Új Kelet, 2013. július-december (16. évfolyam, 26-51. szám)

2013-10-10 / 40. szám

2. oldal Hírek Tőkés László nem hajlik • Október 3-án ismertetett közleményében Tőkés László, a ro­mániai és erdéyi magyarság európai parla­menti képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezi, hogy a ha­lasztás és új dátum ellenére sem jelenik meg a Románia Csillaga Érdemrend birtokosainak közgyűlésén kijelölt 7 tagú becsületbíróság ál­tal kért meghallgatáson. Döntését azzal in­dokolja, hogy a becsületbíróság gyűlése tu­lajdonképpen egy pártgyűlés, hiszen a Szo­ciáldemokrata Párt jelenlegi és volt tagjaiból, valamint párton kívüli bizalmasaiból áll. A közlemény rámutat, Tőkés László nem kíván személyesen asszisztálni egy koncepciós el­járáshoz, ehelyett továbbra is kéri az illeté­keseket, fogadják el azt, hogy a becsületbíró­ság október 11-i ülésén megbízott ügyvédje, Kincses Előd képviselje. A szeptember 26-ra tervezett testületi gyűlésre nem engedték be Kincses Elődöt, és azzal az indoklással ha­lasztottak, hogy a következő dátumon Tőkés László is legyen jelen, hallgassák meg a ma­gyarázatait. Mint ismeretes, szociáldemokrata politikusok egy csoportja székelyföldi magyar­gyűlölő és magyar­gyalázó románok csoport­jának javaslatára kezdeményezte azt, hogy vonják vissza Tőkés Lászlótól a Románia Csil­laga Érdemrendet, amit 2009-ben kapott a rendszerváltásban betöltött ténykedése, a dik­tatúrával szembeni bátor kiállása okán. • Október 4-én egy képviselő közölte, az új erdőtörvényt sür­gősségi eljárással tervezi elfogadni a Román Parlament. Az új törvény a korábbinál sok­kal szigorúbb előírásokat tartalmaz az erdő­­gazdálkodással és fakereskedelemmel kapcso­latban, például tilos lesz a lábon álló fa ela­dása, úgyszintén megtiltják a kitermelt rön­kök éjszakai szállítását. Amelyik rönkszállító teherkocsi megkésik, és „belefut" az éjszakába, köteles lesz másnap virradatig állomásozni. Objektív okokból történő kivételeket csak az illetékes (körzeti) rendőrség és erdészet en­gedélyével lehet tenni. Felszusszanó ex-szenátor • Október 4-én kiközölt határozat szerint a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság érvénytelenítette az O­­losz Gergely háromszéki RMDSZ-es üzlet­ember és politikus, volt szenátor ellen július 17-én kiszabott hét év letöltendő szabadság­­vesztést. A döntés nyomán Olosz Gergely nem felmentésben részesül, hanem a bűnvádi el­járás és tárgyalássorozat a Bukaresti Fellebb­viteli Bíróságon kezdődik elölről. Az indoklás szerint a júliusi ítéletet kimondó Bukaresti Törvényszék nem lett volna illetékes az O­­losz ügyét tárgyalni, lévén, hogy ő ügyvéd is. A volt szenátort befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés vádjával ítélték hét év szabadságvesztésre, a vádirat szerint kihasz­nálta azt, hogy a 2007-2008-as időszakban az Energiaszabályozó Országos Ügynökség el­nöke volt, és tetemes csúszópénz fejében román üzletembereknek segített nagyon előnyös ál­lami szerződéseket elnyerni. A tettestársaknak, cinkosoknak, kedvezményezett ügyfeleknek megnevezett személyek ellene vallottak, va­lójában ez a legvelősebb bizonyíték az ügyben. Olosz Gergely tagadta és továbbra is tagad­ja a vádakat. Rémületkeltő rengések • Október 5-ről 6-ra virradó éjszakán, hajnali 4 óra 37 perc­kor földrengés volt Romániában, amely az ország számos régiójában, így Székelyföldön is jól érzékelhető volt. A Richter-skálán 5,5-ös erősségűnek jegyzett földrengés epicentruma Vrancea megyében volt, 134 kilométeres máy­­ségből indult. Később, 8 óra 10 perckor volt egy 2,7-es erősségű utórezgés is. A földrengés rémületet keltett azokon a vidékeken, ahol erő­sebben érződött, nemcsak a tömbházlakók kö­rében. A korábbi napokban Galac megyében is volt (Izvoarele) több tucatnyi kisebb földren­gés, de csak helyi jellegű, a szakértők szerint világszinten is ritka jelenségnek nevezhető a rengés­sorozat módja, ami nem jelentett ve­szélyeket az épületekre, de a helyi lakók kö­rében rémületet keltett. Félmillió eurón túl • Október 6-án nem volt telitalálatos szelvény a 49-es lottóhú­záson. A főnyereményalap meghaladta a fél­millió eurót, vagyis a 2­11 millió lejt. Nyerő­számok: 