Új Kelet, 2007. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)
2007-08-09 / 31. szám
22. oldal Csatatérről az örökkévalóságba Petőfi ércalakja hirdeti: szelleme él . Fehéregyházán, a múzeumkertben 1999 júliusa óta áll Petőfi Sándor bronzszobra. Az anyaországi Kiskunfélegyháza ajándéka. Közadakozásból készült Csongrádon. Ennek érdekes, és bizonyára minden magyar szívet megdobogtató, megörvendeztető története van. A Napi Magyarország 1999. július 31-i száma egyebek között azt írja: A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1998. január elsején bocsátotta útjára azt a felhívást, amely egy teljes alakos Petőfi-szobor felállítására mozgósította a világ magyarságát. „Ércalakja hirdesse: szelleme él!" - határozták el a szervezők, és a nagyszabású tervből mára valóság lett. (...) Ficsor József, Kiskunfélegyháza polgármestere, az emlékbizottság elnöke csodálatos összefogásról számolt be. Közadakozásból mintegy 3,8 millió forint gyűlt össze. Volt, aki ezer forintot adott, de akadt magánszemély, aki százezer forintot sem sajnált a nemes célra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatán ötszázezer forintot nyertek a szervezők, és a Képzőművészeti Alap is biztosított félmilliót. A félegyházi önkormányzat költségvetésében egymillió forint áll rendelkezésre, amelyet úgy használnak fel, ahogy szükség lesz rá a végső elszámoláskor. Ficsor József elmondta: a szobor üzenetét nagyon sokan megértették már az ötlet születésekor is, így válhatott az álom valósággá, és lett a bronzszobor a költőt útjára bocsátó Kiskunfélegyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztelgése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt. Az alkotást befogadó múzeumkert pedig a „szent világszabadság" zarándokhelyévé válhat. Kiskunfélegyházától Fehéregyházáig Máté István szobrászművész alkotását 1999. július 19-én Kiskunfélegyháza főterén, a Petőfi-szobortárs közelében búcsúztatta a város lakossága és önkormányzata, majd az úti áldásban is részesülő remekmű elindult Erdély felé, többszáz kilométeres útjára. Félegyházi vállalkozók szállították Fehéregyházára .Az útról, az érkezésről és egyebekről Gábos Dezső tanító, a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke nyilatkozott e sorok írójának: - A szobor már július 20-án megérkezett községünkbe. Az anyaországi és erdélyi testvértelepülések küldötteinek járművei a Kiskunfélegyháza - Szeged - Nagylak - Arad - Déva - Vajdahunyad - Nagyszeben - Medgyes - Segesvár - Fehéregyháza útvonalon haladtak végig. A határátkelő román oldalán hat órát kellett várakoznunk, amíg szabad utat kaptunk. Az Arad megyei hatóságok azonban motorkerékpáros rendőrjárőröket küldtek a konvoj élére, ez megkönnyítette a továbbhaladásunkat. Aradon, a tizenhárom szabadságharcos vértanú vesztőhelyén fogadta a delegációt az RMDSZ helyi és megyei vezetősége, valamint a megyei alprefektus. Köszöntötték a szobrot, jelképesen Petőfit és a közelgő évfordulós eseményt. Végig Erdélyben, amerre haladtunk, sok-sok település templomtornyában megszólaltak a harangok. Késő estére érkeztünk Fehéregyházára, ahol magyarok és románok százai üdvözöltek bennünket.. Fúvószenekar köszöntötte az érkezőket, a '48-as emlékműnél Petőfi-versek hangzottak el, éjszakába nyúló rögtönzött ünnepségnek voltunk a részesei. Másnap a déli órákban a szobor már ott állt a múzeum díszkertjében, a gyönyörű márványtalapzaton. Egész alakos, délcegen álló, több mint két méter magas, három és fél mázsás bronzszobor. Magyar összefogással Gábos Dezső tanító több mint négy évtizeden át volt fő szervezője a fehéregyházi Petőfi-emlékünnepségeknek, emlékműsoroknak. Most a szobor történetét idézi: A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közös elhatározása, és kezdeményezése volt. Petőfi Sándor születésnapjának tiszteletére, 1998. január 1-jei keltezéssel megfogalmaztunk, majd közzétettünk