Új Katedra, 2013 (25. évfolyam, 1-10. szám)
2013-05-01 / 5-6. szám
I SZERTENÉZŐ Látható zene, amely lebontja a csend falait Napsugár Anna jeltáncművész abban segíti siket, nagyothalló és fogyatékkal élő sorstársait, hogy kitörjenek a bezártság birodalmából és élvezzék a zenét Dalszövegeket ír és énekel - első CD-je megjelenés előtt áll. Színész, előadóművész - a színház- és filmművészetről több tanodában szerzett ismereteket és éppúgy sok színpadon is kipróbálhatta tehetségét. Fotóművész, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) fotóriportere fényképeivel az elmúlt tizenöt esztendő alatt számos díjat elnyert, megjelenés előtt álló könyvét is saját fotóival illusztrálta. Mégsem ezekről vált országosan - és külföldön is - ismertté a 38 éves budapesti lány, hanem arról, hogy ragyog, akár a napsugár, s ebből a ragyogásból megteremtett hazánkban egy eddig ismeretlen, új művészeti ágat: a jeltáncot. Merthogy ő súlyos nagyothalló és enyhén mozgássérült. Jegyezzük meg a nevét: Napsugár Annának hívják. Napsugár Anna hallássérült gyermekként jött a világra; édesapja lemezlovas, édesanyja varrónő, táncos volt. Gyermekkorában a szülői szeretet és a könnyűzene, a tánc világa vette körül. Egy munkahelyi baleset után egy évig kerekes székbe kényszerült, de a család és az orvosok segítségével, valamint erős akaratával talpra állt. Mire leérettségizett, kialakult benne a zene, a tánc és a jelnyelv szeretete. Táncolni tanult, kommunikációs jelnyelvi vizsgát tett. Elsőként akkori nagy szerelmének - aki siket volt - szerette volna megmutatni, mit is jelenthet, ha szól a zene, mi a története, mondanivalója. „Egy este lementünk Várkonyi Attila-Dj Dominique és Barátai jótékonysági partijára - idézi vissza emlékeit Anna -, ahol egész este magyar slágereket játszottak, én pedig a saját elgondolásom szerint jelnyelvi kiegészítésekkel, táncmozdulatokkal kísértem. Aznap a táncparketten a párom, akit egész nap a számítógép kötött le, a jeles táncomon keresztül megértette a zene világát, én pedig elhatároztam, hogy felépítek egy új világot, amellyel boldoggá tehetem nemcsak őt, hanem másokat is.” Ez volt az a fordulópont Anna életében, amikor látva, hogy az emberek megértették az általa közvetített érzéseket és a zene színes világát, elhatározta, hogy az életét erre teszi fel. így született meg 2005. március 2-án hazánkban egy új művészeti ág: a zenei jeltáncművészet, és kitalálója-névadója, Napsugár Anna így vált Magyarország első, szakvizsgával és működési engedéllyel rendelkező jeltáncművészévé. A jeltáncot 2009-ben rekreációs gyógyterápiás sporttáncágként is regisztrálták és a Ritmuscsapatok Országos Táncversenye is felvette a programjába. A műfaj alapgondolata tökéletes összhangban áll Kodály Zoltán híres mondatával: „Legyen a zene mindenkié.” „A jeltánc az, amikor a könnyűzenei világot a modern kontakt és művészi táncelemekkel, pantomim elemekkel és jelnyelvi szavak kiegészítésével hangképekké és fényképekké alakítva hozzuk közelebb az emberek szívéhez és lelkéhez - definiálja Anna a jeltánc lényegét. - A jeltánc a jelnyelv tolmácsolásával és a tánc segítségével adja át a zene varázsát a siketek és nagyothallók számára, ezzel is segítve őket abban, hogy kiszabaduljanak a csend világából és élvezzék a zenét. Jelénekek és éneklő kezek jeltáncművészete ez, a hangjegyek táncmozdulatokba, táncelemekbe foglalt vizuális Sebestyén Krisztina: jeltánc [...] A zenének önmagában komoly szerepe van a sérült emberek fejlődésében, rehabilitációjában. Közismert, hogy a zene mozgósítja a fantáziát, az érzelmeket, mobilizálja a személyes élményeket, fejleszti a szimbolikus gondolkodást. Egyúttal lehetőséget nyújt a mozgásos, asszociatív reakciók megnyilvánulásaira is. Értelmileg sérült embereknél ez különösen fontos lehet, mert esetükben többnyire éppen a kognitív, verbális készségek fejletlenek, a zene és a mozgás segítségével azonban könnyebben kifejezhetik magukat. A művészet lehetőséget teremt az érzelmek, élmények mélyebb megélésére, feldolgozására, az indulatok, feszültségek levezetésére, fejleszti a ritmusérzéket, az önkontrollt, a testképet. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a próbákon a társakkal töltött idő közösség- és személyiségformáló ereje pozitív hatást gyakorol a résztvevőkre: megtanulnak együttműködni, tapasztalják, hogy a közös siker érdekében egyrészt egyéni erőfeszítésre, másrészt arra van szükség, hogy segítsék társukat. Toleránsabbakká, megértőbbekké válnak egymással szemben. A jó hangulatú együttlétek megnyugtató ereje javítja a szereplők kedélyállapotát. A heti rendszerességgel megtartott próbák segíthetnek időben tájékozódni, továbbá keretet, struktúrát adnak szabadidejüknek. A próbáknak az idő hasznos eltöltésén kívül célt ad, hogy azokon a fellépésekre készülnek, a fellépések sikeréért érzett felelősség pedig fejleszti feladattudatukat. Adott esetben a próba nemcsak szórakozás, hanem kötelesség is. Saját maguknak és társaiknak is tartoznak azzal, hogy megjelenjenek, akkor is, ha esetleg éppen mást csinálnának szívesebben. A fellépések előtti egészséges izgalom a mindennapi életben is felmerülő stresszhelyzetekben való helytállás módját gyakoroltatja. Az intézeti létforma a bentlakók számára gyakran sok tekintetben túlvédő környezetet biztosít. A sikeres rehabilitáció, reintegráció elengedhetetlen feltétele azonban, hogy a hétköznapok során felmerülő stresszhelyzeteket is kezelni tudják. Érzékelniük kell, hogy a problémát saját maguknak, önerőből kell megoldaniuk. Ugyanúgy, ahogy a színpadra is ki kell lépniük, bármennyire is izgulnak emiatt. A jól sikerült fellépések pedig önbizalomhoz juttatják őket és ez felbecsülhetetlen értékű, mert korlátaik és az őket körülvevő társadalom kevésbé elfogadó magatartása miatt ennek éppen ellenkezője történik. Nem kisebb jelentőségű a fellépések társadalomra gyakorolt hatása 2013. MÁJUS-JÚNIUS ■ ÚJ KATEDRA