Új Kelet, 2010. július-december (13. évfolyam, 26-51. szám)

2010-09-16 / 37. szám

BÜNTETIK a tarlóégetést! 2. oldal Gyergyói karambol Szep­te­­ber 12-én délelőtt a gyergyószentmiklósi K. K. a 13/B jelzésű országúton Gyergyóalfalu felé haladt. Egy utánfutós teherszállító gépkocsit előzött, ám ugyan­akkor az utánfutós autó elő­tt haladó másik jármű is irányt váltott (vezetője a gyergyószentmiklósi G. A.) . Az előzésben lévő személygépkocsi a hirtelen balra ka­nyarodó autónak ütközött és a jobboldali árokba bo­rult. A baleset következtében súlyosan megsérült a K. K. autójának egyik utasa (B. G.), egy másik utas (K. Z.) könnyebb sérüléseket szenvedett. Az emberi szenve­dések mellett az anyagi kár kb. 10 ezer lej. A közleke­dési rendőrök szerint egyik gépkocsivezető sem volt szeszes italok hatása alatt. A hivatalos sajtóanyag nem tér ki arra, hogy kit terhel a felelősség a baleset miatt. Egyedi rovatunknak csak nyertesei vannak! Gabriella, Katalin, Zoltán, Tamás és a többiek Idei kiadásaink 34. számában közöl­tük egy teljes oldalon a Bababutikban olvasóinknak már korábban megmu­tatott 9 csodás kislány és kisfiú fo­tóját és „névjegyét". A gyermekarcok fölött nagybetűkkel hirdettük: SZA­VAZZON A KEDVENCÉRE! Olva­sóink közül most 62-en „vették a la­pot", ennyien kapcsolódtak be játé­kunkba. Nekik szavazószelvényen kel­lett számozott kis gyermek­ fotók alap­ján nyerőhelyekre voksolni a Baba­szemle kis szereplőit. A játékszabálya­ink a rovat meghonosítása óta nem változtak: a szavazatok összesítésekor az első helyre javasolt számnak/név­­nek 3 pontot, a másodiknak kettőt, a harmadik helyre javasoltnak pedig fo­lyamatosan 1 pontot adunk. - folytatás a 3. oldal­on - Kosztándi, a hátvéd A steauás élsportolót keres­te már meg a Progym vezető­sége, hogy hazahívja, de nem tudtak megegyezni a felek. 12. oldal 4. oldal Szavazzon az Év Fájára! Petíció az épségünkért Kedden átadták a hivatalos szerveknek azt a petíciót, amely a gyalogos közlekedés minőségének javítását szorgalmazza. A kezdeményezés híre láthatóan már korábban eljutott az illetékesekhez. Több mint kétszázan jelezték aláírásukkal, hogy egyetértenek az­­zal a Opticiával, amely a gyalogos közlekedés helyzetének javítását ké­ri a gyergyószentmiklósi város­­vezetéstől, illetve a közlekedés­rendészettől. Horváth Beáta kis­mamaként tapasztalta, hogy a vá­ros forgalmasabb részein gyakran egyenesen életveszélyes a babako­csival való közlekedés. Kisgyere­kes szülők, vagy éppenséggel ke­rekesszékben ülő mozgássérültek nap mint nap észlelik, hogy a járdán parkoló gépkocsik miatt nem tudnak haladni, a rosszul kifestett és jelzett átjáróknál pe­dig sok autóvezető nem is lassít. Ezen szeretne változtatni a kez­deményező fiatal kismama és a vele egyetértő több mint kétszáz személy. Horváth Beáta az aláí­rási íveket szeptember 14-én nyúj­totta be az illetékesekhez. A kezdeményezéstől függetle­nül, a napokban az országos út­­ügyhöz tartozó közutakon már pozitív változást vehettünk ész­re. Elkezdték az átjárók festését, és külön öröm a város Gyergyó­­tekerőpatak felőli részén élőknek, hogy a Gábor Áron úton új gya­logátkelőhelyet is kijelöltek. (gergely) 2010. szept. 16-22. • XIII. évf. 37. szám • 24 oldal ára szabadeladásban 2 lej, előfizetőknek 1,5 lej Elcsípték a terménydézsmálót Szeptember 6-án délelőtt egy gyergyóalfalvi la­kos telefonon jelentette a helyi rendőrségnek, hogy a termőföldjéről valaki terményt akar elszállítani, ép­pen szekérre rakja a zsákmányt. A gyergyószent­miklósi és alfalvi rendőrök a megadott helyszínre siettek, lezárták a jelzett termőföldhöz vezető uta­kat, és sikerült azonosítani a „fuvarost" is. A 41 éves, gyergyószentmiklósi R. L. nem tudta igazol­ni a szekerén lévő 160 kilogrammnyi burgonyát és 40 kilogrammnyi törökbúzát. Minden (bűn)jel arra mutatott, hogy a rakományt a gyergyóalfalvi D. L. földjéről „szüretelte". A rendőrök visszaszolgáltat­ták a terményt a kárvallottnak, R. L. ellen lopás gyanújával folytatódnak a kivizsgálások, ügye bíróságra kerülhet. A rendőrség ismételten felhívja a lakosság, a gaz­dák, a gazdálkodók figyelmét, legyenek éberek a ter­mőföldjeik és általában a termőföldek körül, jelent­sék azonnal, hogyha lopás, kártevés gyanúja felme­rül. A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtó­anyaga arról biztosítja az állampolgárokat, hogy az illetékes hatóságok bármikor készek közbelépni, ha termény­dézsmálásról vagy bármiféle bűncselek­ményről kapnak bejelentéseket, és őrjárataik hiva­tásbeli kötelességből is fokozottan figyelnek az ilyen esetek megelőzésére vagy leleplezésére. (V. k.) Erdélyi szépek TANULNAK A DIÁKOK Hétfőn becsengettek a 2010-2011- es tanév első iskolai napján. Har­gita megye iskoláskor előtti neve­lő intézményeibe (óvodák és nap­közik) a megyei tanfelügyelőség elő­zetes statisztikája szerint 13 500 gyermeket vártak. Az elemi tagozaton a beiskolá­zási terv szerint 14 254 az 1-4. osztályosok száma, köztük 3700-an idén kezdték az első osztályt. Az általános iskolák 5-8. osztályaiban 14 164 diák tanul, az 5. osztályo­sok száma 3500 körül van. A közép- és szakiskolák kilencedik osztályát 3300 diák kezdi, tűnik ki a tanfel­ügyelőség nyilvántartásaiból. A szülők és a diákok tájékoztatá­sára írjuk: az idei tanévben 36 hét­ig tart az oktatás, hosszabb időtar­tamú viszont egyes szakiskolai és szakközépiskolai osztályok számára. A miniszteri rendelet szerint az elemisták és óvodások november 1. és 7. között vakációt kapnak. De­cember 22. és 2011. január 4. között lesz a karácsonyi vakáció. Faévközi vakációra 2011. január 29. és feb­ruár 6. között mennek a diákok. A második félév február 7-én kez­dődik és 2011. június 17-én ér végt, ezután jön a nyári szünet. Vakáció lesz 2011. április 16-25. között is. (földi) A gyergyóremeteiek tiszta vizet­­­öbísítenek a poharukba! *

Next