Új írás, 1988. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1988-02-01 / 2. szám - SZEMLE
A kétely és remény költészete ez, melyben az ember sorsa folyton változik, mert résztvevő éppúgy lehet, mint szemlélő, a sorsvonalak állandóan összekuszálódnak, s a bizonyosság mögött tragédia komorlik, aminek csak tényét tudjuk: „a kivégzésről mikrofilm készül / de nem vetíthető le soha" (Példabeszéd). Tűz Tamás ezt a titkos filmet próbálja levetíteni, a csonka mondatok, a kettévágott szavak sejtetik a rejtett egészet, s ami játéknak látszik, végül a kimondhatatlan dadogása lesz. Nem ragaszkodom, de hiszem, összefüggő egész... bennem a kor, a puncs, a bor, fej-haj, a világ, a fuvolás fuvolája, hölgyeim, urak, nem ragasz, de össze, sőt össze-vissza, vissza-össze... (Benne vagyok a játékban) Eljátszik a formával, szonettkoszorút ír, rímei oly kimunkáltak, mintha Babitshoz készülne verseivel. Játszani is tud, játszom, hogy mende-monda monda-mende mindent megfordítok hátra-előre az ómegából kibújik az alfa bőre és elborít a kezdetek kegyelme. (Játék a betűkkel) Közben hatalmas versfolyamok sodorják, s ez az epikus áradás mindent magával ragad, s arra gondolok, ezekhez a költeményekhez szüksége volt a távlatra térben és időben: mintha magas oromra ért volna, ahonnan mindent belátni s az Angyal, mondd ki csak félig, az Amoris via dolorosa vagy a Summa creativa alfától ksztig költészetének olyan összefoglalását jelenti, hogy helyüket Weöres vagy Juhász Ferenc közelében kell keresnünk. Mindent átélt, fölmérte minden utak hosszát, s végigjárta a szerelem stációit is. A Via dolorosa néhány sora akár Ovidius Amores-ének modern újrafogalmazása is lehetne: remegve súrolom szentélyi vállad eggyéválunk a földdel mily sötét ágyékod öble csillagtűzben ég szemérmed lombja fölsuhog a fáradt füvek között élő meleg sziget már süllyedünk ne mondd meg senkinek a fároszok titokban mélyre szállnak A Summa creativa a boldog panteizmus himnusza, s ez az Aquinoi Szent Tamás után átértékelt desiderium naturale az emberi elemet emeli a titokzatosba, mert ha eljön a szerelem ideje az ódon szentképek is újjászületnek a Teremtő felgyúrt inge ujját munkába kezd a fecskék serege követi a Magvetőt tengerre nyílnak az ablakok beomlik a remetelak „Igényes költő akarok lenni" - mondja a Scarboro-i elégiákban s miután átélt minden múlót és maradandót, a versre bízta titkát, az egyetlen méltó formára. Anatole France bohóca eljátszik a Szűz szobra előtt, mert együgyűségéből csak ennyire futja. Tűz Tamás azonban végigjárja a dantei selva oscurát, de bármily sötét erdőbe jutott is, az árnyak között csillagokat látott, s tudta, Isten nem menti fel az alól, ami rá bízatott. Nem lett hűtlen soha, nem árulta el eszményeit, a nyelvet sem árulta el, amelyen szólnia rendeltetett. „Fölkel a dal a győztese" - mondja bizakodva, s önérzettel hozzáteszi: „sose tudod az éjszakában / hány elnémított hang felel". (Sose tudod: a válogatott versek kötetéből hiányzik). Nincs is más titka, mert hűségben élt, s bárhova sodorta az élet és a világtörténelem, a titokzatos lant volt egyetlen fegyvere. Eddig tizenhét kötete jelent meg, most itthon is kiadták válogatott verseinek gyűjteményét, ami az eddigi életmű meggyőző keresztmetszete. Szakolczay Lajos, aki a verseket válogatta