Új Kelet, 2007. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)

2007-08-09 / 31. szám

22. oldal Csatatérről az örökkévalóságba Petőfi ércalakja hirdeti: szelleme él­ . Fehéregyházán, a múzeumkert­ben 1999 júliusa óta áll Pető­fi Sándor bronzszobra. Az anyaor­szági Kiskunfélegyháza ajándéka. Közadakozásból készült Csongrá­­don. Ennek érdekes, és bizonyá­ra minden magyar szívet megdo­bogtató, megörvendeztető­ törté­nete van. A Napi Magyarország 1999. július 31-i száma egyebek között azt írja: A Kiskunfélegy­házi Pető­fi Emlékbizottság és a Fehéregyházi Pető­fi Sándor Mű­velődési Egyesület 1998. január elsején bocsátotta útjára azt a fel­hívást, amely egy teljes alakos Pető­fi-szobor felállítására moz­gósította a világ magyarságát. „Ércalakja hirdesse: szelleme él!" - határozták el a szervezők, és a nagyszabású tervből mára való­ság lett. (...) Ficsor József, Kis­kunfélegyháza polgármestere, az emlékbizottság elnöke csodálatos összefogásról számolt be. Köza­dakozásból mintegy 3,8 millió fo­rint gyűlt össze. Volt, aki ezer fo­rintot adott, de akadt magánsze­mély, aki százezer forintot sem sajnált a nemes célra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának pályázatán ötszázezer fo­rintot nyertek a szervezők, és a Képzőművészeti Alap is biztosí­tott félmilliót. A félegyházi önkor­mányzat költségvetésében egy­millió forint áll rendelkezésre, amelyet úgy használnak fel, a­­­­hogy szükség lesz rá a végső elszá­moláskor. Ficsor József elmond­ta: a szobor üzenetét nagyon so­kan megértették már az ötlet szü­letésekor is, így válhatott az álom valósággá, és lett a bronzszobor a költőt útjára bocsátó Kiskunfél­egyháza és a hősi halált halt for­radalmár testének örök nyughe­lyét adó Fehéregyháza méltó tisz­telgése a halhatatlan emberi pél­da és életmű előtt. Az alkotást befogadó múzeumkert pedig a „szent világszabadság" zarándok­­helyévé válhat. Kiskunfélegyházától Fehéregyházáig Máté István szobrászművész al­kotását 1999. július 19-én Kiskun­félegyháza főterén, a Petőfi-szo­­bortárs közelében búcsúztatta a város lakossága és önkormány­zata, majd az úti áldásban is része­sülő remekmű elindult Erdély felé, többszáz kilométeres útjára. Félegyházi vállalkozók szállítot­ták Fehéregyházára­ .Az útról, az érkezésről és egyebekről Gábos Dezső­ tanító, a Fehéregyházi Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesü­let elnöke nyilatkozott e sorok író­jának: - A szobor már július 20-án megérkezett községünkbe. Az anyaországi és erdélyi testvérte­lepülések küldötteinek járművei a Kiskunfélegyháza -­ Szeged - Nagylak - Arad - Déva - Vajdahu­­nyad - Nagyszeben - Medgyes - Segesvár - Fehéregyháza útvo­nalon haladtak végig. A­ határát­­kelő román oldalán hat órát kel­lett várakoznunk, amíg szabad utat kaptunk. Az Arad megyei hatósá­gok azonban motorkerékpáros rendő­rjárő­röket küldtek a kon­voj élére, ez megkönnyítette a to­vábbhaladásunkat. Aradon, a ti­zenhárom szabadságharcos vér­tanú vesztőhelyén fogadta a de­legációt az RMDSZ helyi és me­gyei vezetősége, valamint a me­gyei alprefektus. Köszöntötték a szobrot, jelképesen Petőfit és a közelgő évfordulós eseményt. Végig Erdélyben, amerre halad­tunk, sok-sok település templom­tornyában megszólaltak a haran­gok. Késő estére érkeztünk Fehér­egyházára, ahol magyarok és ro­mánok százai üdvözöltek ben­nünket.. Fúvószenekar köszöntöt­te az érkezőket, a '48-as emlék­műnél Petőfi-versek hangzottak el, éjszakába nyúló rögtönzött ün­nepségnek voltunk a részesei. Másnap a déli órákban a szobor már ott állt a múzeum díszkertjé­ben, a gyönyörű márványtalap­zaton. Egész alakos, délcegen ál­ló, több mint két méter magas, há­rom és fél mázsás bronzszobor. Magyar összefogással Gábos Dezső tanító több mint négy évtizeden át volt fő szerve­zője a fehéregyházi Petőfi-emlék­­ünnepségeknek, emlékműsorok­nak. Most a szobor történetét idézi:­­ A Kiskunfélegyházi Pető­fi Emlékbizottság és a Fehéregyhá­zi Pető­fi Sándor Művelődési Egye­sület közös elhatározása, és kez­deményezése volt. Pető­fi