Új Kelet, 2013. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
2013-02-14 / 6. szám
Húsvét-kosarat! Lemondott XVI. Benedek pápa Üres lesz Szent Péter széke Mindenkit meglepett XVI. Benedek pápa váratlan bejelentése, miszerint lemond. Lépését korával indokolta, és kérte a pápaválasztó konklávé összehívását. Utoljára évszázadokkal ezelőtt fordult elő, hogy a katolikus egyházfő ilyen döntést hozott. Várhatóan márciusban lesz pápaválasztás. A 85 éves Joseph Ratzingert 2005-ben, II. János Pál halála után választották pápává, akkor 78 éveseit a legidősebb újonnan választott pápa mit. Most úg véli, túl idős már ahhoz, hogy folytassa a munkát. Közleményéből idézünk: „Miután ismételten megvizsgáltam lellkiismeretemet az Úr előtt, arra jutottam, hogy hajlott korom miatt már nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfelelően képviseljem a péteri örökséget" - írta XVI. Benedek. Elárulta, mind testi, mind szellemi ereje sokat romlott az utóbbi hónapokban. Továbbra is szolgálni kívánja az egyházat, további életét az imádkozásnak szenteli. A pápa közlése szerint február 28-án este 8 órától üres lesz Szent Péter széke. „Tudatában vagyok e lépés komolyságának" - mondta XVI. Benedek. Mindenkit meglepett ez a bejelentés, a konzisztóriumon részt vevő bíborosok nem ismerték a pápa szándékát. A katolikus egyház történetében ritka példa, hogy egy pápa levitád. Utoljára XII. Gergely pápa tette meg ezt 1415-ben. Vatikáni tisztségviselők arra számítanak, hogy a XVI. Benedek lemondása és utódjának megválasztása közötti idő a lehető legrövidebb lesz, hiszen addig vezető nélkül marad a katolikus egyház. Az újpápát a pápaválasztó bíborosokból álló konklávé fogja megválasztani. A testületnek jelenleg 69 országból származó 203 bíboros a tagja. Az egyházi vezetőknek a döntés meghozataláig teljesen el kell zárkózniuk a külvilágtól. A szabályok szerint minden bíborosnak egy szavazata van, és az új pápa megválasztásához kétharmados többség szükséges. „Márciusra, talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat" - jelentette ki a Vatikán szóvivője. Máris elkezdődtek a találgatások, hogy ki lehet XVI. Benedek utódja, egyes források szerint Erdő Péter, az Esztergom-budapesti főegyházmegye 60 éves érseke is esélyes lehet a pápai trónusra. Ú. K. Ki a legjobb? Csomafalva! Rázzuk a kutyafáját! Amióta az a kormány van hatalmon, amelyik, azóta néhányszor elhümmögtem magamban, hogy ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem szeretem, hogy azok a pofonok, amiket elcsattogtatnak Bukarestben a politikusok, sokszorosan landolnak az arcunkon, ha odatartjuk azért,ha nem, akkor azért. Fel nem fogom, meddig van pofájuk az általunk kenyérhez, jó megélhetéshez juttatott emberfajtájú lényeknek ahhoz, hogy folyamatosan kisemmizzenek bennünket, a sakktábláról a gyalogokat, akik széltől óvjuk a kezdő kockástábla második sorát, szolgáljuk a királyt-királyné’ ütörünk a futóknak..., és hadd ne soroljam, ki ne mondjam: golyót fogni sem vagyunk rosszak egy olyan esetben, ha esetleg meghúznák a ravaszt azokon a karabélyokon, amelyeket napok óta szájjal de- ■ geszre tömnek élestöltényekkel. Sőt, nem akarok! Dehogy akarunk háborút, adózzák meg a tetűt és bolhát is az istállóinkból, akasszanak ismét Pontaképeket a Ceausescué helyére, majd leverjük közösen kisemmizett románok és magyarok a más nemzetiségűekkel kéz a kézben, de akkor se legyen polgárháború. Székely zászló? Kavarja a port rendesen, már-már nevetséges helyzeteket szül, az eszement túlzásokról nem is beszélve. Oare cu ce am gresit iarasi, de ne-am ajuns asa? Figyelem, milyen magas szinten aggatják a csalit a felek fejesei minden szinten a pecabotok végére, és végtelenül örülök, hogy ennek ellenére itt, Gyergyószentmiklóson akárhányszor szembejön velem, és én összetalálkozom escuval végződő nevű, vagy simán Jánosnak mondott román barátaimmal, ismerőseimmel, honfitársaimmal, úgy