egy felhívást: „A világ magyarságának közös akaratából és közös áldozatvállalásával állíttassák fel egy teljes alakos Petőfiszobor. Legyen ez a szobor a költőt útjára bocsátó Kiskunfélegyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztelgése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt!" A nemzetközi gyűjtési akció jól indult, de 1999. július elején még nem gyűlt öszsze annyi pénz, amennyi fedezte volna a teljes költséget, az emlékhellyel együtt... A múzeum épületét és a múzeumi emlékparkot - ahol a szobor helyet kapott - ugyanis felújítottuk, tataroztuk, átrendeztük. Az egész környezet új köntösben várja a látogatóit. A Petőfi Sándor életéhez, költői, alkotói munkásságához, forradalmán hősiességéhez és a '48-as szabadságharchoz kapcsolódó kiállítást a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakértői tervezték és rendezték be, a legmodernebb elképzelések szerint. Őrködő turulmadár - A diktatúra éveiben sem maradt el soha a július 31-i, fehéregyházi emlékünnepség - folytatja Gábos Dezső. A közismert turulmadaras obeliszket 1897-ben állították fel, azóta rendszeres gyülekezőhelye Petőfi hódolóinak, az emlékezőknek, a szabadságeszmék követőinek. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1990-ben alakult, azóta nyilván a korábbinál szervezettebben, könynyebben, oldottabb hangulatban zajlanak a Petőfi-ünnepségek.. A 150. július 31-i évfordulón, a szoboravatás utáni estére is ifjúsági bált szerveztünk Fehéregyházán. Ez sokaknak furcsa, de régi hagyomány és fontos része az emléknapnak, hiszen nem a halott, odaveszett Petőfire emlékezünk, hanem a velünk küzdő, a megmaradásunkban harcostárs, élő Petőfire. A költő utolsó napjai Gábos Dezső az élete során nagyon sokszor képzeletben, és jó néhányszor gyalogosan is bejárta azt a vidéket, ahol Petőfi Sándor eltávozott az örökkévalóságba. Noha az „utolsó napnak" vannak nagy - és valószínűleg örök - ismeretlenjei, megfejthetetlen momentumai, a kutatók az elmúlt másfél évszázad alatt sok mindent feltártak, rekonstruáltak. Némelyik feljegyzés, felfedezés vagy feltételezés ellenkezik a másikkal vagy a többiekkel. Gábos Dezső szerint az alábbi az egyik legvalószínűbb változat: Petőfi 1849. július 29-én indul Marosvásárhelyről, és 30-án érkezik Székelykeresztúrra. A Gyárfás-kúriában talál éjszakai szállást. Utolsó vacsoráját is ott fogyasztja el. Varga Zsigmond a házigazdája. Másnap, vagyis 31- én hajnalban Petőfi megfújja a riadót, számba veszi a honvédsereget, kezdődik a készülődés a csatára. Indulás előtt a Gyárfás-kúria udvarán, a körtefa alatt elszavalja Egy gondolat bánt engemet című versét. Lovasok, gyalogosok vonulnak a csatatér felé. Petőfi Sándor a Gyalókay Lajos százados szekerén teszi meg a táv nagy részét. Délután érkeznek Fehéregyháza nyugati oldalára, ahol Bem tábornok felsorakoztatja a magyar seregeket. Elkezdődik a tűzpárbaj, hullnak a honvédek. Az oroszok nemsokára elsöprő támadásba lendülnek. A magyar sereg a csata hevében szétzilálódik, erősen megfogyatkozik. Sokan próbálnak menekülni, ki ahogyan és amerre tud. Petőfinek Gyalókay százados ismét felajánlja a szekerét, hogy meneküljön a túlerő elől. Petőfi azonban nem hiszi, hogy vesztett csatáról van szó, itt és ekkor hangzik el a híres mondása: „Potomság". (Mármint a veszély, az oroszok, avagy kozákok előrenyomulása.) Az ellenség azonban tovább özönlik, a honvédek menekülnek. Sokaknak nem sikerül ez. Amikor Petőfi észreveszi, hogy a helyzet tényleg kilátástalan, mert még Bem tábornok és vezérkara is menekül, akkor ő is futásnak ered Székelykeresztúr felé. Valahol az Ispán-kút környékén üldözői utolérik, és megölik. A leírások szerint szembefordult üldözőivel, és egyikük lándzsával mellbe döfte... Másnap, augusztus 1-jén Heydte osztrák összekötő tiszt a csatatéri szemlén, az Ispán-kút környékén egy civil nadrágos, fehér inges, kifosztott halottat is