Sándor születésnapjának tiszteletére, 1998. január 1-jei keltezéssel meg­fogalmaztunk, majd közzétet­tünk egy felhívást: „A világ ma­gyarságának közös akaratából és közös áldozatvállalásával állít­tassák fel egy teljes alakos Petőfi­­szobor. Legyen ez a szobor a köl­tőt útjára bocsátó Kiskunfélegy­háza és a hősi halált halt forra­dalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztel­gése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt!" A nemzetközi gyűjtési akció jól indult, de 1999. július elején még nem gyűlt ösz­­sze annyi pénz, amennyi fedezte volna a teljes költséget, az emlék­hellyel együtt... A múzeum épü­letét és a múzeumi emlékparkot - ahol a szobor helyet kapott - ugyanis felújítottuk, tataroztuk, átrendeztük. Az egész környezet új köntösben várja a látogatóit. A Petőfi Sándor életéhez, költői, al­kotói munkásságához, forradal­mán hősiességéhez és a '48-as sza­badságharchoz kapcsolódó kiál­lítást a budapesti Pető­fi Irodalmi Múzeum szakértői tervezték és rendezték be, a legmodernebb el­képzelések szerint. Őrködő turulmadár - A diktatúra éveiben sem ma­radt el soha a július 31-i, fehére­gyházi emlékünnepség - folytat­ja Gábos Dezső.­­ A közismert tu­rulmadaras obeliszket 1897-ben állították fel, azóta rendszeres gyülekezőhelye Pető­fi hódolói­nak, az emlékezőknek, a szabad­ságeszmék követőinek. A Pető­fi Sándor Művelődési Egyesület 1990-ben alakult, azóta nyilván a korábbinál szervezettebben, köny­­nyebben, oldottabb hangulatban zajlanak a Petőfi-ünnepségek.. A 150. július 31-i évfordulón, a szo­boravatás utáni estére is ifjúsági bált szerveztünk Fehéregyházán. Ez sokaknak furcsa, de régi hagyo­mány és fontos része az emlék­napnak, hiszen nem a halott, oda­veszett Petőfire emlékezünk, ha­nem a velünk küzdő, a megmara­dásunkban harcostárs, élő Petőfire. A költő utolsó napjai Gábos Dezső az élete során na­gyon sokszor képzeletben, és jó néhányszor gyalogosan is bejárta azt a vidéket, ahol Pető­fi Sándor eltávozott az örökkévalóságba. Noha az „utolsó napnak" vannak nagy - és valószínűleg örök - is­meretlenjei, megfejthetetlen mo­mentumai, a kutatók az elmúlt másfél évszázad alatt sok mindent feltártak, rekonstruáltak. Néme­­lyik feljegyzés, felfedezés vagy feltételezés ellenkezik a másikkal vagy a többiekkel. Gábos Dezső szerint az alábbi az egyik legva­lószínűbb változat:­­ Pető­fi 1849. július 29-én in­dul Marosvásárhelyről, és 30-án érkezik Székelykeresztúrra. A Gyárfás-kúriában talál éjszakai szállást. Utolsó vacsoráját is ott fogyasztja el. Varga Zsigmond a házigazdája. Másnap, vagyis 31- én hajnalban Pető­fi megfújja a ria­dót, számba veszi a honvédsere­get, kezdődik a készülődés a csa­tára. Indulás előtt a Gyárfás-kú­ria udvarán, a körtefa alatt elsza­valja Egy gondolat bánt engemet című versét. Lovasok, gyalogo­sok vonulnak a csatatér felé. Pető­fi Sándor a Gyalókay Lajos száza­dos szekerén teszi meg a táv nagy részét. Délután érkeznek Fehér­­egyháza nyugati oldalára, ahol Bem tábornok felsorakoztatja a magyar seregeket. Elkezdődik a tűzpárbaj, hullnak a honvédek. Az oroszok nemsokára elsöprő támadásba lendülnek. A magyar sereg a csata hevében szétziláló­dik, erősen megfogyatkozik. So­kan próbálnak menekülni, ki aho­gyan és amerre tud. Petőfinek Gyalókay százados ismét fela­jánlja a szekerét, hogy menekül­jön a túlerő elől. Pető­fi azonban nem hiszi, hogy vesztett csatáról van szó, itt és ekkor hangzik el a híres mondása: „Potomság". (Már­mint a veszély, az oroszok, avagy kozákok előrenyomulása.) Az ellenség azonban tovább özön­­lik, a honvédek menekülnek. So­kaknak nem sikerül ez. Amikor Pető­fi észreveszi, hogy a helyzet tényleg kilátástalan, mert még Bem tábornok és vezérkara is me­nekül, akkor ő is futásnak ered Székelykeresztúr felé. Valahol az Ispán-kút környékén üldözői utol­érik, és megölik. A leírások sze­rint szembefordult üldözőivel, és egyikük lándzsával mellbe döf­te... Másnap, augusztus 1-jén Heydte osztrák összekötő tiszt a csatatéri szemlén, az Ispán-kút környékén egy civil