viselkedünk egymással, mintha mi sem történt volna. Bocsánat, a honfit sebesen írom át „polgártársaimra", mert ugye közülünk sokan érintettek abban, hogy a paklinkban ott „éktelenkedik" most, és sérti a sovén cápák szemét, birizgálja idegrendszerét a másik honosításunk. Az hát, a magyar. Na, most ezt hintik bele odafenn a fővárosban a hatalmas öntvényüstbe, amiben már rotyog a puliszka, s bizony-bizony, ha nem mennének el maguktól elsőre, másodikra odahívják a Funár- és Vadim Tudor-féléket a tűzhely mellé, kanalazzanak bele ők is a látszólag többségi nemzet kontra kisebbség megalázására főzendő masszába. Szinte látom, ha az MPP-s kezdeményezésre elkezdik ingyen osztogatni a székely lobogókat, képesek lesznek ezek arra, hogy elkérjék a nyelét. Okos húzás, hát még milyen alkalmas eszköz a kavarásra! (páter) - folytatás a 3. oldalon - Kavicsokkal szemtől-szembe Külsőségeiben, jellegében és szellemiségében egyaránt rangos eseménynek adott otthont múlt csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Városi Könyvtár. A felvételünkön Önök azt a Kolozsi Lázár Ildikót látják Dézsi Zoltán oldalán, aki helyben, a Bălcescu utcában született, majd miután 1988-ban a mai Salamon Ernő Gimnáziumban érettségizett, nyakába vette a „világot". Ildikó, sokak, sokunk számára Bábu, menet közben lehorgonyzott Budapesten, nemrég könyvet írt a kavicsokról. A fentiekben közölt felvétel alatt szalagon futhatnának a címek: volt diák az egykori tanárral, pedagógus a pedagógussal, szerző a szerzővel, embertárs az embertárssal, szentmiklósi a szentmiklósival, gyergyói a gyergyóival... Dézsi Zoltán nem csak méltatta egykori diákja regényét és személyét, a helyszínen kutyafuttában, kifaggatta életútjáról, látásmódjáról, majd kicserélték alkotásaikat. Dézsi Tanár Úr a Rejtőző kavicsokért „cserébe" hetedik gyermekverseket tartalmazó kötetét adta át az estébe nyúló délután fénypomidnak. Ezen a könyvbemutatón volt minden ahhoz, hogy teltháznyian úgy menjünk haza a végén, hogy többek vagyunk, mint az idejövetelünk előtt. Az esemény részleteiről a 4. oldalon számoltunk be. A Rejtőző kavicsok hamarosan mindenki számára beszerezhetőek lesznek a Kelet Info Média Group Virág negyedi ügyfélszolgálati irodáján és a gyergyói településeken, az Új Keletet forgalmazó kereskedelmi egységekben. Magánjellegű apróhirdetése szövegét írja meg nekünk SMS-ben most, és küldje el a 0723-258.529- es hívószámú mobiltelefon készülékre. Apróhirdetését ily módon is térítésmentesen közöljük az I- KELET hasábjain! Több munkanélküli Február 6-án nyilvánosságra hozott adatok szerint januárban hivatalosan 19 574 személy vált munkanélkülivé az országban, a munkanélküliségi ráta 5,82 százalékos lett, ez 0,23 százalékos növekedés a tavaly decemberi adatokhoz viszonyítva. Az illetékes hatóság nyilvántartásai szerint január végén 513 349 munkanélküli volt Romániában, ez azonban csak azoknak a száma, akik jelent ki Stesst Hirdessen, reklámozzon a SZÍN S ÚJ KELETben! Tel.: 0266-364.680. „A politikusainknak köszönhetjük a sorsunkat, ők álnak, mint hőre, a nép meg vegetál Történelmet ír a székely zászló? Február 7.-i sajtóközleményében Tőkés László, Románia európai parlamenti képviselője, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felkéri, felszólítja Victor Ponta román kormányfőt, hogy felelőssége tudatában vessen véget a felfokozott idegengyűlölő kampánynak, mert ami jelenleg történik, a marosvásárhelyi fekete márciust megelőző magyarellenes rasszista kampányt másolja. Az EMNT-elnök rámutat, hogy Románia területi épsége, szuverenitása, valamint a román állami jelképek státusza attól nem sérül, ha a magyar közösség a saját nemzeti szimbólumait is használja, sőt ezáltal gazdagodik, színesedik az ország. Tőkés László kifejezi abbói reményét, hogy a román hatalom nem akar az 1990. márciusi, marosvásárhelyi etnikai konfliktushoz hasonlót előidézni.