilökdöste a kapu alól, jobbra fordult, hátranyújtott karral felmutatott a falra, két méter magasságba. Gyöngyházy kíváncsian kapta oda tekintetét. A falon négy friss lyuk tátongott. A tábla nyoma. A nő is észrevette a hiányt. Kacskaringós román káromkodás hangzott el az idegen előtt - bár ezúttal, tekintve a nő foglalkozását, Gyöngyházy a legenyhébb megbotránkozástól is távol állt, és kissé ünnepélyesen, kissé megszégyenülten, társaságbeli dáma módján fordult felé. S elmondta, hogy amióta itt dolgozik, már vagy tizedszer veszik le vagy lopják el a gazember garázda férfiak a drága bádog- vagy üvegtáblát - s ez újabb kínos félreértéseket okoz - nyilván a Gyöngyházy belopakodására célzott-, ugyanis a házban működő évszázados intézményt a múlt év elején hatósági intézkedésre megszüntették, s főiskolás diáklányotthont rendeztek be a helyén. De némely reakciós elemek nem akarnak ebbe beletörődni, különféle szabotázscselekményekkel, ablakbevetésekkel s szeméremsértő botrányokkal tiltakoznak... És rutinos kiselőadást tartott a női egyenjogúságról s a kormány üdvös intézkedéseiről, melyek a múlt bűneinek felszámolását célozzák.