25, 36, 29, 49, 47, 31. Az 5 darab 5 találatos egyenként 50 037 lejt ér, a 364 darab 4 találatos nyereménye egyenként 687 lej, míg a 3 találatosokért járó 30-30 lejt összesen 7738 variáns kapja. A „noroc": 3726833. Az előző csütörtöki húzáson: 21, 41, 15, 1, 37, 34, illetve 2166606. Életveszélyes gázteszt • Október 7-én egy konstancai tömbházban robbanás, majd tűz keletkezett. Oka a lehető legbanálisabb: egy 79 éves férfi gáz szagot érzett, s a háztar­tási földgáz-palackot bevitte a fürdőszobába, beletette a kádba, hogy ellenőrizze. De nem vízzel vagy szappannal, hanem gyufa lángjával. A robbanás következtében a férfi megsérült, valószínűleg kevés gáz volt már a palack­ban, mert történhetett volna nagyobb baj is. (Az idős férfi módszere eléggé elterjedt „nép­szokás", a szivárgás gyanúját sok helyen az óvatosabbak szappanos vízzel, a vakmerőbbek égő gyufával ellenőrzik, utóbbinál, ha szivár­gás van, szerencsésebb esetben csupán egy sze­líd robbanás vagy pukkanás észlelhető, ám meglehetősen kockázatos módszer.) • Október 7-én le­mondott tisztségéről Varujan Vosganian gaz­dasági miniszter, a nemzeti Liberális Párt tagja. Az örmény nemzetiségű politikust az ország egyik legjobb, legtekintélyesebb gaz­dasági szakértőjeként tartják számon. A le­mondásának az előzménye az, hogy korrupci­ós ügyben indítottak ellene büntetőjogi ki­vizsgálást, ám a szenátus 126-25 szavazat­­aránnyal elutasította a mentelmi jogának fel­függesztésére irányuló nyomozóhatósági in­dítványt. Vosganian úgy nyilatkozott, a sze­nátus szavazatának örül, de nem akarja, hogy az ellene indított eljárás rossz fényt vessen a kormány egészére, ezért inkább távozik a kabinetből. A volt miniszter ellen az a vád, hogy olyan agráripari nagyvállalatnak hagyott jóvá állami gázártámogatást, amely a törvények szerint nem lett volna jogosult arra. Vosga­nian ártatlannak vallja magát, a jóváhagyást azzal indokolja, hogy az illető nagyvállalat a gazdasági válság miatt adott időben nehéz hely­zetbe jutott, ezrek munkahelye került ve­szélybe, és a válságkezeléshez valamelyest hozzájárult az általa jóváhagyott gáztámor Kiadja a Kelet Info Kft. ISSN 1454-5470 535500 Gyergyószentmiklós: Virág negyed 45/H/3. Tel./fax: 0266-364.680 E-mail: uikelet@knet.ro Web: www.nikelet.ro ISSN 1841-4028. Főszerkesztő: Péter Csaba 0748-038.735. Felelős szer­kesztő: Barabás Orsolya. Munkatársak: Czirják Ká­roly - Maroshévíz 0744-136.068. Dániel Hunor. Ügyvitel, ügyintézés: Hodgyai Edit. Számítógépes szedés: Kelet Info Kft. Tördelés: Rókas Attila. Lapigazgató: Hodgyai Géza. Terjesztő: Kelet Info Kft., Press Kft. Nyomda: Bap Agency Kft. - Székelyudvarhely. Az aláírt vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek, és nem minden esetben fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! Az RNB valutaárfolyamai (október 9.): 1 euró - 4,4366 lej 1 am. dollár - 3,2682 lej 100 forint - 1,5017 lej 1 g arany - 138,8149 lej. Feketepiaci árfolyam - adás/vétel: 1 euró - 4,39/4,45 lej 1 am. dollár - 3,21/3,30 lej 100 magyar forint - 1,47/1,51 lej. Gyergyószentmiklós, anyakönyv 8 újszülött, 7 temetés, 1 házasság A gyergyószentmiklósi anyakönyv­be 2013. október 2-8. között között az alábbi adatokat jegyezték: Született Fodor Kristóf-Tamás (Kilyén­­falva); Rostás Esmeralda (Tekerő­patak); Ferencz Miriám (Szárhegy); Donici Va­­lentin-Marian (Gyergyóbékás); Tamás Szilvia (Tekerőpatak); Irimia-Kari Bence (Gyergyószentmiklós); Gál Botond (Gyer­gyószentmiklós); Csáki Miksa (Gyergyó­szentmiklós). Elhuny Szilveszter Ilona (1929. - Sep­siszentgyörgyi; Barabás Rozália (1920. - Gyergyószentmiklós); Laczkó-Zsiga Gyula (1931. - Remete); Ábrahám Imre (1933. - Gyergyószentmiklós); Gál István (1910. - Gyergyószentmiklós); Truta Constantin (1957. - Gyergyószentmiklós); Csibi Sán­dor (1955. - Ditró). Házasság: Bernád József-Levente és Miklós Szilvia. Farkas Terézia (1928. - Szár-hegy), Cserkesz Coloman (1946. - Alfalu). Gyergyóvidéki anyakönyv 2013. október 2-8. között jegyzett adatok: Balla Barnabás és Lukács Lukács Adalbert (1940. - Ditró), Csibi Anna (1926. - Újfalu). gatás. A vádirat szerint azonban az államnak Az indoklás szerint az ügyész a Băsescu em-kárt okozott ezzel. Ital és volán • Október 7-én Victor Ponta miniszterelnök azt nyilatkozta, megbeszélést folytatott Radu Stroe belügyminiszterrel, és egyetértettek abban, hogy az új közlekedési törvényben egy kis engedményt kellene tenni a szeszes italok fogyasztása utáni közúti au­tóvezetésre vonatkozó cikkelyek esetében. