Új Katedra, 2005 (17. évfolyam, 4-10. szám)

2005-04-01 / 4. szám

KATEDRAÚJ Kedves Olvasóink! Az Új Katedra szerkesztősége eddig is arra töre­kedett, hogy az Önök érdeklődésére számot tartó lapot készítsen. A szerkesztőség tagjai - lévén többségük gyakorló pedagógus - olyan folyóirat elkészítésére törekedtek, amely segíti az Önök munkáját, bővíti ismereteiket, széles körű tájékoz­tatást ad az oktatás-nevelés aktuális kérdéseiről. Eddig is reméltük, hogy szándékunkat sikerült megvalósítanunk. De ahogy munkájukban Önök is arra töreked­nek, hogy a gondjaikra bízott gyerekek egyre jobb teljesítményt nyújtsanak, a mi célunk is hasonló. Azt akarjuk, hogy a lap ne csak Önökhöz, ha­nem minél inkább Önökről is szóljon, tükrözze szakmai sikereiket, örömeiket, mutassa be gondja­ikat. E törekvés jegyében „A jogász válaszol", „A pszichológus válaszol", „Pedagógusok egymás között", „Küldjön fotót iskolájáról és írja meg az intézmény történetét röviden", valamint „Főhaj­tás" címmel, májustól új rovatokat indítunk. A felsoroltak közül az első kettő címe önmagáért beszél. Ezekbe a rovatokba várjuk kérdéseiket, amelyekre szakértőinktől kérünk választ. „A pedagógusok egymás között" rovattal fóru­mot kívánunk nyitni. Azt szeretnénk, ha párbe­széd, szakmai együtt gondolkodás indulna meg olvasóink között, vagyis: az e rovatba küldött leve­leikre, az azokban felvetett - elsősorban szakmai - kérdésekre Önöktől várjuk a választ. Bizonyára érdekes lesz, ha leírják, Önök hogyan oldották meg az adott levélben ismertetett problémát. A „Küldjön fotót iskolájáról és írja meg az in­tézmény történetét röviden" elnevezésű rovat cí­me megint csak önmagáért beszél. E sorozattal szeretnénk minél több iskolát bemutatni, a legjobb képek pedig címlapra kerülnek. A fotók ábrázol­hatják iskolájuk épületét, bepillantást engedhet­nek az ott folyó munkába, megörökíthetik egy-egy rendezvény eseményeit. Az intézmény történeté­ről 4-5 oldalas leírást várunk. Örömmel vennénk, ha az írás az iskola valamelyik diákjától származ­na. A „Főhajtás" című rovatunkban egy-egy is­mert, sikeres személyiséget kérünk arra, emlékez­zen vissza legkedvesebb tanárára, mondja el, mi­lyennek látta őt diákként, s mit köszönhet neki si­keres emberként. Kedves Olvasóink, új rovatainkat - egy kivéte­lével - Önök írják, őszintén reméljük, hogy az Új Katedra ezzel még pontosabb képet ad majd a pe­dagógusok helyzetéről, munkájáról, sikereiről, örömeiről, gondjairól. Várjuk írásaikat, szerkesszünk közösen! A szerkesztőség 2005. április Pedagógusok-pedagógusképzők lapja Kiadja: COMMITMENT Kft. 1133 Budapest, Pozsonyi út 50. Tel./fax: 412-0909 Felelős kiadó: dr. Gutter Zoltán Főszerkesztő: Pecsenye Éva Szerkesztő: Barlai Róbertné, Kádas Viktória Olvasószerkesztő: Szalai Edit Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Szebedy Tas, Zsolnai Anikó Szerkesztőség címe: 1133 Budapest, Pozsonyi út 50. Tel.: 412-09-09 • Fax: 412-09-08 info@ujkatedra.hu • www.ujkatedra.hu Tervezőszerkesztő: Bordácsné Marocza Éva Typo-Bau Kft., Veszprém Tördelő: Valczer János Nyomdai munkák: OOK Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila . Tartalomból Élet és életmű2 Kérdések és válaszok a kétszintű érettségiről­ Jelentősen visszaesett a felsőoktatásba jelentkezők száma. Privatizáció a felsőoktatásban - határtalan cinizmus Sipos János helyettes államtitkár szülői fórumon 16 Diákok kérdezték 17 A szóbeli vizsga értékelése az informatika kétszintű érettségin 20 Érzelem és vezetés 22 Hírek 24 11 13 15 Nehéz tankönyvek Kétszintű érettségi - problémás pontozási rendszer 1

Next