feljegyzett. A tiszt leírásából következtethetünk, hogy a fehér inges áldozat Petőfi Sándor volt. A közelben temethették el, valószínűleg valamelyik tömegsírban. A képzelet ösvényein Ezen túl már a legendák világában vándorol a költő - folytatja Gábos Dezső. - Az eltelt másfél évszázad alatt sok történész és irodalomtörténész próbálta minél hitelesebben összerakni Petőfi Sándor utolsó napjának momentumait, és szinte mindegyik kutatásnak ugyanaz a végkövetkeztetése vagy feltételezése: Petőfi Sándor a fehéregyházi csatában tűnt el. Én nem azt mondom: meghalt, hanem azt, hogy eltűnt. A sors játéka, hogy még ma is vitatják születési helyét Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között, s pontos halálhelye is bizonytalan. De ezt a kételyt szerintem le kell zárni, el kell fogadni - és a közvélemény hasonlóképpen fogadja el -, hogy Petőfi itt tűnt el a fehéregyházi csatában. Porrá változott, hogy minden szabadságszerető ember szívébe jusson egy porszem belőle. Gábos Dezsőnek van válasza arra a feltételezésre is, miszerint Petőfi nem halt meg a fehéregyházi csatában, hanem fogolyként Szibériába, a némely kutatók által sokat emlegetett Barguzinba került. Amikor ez a hír legelőször felröppent, már akkor szilárdan meg voltam győződve arról, hogy nem lehet igaz. Petőfit nem vihették innen tízezer kilométer távolságra anélkül, hogy ne hagyott volna maga után valamilyen nyomot. Ezt a kételyt, mint mondtam, le kell zárni... A sors ránk bízta, hogy vigyázzunk az emlékére, hagyományára, és terjesszük, erősítsük a Petőfi-kultuszt. Ezt mi hivatásból tesszük Fehéregyházán. Üzenet a mának Gábos Dezső nyugalmazott tanítót, a Petőfi-emléknapok jó fő szervezőjét az 1999. július 31-i, fehéregyházi szoboravatóünnepségen is hallhattuk. Nyilvános beszédében egyebek között ezt mondotta: Arra a Petőfi Sándorra emlékezünk, aki velünk volt akkor is, amikor a legsötétebb elnyomatás idején fogta a kezünket, biztatott, bátorított, hogy ne féljünk. Tőle tanultuk meg, és magunkkal visszük, belénk itatódott, hogy aki idejön, annak legyen egyenes gerince, az tartsa magasra a homlokát, és ne féljen! Merjük kimondani azt, amit ki kell mondani. Mert Petőfi nem alkudott. Petőfire nélkülözhetetlen szükségünk van". Az avatóünnepségen jelen volt Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere is. Beszédéből idézünk: Petőfi a világszabadságért halt meg. Barátaim, nekünk nem kell meghalnunk a világszabadságért. Nekünk egyszerűen csak tennünk kell az egyéni szabadságért, a nemzet szabadságáért, a nemzet felemelkedéséért önérzetéért, önbizalmáért, derűlátásáért, jövőjéért, reményéért. És a világszabadságért,, mert valóban: egyik nép, egy nemzet sem lehet szabad, amíg nem minden nép és nem minden nemzet szabad. Petőfi Sándor üzent, nemcsak az utána következőknek, nemcsak a XX. századnak, hanem a XXI. századnak is megálmodta, megérezte azt, megírta előre. Azt szeretném, hogy a XXI. század valóban megfeleljen az ő eszméinek". Markó Béla, az RMDSZ elnöke, ugyancsak a szoboravatón: Vigyázzatok, miként beszéltek, mert előbb-utóbb élnetek is úgy kell. Ez a 26 éves fiatalember hihetetlenül magasra emelte mindannyiunk számára a mércét, hihetetlenül nehéz példát adott nekünk erkölcsi tisztaságból. Halála évfordulóján nem gyászolni, de ünnepelni kell az élő költőt. Örülni kell annak, hogy itt van közöttünk, halhatatlanul. Ha nekünk, magyaroknak semmi másunk nem lenne, csak Petőfi Sándorunk, akkor is egymásra ismernénk általa, és mások is reánk ismernének a neve hallatán. Ő a mi jobbik énünk, a magyar szabadság szimbóluma, ő a világ jobbik énje, a világszabadság szimbóluma. Ennyi az ő végrendelete: Magyar szabadság, világszabadság, nemzetek szabadsága. Jó lenne legalább itt, a Kárpát-medencében, most az ezredfordulón végre meghallani mindenkinek ezt a végrendeletet". Botos László Petőfi-emlékmű Fehéregyházán Petőfi Sándor szobra