Új Kelet, 2013. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

2013-01-31 / 4. szám

20. oldal Kőkeményen kavarják a port, irritálják az idegrendszert, rombolják a kedélye­ket az országban mindenfelé a módosí­tott adótörvénykönyv előírásai. Lapunk év eleji számában írtuk, hogy egészen biz­tosan szívni fogunk idén, de még nem tudjuk, hogyan. Ez már a negyedik lap­szám idén, azóta is folyamatosan jönnek a válaszok a hogyanokra. Szép dolog a demokrácia, nem vitás. Jó is, de egészen biztosan sokan nem erre gon­doltunk 23 éve, talán még 10 éve sem. Aztán az unió gondo­latát is megszerettük, a tagsá­got elfogadtuk, azóta is reményke­dünk, bizakodunk folyamatosan, mégsem akarnak menni a dolgok úgy, hogy legalább egy kicsit lát­nánk, valami történik értünk is. Azt gondolom most is, amit gondo­lok már évek óta, itt, ebben az ország­ban ilyen körülmények között, amilye­nek a maiak, most is, az Úr 2013-ik esz­tendejében az a statisztikai adat vagyunk, amivé, akikké lettünk egyenként az „új rendszer"-nek a kibontakozása során. Emlékeznek, mit szajkóztak anno erről a rezsimről? Hát, hogy végre te vagy az úr, a lényeg, az ember akarata, óhaja lesz a fontos, tiszteletben tartják a meglá­tásaidat, szem előtt az igyekezetedet, se­gítenek neked, ha igyekszel és tényleg tenni akarsz valami olyat, ami jó a csa­ládodnak, a közösségednek, amellyel együtt élsz, az országnak, a hazának, amelyben adózol, amelyiknek a kenyerét sütöd és eszed... Tényleg elhittük, hogy támogatni fognak bennünket, rokonszenveznek az emberiséggel, aminél itt a földön nincs rangosabb ,hatalom". És mi lett a "nótából"? Mind jobban és jobban arra ösztönöznek, add el olcsón a földedet, ne tarts disznót, felejtsd el a pityókát, ne művelj szántót, és ne kaszálj, vegy a holland cserepes virá­got, kínai műanyagot vagy török szálast... (páter) - folytatás a 4. oldalon - S n~| '| iili'hllHHftTTriMBTTBIiTWiniini^TTTiflHllFiMi És mi, „kicsik", mit tegyünk ■■■■■■ Vessünk bukfencet, tartsunk elefántot? Lájkolj Te is minket a Facebookon! \v\v\v.facebook.com ujkeletEb­en kakas? Vagy natkany? Esetleg disznó, netán majom? Megbotránkoztatás előtt eláruljuk, hogy­­ a kínai asztrológia csillagjegyeiről és kínai horoszkóp állat­jegyeiről van szó, írásunkat a 10. oldalon közöljük. Nyerjen tőlünk Húsvét-kosarat! Az Új Kelet egyedi kezde­ményezésre már négy korábbi húsvéti ünnepen szerezzett páratlan örömöt megannyi hű­séges olvasójának. Mostantól ismét hűséget „esküdhet" a la­punknak bárki, hiszen a 13-ik oldalon közöltük azt az első szel­vényt, melyekhez hasonlókat találnak az elkövetkező két hó­napon át, hétről-hétre. Játékunk­hoz kapcsolódó tudnivalókkal rendszeresen jelentkezünk, ad­dig is szólunk ismét a lényeg­ről: lapunkat olvasva, a Sze­rencse-sarokból hetente ki kell ollózni a 13-ik oldalról a szel­vényét, kell gyűjteni, őrizni ezeket, majd egyszerre eljuttat­ni szerkesztőségünknek a szel­vényen feltüntetett határidő le­jártáig. A majdani nyolc szel­vényt tartalmazó küldemények feladói körében annak módja és rendje szerint sorsolunk. Hús­vét nagyhetén váratlanul beko­pogunk öt gyergyószentmik­­lósi és egy-egy községi, falusi családhoz a bőség igen ízléses kosarával. Összesen 15 család örülhet idén az előző évi 12-vel szemben. A telekosaraink ki­váló ünnepi termékeket, első­sorban helyi vállalkozásoktól származó ételféleségeket tartal­maznak majd. Egyelőre Önök­nek csak akarni kell