Új írás, 1990. július-december (30. évfolyam, 7-12. szám)
1990-11-01 / 11. szám - Somogyi TóthSándor: Morituri te salutant (regényrészlet)
- Nem neked való ez az újmódi muzsika, hiába jársz farmerben tetőtől talpig, ennek még a sapkája is farmer. Öreg vagy... - Én öreg vagyok, te pedig megöregedtél. Melyik jobb? - üt vissza gorombán Gyurovits. - Azt se tudod már, miről beszéltünk. Ők aztán őszintén fiatalok, ragaszkodnak magukhoz, és ha futás közben az öregek leejtették az eszmét, ki a hibás? -Az egész cécó arra való, hogy legálisan gyülekezhessenek... a koncerteken, meg a futballpályán... lihegnek egymás pofájába, mint a birkák, vedelik a pálinkát. .. Gyurovits modorosan röhög: ha-ha-ha, aztán újfent dalra gyújt. - Vártalak, késő estig a szobában, járkáltam, mint megkergült szú a fában. Jót nevettek az almák én mögöttem. Mérges lettem, gyorsan mind megettem. Ne gyere soha már. Na, hogy vélekedel, Berci, mint megkergült szú a fában... - Eredeti marhaság - Máté fáradtan mozog maga elé. A riporter nem nyughat, Gálfihoz intézi a szót, valamiképp mindenki hozzá beszél, vagy legalábbis „tekintettel van rá". Mintha ő lenne a Cézár a páholyban, aki fogadja a gladiátorok üdvözlését. „Ave Cézár! Morituri te salutant!" Árvái, mint a gladiátorok szószólója, a nyomaték kedvéért fölegyenesedik. - Leszoktunk az egyenes beszédről. A botcsinálta próféták néha megeresztenek egy-egy rejtélyes üzenetet, mondjuk a Szerelmem Elektra jó messziről üzenget. Nekem tetszik a darab. De hát mit üzen az Elektra? Ne hőbörögjetek, magyarok, miénk a lehetséges legjobb konszolidáció. Gálfi dühösen felkapja a fejét. - És nem az? Árvás rögtön visszalép, nem is esik nehezére, vigyorog. - Azt én nem mondtam. De az üzenet nem éri meg a fáradságot. Súlyos a lába, csekély a kincs. Na és, ott van a Fényes szelek. Az áldozatból jóformán hóhér lesz. - Íme, a nagy történész, a nagy esztéta - Gálfi egészen kijózanodott a dühtől. - Nem nagy esztéta, csak kis riporter. Az ám, épp azt akartam kérdezni, mert nem lehet egyszer a riporter is nagy, he? És még azt akartam kérdezni, elvtársam az Úrban, miért nem folytatódott Szabados sorozata, az Újmódi kiskirályok? Két folytatás, aztán befulladt... Az egyenes beszéd... miért nem folytatódik? Lelkem elfehéredik. Rólam beszélnek, és mintha itt se lennék. Rám se néz senki. Meghaltam talán? Folytassátok, barátaim, folytassátok. Asztalon a tökhetes, hahaha. Gálfi vitriolosan nevetgél. - Miért nem folytatódik? Talán nincs is folytatás. - Hogy-hogy nincs? - Árvái elvörösödik, mint egy kamasz. - Egyszerűen nincs. - Az nem lehetséges! Mind rám néznek meghökkenve, a nedves szemgolyók rámfordulnak. Igyekszem komolyan viszonozni. - Minden lehetséges - mondom tagoltan. - Gálfi Andrást szorongatjuk itt, mintha ő tévedett volna. Ugyan, feleim, Gálfi nem szorul oktatásra. Mind tudjuk, hogy aki vesztes, az tévedett valahol, valamikor. Aki pedig a győztesek közül jön, azé az igazság. Emlékezzetek! A római cirkuszban a gladiátorok sem tagadhatták meg igazi mivoltukat. Ave Ceasar! Morituri te salutant-ezt mondták, ugye, és ez rendes, mondhatni adekvát viselkedés volt. Ti pedig, volt kollégisták, öreg gladiátorok, nagyon is rendellenesen viselkedtek. Hajoljatok meg szépen, és mondjátok: Ave Ceasar! Mert nem Gálfiról van itt szó, dehogyis... Ki beszél itt Gálfiról? -Te beszélsz! - ordít közbe Máté Berci. -Tiszteletből, Berci, tiszteletből. Hisz ő az, aki nem tévedett. Nekünk meg