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem járna sem­­miféle büntetéssel, ha valakinek a levegős al­koholtesztje 0,2 ezrelékig terjedő eredményt mutat. A 0,2 ezreléktől Ofi ezrelékig terjedő teszteredmény büntetéssel és a hajtási jogo­sítvány felfüggesztésével járna, de ez még nem lenne bűncselekmény, csak Ofi ezreléken felül. A korábbinál súlyosabb büntetésre számít­hatnának azok, akik szeszes italok hatása a­­latt okoznának halálos közúti baleseteket. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy aki például egy lakodalomba elmegy, nincs abban kivet­nivaló, hogyha a hazaindulás előtt néhány órával megiszik egy sört, egy pohár bort, ez így van külföldön is, igaz, hogy a mérték túllé­pése nagyon komoly büntetéssel jár, emellett balesetveszélyes. A tervezetnek egyelőre vegyes a visszhangja, sokan arra figyelmeztetnek, ugyanannyi mennyiségű italnak (sör, bor stb.) a hatása személyenként változhat, némelyek­nél serkentő, inasoknál gátló vagy közömbös, semleges. • Október 7-én hivatalosan is vád alá helyezték Liviu Dragnea szociálde­mokrata politikust, a Ponta-kormány minisz­terelnök-helyettesét. Azzal gyanúsítják és vá­dolják, hogy tavaly a Traian Băsescu levál­tásának céljával kezdeményezett népszava­záson hivatali befolyását felhasználva többfé­le csalásban is részt vett, hogy Gorj megyében, az ő választási kerületében a referendumon a részvételi arány mindenképpen érje el lega­lább a 60 százalékot, hozzájárulva a referen­dum érvényességéhez. Noha végül is nem si­került az 50 százalék plusz egy részvételi arányt országosan elérni, az ügyészek elegen­dő bizonyítékkal rendelkeznek Dragnea ellen. Érdekes fordulatként a miniszterelnök fel­mentette hivatali köréből azt az ügyészt (Lu­cian Papici), aki a nyomozást irányította­ bele, ezért kellett mennie. A leváltott ügyészt számos romániai és külföldi személyiég (diplomata) vette védelmébe a korrupcióval szembeni bátor fellépéseiért. Rendhagyó tiltakozás • Október 8-án, a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosai előbb magyarul szólaltak fel, majd románul is összefoglalták a mondandójukat. Ez azért is rendhagyó, mert az utóbbi évti­zedben szinte csak kizárólag románul zajlot­tak a vásárhelyi tanácsülések. A fordulat előz­ménye az, hogy október 3-án egyik marosvá­sárhelyi zöldségpiacon a rendőrség 1500 lejre megbírságolt egy hölgyet (a neve Lakó Péterfi Tünde), aki olyan papírlapokat (árucímkéket) osztogatott az árusoknak, amelyeken magya­rul és románul szerepelt a zöldségek, gyü­mölcsök elnevezése, és a szavak mellett volt hely az éppen aktuális árak oda­írására. A rendőrség azzal indokolta a bírságot, hogy a hölgy cselekménye szórólap-osztogatásnak mi­nősül, az ilyenhez pedig önkormányzati en­gedély kell. Az RMDSZ-es tanácsosok til­takozásképpen beszétek előbb magyarul, a nem­­zeti kisebbségi jogok tiszteletben tartására fi­gyelmeztetve, és az említett hölgy iránti szo­lidaritást vállalva. Azokra az újságírói kér­désekre válaszolva, hogy miért nem történik ez így mindig, az egyik magyar tisztségviselő elmondta, a magyarság létszámkisebbségbe került az önkormányzatban a tanácsnak nincs tolmács­rendszere, így megbénulna a testü­let működése, ha a magyarok magyarul, a ro­mánok meg románul akarnának beszélni, így tehát az RMDSZ-esek a tanácsi munka gör­­dülékenységéért vállalták a kompromisszumot. Lényegében ezért tűnt tiltakozásnak egy o­­lyan gesztus, ami elemi joga a magyar ta­nácsosoknak. A korábbi napokban a szoli­daritása jeléül személyesen felkereste Lakó Péterfi Csillát Marosvásárhelyen Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai főkon­zulja, aki együtt ment a hölggyel a piacra, vá­sároltak román és magyar árusoktól is, meg­köszönték a kétnyelvű árucímkék elfogadását. Sz. L. éhOtHUM mOHTOtJi- WaHGHOHHt' t * a­в=» ív» jAv s Pr'm­­AV’

Next