nadrágos, fe­hér inges, kifosztott halottat is feljegyzett. A tiszt leírásából kö­vetkeztethetünk, hogy a fehér in­ges áldozat Petőfi Sándor volt. A közelben temethették el, valószí­nűleg valamelyik tömegsírban. A képzelet ösvényein Ezen túl már a legendák vilá­gában vándorol a költő - folytat­ja Gábos Dezső. - Az eltelt más­fél évszázad alatt sok történész és irodalomtörténész próbálta mi­nél hitelesebben összerakni Pető­­fi Sándor utolsó napjának mo­mentumait, és szinte mindegyik kutatásnak ugyanaz a végkövet­keztetése vagy feltételezése: Pe­tő­fi Sándor a fehéregyházi csatá­ban tűnt el. Én nem azt mondom: meghalt, hanem azt, hogy eltűnt. A sors játéka, hogy még ma is vitatják születési helyét Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között, s pontos halálhelye is bizonytalan. De ezt a kételyt szerintem le kell zárni, el kell fogadni - és a köz­vélemény hasonlóképpen fogad­ja el -, hogy Pető­fi itt tűnt el a fe­héregyházi csatában. Porrá válto­zott, hogy minden szabadság­szerető ember szívébe jusson egy porszem belőle. Gábos­ Dezsőnek van válasza arra a feltételezésre is, miszerint Pető­fi nem halt meg a fehéregy­házi csatában, hanem fogolyként Szibériába, a némely kutatók ál­tal sokat emlegetett Barguzinba került.­­ Amikor ez a hír legelő­ször felröppent, már akkor szi­lárdan meg voltam győződve ar­ról, hogy nem lehet igaz. Petőfit nem vihették innen tízezer kilo­méter távolságra anélkül, hogy ne hagyott volna maga után va­lamilyen nyomot. Ezt a kételyt, mint mondtam, le kell zárni... A sors ránk bízta, hogy vigyázzunk az emlékére, hagyományára, és terjesszük, erősítsük a Petőfi-kul­­tuszt. Ezt mi hivatásból tesszük Fehéregyházán. Üzenet a mának Gábos Dezső nyugalmazott ta­nítót, a Pető­fi-emléknapok jó fő szervezőjét az 1999. július 31-i, fehéregyházi szoboravató­ünnepségen is hallhattuk. Nyil­vános beszédében egyebek kö­zött ezt mondotta: Arra a Pető­­fi Sándorra emlékezünk, aki ve­lünk volt akkor is, amikor a leg­sötétebb elnyomatás idején fogta a kezünket, biztatott, bátorított, hogy ne féljünk. Tőle tanultuk meg, és magunkkal visszük, be­lénk itatódott, hogy aki idejön, an­nak legyen egyenes gerince, az tartsa magasra a homlokát, és ne féljen! Merjük kimondani azt, amit ki kell mondani. Mert Pető­­fi nem alkudott. Petőfire nélkü­lözhetetlen szükségünk van". Az avatóünnepségen jelen volt Martonyi János, az Orbán-kor­­mány külügyminisztere is. Beszé­déből idézünk: Pető­fi a világ­szabadságért halt meg. Barátaim, nekünk nem kell meghalnunk a világszabadságért. Nekünk egy­szerűen csak tennünk kell az egyé­ni szabadságért, a nemzet sza­badságáért, a nemzet felemelke­déséért önérzetéért, önbizalmá­ért, derű­látásáért, jövőjéért, remé­nyéért. És a világszabadságért,, mert valóban: egyik nép, egy­ nemzet sem lehet szabad, amíg nem minden nép és nem minden nemzet szabad. Pető­fi Sándor üzent, nemcsak az utána követ­kezőknek, nemcsak a XX. század­nak, hanem a XXI. századnak is megálmodta, megérezte azt, meg­írta előre. Azt szeretném, hogy a XXI. század valóban megfeleljen az ő eszméinek". Markó Béla, az RMDSZ elnö­ke, ugyancsak a szoboravatón: Vigyázzatok, miként beszél­tek, mert előbb-utóbb élnetek is úgy kell. Ez a 26 éves fiatalember hihetetlenül magasra emelte mind­annyiunk számára a mércét, hi­hetetlenül nehéz péld­át adott ne­künk erkölcsi tisztaságból. Halá­la évfordulóján nem gyászolni, de ünnepelni kell az élő költőt. Örülni kell annak, hogy itt van közöttünk, halhatatlanul. Ha ne­künk, magyaroknak semmi má­sunk nem lenne, csak Pető­fi Sán­dorunk, akkor is egymásra ism­er­nénk általa, és mások is reánk is­mernének a neve hallatán. Ő a mi jobbik énünk, a magyar szabad­ság szimbóluma, ő a világ jobbik énje, a világszabadság szimbólu­ma. Ennyi az ő végrendelete: Ma­gyar szabadság, világszabadság, nemzetek szabadsága. Jó lenne legalább itt, a Kárpát-medencé­ben, most az ezredfordulón végre meghallani mindenkinek ezt a végrendeletet". Botos László Pető­fi-emlékmű Fehéregyházán Petőfi Sándor szobra

Next