játszani, gyűjteni a részvételi szelvénye­ket, és olvasni az Új Keletet hétről hétre. A tartalomró, kedv­csinálásról mi gondoskodunk, a többi a szerencse dolga. Elővették az ollót? A héten a 13-ik oldalon található Sze­rencse-sarokból ollózhatják ki a legértékesebb szelvényünket. Kivágták? Őrizzék meg, már önmagában ez is esély arra, hogy húsvét nagy csütörtökén, legké­sőbb nagypénteken munkatár­saink váratlanul betoppanjanak az otthonukba, kezükben egy­­egy igen gazdag Húsvét-kosár­­ral. Kinek nem jön ma jól egy kis hasznos figyelmesség? Egyelőre lépjenek, jövő hé­ten jön az újabb tájékoztatás és a második szelvétty. Rajtunk sem­mi nem fog múlni idén sem. (a. k.) HIRDESSEN, REKLÁMOZZON az Ú­j KELET hasábjain! Tel: 0266-364.680. 2013. jan. 31. - febr. 6. • XVI. évf. 4. szám • 24 oldal ára 2,5 lej, előfizetőknek 2 lej Ne adják el állataikat. Hargita Megye Tanácsának mezőgaz­dasági szakbizottsága károsnak és szak­mailag megalapozatlannak tartja az adó­törvénykönyv módosításáról szóló sür­gősségi kormányrendeletet, főleg Hargita megye szempontjából, mivel az hátrányo­san érinti a kistermelőket. A kormány, a szakmai szempontok figyelmen kívül ha­gyása mellett, nem veszi figyelembe, hogy a gazda nemcsak mezőgazdasági terme­lést végez, hanem hozzájárul a közjóhoz számos területen, pédául a tájvédelemhez, a környezet védelméhez, szociális problé­mák megoldásához. A kormányhatározat tulajdonképpen az európai uniós támoga­tások leplezett megadóztatását jelenti, hi­szen a kistermelő nem tudja másból ki­fizetni az összeget. Hargita Megye Tanácsa foglalkozik az üggyel, és arra kéri a gazdákat, hogy ne adják el állataikat, ne mondjanak le föld­jeikről. A megyei tanács megpróbálja meg­győzni a kormányt a vonatkozó sürgős­ségi rendelete visszavonásának vagy mó­dosításának szükségességéről, ehhez kéri a Hargita megyei parlamenti képviselők, szenátorok támogatását. Ugyanakkor a tes­tület mezőgazdasági szakbizottsága az ügy­ben egyeztetést kezdeményez a gazdák szakmai szervezeteivel, összefogásra buz­dítva őket, hogy mutassák meg erejüket, és kö­zösen lépjenek fel a kormány döntése ellen. ne mondjanak le földjeikről! Magánjellegű apróhirdetése szövegét írja meg nekünk SMS-ben most, és küldje el a 0723-258.529-es hívószámú mobiltelefon készülékre. Apróhirdetését ily módon is térítés­­mentesen közöljük az­­ KELET hasábjain! Még egy eret elvágtak Pontáék A kormány vállalta a Nemzetközi Va­lutaalap előtt, hogy az adóssággal ren­delkező polgármesteri hivatalok az el­múlt három év kommidált inflációjával megegyező mértékben még idén megeme­lik a helyi adókat és illetékeket. A kö­telező érvényű 16 százalékos növelést be­lefoglalták a szervezethez intézett szán­déklevélbe is. Döntött arról is a kormány, hogy azok a helyi önkormányzatok, amelyek tarto­zásokat halmoztak fel, korábban mégis a helyi adók szinten tartása mellett dön­töttek, február elsejétől kötelező módon 16 százalékkal kell aktualizálják az il­letékeket. Azok a lakosok, akik már kifizet­ték az alacsonyabb adókat, a különböze­­tet kötelesek szeptember 30-ig befizetni. Emellett a januári hónapot tartozással záró helyi önkormányzati két hónapon belül 85 százalékban le kell csökkentsék adósságuk volumenét, ellenkező esetben az államkincstár kevesebb pénzt bocsát a rendelkezésükre. (a. k.) A távhőfogyasztók körében megoszlanak a vélemények Megfizet­hető vagy d­rága a melegün­k?! [ffS'aCf 2­2 "o­­n

Next